Nyári könyvbemutató és előadások

Kutatócsoportunk tagjai a nyár folyamán több helyszínen is előadtak a történelmi Magyarország felbomlása idején létrejött kérészállamokról.

Hatos Pál bevezetője a "Kérészállamok" című kötethez

2022. szeptember 26-án mutatták be a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a Ludovika Egyetemi Kiadó gondozásában megjelent „Kérészállamok. Átmeneti államalakulatok a történelmi Magyarország területén (1918-1921)” című kötetet. Az NKE Közép-Európa Kutatóintézete és a Trianon 100 MTA-Lendület Kutatócsoport együttműködésének eredményeként megszületett kiadványt Hatos Pál írása vezeti be, amely az alábbiakban olvasható.

Összeomlás – 1918

Kutatócsoportunk vezetője, Ablonczy Balázs újra a Digitális Legendárium Griffsider című podcast-sorozatának vendége volt.

Henri Mathias Berthelot tábornok centenáriumi kultusza Romániában

Nagy-Románia létrejöttének századik évfordulója alkalmából nemcsak a „Nagy Egyesülést”, vagyis a román nemzeti egységet megvalósító román politikusokról, értelmiségiekről és katonákról emlékeztek meg Románia-szerte, hanem azokról a külföldi személyiségekről is, akik szintén szerepet játszottak ebben az eseménysorban.

Határmódosítási elképzelések a Magyarság olvasói leveleiben

Bár a trianoni békeszerződést a magyar közvélemény szinte egységesen elutasította, a revízió nyílt követelése az 1920-as évek elején – különösen nemzetközi viszonylatban – lekerült a napirendről. A revizionista propaganda csak az évtized második felében élénkült meg, amihez nagymértékben hozzájárult az a kampány is, amelyet egy brit sajtómágnás, Rothermere lord (Harold Sidney Harmsworth, Rothermere vikomtja) kezdeményezett.

Ablonczy Balázs újabb Trianon-legendái

Tizenkét évvel a nagysikerű "Trianon-legendák" című kötet után a szerző újabb, a trianoni békeszerződést övező történetek nyomába eredt.

Pénzügyigazgatók

Miként zajlott le az államfordulat a kassai pénzügyigazgatóság mikromiliőjében? Erről szól kollégánk, Szeghy-Gayer Veronika „Tost László, Kassa polgármestere” című munkájának hatodik fejezete, melyből most egy részletet közlünk. A kötet, amely olvasmányos stílusban dolgozza fel a csehszlovákiai magyar katolicizmus egyik emblematikus alakjának élettörténetét, 2022 elején jelenik meg a Kassai Magyarok Fórumának kiadásában, a Szlovák Köztársaság Kisebbségi Kulturális Alapjának a támogatásával.

Murber Ibolya: Nyugat-Magyarországtól Burgenlandig, 1918-1924

Megjelent a Trianon 100 Kutatócsoport legújabb kötete, amelyben Murber Ibolya az egykori Nyugat-Magyarország 1918 és 1924 közötti sorsát dolgozza fel.

Roman Holec Trianon – diadal és katasztrófa című könyvéről

Száz évvel a trianoni békeszerződés aláírása után látott napvilágot Roman Holec szlovák történész könyve „Trianon – diadal és katasztrófa” címmel. A Trianon 100 Kutatócsoport munkatársának recenziója a Regio folyóirat legújabb, 2021/2. számában jelent meg.

A román hatalomátvétel kezdetei Erdélyben 1918 végén – 1919 elején

A Trianon 100 Kutatócsoport munkatársa, L. Balogh Béni írása az erdélyi impériumváltásról az Erdélyi Krónikában.

Megjelent az Archívnet legújabb száma

Az Archívnet legújabb, 2020/2 száma a "Megszállás, impériumváltás, Trianon - I." címet viseli. Kutatócsoportunk munkatársa, Szeghy-Gayer Veronika írása a kassai postások kálváriáját mutatja be a történelmi Magyarország felbomlása után.

A Trianon 100 Kutatócsoport és az NKE Közép-Európa Kutatóintézet közös konferenciája

Február 25-én rendezte meg a Trianon 100 MTA-Lendület Kutatócsoport és az NKE EJKK Közép-Európa Kutatóintézet a történelmi Magyarország területén 1918 után létrejött - vagy majdnem létrejött - "kérészállamokról" szóló konferenciát.

Konferencia a történelmi Magyarország végnapjairól

Február 25-én kerül sor a Trianon 100 Kutatócsoport és az NKE EJKK Közép-Európa Kutatóintézetének közös konferenciájára.

Kérészállamok a történelmi Magyarország területén 1918–1921

Az NKE EJK Közép-Európa Kutatóintézet, a Trianon 100 MTA-Lendület Kutatócsoport és az NKE ÁKK Alkotmányjogi Intézetének konferenciája

Interjú Ablonczy Balázzsal az Osztrák-Magyar Monarchiáról

Interjú Ablonczy Balázzsal a 24.hu-n, 2018. október 28.

Érvek a történelmi Magyarország integritása mellett

A háborús vereség, a nemzetiségi elitek elszakadási nyilatkozatai, a bevonuló idegen csapatok, az újabbnál újabb – és egyre beljebb húzódó – demarkációs vonalak 1919 elejére már a szélesebb nyilvánosság számára is jelezték, hogy a történelmi Magyarország integritása valóban veszélyben forog. A Budapesti Hírlap 1919. február 26-i számában megjelent cikk a békeelőkészítő munkálatok és a későbbi revizionista diskurzus egyik fontos érvére, a Kárpát-medence - és a Magyar Királyság - földrajzi egységére koncentrál.

A Trianon 100 tematikus blokkja a Századokban

Már szabadon letölthető a Századok 2018/6. száma, amelynek fókuszába a történelmi Magyarország felbomlása került. Az „Összeomlás 1918” címet viselő tematikus blokk hat tanulmányt tartalmaz, amelyek nagy részét a Trianon 100 MTA-Lendület Kutatócsoport tagjai írták. A lapszám terjedelmének vagy háromnegyedét kitevő szövegek a kutatócsoport műhelyében zajló munkának azt a szegmensét mutatják be, amely a különféle „részkérdések” feltárásából és kibontásából áll, megalapozva a későbbi szintéziseket vagy akár az esetleges újraértelmezéseket is.