Menekültek


Az alábbi adatbázis Dékány István: Trianoni árvák című könyvéhez készült, annak DVD-mellékleteként meg is vásárolható. A szerző, a Noran Libro Kiadó és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja valamint az MTA-Lendület Trianon 100 Kutatócsoport együttműködése tette elérhetővé az internet-felhasználók számára.
Keresés: Honnan: Hova:
Név  ↓ Foglalkozás  ↓ Honnan  ↓ Hova  ↓ Mikor  ↓ Családtagok  ↓ Forrás  ↓ Megjegyzés
dr. Földvári (Földváry) Béla minisztériumi fogalmazó Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.09.28 2 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
dr. Földvári (Földváry) Béla m. fog Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.09.29 2 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
dr. Fram Zoltánné táblabíróné Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.28 4 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Frank Mihály és családja kir. tanácsos, árvaszéki elnök Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920. 5. 12-13 (MOL K26-XLI-4209.) kiutasított köztisztviselő
dr. Friedrich Péter tábali jegyző Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
dr. Frölich Jenő orvos Dés [Szolnok-Doboka] Szeged [Csongrád] 1921.12.21 5 Szolnokra érkezett menekültek
dr. G. Képess Ferencné htb Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
dr. Gebert József kir. járásbíró Dicsőszentmárton [Kis-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.10.29 Fejérmegyei Friss Hírek
dr. Gécz József theológiai tanár Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.07.05 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
dr. Gelbert Ottó ny. vármegyei tb. főjegyző Ismeretlen [Hunyad] Heves [Heves] 1926.02.07 Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
dr. Georgievich István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
dr. Gergely Györgyné htb Máramarossziget [Máramaros] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.10.09 1 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Gerics F.-né Bácstóváros [Bács-Bodrog] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.11.30 5 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
dr. Germán Gyuláné ügyvéd Temesvár [Temes] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.01 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
dr. Giró Jenő orvos Zsilyvajdejvulkán [Hunyad] Budapest 1921.12.20 2 Szolnokra érkezett menekültek
dr. Gömöri Kálmán táblabíró Temesvár [Temes] Budapest 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
dr. Gömöri Sándor orvos Temesvár [Temes] Budapest 1920.12.23 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
dr. Gönczi Károly törvényszéki jegyző Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.06.25 2 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
dr. Grigán Lajos törvényszéki jegyző Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.08.16 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
dr. Grill Kálmán állami főügyész Szatmárnémeti [Szatmár] Diósgyőr [Borsod] 1921.07.21 2 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
dr. Grónics Norbert felügyelő Beszterce [Beszterce-Naszód] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
dr. Gruber József főszolgabíró Torda [Torda-Aranyos] Budapest 1921.04.18 3 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
dr. Grünbereger E.-né orvos neje Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.10.17 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
dr. Grünberger Emilné orvos neje Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.09.28 2 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
dr. Győrffy István egyetemi tanár Kolozsvár [Kolozs] Debrecen [Hajdú] 1921.11.10 1 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Győrffyné magánzó Székelykeresztúr [Udvarhely] Tiszafüred [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.11.10 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Halász Árpád orvos-alezredes Temesvár [Temes] Budapest 1920.07.01 3 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
dr. Halász Elemér főbíró Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.11.11 3 Szolnokra érkezett menekültek
dr. Halberg Pál orvos Beszterce [Beszterce-Naszód] Budapest 1920.08.06 5 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
dr. Harusz Gyula bíró Szilágycseh [Szilágy] Budapest 1920.12.20 1 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
dr. Hegyi István királyi ügyész Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.07.08 5 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
dr. Helkovics I. ügyvéd Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.11.01 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
dr. Herman Antal pénzügyi tanácsos Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.11 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Heuman Rezső orvos Szatmárnémeti [Szatmár] Budapest 1921.04.26 2 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
dr. Heves Pál ny. törzsorvos Vadász [Arad] Békés [Békés] 1921.08.24 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
dr. Hidvégy Miksa ügyvéd Csáktornya [Zala] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.26 5 Szegedre megérkezett kiutasítottak ügye vizsgálat alatt
dr. Hirlender Oszkár aljegyző Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920. 5. 12-13 (MOL K26-XLI-4209.) kiutasított köztisztviselő
dr. Hofmann Gyula főerdőtanácsos Nagyvárad [Bihar] Tata [Komárom] 1921.08.22 4 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Holló Sándorné htb Temesvár [Temes] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.21 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
dr. Hollósy Lajos rendőrkapitány Detta [Temes] Székesfehérvár [Fejér] 1920.10.22 3 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
dr. Horváth Endréné tanító Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
dr. Horváth Géza törvényszéki bíró Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.03.14 Szepesi Lapok c. iglói újság
dr. Horváth Jenőné htb Temesvár [Temes] Budapest 1921.08.24 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
dr. Horváth Kamill királyi közjegyző Déva [Hunyad] Körmend [Vas] 1921.10.08 1 Lökösházára érkezett menekültek
dr. Horváth Károly közjegyző Székelyudvarhely [Udvarhely] Pestszentlőrinc [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.10.09 5 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Horváth Sándor posta ellenőr Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
dr. Höncz Aristid egyetemi tanársegéd Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.09.08 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Hunyadi Mária tanárnő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.07.25 Ellenzék c. kolozsvári újság
dr. Hunyadi Mária tanárnő Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.07.28 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
dr. Hüge József orvos Dárda [Baranya] Ismeretlen [Ismeretlen] 1922.07.13 A Nép (Dél-Baranyából 1922. július 10-én kiutasítottak)
dr. Imrédy Vilmos ügyvéd Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1921.07.05 6 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
dr. Irk Albert tanár Biharkeresztes [Bihar] Eger [Heves] 1920.09.29 1 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
dr. Jakabházy Zsigmond tanár Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
dr. Jakabházy Zsigmond egyetemi tanár Székelykeresztúr [Udvarhely] Budapest 1920.10.02 5 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
dr. Jancsó Miklós tanár Kolozsvár [Kolozs] Szeged [Csongrád] 1921.09.08 1 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Jeney Aladár királyi ügyész Kolozsvár [Kolozs] Cinkota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.25 4 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Juhász Béla curiai bíró Kassa [Abaúj-Torna] Budapest Nincs dátum (MOL 618/926.)
dr. Kabdebó Antalné htb Marosvásárhely [Maros-Torda] Nagykanizsa [Zala] 1921.05.20-31. 4 Szolnokra érkezett menekültek
dr. Kállay György Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
dr. Kálmán Dezső orvos Temesvár [Temes] Budapest 1920.08.19 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
dr. Karácsonyi Miklós Hunyad-vármegye tiszti főorvos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.06.03 Debreczeni ujság
dr. Karaeván Károly állami főreáliskolai tanár Lőcse [Szepes] Szombathely [Vas] 1921.09.02 5 Hidasnémetire érkezett menekültek
dr. Kardfaragó János vármegyei főjegyző Lugos [Krassó-Szörény] Pozsony [Pozsony] 1920.07.14 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
dr. Kása Lajosné magánzó Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
dr. Katay György királyi törvényszéki jegyző Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.04.16 3 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
dr. Kaufman Béla pénzügyi titkár Igló [Szepes] Balassagyarmat [Nógrád] 1921.02.19 2 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
dr. Kelemen József pályaőr Sofronya [Arad] Újszász [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.03.21 6 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
dr. Kemény István törvényszéki bíró Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Budapest (Kelenföld) 1920.11.24 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
dr. Kenderessy János állami hivatalnok Székelyhíd [Bihar] Debrecen [Hajdú] 1920.09.29 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
dr. Kenéz Kálmán kórházi főorvos Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923.10.07 2 gyerek Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
dr. Kerekes Frigyes Kázmér városi tanácsnok Zenta [Bács-Bodrog] Szeged [Csongrád] 1921. 12. 12-18. Szegedre érkezett menekültek
dr. Keresztes Gy. ügyvéd Arad [Arad] Budapest 1920.10.24 Erdélyi Hírek, 1920. 44. szám
dr. Késmárky József és családja árvaszéki elnök-helyettes Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920. 5. 12-13 (MOL K26-XLI-4209.) kiutasított köztisztviselő
dr. Kim Elemér segédtitkár Zágráb [Zágráb] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 362.976/918 sz. rendelvénnyel
dr. Király Aladár Háromszék vm. volt főispán Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.02.04 Pesti Hírlap
dr. Kisfaludi Kálmán rendőrtiszt Temesvár [Temes] Budapest 1920.09.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
dr. Kiss Árpádné rendőrkapitány neje Kolozsvár [Kolozs] Kaposvár [Somogy] 1920.07.08 4 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
dr. Kiss Ernő ügyvéd Kolozsvár [Kolozs] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.03.29 3 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
dr. Kiss Ferenc pénzügyi főtanácsos Sepsiszentgyörgy [Háromszék] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.21 4 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Kiss Ferencné htb Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 3 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
dr. Kiss János árvaszéki ülnök Dés [Szolnok-Doboka] Budapest 1920.09.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
dr. Kiss Jenő kir. ügyészségi jegyző Ismeretlen [Ismeretlen] Sopron [Sopron] 1919.12.01 (MOL K26.-1921-XLIII-96.) Kártérítést kérő soproni menekült
dr. Kiss Zoltán zárdafelügyelő Torda [Torda-Aranyos] Nagykanizsa [Zala] 1921.11.29 Szolnokra érkezett menekültek
dr. Kment Antal fogalmazó Zágráb [Zágráb] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 13.254/919 sz
dr. Knör Ferenc ügyész Brassó [Brassó] Győr [Győr] 1920.10.07 4 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
dr. Kolb Géza törvényszéki bíró Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1922.06.02 Ellenzék c. kolozsvári újság
dr. Konrádt Jenő bábaképző igazgató-orvos Nyárád [Veszprém] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.12 2 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Korláth Endre ny. vármegyei főügyész Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rákóczi Szövetség által menekítésre ajánlott felvidéki személyek. (1921. december 3.)
dr. Kovács Gábor v. h-polgármester Csíkszereda (1913-1919) Csíkszereda [Csík] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
dr. Kovács Gáborné ügyvéd neje Halmi [Ugocsa] Vecsés [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
dr. Kovács Győző rendőrkapitány Eperjes [Sáros] Szeged [Csongrád] 1920.08.13 2 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
dr. Kovács Lajos ügyvéd Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.02 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Kovács Zoltán ügyvéd Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 4 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
dr. Kozma Balázs árvaszéki ülnök Zabola [Háromszék] Budapest 1920.11.24 5 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
dr. Köpessy Albert ügyvéd Kolozsvár [Kolozs] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.09 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
dr. Körmöczi I. tisztviselő Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.22 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Középesi Dénesné főszolgabíró neje Nagyvárad [Bihar] Hajdúböszörmény [Hajdú] 1921.11.10 2 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Krausz Jenő és családja magánzó Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.04.07 Ellenzék c. kolozsvári újság
dr. Kreszta Róza tanárnő Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.08.16 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
dr. Krüczer Aladárné ügyvéd neje Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.10.07 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
dr. Krüczer Viktor orvos Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.10.07 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
dr. Kugler József Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
dr. Kund Jenő segédtitkár Zágráb [Zágráb] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 13.254/919 sz
dr. Kunszt Győző tanár Temesvár [Temes] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.09.28 2 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
dr. Kurutz István tanfelügyelői tollnok Temesvár [Temes] Sopron [Sopron] 1919.12.01 (MOL K26.-1921-XLIII-96.) Kártérítést kérő soproni menekült
dr. Labert F. törvényszéki bíró Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.28 4 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Lajos Irén tanárnő Temesvár [Temes] Budapest 1920.11.08 Erdélyi Hírek, 1920. 47. sz.
dr. Lajos Ödönné tisztviselő Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.24 4 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Lakner Nándor titkár Zágráb [Zágráb] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 13.254/919 sz
dr. Láng Ádám királyi törvényszéki jegyző Máriafölde [Torontál] Szeged [Csongrád] 1922.02.03 Szegedre érkezett menekültek
dr. Láng Ernőné törvényszéki tisztviselő neje Usza [Nincs adat] Tisza? [Nincs adat] 1921.08.18 Szegedre érkezett menekültek
dr. Lázár Gerő főszolgabíró Brassó [Brassó] Budapest 1921.03.22 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
dr. Legeza László vármegyei jegyző Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.03.14 Szepesi Lapok c. iglói újság
dr. Legeza László megyei aljegyző Igló [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.09.23 Szepesi Lapok c. iglói újság
dr. Lehoczky Brunó árvaszéki jegyző Igló [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.09.23 Szepesi Lapok c. iglói újság
dr. Lengyel Boldoizsár szolgabíró Nagysármás [Kolozs] Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.11.30 6 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
dr. Lengyel Gyula orvos Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1920.10.02 3 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
dr. Lengyel Gyula orvos Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1920.10.17 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
dr. Lengyel Gyula orvos Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1920.10.22 3 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
dr. Lengyel Károly jegyző Lugos [Krassó-Szörény] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.25 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Losonczy István hadbíró főhadnagy Dés [Szolnok-Doboka] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
dr. Lumniczer Béláné htb Kassa [Abaúj-Torna] Győr [Győr] 1921.09.17 4 Hidasnémetire érkezett menekültek
dr. Macskai Ferenc ezredorvos Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Győr [Győr] 1920.11.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 4. sz.
dr. Magyari Ferencné óvónő Kolozsvár [Kolozs] Tököl [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.04.07 2 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
dr. Máhly Géza ügyvéd Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.12.06
dr. Maksay Ferenc orvos Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Győr [Győr] 1920.10.16 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
dr. Mandich László ügyvédjelölt Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.10.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
dr. Mandl Mihály orvos Resicabánya [Krassó-Szörény] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.25 5 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Márffy Károly vármegyei levéltáros Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1921.05.20-31. 3 Szolnokra érkezett menekültek
dr. Mari Dezső árvaszéki ülnök Temesvár [Temes] Budapest 1920.12.21 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
dr. Márki Sándor egyetemi tanár Kolozsvár [Kolozs] Szeged [Csongrád] 1921.07.21 3 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Maróth Károly egy. tanár Kolozsvár [Kolozs] Szeged [Csongrád] 1921.08.22 1 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Martiss L.-né htb Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.11.09 3 Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz.
dr. Márton L. főszolgabíró Csíkszereda [Csík] Szombathely [Vas] 1921.08.09 1 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Márton L. főbíró Csíkszereda [Csík] Szombathely [Vas] 1921.08.20 2 Szolnokra érkezett kiutasítottak
dr. Massanek Gábor orvos Szabadka [Bodrog] Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.08.24 4 Szegedre érkezett menekültek
dr. Matkovics Ferenc hadbíró Brassó [Brassó] Szombathely [Vas] 1920.10.07 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
dr. Matl Lajos ügyvéd Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.02.10 4 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Méhlik Endréné Brassó [Brassó] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.15 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Mendel Márkus körorvos Hátszeg [Hunyad] Újszász [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.05.20-31. 2 Szolnokra érkezett menekültek
dr. Mendics L.-né hivatalnok neje Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.11.05 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
dr. Mérey Béla vármegyei főügyész Ismeretlen [Ismeretlen] Kaposvár [Somogy] 1920.11.12 [MOL Z. 1610. 125 dob.] (Beköltözési engedély nélkül)
dr. Merkó Imréné htb Detta [Temes] Szeged [Csongrád] 1921.09.14 3 Lökösházára érkezett menekültek
dr. Mérő Sámuel ügyvéd Borosjenő [Arad] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.04 Lökösházára érkezett kiutasítottak
dr. Mészáros Eda tanár Temesvár [Temes] Újdombóvár [Tolna] 1921.07.26 2 Lökösházára érkezett kiutasítottak
dr. Mészáros Ede tanár Temesvár [Temes] Dombóvár [Tolna] 1921. 8. 1-10 3 Szolnokra érkezett kiutasítottak
dr. Mezei Jenő minisztériumi hivatalnok Parajd [Udvarhely] Budapest 1920.10.17 6 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
dr. Mezel Richárd táblabíró Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.28 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Michovich Ferenc fogalmazó Zágráb [Zágráb] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 384.256/918 sz. rendelvénnyel
dr. Mikes G. rendőrkapitány Temesvár [Temes] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.08.24 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
dr. Misley Kálmán törvényszéki bíró Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.03.14 Szepesi Lapok c. iglói újság
dr. Molnár Árpád járásbíró Billéd [Torontál] Szombathely [Vas] 1920.08.19 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
dr. Molnár Oszkár pénzügyi titkár Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.03.14 Szepesi Lapok c. iglói újság
dr. Muzsnay József ítélőtáblai bíró Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
dr. Müller Géza árvaszéki ülnök Nagyenyed [Fehér] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.25 2 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Müller Henrik fogalmazó Caprag [Zágráb] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 384.256/918 sz. rendelvénnyel
dr. Müller Lajos királyi közjegyző Arad [Arad] Cinkota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.09.28 1 Lökösházára érkezett menekültek
dr. Nagy Béla törvényszéki bíró Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.08.10 5 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
dr. Nagy Béla közjegyző Bánhida [Komárom] Debrecen [Hajdú] 1920.12.22 5 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
dr. Nagy Géza főbíró Torda [Torda-Aranyos] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.22 1 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
dr. Nagy Imre ügyvéd Csíkszereda [Csík] Budapest 1920.09.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
dr. Nagy Mihály ügyvéd Halmi [Ugocsa] Budapest 1921.07.26 3 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
dr. Nagy Sándor orvos Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Budapest 1920.07.28 5 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
dr. Németh Andor ügyvéd Zombor [Bács-Bodrog] Budapest 1921.04.29 2 Hidasnémetire érkezett menekültek
dr. Nesztor Kamilné htb Petrozsény [Hunyad] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
dr. Novák Béla törvényszéki bíró Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.18 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Okolicsányi László Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.12.19 Magyarország
dr. Ónodi Kálmán közjegyző Felsővisó [Máramaros] Dömsöd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.16 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
dr. Oslay Ferenc tanár Szakolca [Nyitra] Dunakeszi [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] III..21 1 Erdélyi Hírek, 1921. 14. szám
dr. Oswald János segédtitikár Zágráb [Zágráb] Debrecen [Hajdú] 1919 Magyar Országos Levéltár 41/919. I.a. rendelvénnyel
dr. Oszwald Károly járásbíró Ungvár [Ung] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
dr. Ötranyi Ferenc tisztviselő Nagyvárad [Bihar] Berettyóújfalu [Bihar] 1920.09.29 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
dr. Pál Sándor ügyvéd Temesvár [Temes] Budapest 1920.10.02 1 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
dr. Pál Sándor ügyvéd Temesvár [Temes] Budapest 1920.10.17 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
dr. Pál Sándor ügyvéd Tövis [Alsó-Fehér] Újpest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.22 1 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
dr. Pálfy Jenő pénzügyi segédtitkár Kolozsvár [Kolozs] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1919.11.30 1 Erdélyi Hírek 28. szám
dr. Pap (Papp) Ernő hivatalnok Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.07.17 Ellenzék c. kolozsvári újság
dr. Pap (Papp) Ernő belügymin. tisztviselő Zilah [Szilágy] Budapest 1920.07.28 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
dr. Pap Gyula járásbíró Szilágycseh [Szilágy] Budapest 1920.12.15 5 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
dr. Pap Jenő királyi ügyész Oravicabánya [Krassó-Szörény] Budapest 1920.12.27 3 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
dr. Pap József vegyész Oravicabánya [Krassó-Szörény] Budapest 1920.12.23 2 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
dr. Papp Rezső tisztviselő Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.22 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Papp Rezsőné Fogaras [Fogaras] Szentes [Csongrád] 1920.10.16 5 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
dr. Papp Sándor törvényszéki bíró Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1925.12.13 Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
dr. Pász Sándor főlevéltáros Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.08.22 7 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Pásztor Sándor főorvos Temesvár [Temes] Budapest 1920.08.25 3 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
dr. Pávay Vajna Ferencné magánzó Nagyenyed [Fehér] Budapest 1921.12.20 2 Szolnokra érkezett menekültek
dr. Perényi József kegyesrendi tanár Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.07.25 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Pertovszky Gyula ügyvéd Kézdivásárhely [Háromszék] Békéscsaba [Békés] 1920.09.28 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
dr. Peschek Viktorné titkár neje Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
dr. Péter Árpádné magánzó Nagybánya [Szatmár] Tápiószele [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.03 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
dr. Péter Sándor járásbíró Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.12.27 7 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
dr. Péter Vilmosné magánzó Temesvár [Temes] Budapest 1920.09.29 3 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
dr. Pethő Tibor törvényszéki jegyző Gyertyámos [Torontál] Göd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.09.06 4 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
dr. Pető Endre rendőrkapitány Kassa [Abaúj-Torna] Szeged [Csongrád] 1921.04.30 3 Erdélyi Hírek, 1921. 24. szám
dr. Petrás József tisztviselő Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Petrovszky György Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
dr. Petz Károly ügyvéd Nagykároly [Szatmár] Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.17 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
dr. Petz Zoltán ügyvéd Nagykároly [Szatmár] Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.22 3 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
dr. Pfeifer Péter egy. tanár Kolozsvár [Kolozs] Szeged [Csongrád] 1921.08.22 1 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Piller Ferenc pénzügyi tanácsos Lugos [Krassó-Szörény] Szombathely [Vas] 1920.07.08 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
dr. Pinterovics Jenő árvaszéki fogalmazó Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920. 5. 12-13 (MOL K26-XLI-4209.) kiutasított köztisztviselő
dr. Polinszky István vasúti fogalmazó Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.07.25 Ellenzék c. kolozsvári újság
dr. Polónyi Jenőné ügyvéd neje Versec [Temes] Budapest 1921.08.19 Szegedre érkezett menekültek
dr. Pongrácz Aladárné htb Abrudbánya [Alsó-Fehér] Budapest 1921.12.20 1 Szolnokra érkezett menekültek
dr. Poór Béla alügyész Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920. 5. 12-13 (MOL K26-XLI-4209.) kiutasított köztisztviselő
dr. Presina Viktor szolgabíró Bánffyhunyad [Kolozs] Budapest 1921.03.22 3 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
dr. Rabár Ernőné htb Érsekújvár [Nyitra] Monor [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.05 4 Szobra érkezett menekültek
dr. Rácz Béla ny. táblabíró Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.12.27 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
dr. Rácz Lajos járásbíró Nagyilonda [Szolnok-Doboka] Hatvan [Heves] 1921.05.05 3 Hidasnémetire érkezett menekültek
dr. Rácz Oszkár Torontál megyei szolgabíró Ismeretlen [Torontál] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.02.02 Szegedi Napló
dr. Radda Ignác polgármester Pancsova [Torontál] Budapest 1921.08.24 2 Szegedre érkezett menekültek
dr. Radó Andor segédtitkár Zágráb [Zágráb] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 384.256/918 sz. rendelvénnyel
dr. Rautmeiszter Károly postaigazgató Pozsony [Pozsony] Budapest 1921.12.05 Szobra érkezett menekültek
dr. Ravasz László református püspök Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.09.08 2 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Révffy Lajosné htb Arad [Arad] Budapest 1921.07.18 Lökösházára érkezett kiutasítottak
dr. Richzeit Albert ügyvéd Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
dr. Riegler (Rigler) Kálmán titkár Arad [Arad] Budapest 1920.10.22 3 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
dr. Riegler (Rigler) Kálmán hivatalnok Arad [Arad] Budapest 1920.11.09 3 Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz.
dr. Ries Sándorné ügyvéd neje Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.07.16 3 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
dr. Rigó Loránd ügyvéd Nagyvárad [Bihar] Szentes [Csongrád] 1920.06.25 5 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
dr. Rimóczy József jegyző Kolozsvár [Kolozs] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.09.27 4 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
dr. Rostás János magyar állami tanító Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Minisztertanács 1922. febuár 3-i jegyzőkönyve
dr. Róth Lajos orvos Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 8 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Russay Géza szepesszombati tb. főszolgabíró Igló [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.09.23 Szepesi Lapok c. iglói újság
dr. Sándor Jenőné rendőrkapitány neje Nagyenyed [Fehér] Budapest 1920.09.06 3 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
dr. Sándor Lajos jogász Oklánd [Udvarhely] Budapest 1920.08.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
dr. Sáray Sándor pénzügyi tisztviselő Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.01.31 Új Somogy c. kaposvári újság
dr. Sárváry Sándor járásbíró Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. előtt Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
dr. Schäffer Kálmán fogalmazó Zágráb [Zágráb] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 41/919. I.a. rendelvénnyel
dr. Schneller István egyet. tanár Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.12.20 1 Szolnokra érkezett menekültek
dr. Schrauf Frigyes körorvos Nagyszombat [Pozsony] Felsőkismartonhegy [Sopron] 1919.12.01 (MOL K26.-1921-XLIII-96.) Kártérítést kérő soproni menekült
dr. Schreiber Miklós királyi közjegyző Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.07.25 5 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Schuller Gusztáv és családja vasúti alkalmazott Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.02.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
dr. Schwartz János fogalmazó Zágráb [Zágráb] Debrecen [Hajdú] 1919 Magyar Országos Levéltár 41/919. I.a. rendelvénnyel
dr. Schwenter János joggyakornok Bácsfeketehegy [Bács-Bodrog] Szeged [Csongrád] 1922.02.13 1 Szegedre érkezett menekültek
dr. Seres Barna volt bíró Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.10.27 Szabadság c. nagyváradi újság
dr. Serti Jenő királyi járásbíró Nagykároly [Szatmár] Debrecen [Hajdú] 1921.04.07 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
dr. Siglist Antal járásbíró Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.05 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Simony Rezső vezető járásbíró Csák [Temes] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.08.14 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
dr. Singerné Sára htb Héjjasfalva [Nagy-Küküllő] Jászberény [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.22 1 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
dr. Solti Károly királyi törvényszéki tanácselnök Szabadka [Bodrog] Ostffyasszonyfa [Vas] 1921.11.30 1 Szegedre érkezett menekültek
dr. Sonnenwirth Lajos ügyvéd Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.10.27 Debreczeni ujság
dr. Soó Dénes ügyvéd Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1920.08.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
dr. Soóky István tisztviselő Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 10 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Stabó Vendel tanár Nagyvárad [Bihar] Esztergom [Esztergom] 1920.10.07 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
dr. Steiner Lajos orvos Kolozsvár [Kolozs] Szeged [Csongrád] 1921.10.09 1 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Strubert Ferenc körorvos Újvár [Torontál] Szeged [Csongrád] 1922.02.03 Szegedre érkezett menekültek
dr. Szabó Ákos pénzügyi főtanácsos Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.12.02 4 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
dr. Szabó Ákos pénzügyi főtanácsos Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.12.04 Ellenzék c. kolozsvári újság
dr. Szabó Dávid orvos Torda [Torda-Aranyos] Budapest 1920.11.01 1 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
dr. Szabó Gyula pénzügyi igazgató Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1920.10.02 4 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
dr. Szabó Gyula pénzügyi tanácsos Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.12.02 4 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
dr. Szabó Jenő Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.12.19 Magyarország
dr. Szabó József orvos Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.06.25 5 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
dr. Szabó L. rendőr alkapitány Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1920.10.02 2 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
dr. Szabó L. rendőrségi alkalmazott Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1920.10.22 2 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
dr. Szabó Lajos rendőrfőkapitány Székelyudvarhely [Udvarhely] Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.17 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
dr. Szabó Oreszt ny. miniszteri tanácsos Beszterce [Beszterce-Naszód] Budapest 1920.07.02 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
dr. Szabó Vendel tanító Nagyvárad [Bihar] Esztergom [Esztergom] 1920.10.17 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
dr. Szacsvay József ügyvéd Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.12 4 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
dr. Szacsvay József ügyvéd Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.09.06 Budapesti Hírlap
dr. Szacsvay Sándor és családja ügyvéd Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.04.14 Ellenzék c. kolozsvári újság
dr. Szádeczky Lajos egy. tanár Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.12.05 1 Szolnokra érkezett menekültek
dr. Szakáll Aladárné htb Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.12.05 1 Szolnokra érkezett menekültek
dr. Szalay Béla tanácselnök Arad [Arad] Budapest 1921.08.27 2 Lökösházára érkezett kiutasítottak
dr. Szále Jánosné táblabíró neje Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
dr. Szányogh Béla ügyvéd Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.09.30 7 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
dr. Szathmári Sámuel orvos Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.07.28 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
dr. Szathmáry István megyei főjegyző, költő Ismeretlen [Ismeretlen] Nyitra [Nyitra] Nincs dátum MENEKÜLTEK KÖNYVE
dr. Szécsényi Istvánné htb Zenta [Bács-Bodrog] Szeged [Csongrád] 1921.09.03 2 Szegedre érkezett menekültek
dr. Szekeres L. járásbíró Marosvásárhely [Maros-Torda] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.11.30 3 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
dr. Szele Andorné nyugdíjas Kassa [Abaúj-Torna] Hatvan [Heves] 1923.03.01 2 Erdélyi Hírek, 1921. 14. szám
dr. Széles István törvényszéki jegyző Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1922.06.02 Ellenzék c. kolozsvári újság
dr. Szemler Jenőné törvényszéki jegyző neje Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.08.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
dr. Szendelbach Péter segédtitkár Ismeretlen [Ismeretlen] Kalocsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.04.15
dr. Szentiványi Ferencné htb. Nagybecskerek [Torontál] Kígyópuszta [Nincs adat] 1921.04.23 1 Hidasnémetire érkezett menekültek
dr. Szent-Iványi Géza Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.06 Győri Hírlap
dr. Szentkirályi A-né tv. Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 5 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Szentkirályi Zsigmond egyet. tanársegéd Kolozsvár [Kolozs] Szeged [Csongrád] 1921.12.22 Szegedre érkezett menekültek
dr. Szentléleky Jánosné htb Kassa [Abaúj-Torna] Budapest 1921.08.21 3 Szegedre érkezett menekültek
dr. Szentléleky László ny. törvényszéki bíró Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.03.29 4 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
dr. Szentpéteri (Szentpétery) Gyula ügyvéd Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
dr. Szentpéteri (Szentpétery) Gyula ügyvéd Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum intézte a Minerva Rt részére a szedőgép beszerzést
dr. Szentpéteri Zsigmondné egyetemi tanár neje Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.07.16 3 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
dr. Szentpétery egyet tanár Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.11.10 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Szentteleki Mészáros L. törvényszéki bíró Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.03.25 2 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
dr. Szepessy J. táblabíró Szatmárnémeti [Szatmár] Mátészalka [Szatmár] 1921.04.14 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
dr. Szepesy (Szepessy) Aladár pénzügyi tanácsos Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.04.14 4 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
dr. Szepesy (Szepessy) Aladár és családja pénzügyi tisztviselő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.04.07 Ellenzék c. kolozsvári újság
dr. Széplaki igazgató Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.12.20 4 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
dr. Széplaki János kereskedelmi akadémiai igazgató Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.12.04 Ellenzék c. kolozsvári újság
dr. Szikszay Ferenc áll. reálisk. tanár Kassa [Abaúj-Torna] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rákóczi Szövetség által menekítésre ajánlott felvidéki személyek. (1921. december 3.)
dr. Szilágyi Ferenc MÁV fogalmazó Élesd [Bihar] Miskolc [Borsod] 1920.09.27 2 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
dr. Szilágyi József posta-távíró tanácsos Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.12 7 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
dr. Szilágyi László Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
dr. Szilágyi László Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
dr. Szilágyi Lászlóné htb Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.07.05 1 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
dr. Szilassy József vármegyei főjegyző Kassa [Abaúj-Torna] Budapest 1921.04.26 4 Erdélyi Hírek, 1921. 22. szám
dr. Szintay Lajosné Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
dr. Szlávik Imre pénzügyi fogalmazó Ismeretlen [Ismeretlen] Szeged [Csongrád] 1921.09.03
dr. Szokoly Tamás Nagyvárad [Bihar] Nagyszántó [Bihar] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
dr. Szokoly Tamás ügyvéd Nagyvárad [Bihar] Abaújszántó [Abaúj-Torna] 1921.07.25 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Szontagh Tamás Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.12.30 Az Est
dr. Szőke Károly járásbírói titkár Ismeretlen [Ismeretlen] Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1922.04.09
dr. Szöllősy Ernő orvos Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.07.22 2 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
dr. Szöllősy Istvánné htb Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1921.12.20 2 Szolnokra érkezett menekültek
dr. Szöllősy Jenőné királyi ügyész neje Arad [Arad] Budapest 1920.08.25 4 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
dr. Szűcs Ernő orvos Kolozsvár [Kolozs] Szeged [Csongrád] Nincs dátum MENEKÜLTEK KÖNYVE
dr. Tahy Pálné hadbíró őrnagy neje Szászrégen [Maros-Torda] Budapest 1920.06.15 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
dr. Tarczay Erzsébet tanárnő Zágráb [Zágráb] Debrecen [Hajdú] 1919 Magyar Országos Levéltár 7086/919 sz. rendelvénnyel
dr. Teleky Endre számtanácsos Zsibó [Szilágy] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Telman Sándor ügyvéd Kisjenő [Arad] Budapest 1921.12.21 3 Szolnokra érkezett menekültek
dr. Terényi Béla ügyvéd Nagyenyed [Fehér] Budapest 1921.12.20 2 Szolnokra érkezett menekültek
dr. Tergovits Aurél járásbíró Beszterce [Beszterce-Naszód] Budapest 1921.12.20 5 Szolnokra érkezett menekültek
dr. Thuri Endréné htb Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.08.22 2 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Thurzó György rendőrkapitány Nagybánya [Szatmár] Debrecen [Hajdú] 1920.10.03 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
dr. Tódor Árpádné rendőr főkapitány neje Nagyszőllős [Ugocsa] Miskolc [Borsod] 1920.09.12 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
dr. Todorovics Döméné htb Kolozsvár [Kolozs] Alcsút [Fejér] 1921.07.21 1 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Tomanóczy János ref. Lelkész Herczegszőllős [Baranya] Ismeretlen [Ismeretlen] 1922.07.13 2 A Nép (Dél-Baranyából 1922. július 10-én kiutasítottak)
dr. Tóth Dezső ügyvéd Nagybecskerek [Torontál] Szeged [Csongrád] 1921.04.23 Hidasnémetire érkezett menekültek
dr. Tóth Endre közjegyző Szászváros [Hunyad] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.09.06 6 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
dr. Tőkés Imre kórházi főorvos Kolozsvár [Kolozs] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.01.15 2 Erdélyi Hírek 28. szám
dr. Török László az aradi központi. járás volt szolgabírája Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1922.10.18 Magyarország
dr. Tuka Béla egyetemi tanár Pozsony [Pozsony] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rákóczi Szövetség által menekítésre ajánlott felvidéki személyek. (1921. december 3.)
dr. Turcsa István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése c. napló 1929. VI. 15. - 30.
dr. Turk Szilárd orvos Igló [Szepes] Eger [Heves] 1921.10.07 5 Hidasnémetire érkezett menekültek
dr. Tusznay József táblabíró Csíkszereda [Csík] Budapest 1921.03.22 4 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
dr. Türr Aladár és családja alügyész Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920. 5. 12-13 (MOL K26-XLI-4209.) kiutasított köztisztviselő
dr. Újfalussy Ernő árvaszéki elnök Igló [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.09.23 Szepesi Lapok c. iglói újság
dr. Újfalussy Ernő árvaszéki elnök Lőcse [Szepes] Budapest 1921.12.29 2 Hidasnémetire érkezett menekültek
dr. Újfalussy Jenő polgármester Csíkszereda [Csík] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Minisztertanács 1922. febuár 3-i jegyzőkönyve
dr. Újlaki Jenőné polgármester neje Csíkszereda [Csík] Hatvan [Heves] 1920.07.01 4 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
dr. Újlaki Sámuel banktisztviselő Szigetkamara [Máramaros] Budapest 1921.04.26 2 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
dr. Ulain Ferencné htb Déva [Hunyad] Budapest 1921.05.20-31. 3 Szolnokra érkezett menekültek
dr. Vajda Lajosné főszerkesztő neje Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Zalaszentgyörgy [Zala] 1920.07.02 5 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
dr. Vákár Viktor kormánybiztos Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Budapest (Császárfürdő) 1923.08.16 7 2 vagon
dr. Varga Kálmán gazdasági akadémiai tanár Kassa [Abaúj-Torna] Debrecen [Hajdú] 1921.09.27 4 Hidasnémetire érkezett menekültek
dr. Vargyas János MÁV titkár Szászrégen [Maros-Torda] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.03.27 5 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Varju Zoltán jegyző Dés [Szolnok-Doboka] Gyula [Békés] 1920.11.24 3 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
dr. Varjú Zoltán Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.05.14 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
dr. Vass Bertalan főigazgató Nagyvárad [Bihar] Székesfehérvár [Fejér] 1920.08.25 2 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
dr. Vasváry Kálmán tisztviselő Szászrégen [Maros-Torda] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.22 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Véber Antal orvos Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.22 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Végh Emil járásbíró Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
dr. Vén istván hadbíró Brassó [Brassó] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.15 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Vermes Tibor orvos Ismeretlen [Csehszlovákia] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium) 73 é.
dr. Veszprémi Dezső egy. tanár Kolozsvár [Kolozs] Szeged [Csongrád] 1921.09.08 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Vidakovich Lajos orvos Lugos [Krassó-Szörény] Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.21 3 Szolnokra érkezett menekültek
dr. Vikos István járásbíró Óbecse [Bács-Bodrog] Földvár [Nincs adat] 1921.09.21 5 Szegedre érkezett menekültek
dr. Villein Gyula Magyarpécska [Arad] Székesfehérvár [Fejér] 1920.10.22 3 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
dr. Vincze Frigyes igazgató Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.08.30 4 Biharkeresztesre érkezett menekültek
dr. Virág Ferenc kir. közjegyző Facsád [Krassó-Szörény] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.18 5 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Virágháty Viktor ügyészségi titkár Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
dr. vitéz Horváth János törvényszéki jegyző Marosvásárhely [Maros-Torda] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. után Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
dr. Vitéz Lajos orvos Petrozsény [Hunyad] Budapest 1920.06.18 5 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
dr. Voit Márton titkár Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.11.01 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
dr. Voith Gerő ny. törvényszéki bíró Székelyudvarhely [Udvarhely] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. után Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
dr. Weiner Emil Ismeretlen [Ismeretlen] Pestszentlőrinc [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920 BUDAPEST FŐVÁROSI LEVÉLTÁR (IV. 401/b. 13 dob. II/5.) 2 lakott, 1 nem lakott (vagon?), 9 személy
dr. Weiner Heirich MÁV felügyelő Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.11 4 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Weiner Henrik titkár Orsova [Krassó-Szörény] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 39.531/919 sz. rendelvénnyel
dr. Wider Arthur ügyvéd Nagyszőllős [Ugocsa] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
dr. Wiener J. járásbíró Temesvár [Temes] Szombathely [Vas] 1920.12.27 2 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
dr. Wledener J. szolgabíró Temesvár [Temes] Szombathely [Vas] 1920.12.21 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
dr. Wrbányi István főtörzsorvos Székelyudvarhely [Udvarhely] Miskolc [Borsod] 1920.08.06 3 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
dr. Wurdugán István forgalmista Kissebes [Kolozs] Eger [Heves] 1919 Magyar Országos Levéltár 44.774/919 sz. rendelvénnyel
dr. Zakariás A. főorvos Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Vác [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.02 5 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
dr. Zavista József és Balázs Zsuska erdőfelügyelő Ismeretlen [Ismeretlen] Balassagyarmat [Nógrád] 1921.05.15 1
dr. Ziegler Kálmán MÁV hivatalnok Arad [Arad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.27 3 Erdélyi Hírek, 1920. 45. szám, folytatás
dr. Znay József magyar állami tanító Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Minisztertanács 1922. febuár 3-i jegyzőkönyve
dr. Zoled (Zöld) Dezső ügyvéd Marosvásárhely [Maros-Torda] Bécs [Ausztria] 1920.10.16 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
dr. Zoled (Zöld) Dezső ügyvéd Marosvásárhely [Maros-Torda] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.19 5 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
dr. Zoltán Sándor táblabíró Újvidék [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.10.27 Magyarország
dr. Zsadányi Guidó vármegyei jegyző Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.03.14 Szepesi Lapok c. iglói újság
dr. Zsadányi Guidó megyei aljegyző Igló [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.09.23 Szepesi Lapok c. iglói újság
dr. Zsigmond Gyula II. és családja főjegyző Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920. 5. 12-13 (MOL K26-XLI-4209.) kiutasított köztisztviselő
dr. Zsiska Dániel járásbíró Lugos [Krassó-Szörény] Abaújszántó [Abaúj-Torna] 1920.08.21 3 Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám
dr. Zsombi (Zsombory) Albert ügyvéd Brassó [Brassó] Budapest 1920.10.06 6 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
dr. Zsombi (Zsombory) Albert ügyvéd Brassó [Brassó] Budapest (Óbuda) 1920.10.17 6 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Drachnovszky Nándorné cseléd Belgrád [Szerbia] Ismeretlen [Ismeretlen] 1922.02.21 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Drágos Nándor mozdonyvezető Arad [Arad] Makó [Csanád] 1920.10.22 5 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Draskóczy Gábor törvényszéki bíró Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1921.03.25 6 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Dratkó Károly váltókezelő Érsekújvár [Nyitra] Budapest 1920.10.03 3 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Draveczky Mihály Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Dravucz Antal Petrozsény [Hunyad] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Drayler Bálint pályaőr Padé [Torontál] Szeged [Csongrád] 1921.04.26 3 Hidasnémetire érkezett menekültek
Dregán József Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Dreher Emma szobalány Stájerlakanina [Krassó-Szörény] Budapest 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Drenovics (Drenovits) Lajos mozdonyfelvigyázó Zágráb [Zágráb] Kaposvár [Somogy] 1919 Magyar Országos Levéltár 50.489/919 sz. rendelvénnyel
Drenovics (Drenovits) Lajos mozdonyvezető Zágráb [Zágráb] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.08.24 Szegedre érkezett menekültek fellebbezés alatt
Drobilits Ferenc gépész Resicabánya [Krassó-Szörény] Budapest 1920.08.16 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Drojzsak Ferenc B.-Dobró [Nincs adat] Budapest 1920.09.29 3 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
Drozják F. főerdővédő Torda [Torda-Aranyos] Esztergom [Esztergom] 1920.09.30 4 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
Drozsdják Lajos bányatanácsos Petrozsény [Hunyad] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.22 4 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Druckmeister Zoltán Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Druga István vonatfékező Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1922.03.25
Drull Péter postás Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] 1921.04.27 4 MOL (Z.1610, 125 dob.) 1 vagon
Drutyó Ferenc vasutas Bánhida [Komárom] Békéscsaba [Békés] 1920.12.22 2 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Dsida Lajos ny. polgármester Fehértemplom [Temes] Budapest 1921.09.15 Szegedre érkezett menekültek
Duba György vak Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Dubec Imre aszfaltozó Lugos [Krassó-Szörény] Szigethalom [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.03.10 2 Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám
Dubek József főerdőőr Máriaradna [Arad] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.22 6 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Dubniczky Mária volt tanítónő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1919.10.20
Duboroszky Elemér mérnök Petrozsény [Hunyad] Dorog [Esztergom] 1920.06.18 4 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Dudás Endre posta-távírdai díjnok Zenta [Bács-Bodrog] Szeged [Csongrád] 1921.12.05 Szegedre érkezett menekültek
Dudás Ferencné csendőr tiszthelyettes neje Torda [Torda-Aranyos] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.07.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Dudás Ferencné csendőr tiszthelyettes neje Torda [Torda-Aranyos] Szombathely [Vas] 1920.08.10 2 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Dudás János pályaőr Mehádia [Krassó-Szörény] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.25 5 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Dudás József vonatfékező Ismeretlen [Ismeretlen] Miskolc [Borsod] 1921.08.02 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Dudás József vasutas Petrozsény [Hunyad] Salgótarján [Nógrád] 1921.09.07 4 Lökösházára érkezett menekültek
Dudás Péter fűtőházi munkás Bród [Horvát-Szlavónország] Budapest (Ferencváros) 1919 Magyar Országos Levéltár 46.945/919 sz. rendelvénnyel
Dudás Sándor állomás felvigyázó Nova Gradiška [Pozsega] Pécs [Baranya] 1918.10.29 Heti jelentés (1919. jan. 25.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Dudik Ferenc postaaltiszt Galgóc [Nyitra] Vác [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.04.27 3 Erdélyi Hírek, 1921. 22. szám
Duganti Imre mozdonyvezető Ismeretlen [Ismeretlen] Jutas [Veszprém] 1919.07.18 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Duhács (Dukacs) Antal bányafelvigyázó Petrozsény [Hunyad] Szentendre [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.27 5 Erdélyi Hírek, 1920. 45. szám, folytatás
Duhács (Dukacs) Antal bányafelvigyázó Petrozsény [Hunyad] Szendrő [Borsod] 1920.11.09 5 Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz.
Duhaj (Duka) Jenő gazdasági számvevő Dés [Szolnok-Doboka] Budapest 1920.09.27 2 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Duhaj (Duka) Jenő gazdasági számvevő Dés [Szolnok-Doboka] Budapest 1920.09.28 3 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Duhonyi János raktáros Kolozsvár [Kolozs] Kevevár [Nincs adat] 1920.06.25 2 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Duicza Sándorné oláh katona neje Arad [Arad] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.08.13 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Duka Dénesné htb Zágon [Háromszék] Kistarcsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.05 4 Szolnokra érkezett menekültek
Dukai Anna htb Marosújvár [Alsó-Fehér] Budapest 1921.08.14 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Dukai Sándor fuvarozó Zenta [Bács-Bodrog] Szeged [Csongrád] 1922.02.21 4 Szegedre érkezett menekültek
Dulár József postaaltiszt Pozsony [Pozsony] Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.13 7 Szobra érkezett menekültek
Dull Ilona magánzó Nagybánya [Szatmár] Budapest 1921.03.21 3 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Dull Jenő titkár Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
Dulomszky József pénzügyi titkár Temesvár [Temes] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.06.29 1 Lökösházára érkezett menekültek
Duma Vaszilie géplakatos Ismeretlen [Ismeretlen] Bécs [Ausztria] 1920.10.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
Dumbrava Albert felvigyázó Palotailva [Maros-Torda] Dunavarsány [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.09 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Dunay Béla Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.27 Békés c. gyulai újság 2731 sz. igazoló könyv
Dunkel János tanuló Versec [Temes] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.06.03 1 Erdélyi Hírek 28. szám
Dunyovitz Szilárd soffőr Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.21 Szegedre megérkezett kiutasítottak igazolás alatt
Durany János csapos Temesvár [Temes] Budapest 1920.10.17 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Durány János cipész Temesvár [Temes] Budapest 1920.10.22 1 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Duró Mihály forgalmi díjnok Konop [Arad] Hatvan [Heves] 1919 Magyar Országos Levéltár 22.856/919 sz. rendelvénnyel
Dursásdy Sándor tanuló Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.02.04 Ellenzék c. kolozsvári újság
Dús Géza raktárnok Zágráb [Zágráb] Békéscsaba [Békés] 1919 Magyar Országos Levéltár 16.819/919 sz.
Dús Gizella tanítónő Zágráb [Zágráb] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 16.761/919 sz. rendelvénnyel
Dusicsku Miklós fővámtiszt Orsova [Krassó-Szörény] Dunakeszi [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.05.03 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Dutner Emilia postaalkalmazott Nagyszeben [Szeben] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.07 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Dux Károly községi jegyző Demge [Nincs adat] Mátételke [Bács-Bodrog] 1921.11.10 Szegedre érkezett menekültek
Duzsárdy Antalné magánzó Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.04.07 5 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Duzsarics Karolin és családja htb. Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.03.29 Ellenzék c. kolozsvári újság
Dümmert Gyula állomás elöljáró Novigrád [Zágráb] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 384.256/918 sz. rendelvénnyel
Dvoracskó Péter vonatfékező Újzsolna [Trencsén] Budapest (Rákosrendező pályaudvar) 1919 Magyar Országos Levéltár 36.402/919 sz. rendelvénnyel
Dvoracskó Péter vonatfékező Újzsolna [Trencsén] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum 1 gyerek Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
Dvorák Ferenc vonatfékező Ismeretlen [Ismeretlen] Dunakeszi [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.04.13
Dygos Sándor vont. s.tiszt Ismeretlen [Ismeretlen] Rákos [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.02.08
Ebedli Gyula kalauz Újzsolna [Trencsén] Budapest (Rákosrendező pályaudvar) 1919 Magyar Országos Levéltár 36.402/919 sz. rendelvénnyel
Ebegényi Lajos bányász Petrozsény [Hunyad] Hatvan [Heves] 1920.11.08 5 Erdélyi Hírek, 1920. 47. sz.
Ebenshoh Albina htb Temesvár [Temes] Bécs [Ausztria] 1921.08.24 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Ebenstein (Ébenstein/Eberstein) Ferenc tanító Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.12.13
Ebenstein (Ébenstein/Eberstein) Ferenc tanító Bánhida [Komárom] Budapest 1920.12.22 2 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Ebenstein (Ébenstein/Eberstein) Ferenc tanár Temesvár [Temes] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.12.27 3 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Éber Károly magánzó Kolozsvár [Kolozs] Újpest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.01 3 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Eber L.-né ezredes neje Szováta [Maros-Torda] Budapest 1920.10.27 3 Erdélyi Hírek, 1920. 45. szám, folytatás
Eber Viktorné ezredes neje Arad [Arad] Budapest 1920.10.24 2 Erdélyi Hírek, 1920. 44. szám
Ebergényi Etelka óvónő Igló [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.03.14 Szepesi Lapok c. iglói újság
Eberhard Jenő posta segédellenőr Arad [Arad] Bia [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.25 2 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Eberlein Mátyásné htb Zimándújfalu [Arad] Gyula [Békés] 1921.07.18 2 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Ebhauser K.-né Mária bányász neje Lugos [Krassó-Szörény] Encs [Abaúj-Torna] 1920.09.28 2 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Eble Ferenc zenész Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Ebner Jolán tanítónő Gyergyócsomafalva [Csík] Nagybarátfalva [Nincs adat] 1919.12.01 (MOL K26.-1921-XLIII-96.) Kártérítést kérő soproni menekült
Echt Antal posta ellenőr Kassa [Abaúj-Torna] Veszprém [Veszprém] 1920.10.13 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Eck Péter gondnok Temesvár [Temes] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.09.28 5 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Eckhard Rezsőné MÁV hivatalnok Szabadka [Bodrog] Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.04.23 Hidasnémetire érkezett menekültek
Ecsedi Jenő tanár Temesvár [Temes] Karcag [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.09.22 3 Lökösházára érkezett menekültek
Ecsedi Kálmánné cipész neje Szatmárnémeti [Szatmár] Albertirsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.19 2 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Edelmayer (Edlmayer) Antal tanító Ruma [Szerém] Tolnamező [Tolna] 1919 Magyar Országos Levéltár 16.762/919 sz. rendelvénnyel
Edelmayer (Edlmayer) Antal tanító Ruma [Szerém] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 26.125/919 sz. rendelvénnyel
Éder Gyula tanuló Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.10.17 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Eder István paszományos Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.07.05 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Éder Mihály kerékgyártó Szatmárnémeti [Szatmár] Szeged [Csongrád] 1920.12.21 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Egeni János állomás elöljáró Ismeretlen [Ismeretlen] Pestszentlőrinc [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1922.04.06
Egenthál János fűtő Ópiski [Hunyad] Békéscsaba [Békés] 1920.12.11 4 Erdélyi Hírek, 1921. 8. sz.
Egerházy Lajosné református lelkész neje Torda [Torda-Aranyos] Budapest 1921.03.22 5 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Egly Józsefné htb Beszterce [Beszterce-Naszód] Zalaegerszeg [Zala] 1921.09.19 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Egreny Jánosné MÁV kezelő neje Szabadka [Bodrog] Kiskunhalas [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.04.16 2 Hidasnémetire érkezett menekültek
Egrényi János vonatfékező Ismeretlen [Ismeretlen] Kiskunhalas [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.04.27
Egri Emma óvónő Törökkanizsa [Torontál] Szeged [Csongrád] 1921.08.13 Szegedre érkezett menekültek
Egri István állom. elölj. Máramarossziget [Máramaros] Eger [Heves] 1921.07.25 segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Egri Margit hivatalnok neje Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.07.16 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Egri Pál MÁV raktárnok Máramarossziget [Máramaros] Máriapócs [Szabolcs] 1921.08.30 3 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Egri Péter raktárnok Máramarossziget [Máramaros] Máriapócs [Szabolcs] 1921.09.01 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Egri Sándor selyemgyári tisztviselő Temesvár [Temes] Tolna [Tolna] 1920.07.01 3 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Egyed András bányaművezető Petrozsény [Hunyad] Budapest 1920.06.14 4 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Egyed Ferenc tanár Moson [Moson] Budapest 1921.05.10 Hidasnémetire érkezett menekültek
Egyed György rendőr Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
Egyed János vonatfékező Ismeretlen [Ismeretlen] Celldömölk [Vas] 1921.06.01 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Egyed József rokkant cipész Ismeretlen [Ismeretlen] Vác [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.05.08
Egyed Sándorné Székelyudvarhely [Udvarhely] Debrecen [Hajdú] 1920.10.03 6 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Együd Gyula kalauz Zólyom [Zólyom] Hatvan [Heves] 1923.03.01 1 2 vagon, 2 sz. b. 1 sertés, 20 baromfi
Eherlang László hivatalnok Arad [Arad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.27 3 Erdélyi Hírek, 1920. 45. szám, folytatás
Ehlend Ede Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Ehmann Ferenc őrnagy Temesvár [Temes] Simontornya [Tolna] 1921.07.21 2 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Ehrenberger Károly joghallg Torda [Torda-Aranyos] Budapest 1920.09.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Ehrenberger Miksa ellenőr Zágráb [Zágráb] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 22.867/919 sz. rendelvénnyel
Ehrenwerth Eszter orvostan hallg Segesvár [Nagy-Küküllő] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Eich János festőművész Nagybecskerek [Torontál] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.06.25 Erdélyi Hírek 28. szám
Eichardt József közjegyző Újlak [Szerém] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.11.04 2 Szegedre érkezett menekültek ügye fellebbezés alatt
Eichberger Emília nevelőnő Arad [Arad] Budapest 1921.09.28 Lökösházára érkezett menekültek
Eicher György főmérnök Hátszeg [Hunyad] Dunakeszi [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.26 4 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Eichler Edéné hentes Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.22 1 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Eichner Zoltán kalauz Bród [Horvát-Szlavónország] Győr [Győr] 1919 Magyar Országos Levéltár 63.197/919 sz. rendelvénnyel
Eierspies Ernő Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Eigel Sándor bányász Petrozsény [Hunyad] Bánhorvát [Borsod] 1921.07.04 2 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Eigl Sándor bányász Petrozsény [Hunyad] Sajókanizsa [Nincs adat] 1921.07.21 3 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Eininger Fülöpné htb Perós [Nincs adat] Jánoshalma [Bács-Bodrog] 1921.08.05 1 Szegedre érkezett menekültek
Eisenhut Béla egy. hallg. Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Eisenhut Márta Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.06.15 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Eisinger Ferencné magánzó Szatmárnémeti [Szatmár] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.20 2 Szolnokra érkezett menekültek
Eitl Károly alezredes Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Eitner Károly raktárnok Bród [Horvát-Szlavónország] Csurgó [Somogy] 1919.01.18 1 gyermek Heti jelentés (1919. jan. 25.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Eizenberger Aladár utazó Szabadka [Bodrog] Budapest 1921.08.31 Szegedre érkezett menekültek
Eke Mihályné távírásznő Szabadka [Bodrog] Szeged [Csongrád] 1922.05.19 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Ékes Péter földmíves Ismeretlen [Ismeretlen] Makó [Csanád] 1921.02.17 (Bekölt. eng. nincs)
Ekler Károly bognár Várboksán [Krassó-Szörény] Teskánd [Zala] 1921.03.10 8 Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám
Ekler Lajos kapus Ismeretlen [Ismeretlen] Hegyeshalom [Moson] 1922.04.13
Ekzner József villamos kocsivezető Temesvár [Temes] Budapest 1920.07.27 2 Erdélyi Hírek, 1920. 27. szám
Elefánt Zsuzsanna magánzó Szászrégen [Maros-Torda] Budapest 1920.08.25 3 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Elek Artúr főfelügyelő Ismeretlen [Ismeretlen] Keszthely [Zala] 1920.05.25 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Elek Dezső okl. közgazdász Nagyvárad [Bihar] Újszász [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.06.23 1 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Elek Ferenc tanító Temesvár [Temes] Budapest 1920.07.28 4 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Elek István váltókezelő Bród [Horvát-Szlavónország] Kiskunhalas [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1919 Magyar Országos Levéltár 16.819/919 sz.
Elek István postatiszt Ismeretlen [Ismeretlen] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.09.15
Elek Károly egy. hallg Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.08.16 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Elek Károly tankerületi tisztviselő Temesvár [Temes] Budapest 1920.09.12 2 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Elek Lajos Ludovika-akadémiai növendék Szakub [Nincs adat] Budapest 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Elek Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Elekes András htb Kolozsvár [Kolozs] Debrecen [Hajdú] 1920.09.27 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Elekes Emma tanító Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.06.18 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Elekes Ignác állatorvos Magyarpécska [Arad] Budapest 1920.06.19 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Elekes Imre gazdasági ügyintéző Segesvár [Nagy-Küküllő] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 5 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Elekes József csendőr Tasnád [Szilágy] Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.06 4 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Elekes Józsefné htb Nagykároly [Szatmár] Budapest 1920.10.09 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Elekes Károlyné htb Nagykároly [Szatmár] Debrecen [Hajdú] 1920.10.02 4 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
Elekes Pál tanár Arad [Arad] Budapest 1920.07.12 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Elemér Zsuzsanna htb Arad [Arad] Budapest 1920.09.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Éles György ács Vámospércs [Hajdú] Budapest 1921.05.07 Hidasnémetire érkezett menekültek
Éliás János bádogos Nagybecskerek [Torontál] Göd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.04.23 1 Hidasnémetire érkezett menekültek
Eling János bognár Bánhida [Komárom] Budapest 1920.12.22 3 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Elki Katalin varrónő Lugos [Krassó-Szörény] Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.16 2 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Elmani Ferenc ny. őrnagy Temesvár [Temes] Simontornya [Tolna] 1921.07.18 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Éltető Béla tanár Brassó [Brassó] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.22 5 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Éltető Margit posta ellenőr Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.10.16 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Ember Aladár lakatos Vajdahunyad [Hunyad] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Emmer János kocsirendező Fiume [Fiume] Budapest (Ferencváros) 1919 Magyar Országos Levéltár 41/919. I.a. rendelvénnyel
Emőd János Nagyvárad [Bihar] Esztergom [Esztergom] 1920.09.30 4 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
Emőd Tamás író Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.09.29 4 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
Emőhári Miklós állomáskezelő Temesújlak [Temes] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.08.14 2 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Endes Klára tanítónő Medgyes [Nagy-Küküllő] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.24 1 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Endre József villamos kalauz Arad [Arad] Budapest 1921.12.21 3 Szolnokra érkezett menekültek
Endreisz Elek állomás felvigyázó Upor [Zemplén] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.03.03 MÁV Levéltár, Naplószerű feljegyzések, Miskolci üzletvezetőség távirata A kiutasítottak kézipodgyászon kívül csak egy nagy koffert vihettek magukkal
Endresz György fodrász Lugos [Krassó-Szörény] Albertfalva [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.05 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Endrőczy László tanár Temesvár [Temes] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.03.01 3 Erdélyi Hírek 28. szám
Endrődy István pénzügyi szemlész Lippa [Temes] Zalaegerszeg [Zala] 1921.04.07 2 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Engelhalter J. börtönőr Lőcse [Szepes] Szerencs [Zemplén] 1924.03.01 3 Erdélyi Hírek, 1921. 14. szám
Engelmann Géza egy. hallg Temesvár [Temes] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Engl (Engli) Dezső pénzügyőr Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.09.27 2 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Engl (Engli) Dezső pénzügyőr Máramarossziget [Máramaros] Rákoskeresztúr [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.17 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Enyedi A-né főmérnök neje Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Enyedi István földmíves Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Enyedi István fogházőr Arad [Arad] Gyula [Békés] 1920.10.24 9 Erdélyi Hírek, 1920. 44. szám
Eötvös Károly Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.27 Békés c. gyulai újság 157 sz. igazoló könyv
Eötvös Leó hivatalnok Batrina [Hunyad] Budapest 1919.01.01 Heti jelentés (1919. jan. 25.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Eötvös Ödön tisztviselő Arad [Arad] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.24 1 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Epella Lajos állomás felvigyázó növendék Zágráb [Zágráb] Polgárdi [Fejér] 1919 Magyar Országos Levéltár 16.819/919 sz.
Eperjesi Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Eperjesi J.-né kereskedő Karánsebes [Krassó-Szörény] Sopron [Sopron] 1920.12.27 2 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Eperjesi János fogházőr Királyerdő [Nincs adat] Mezőkövesd [Borsod] 1920.08.21 3 Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám
Eperjesi Matild magánzó Karánsebes [Krassó-Szörény] Sopron [Sopron] 1920.12.23 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
Eperjessy Gizella óvónő Felsővisó [Máramaros] Sátoraljaújhely [Zemplén] 1920.08.25 3 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Epstein László Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.11.09 Világ
Epstein Simon kereskedő Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.07.05 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Erben Béla felvigyázó Ungvár [Ung] Nyíregyháza [Szabolcs] 1920.12.20 1 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Erben József MÁV kapus Ungvár [Ung] Nyíregyháza [Szabolcs] 1920.12.20 4 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Ercher György MÁV főmérnök Hátszeg [Hunyad] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.18 3 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Ercsi Erzsébet magánzó Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1921.05.20-31. 2 Szolnokra érkezett menekültek
Ercsi Imre napszámos Nagybecskerek [Torontál] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.09.29 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Erdei Károly kereskedő Versec [Temes] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.06.24 1 Erdélyi Hírek 28. szám
Erdei Lajos állom. felvigy. Venterrogoz [Bihar] Mezőberény [Békés] 1921.09.05 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Erdei Mihályné htb Arad [Arad] Nyíregyháza [Szabolcs] 1920.10.22 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Erdei Vilma htb Soborsin [Arad] Salgótarján [Nógrád] 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Erdély Antal zenész Arad [Arad] Gyula [Békés] 1920.10.22 2 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Erdélyi Béla MÁV írnok Temesvár [Temes] Szeged [Csongrád] 1921.07.18 2 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Erdélyi Ede hivatalnok Zágráb [Zágráb] Pécs [Baranya] 1919 Magyar Országos Levéltár 20.480/919. sz. rendelvénnyel
Erdélyi Ede hivatalnok Ismeretlen [Ismeretlen] Pécs [Baranya] Nincs dátum Délvidéki menekült vasutasok bejelentése (1919.febr. 11.), Pécs (18-1919/3394)
Erdélyi Ferenc főmolnár Losonc [Nógrád] Tornyospálca [Abaúj-Torna] 1920.09.06 3 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Erdélyi Ferenc hivatalnok Arad [Arad] Budapest 1920.10.27 3 Erdélyi Hírek, 1920. 45. szám, folytatás
Erdélyi Géza kereskedő-segéd Szabadka [Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.08.27 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Erdélyi Gyula egy. hallg Nagyvárad [Bihar] Erzsébetfalva [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám
Erdélyi Gyula MÁV irodakezelő Temesvár [Temes] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.06.25 5 Lökösházára érkezett menekültek
Erdélyi Gyula irodakezelő Temesvár [Temes] Miskolc [Borsod] 1921.07.21 6 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Erdélyi Henrikné drougista neje Arad [Arad] Budapest 1920.08.25 2 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Erdélyi István főkalauz Máramarossziget [Máramaros] Debrecen [Hajdú] 1921.07.25 5 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Erdélyi János tanuló Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.06.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Erdélyi János váltókezelő Ismeretlen [Ismeretlen] Soroksár [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.03.17
Erdélyi József kalauz Bród [Horvát-Szlavónország] Szeged [Csongrád] 1919 Magyar Országos Levéltár 37.729/919 sz. rendelvénnyel
Erdélyi Lajosné postahivatalnok Szilágyballa [Szilágy] Karcag [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.07.02 9 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Erdélyi László egy. tanár Ismeretlen [Ismeretlen] Szeged [Csongrád] 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Erdényi Ferenc vonatfékező Belovár [Belovár-Körös] Szombathely [Vas] 1919 (21-1923/21423.)
Erdész János mérnök Zombor [Bács-Bodrog] Veszprém [Veszprém] 1922.06.30 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Erdey István főkalauz Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] 1921.08.26 6 MOL (Z.1610, 125 dob.) 2 vagon
Erdnei Ferenc postamester Újarad [Temes] Budapest 1920.10.22 3 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Erdődi Ármin tanár Vágújhely [Nyitra] Budapest 1919.03.16 Pesti Hírlap
Erdődi Kálmán tanuló Arad [Arad] Budapest 1920.10.27 1 Erdélyi Hírek, 1920. 45. szám, folytatás
Erdődi László kovácssegéd Újvidék [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.08.31 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Erdődszky Lajos kalauz Eszék [Verőce] Baja [Bács-Bodrog] 1922.02.13 1 Szegedre érkezett menekültek
Erdődy Károly tanuló Arad [Arad] Budapest 1920.10.22 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Erdős Béla tanuló Abrudbánya [Alsó-Fehér] Hajdúszoboszló [Hajdú] 1920.09.27 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Erdős Dezső MÁV felügyelő Arad [Arad] Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.10.08 2 Lökösházára érkezett menekültek
Erdős István inas Déva [Hunyad] Körmend [Vas] 1921.10.08 Lökösházára érkezett menekültek
Erdős Istvánné htb Nagybecskerek [Torontál] Budapest 1921.09.15 Szegedre érkezett menekültek
Erdős Janka htb Magyarkanizsa [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.09.21 1 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Erdős Kálmán alezredes Vajdahunyad [Hunyad] Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.16 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Erdős Mihály tanító Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.11.30 Veszprémi hírlap
Érdy Kálmán őrnagy Nagyajta [Háromszék] Székesfehérvár [Fejér] 1921.08.07 3 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Eredics Kálmán mozdonyvezető Bród [Horvát-Szlavónország] Budapest (Ferencváros) 1919 Magyar Országos Levéltár 8719/919. sz. rendelv
Erenheit Lajos földbirtokos Nagykároly [Szatmár] Kisvárda [Szabolcs] 1920.10.03 3 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Erkl Vendel állami iskola-igazgató Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Budapest 1920.04.25 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Érkosi Gyula postás Kolozsvár [Kolozs] Debrecen [Hajdú] 1920.11.24 2 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
Erlich Elza htb Nagyszeben [Szeben] Budapest 1920.11.09 Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz.
Ermann József lakatos Temesvár [Temes] Dabas [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.14 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Ernőfy Gusztáv tisztviselő Nagyszeben [Szeben] Budapest 1920.11.30 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Ernőházi Miklós kocsiőr Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Ernőházy Miklós kiadóőr Temesújlak [Temes] Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.08.27 Menekültek ügyeinek Központi vezetősége. 1919-1924. (125 dob.)
Ernszt Ferencné csendőrné Szászrégen [Maros-Torda] Nyírmihálydi [Szabolcs] 1921.11.29 Szolnokra érkezett menekültek
Eroch Rozália kezelőnő Beszterce [Beszterce-Naszód] Budapest 1921.04.26 1 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Erolyi Lajos főjegyző Bögöz [Udvarhely] Déva [Hunyad] 1921.08.30 2 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Erős Árpád asztalos Marosvásárhely [Maros-Torda] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.03.10 2 Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám
Erős István tímársegéd Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (Segélyben részesül)
Erős Lajos borbély Máriaradna [Arad] Esztergom [Esztergom] 1920.08.25 2 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Erősdi Bálint erdőtanácsos Topánfalva [Torda-Aranyos] Budapest 1920.06.15 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Erősdi István főispán Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.22 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Erőss Ferenc bognár Sándoregyháza [Torontál] Kutas [Baranya] 1922.02.24 1 Szegedre érkezett menekültek
Erőss István tímár Ismeretlen [Oroszország] Székesfehérvár [Fejér] 1920.07.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Erőss József techikus Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Erőss László tanuló Kézdivásárhely [Háromszék] Budapest 1920.07.16 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Erőss Margit hivatalnok Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.07.16 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Ersching János vasutas Temesvár [Temes] Budapest 1920.12.27 4 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Érsek Gábor bankhivatalnok Arad [Arad] Alcsút [Fejér] 1921.07.04 4 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Ertl Károly MÁV főkocsimester Fiume [Fiume] Budapest 1921.07.26 5 Szegedre megérkezett kiutasítottak
Ertl Károly MÁV raktárnok Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
Ertl Márta távirdai kiadónő Fiume [Fiume] Budapest 1921.07.26 Szegedre megérkezett kiutasítottak
Erzsi Júlia és családja magánzó Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.03.29 Ellenzék c. kolozsvári újság
Eschuit János magyar állami ftlv Máramarossziget [Máramaros] Debrecen [Hajdú] 1920.11.24 2 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
Espich Károly ny. fő? Ismeretlen [Ismeretlen] Újdombóvár [Tolna] 1919.11.01 [MOL Z. 1610. 125 dob.] vagonlakók
Esze József vonatfékező Zágráb [Zágráb] Kaposvár [Somogy] 1919 Magyar Országos Levéltár 26.212/919 sz. rendelvénnyel
Esze József vonatfékező Zágráb [Zágráb] Somogyszob [Somogy] 1919.01.20 Heti jelentés (1919. jan. 25.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs gyermektelen
Eszenyi Ferenc gazdatiszt Kisjenő [Arad] Nagykőrös [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.09 4 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Eszes István vonatfékező Ismeretlen [Ismeretlen] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.05.25
Eszmeralda Eulália Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Esztegár Gy.-né magánzó Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.03.08 4 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Esztegár Gyuláné htb Dés [Szolnok-Doboka] Budapest 1921.03.21 4 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Esztel Józsefné és fiacskája honvédszázados neje Igló [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.06.05 Szepesi Lapok c. iglói újság
Esztelczky György tanító Vinkovci [Szerém] Arad [Arad] 1919 Magyar Országos Levéltár 16.762/919 sz. rendelvénnyel
Eszterger L.-né magánzó Szatmárnémeti [Szatmár] Budapest 1920.11.09 5 Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz.
Esztergomi Pál foglalkozásnélküli Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.12.05 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Eszterházy László főjegyző Kolozsvár [Kolozs] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.05.04 6 Erdélyi Hírek 28. szám
Észtő Péter bánygondnok Petrozsény [Hunyad] Budapest 1921.08.07 3 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Etele Béla trencsény-teplitzi közjegyző Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.02.10 Debreczeni ujság
Exmann Antal tanuló Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.10.06 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Exner Aranka állami óvónő Ismeretlen [Ismeretlen] Orosháza [Békés] V..21
Fabi Mihály magánzó Kolozsvár [Kolozs] Debrecen [Hajdú] 1920.09.27 1 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Fabi Mihály magánzó Kolozsvár [Kolozs] Debrecen [Hajdú] 1920.09.28 1 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Fábián Anna állami tanító Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1919.11.25 1 Erdélyi Hírek 28. szám
Fábián Dénes kalauz Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Ferencváros) 1921.05.26
Fábián Dénes kalauz Marosvásárhely [Maros-Torda] Veszprém [Veszprém] 1921.05.20-31. 4 Szolnokra érkezett menekültek
Fábián Ernő tanuló Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.12.23 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
Fábián Erzsébet óvónő Keresztes [Torda-Aranyos] Szerencs [Zemplén] 1920.07.14 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Fábián Erzsébet htb Nyujtód [Háromszék] Budapest 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Fábián Ferenc pályafelvigyázó Nagykároly [Szatmár] Tornyospálca [Abaúj-Torna] 1921.04.16 3 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Fábián Ferenc és családja vasutas Ismeretlen [Ismeretlen] Rákosszentmihály [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.02.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
Fábián Gyula kőmíves Nagybánya [Szatmár] Budapest 1920.08.21 2 Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám
Fábián Gyula cipész Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.03.21 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Fábián Ilona htb Korond [Udvarhely] Budapest 1920.08.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Fábián Imre Nagyvárad [Bihar] Debrecen [Hajdú] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Fábián Imre kalauz Nagyvárad [Bihar] Berettyóújfalu [Bihar] 1921.06.30 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Fábián Imréné htb Lugos [Krassó-Szörény] Békéscsaba [Békés] 1921.07.24 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Fábián István földmíves Arad [Arad] Orosháza [Békés] 1920.10.24 2 Erdélyi Hírek, 1920. 44. szám
Fábián János Nagyvárad [Bihar] Püspökladány [Hajdú] 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Fábián József vont. s.tiszt Ismeretlen [Ismeretlen] Rákos [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.03.28
Fábián József mozdonyvezető Arad [Arad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.03.29 5 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Fábián József építész Arad [Arad] Orosháza [Békés] 1921.08.05 6 Szegedre érkezett menekültek
Fábián Katalin munkásnő Ópiski [Hunyad] Budapest 1920.08.25 4 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Fábián Sándor téglagyári munkás Kula [Bács-Bodrog] Bajaszentistván [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.09.21 3 Szegedre érkezett menekültek
Fabianics Ferenc kereskedősegéd Topolya [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.26 1 Hidasnémetire érkezett menekültek visszautasítva
Fábiás Lajos szabósegéd Temesvár [Temes] Szeged [Csongrád] 1920.11.08 Erdélyi Hírek, 1920. 47. sz.
Fabinyi Rudolf egyetemi tanár Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.11.16 Budapesti Hírlap Kolozsvárról kiutasított
Fablener József molnár Boros [Nincs adat] Kurdcsibrák [Nincs adat] 1920.12.06 2 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Fablis József mészáros Déva [Hunyad] Budapest 1920.08.25 2 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Fábos István ny. v.fékező Ismeretlen [Ismeretlen] Csurgó [Somogy] 1920.09.20 [MOL Z. 1610. 125 dob.]
Fábri Gizella óvónő Máramarossziget [Máramaros] Szombathely [Vas] 1920.08.15 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Fábri János lakatos Temesvár [Temes] Orosháza [Békés] 1920.12.23 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
Fábri Vince főisk. hallg Arad [Arad] Budapest 1920.09.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Fabrietti Rudolf hivatalnok Mezőtelegd [Bihar] Fiume [Fiume] 1920.08.25 9 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Fábrik Gyula rendőr Brassó [Brassó] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.05 5 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Fabry Dezső állomás elöljáró Kolozsvár [Kolozs] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.17 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Fábry Pálné nyugdíjas Temesvár [Temes] Budapest Nincs dátum 2 Egyedileg felkutatottak
Fábry Rezső százados Zilah [Szilágy] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.05 1 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Fábry Rezső százados Torda [Torda-Aranyos] Budapest 1921.07.26 2 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Fábry Róza kezelőnő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Keleti pályaudvar) 1921.04.04
Fábry Sándor főellenőr Ismeretlen [Ismeretlen] Hegyeshalom [Moson] 1922.01.07
Facskó István váltókezelő Eszék [Verőce] Kalocsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1919 Magyar Országos Levéltár 47.093/919 sz. rendelvénnyel
Fahry Margit tanár Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.05 1 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Faik István kereskedő Nagybecskerek [Torontál] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium)
Faik Pál kalauz Arad [Arad] Somogyvár [Somogy] 1920.10.09 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Faix Vilmos tanító családjával Lőcse [Szepes] Erzsébetfalva [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
Fajan Ernő tanuló Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Fajenek Alfonzné tanárnő Magyar [Nincs adat] Miskolc [Borsod] 1921.11.29 1 Szolnokra érkezett menekültek
Fakó Antal tanító Pancsova [Torontál] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.13 5 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Faldeák Pál művezető Kudzsir [Hunyad] Diósgyőr [Borsod] 1920.10.22 6 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Falinyó (Faliznyó) Endre MÁV írnok Temesvár [Temes] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.18 3 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Falinyó (Faliznyó) Endre MÁV irodakezelő Temesvár [Temes] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.26 4 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Fallér János vám főtanácsos Brassó [Brassó] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Faltin Alajos bányász Lugos [Krassó-Szörény] Essen [Németország] 1920.09.28 4 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Faludi Kálmán irodatiszt Máramarossziget [Máramaros] Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.13 4 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Falusi János vonatfékező Újzsolna [Trencsén] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1919 Magyar Országos Levéltár 36.402/919 sz. rendelvénnyel
Fancsali Antal irodaszolga Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.24 5 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Fancsali Péter MÁV kocsirendező Nagyvárad [Bihar] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.11.09 5 Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz.
Fancsel János posta távirdai ellenőr Beszterce [Beszterce-Naszód] Kaposvár [Somogy] 1921.07.21 4 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Fangh István tanuló Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Fára Anna htb Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Magyaróvár [Moson] 1921.03.21 1 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Farády Géza tanító Mitrovica [Szerém] Keszthely [Zala] 1919 Magyar Országos Levéltár 16.759/919 sz. rend.
Farády Gyula római katolikus lelkész Székelykeresztúr [Udvarhely] Budapest 1920.10.22 2 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Faragó Bálint kocsirendező Ismeretlen [Ismeretlen] Szigetvár [Somogy] 1921.12.12 (MOL 18-1924/4347.)
Faragó Gyula irodakezelő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.06.17
Faragó István Nagybánya [Szatmár] Budapest 1921.03.08 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Faragó István pályaőr Zám [Hajdú] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.03.10 9 Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám
Faragó István kereskedő Nagybánya [Szatmár] Marcali [Somogy] 1921.03.21 1 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Faragó József vonatfékező Vinkovci [Szerém] Szeged [Csongrád] 1919 Magyar Országos Levéltár 26.213/919 sz. rendelvénnyel
Faragó József vonatfékező Vinkovci [Szerém] Újdombóvár [Tolna] 1918.11.18 Heti jelentés (1919. jan. 18.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Faragó józsef forgalmista Párkánynána [Esztergom] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
Faragó Lukács kocsirendező Bród [Horvát-Szlavónország] Szeged [Csongrád] 1918.12.16 Heti jelentés (1919. jan. 18.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Faragó Menyhért pályaőr Ismeretlen [Ismeretlen] Újszász [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.03.11
Faragó Menyhért pályamunkás Nagyvárad [Bihar] Boldogháza [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.03.21 3 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Faragó Mór hivatalnok Zágráb [Zágráb] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 384.256/918 sz. rendelvénnyel
Faragó Ödön állomás felvigyázó Ismeretlen [Ismeretlen] Esztergom [Esztergom] 1922.03.11
Faragó Sándor gazdatiszt Gyér [Torontál] Budapest 1920.08.25 3 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Faragó Sándor MÁV tisztviselő Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.11.24 5 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
Faragó Sándor tisztviselő Máramarossziget [Máramaros] Szentes [Csongrád] 1920.11.30 7 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Fari Dezsőné elöljáró neje Köpcsény [Moson] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.22 2 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Farkas Ádámné csendőr őrmester neje Petrozsény [Hunyad] Budapest 1920.08.25 4 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Farkas András vonatfékező Bród [Horvát-Szlavónország] Újdombóvár [Tolna] 1919.01.18 Heti jelentés (1919. jan. 25.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Farkas András vonatfékező Ismeretlen [Ismeretlen] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.04.05
Farkas Andrásné egyetemi laboráns Kolozsvár [Kolozs] Szeged [Csongrád] 1921.07.21 9 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Farkas Béla ellenőr Zágráb [Zágráb] Pécs [Baranya] 1919 Magyar Országos Levéltár 41/919. I.a. rendelvénnyel
Farkas Béla jogász Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.10.13 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Farkas Béla droguista Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.03.08 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Farkas Béla droguista Kolozsvár [Kolozs] Győr [Győr] 1921.03.21 3 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Farkas Dénes egy. hallg Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Farkas Ede hivatalnok Zágráb [Zágráb] Nagyvárad [Bihar] 1919 Magyar Országos Levéltár 22.836/919 sz. rendelvénnyel
Farkas Ede hivatalnok Zágráb [Zágráb] Nagyvárad [Bihar] 1919 Magyar Országos Levéltár 22.836/919 sz. rendelvénnyel
Farkas Ede Nagyvárad [Bihar] Békéscsaba [Békés] 1921.04.14 3 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Farkas Ernő hivatalnok Kaproncza [Belovár-Körös] Kaposvár [Somogy] 1918.11.01 Heti jelentés (1919.febr. 1.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Farkas Ernő pék Szatmárnémeti [Szatmár] Budapest 1920.06.23 1 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Farkas Etelka tanítónő Nagyvárad [Bihar] Zichyújfalu [Fejér] 1921.07.21 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Farkas Eugén magánzó Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.12.10 Erdélyi Hírek, 1921. 8. sz.
Farkas Eugénia magánzó Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.12.04 Ellenzék c. kolozsvári újság
Farkas Ferenc vonatfékező Fiume [Fiume] Keszthely [Zala] 1919 Magyar Országos Levéltár 26.213/919 sz. rendelvénnyel
Farkas Ferenc kalauz Zágráb [Zágráb] Kaposvár [Somogy] 1919 Magyar Országos Levéltár 25.056/919 sz. rendelvénnyel
Farkas Ferenc kalauz Zágráb [Zágráb] Kaposvár [Somogy] 1919.01.27 1 gyermek Heti jelentés (1919.febr. 1.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Farkas Ferenc százados Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.06.18 3 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Farkas Ferenc festő Nagykároly [Szatmár] Budapest 1920.10.02 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
Farkas Ferenc bányász Petrozsény [Hunyad] Tatabánya [Komárom] 1921.07.26 5 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Farkas Gábor táblabíró Segesvár [Nagy-Küküllő] Pécs [Baranya] 1921.09.19 2 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Farkas Géza vonatfékező Bród [Horvát-Szlavónország] Kaposvár [Somogy] 1919 Magyar Országos Levéltár 25.056/919 sz. rendelvénnyel
Farkas Györgyné htb Törökkanizsa [Torontál] Szeged [Csongrád] 1921.07.26 Szegedre megérkezett kiutasítottak
Farkas Gyula ellenőr Indjija [Szerém] Székesfehérvár [Fejér] 1919 Magyar Országos Levéltár 8738/919. sz. rendelv.-el
Farkas Ilona szolgáló Temesvár [Temes] Szentleányfalva [Arad] 1920.07.14 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Farkas Imre gyári munkás Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1921.03.22 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Farkas Imre bádogos Nagyvárad [Bihar] Sarkad [Hajdú] 1921.07.01 4 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Farkas Irma postás Kétfél [Temes] Zsennye [Vas] 1920.08.19 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Farkas Irma pénzkezelő Máriaradna [Arad] Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.12.11 2 Erdélyi Hírek, 1921. 8. sz.
Farkas István vonatfékező Bród [Horvát-Szlavónország] Budapest (Rákosrendező pályaudvar) 1919 Magyar Országos Levéltár 22.917/919 sz. rendelvénnyel
Farkas István előfűtő Bród [Horvát-Szlavónország] Pécs [Baranya] 1919 Magyar Országos Levéltár 50.489/919 sz. rendelvénnyel
Farkas István vonatfékező Bród [Horvát-Szlavónország] Újdombóvár [Tolna] 1918.11.24 Heti jelentés (1919. jan. 18.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Farkas István vonatfékező Zágráb [Zágráb] Kaposvár [Somogy] 1919.01.27 Heti jelentés (1919.febr. 1.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs gyermektelen
Farkas István távírda vonalmérnök Beszterce [Beszterce-Naszód] Budapest 1920.08.10 2 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Farkas István fűtő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Északi fűtőház) 1920.09.16
Farkas István tanuló Nagybánya [Szatmár] Budapest 1920.10.03 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Farkas István rendőr Arad [Arad] Battonya [Csanád] 1920.10.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Farkas István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Farkas István váltókez. Gyergyócsomafalva [Csík] Gyömrő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.23 1 gyerek segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Farkas István p.őr Pandorfalu [Moson] Horvátkimle [Moson] 1922.06.16 segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Farkas István fűtő Ismeretlen [Ismeretlen] Dombóvár [Tolna] Nincs dátum Heti jelentés (1919.febr. 8.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Farkas István Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Farkas J. Márton Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Farkas János állomás felvigyázó Gjeletevacról [Nincs adat] Csurgó [Somogy] 1918.10.07 Heti jelentés (1919.febr. 1.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Farkas János tanár Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.10 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Farkas János tanuló Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.10.06 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Farkas János földmíves Nagyvárad [Bihar] Szeged [Csongrád] 1920.11.30 1 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Farkas János pályaőr Ópiski [Hunyad] Nána [Esztergom] 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Farkas János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Farkas János lámpakezelő Ismeretlen [Ismeretlen] Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.04.22
Farkas János kiadóőr Jakabfalva [Nagy-Küküllő] Törökszentmiklós [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.06.21 1 gyerek segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Farkas János téglagyári munkás Kula [Bács-Bodrog] Bajaszentistván [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.09.21 5 Szegedre érkezett menekültek
Farkas Jenőné magánzó neje Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.12.20 1 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Farkas József MÁV hivatalnok Arad [Arad] Dunakeszi [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.01.07 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Farkas József pénzügyi felügyelő Brassó [Brassó] Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.06 4 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Farkas József bányaszertárnok Vajdahunyad [Hunyad] Budapest 1920.08.25 3 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Farkas József Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.03.08 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Farkas József kalauz Nagyvárad [Bihar] Debrecen [Hajdú] 1921.03.22 8 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Farkas József főkalauz Arad [Arad] Tata [Komárom] 1921.04.07 1 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Farkas K MÁV elöljáró Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.08.30 3 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Farkas Károly állomási málházó Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] Nincs dátum 6 MOL (Z.1610, 125 dob.) 1 vagon
Farkas Lajos főszámvivő Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.08.25 5 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Farkas Lajos Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Farkas Lajosné hivatalnoknő Petrozsény [Hunyad] Budapest 1920.09.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Farkas László kocsirendező Losonc [Nógrád] Balassagyarmat [Nógrád] 1919 Magyar Országos Levéltár 73.327/919 sz. rendelvénnyel
Farkas László tanuló Kolozsvár [Kolozs] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.07.16 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Farkas Lipótné Nagyvárad [Bihar] Gyula [Békés] 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Farkas Mária postaaltiszt Temesvár [Temes] Budapest 1920.10.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Farkas Mária egy. hallg Arad [Arad] Budapest 1920.10.06 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Farkas Márton vonatfékező Bród [Horvát-Szlavónország] Székesfehérvár [Fejér] 1919 Magyar Országos Levéltár 26.212/919 sz. rendelvénnyel
Farkas Márton előfűtő Bród [Horvát-Szlavónország] Pécs [Baranya] 1919.02.26 Horvát-Szlavóniából menekült vasutasok (18-1919/8472.)
Farkas Máté mozdonyfűtő Ismeretlen [Ismeretlen] Mosonmagyaróvár [Moson] 1922.02.22
Farkas Mihály földmíves Nagykároly [Szatmár] Körösladány [Békés] 1920.10.02 3 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
Farkas Ödön raktárnok Fiume [Fiume] Zalaegerszeg [Zala] 1919 Magyar Országos Levéltár 36.442/919 sz. rendelvénnyel
Farkas Péter váltókezelő Bácskertes [Bács-Bodrog] Dávod [Bács-Bodrog] 1922.02.13 Szegedre érkezett menekültek
Farkas Péter váltókez. Zombor [Bács-Bodrog] Dávod [Bács-Bodrog] Nincs dátum segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Farkas Sándor rendőkapitány Kolozsvár [Kolozs] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1919.02.05 3 Erdélyi Hírek 28. szám
Farkas Sándor tanár Nagybánya [Szatmár] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.03.26 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Farkas Sándor zenész Arad [Arad] Gyula [Békés] 1920.10.22 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Farkas Sándor váltókezelő Máramarossziget [Máramaros] Biharkeresztes [Bihar] 1921.03.25 2 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Farkas Sándor géplakatos Ópiski [Hunyad] Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.04.07 5 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Farkas Sándor rendőr Ismeretlen [Ismeretlen] Gyula [Békés] 1921.04.27
Farkas Stefi tanuló Karánsebes [Krassó-Szörény] Budapest 1920.09.28 2 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Farkas Stefi tanuló Karánsebes [Krassó-Szörény] Budapest 1920.09.29 2 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
Farkas Teréz htb Arad [Arad] Budapest 1920.10.06 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Farkas Zsombor jegyző Szirb [Hunyad] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.01.10 1 Erdélyi Hírek 28. szám
Farsang Ádám v.fék. Zombor [Bács-Bodrog] Gyékényes [Somogy] 1922.06.24 Menekült kartonok (123 dob.)
Farsang Flórián kárpitos Kolozsvár [Kolozs] Erzsébetfalva [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.08 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Farsang István hivatalszolga Zágráb [Zágráb] Pécs [Baranya] 1919 Magyar Országos Levéltár 1186/919. 9.IV. sz. rendelv.
Farsang Vince vonatfékező Zágráb [Zágráb] Gyékényes [Somogy] 1919 Magyar Országos Levéltár 9860 sz. rendelv-el
Farsang Vince v.fék Zágráb [Zágráb] Gyékényes [Somogy] 1919.01.23 Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30.
Fáry István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Fassbinder Sándor segédjegyző Kolozsvár [Kolozs] Budapest (VI. Hungária krt. 100. Vilmos főherceg tüzérlaktanya) 1919.10.11 5 Erdélyi Hírek 28. szám
Fassinger Rezső telekkönyv-vezető Ólubló [Szepes] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.03.03 2 Erdélyi Hírek 28. szám
Fáth János hordár Fiume [Fiume] Szomolya [Borsod] 1921.07.23 1 Szegedre megérkezett kiutasítottak
Fátyol Mihály munkás Nagykároly [Szatmár] Budapest 1920.08.25 2 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Faur Péter Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Magyarország] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Favszter Mici nevelőnő Nagyvárad [Bihar] Graz [Ausztria] 1920.06.23 1 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Fáy Mária magánzó Kassa [Abaúj-Torna] Budapest 1921.04.26 Erdélyi Hírek, 1921. 22. szám
Fáy Pál vasutas Temesvár [Temes] Szeged [Csongrád] 1921.07.04 4 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Fáy Zoltán százados Szabadka [Bodrog] Budapest 1921.09.12 Szegedre érkezett menekültek
Fazekas András laboráns Ismeretlen [Ismeretlen] Szeged [Csongrád] 1921.06.21 feleségével Ellenzék c. kolozsvári újság
Fazekas András egyetemi laboráns Kolozsvár [Kolozs] Szeged [Csongrád] 1921.07.21 8 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Fazekas Dénes csendőr tiszthelyettes Kézdivásárhely [Háromszék] Jászberény [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Fazekas Dénesné postás neje Szentábrahám [Udvarhely] Budapest 1920.08.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Fazekas István vonatfékező Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.07.17 Ellenzék c. kolozsvári újság
Fazekas István kőműves Ismeretlen [Ismeretlen] Székesfehérvár [Fejér] 1920.10.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
Fazekas János Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Fazekas János joghallg Kovászna [Háromszék] Balatonszentgyörgy [Somogy] 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Fazekas János tanuló Arad [Arad] Budapest 1920.10.22 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Fazekas József tanuló Torda [Torda-Aranyos] Budapest 1920.08.25 3 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Fazekas Lajos állomás felvigyázó Carevdar [Belovár-Körös] Budapest (Ferencváros) 1919 Magyar Országos Levéltár 41/919. I.a. rendelvénnyel
Fazekas Márton árúpénztáros Nagyszombat [Pozsony] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum 1 gyerek Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
Fazekas Mártonné htb Nagyszombat [Pozsony] Budapest 1921.12.18 Szobra érkezett menekültek
Fazeskas János lakatos Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Fece Sámuel földmíves Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.03.22 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Fedor Miklós elemi isk. igazgató Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rákóczi Szövetség által menekítésre ajánlott felvidéki személyek. (1921. december 3.)
Fedorek Margit postakezelőnő Igló [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.03.14 Szepesi Lapok c. iglói újság
Fehér András vonatfékező Bród [Horvát-Szlavónország] Szeged [Csongrád] 1919 Magyar Országos Levéltár 47.093/919 sz. rendelvénnyel
Fehér Árpád jogász Kézdivásárhely [Háromszék] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Fehér Béla állomás felvigyázó Liptószentmiklós [Liptó] Ludas [Csongrád] 1921.04.26 2 Erdélyi Hírek, 1921. 22. szám
Fehér Benjamin mozdonyvezető Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.03.22 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Fehér Böske leány Szatmárnémeti [Szatmár] Budapest 1920.06.23 1 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Fehér Dániel és családja mechanikus Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.04.07 Ellenzék c. kolozsvári újság
Fehér Elemér mészáros Ismeretlen [Ismeretlen] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.03.29 Ellenzék c. kolozsvári újság
Fehér Elvira magánzó Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.12.23 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
Fehér Ernő bankhivatalnok Arad [Arad] Kunszentmárton [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.04 3 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Fehér György földmíves Nagyvárad [Bihar] Nagykanizsa [Zala] 1920.07.25 5 Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám
Fehér Gyula állomás felvigyázó-jelölt Tardoskedd [Nyitra] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
Fehér Gyuláné htb Galánta [Pozsony] Piszke [Esztergom] 1921.09.08 5 Szobra érkezett menekültek
Fehér Ilona htb Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1921.08.22 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Fehér Imre vonatfékező Zágráb [Zágráb] Újdombóvár [Tolna] 1919 Magyar Országos Levéltár 9861 sz. rendelv-el
Fehér István Máramarossziget [Máramaros] Sátoraljaújhely [Zemplén] 1920.11.30 4 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Fehér István vasutas Temesvár [Temes] Esztergom [Esztergom] 1920.12.23 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
Fehér Istvánné htb Adorján [Bács-Bodrog] Szeged [Csongrád] 1921.11.26 4 Szegedre érkezett menekültek
Fehér János rendőrkapitány Dés [Szolnok-Doboka] Budapest 1921.03.08 4 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Fehér János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Fehér Jenő postatanácsos Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.11 4 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Fehér Jenő egy. hallg Zilah [Szilágy] Budapest 1920.10.12 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Fehér József váltókezelő Soborsin [Arad] Mezőberény [Békés] 1920.09.15 (20-1920/20933.)
Fehér József banktisztviselő Temesvár [Temes] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.18 3 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Fehér József bank főellenőr Temesvár [Temes] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.21 4 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Fehér Katalin htb Székelyudvarhely [Udvarhely] Törökszentmiklós [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.10.12 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Fehér Mátyásné htb Soborsin [Arad] Tápiószele [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.03.21 8 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Fehér Mihály pénzügyi tanácsos Segesvár [Nagy-Küküllő] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.05 3 Szolnokra érkezett menekültek
Fehér Mór MÁV vendéglős Nagybecskerek [Torontál] Budapest 1921.11.04 Szegedre érkezett menekültek
Fehér Nándor kárpitos Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.07.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám
Fehér Ödön MÁV lakatos Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.07.08 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Fehér Sándor kertész Léva [Bars] Nádudvar [Hajdú] 1921.12.26 1 Szobra érkezett menekültek
Fehérdy Győző iroda segédtiszt Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.22 Veszprémi hírlap
Fehérváry István kereskedő Fiume [Fiume] Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.11.30 5 Szegedre érkezett menekültek
Feibel János vonatfékező Zágráb [Zágráb] Kaposvár [Somogy] 1919 Magyar Országos Levéltár 9862 sz. rendelv-el
Feibel János v.fék Zágráb [Zágráb] Gyékényes [Somogy] 1919.07.02 Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30.
Feichter Vilmos postatiszt Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Feigl Antal kalauz Újzsolna [Trencsén] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1919 Magyar Országos Levéltár 39.690/919 sz. rendelvénnyel
Feigl József főraktárnok Breznóbánya [Zólyom] Budapest (Keleti pályaudvar) 1919 Magyar Országos Levéltár 69.271/919 sz. rendelvénnyel
Feigl Márton értesítő Besztercebánya [Zólyom] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1919 Magyar Országos Levéltár 60.847/919 sz. rendelvénnyel
Feisz Géza kisegítő rovatoló Zágráb [Zágráb] Szeged [Csongrád] 1919 Magyar Országos Levéltár 6648/919 sz. rendelvénnyel
Fejcsák Mihály bányász Temesvár [Temes] Tatabánya [Komárom] 1921.02.19 10 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Fejér Arnoldné levéltár igazgató neje Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.08.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Fejér György törvényszéki főigazgató Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Fejér István postás Temesvár [Temes] Budapest 1920.07.14 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Fejér Pál hivatalnok Vinkovci [Szerém] Gyékényes [Somogy] 1918.11.11 Heti jelentés (1919.febr. 1.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Fejes Bertalan bányaaltiszt Petrozsény [Hunyad] Budapest 1920.08.25 5 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Fejes Géza kalauz Máramarossziget [Máramaros] Debrecen [Hajdú] 1920.11.23 Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz.
Fejes Hermina tanuló Karánsebes [Krassó-Szörény] Budapest 1920.09.28 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Fejes József tanuló Szatmárnémeti [Szatmár] Budapest 1920.08.21 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám
Fejes Lászlóné tisztviselő neje Máramarossziget [Máramaros] Sátoraljaújhely [Zemplén] 1921.03.25 2 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Fejes Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.05.07 Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság
Fejes Sándor fűtő Hátszeg [Hunyad] Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] 1922.07.24 1922. VI. 30. után menekültek
Fekete Andor állomás felvigyázó Nagyvárad [Bihar] Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.21 5 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Fekete Béla sárosi szolgabíró Sáros [Nagy-Küküllő] Miskolc [Borsod] 1919.01.16 Reggeli Hírlap c. miskolci újság
Fekete Béla és Ibolya Orsova [Krassó-Szörény] Budapest 1920.09.28 2 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Fekete Béláné MÁV kalauz neje Biharkeresztes [Bihar] B. reszt [Nincs adat] 1920.09.29 1 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
Fekete Dezső tanuló Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.10.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
Fekete Dezső állami tanító Szováta [Maros-Torda] Solt [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.17 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Fekete Elek pályaőr Bozs [Nincs adat] Báránd [Bihar] 1922.07.08 1922. VI. 30. után menekültek
Fekete Ernő kereskedő Lugos [Krassó-Szörény] Biharkeresztes [Bihar] 1920.12.23 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
Fekete Éva magánzó Orsova [Krassó-Szörény] Győr [Győr] 1920.09.28 3 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Fekete Ferenc vonatfékező Ismeretlen [Ismeretlen] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.06.07
Fekete Gábor mozdonyvezető Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.10.13 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Fekete Gy.-né állami tanító neje Misztótfalu [Szatmár] Kiskunfélegyháza [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.09 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Fekete Gyula jegyző Temesszlatina [Krassó-Szörény] Aszód [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.06.25 2 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Fekete Gyula kereskedősegéd Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
Fekete Gyuléné óvónő Nagybánya [Szatmár] Veszprém [Veszprém] 1920.10.03 2 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Fekete Imre MÁV kalauz Biharkeresztes [Bihar] Budapest 1920.09.29 3 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
Fekete János kereskedő Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Biharkeresztes [Bihar] 1920.12.21 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Fekete János cséplőgép tulajdonos Marosvásárhely [Maros-Torda] Tibolddaróc [Borsod] Nincs dátum 2 MENEKÜLTEK KÖNYVE
Fekete József Nagyvárad [Bihar] Nyírbátor [Szabolcs] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Fekete József vasutas Petrozsény [Hunyad] Berettyóújfalu [Bihar] 1921.09.07 7 Lökösházára érkezett menekültek
Fekete József lámpatisztító Petrozsény [Hunyad] Berettyóújfalu [Bihar] 1921.09.19 6 gyerek segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Fekete Károly tanuló Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.09.29 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
Fekete Károly gazdász Marosszentgyörgy [Maros-Torda] Budapest 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Fekete Károly ács Biharpüspöki [Bihar] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.05.07 Hidasnémetire érkezett menekültek
Fekete Katalin Petrozsény [Hunyad] Budapest 1920.06.14 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Fekete Katalin tanítónő Halmi [Ugocsa] Nyíregyháza [Szabolcs] 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Fekete Lajos gyógyszerész Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.03.05 Az Ujság
Fekete Lajos gazdatiszt Arad [Arad] Győrszemere [Győr] 1920.06.19 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Fekete Lajos borbély Zsilyvajdejvulkán [Hunyad] Bük [Sopron] 1920.09.06 4 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Fekete Lajos magánzó Ismeretlen [Ismeretlen] Kőszeg [Vas] 1920.12.04 Ellenzék c. kolozsvári újság
Fekete Lajos kalauz Máramarossziget [Máramaros] Debrecen [Hajdú] 1921.04.27 3 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Fekete Lajos fogház őrmester Ismeretlen [Ismeretlen] Dorog [Esztergom] 1922.04.24
Fekete Lajos MÁV fékező Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1921.05.20-31. 2 Szolnokra érkezett menekültek
Fekete Lajosné htb Kolozsvár [Kolozs] Kőszeg [Vas] 1920.11.30 2 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Fekete László vonatfékező Pozsony [Pozsony] Celldömölk [Vas] 1919 Magyar Országos Levéltár 37.797/919 sz. rendelvénnyel
Fekete László Hangya ellenőr Székelyhíd [Bihar] Salgótarján [Nógrád] 1921.05.20-31. 3 Szolnokra érkezett menekültek
Fekete Márton vonatfékező Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.04.01 MÁV Levéltár, Naplószerű feljegyzések, Miskolci üzletvezetőség távirata A kiutasítottak kézipodgyászon kívül csak egy nagy koffert vihettek magukkal
Fekete Márton MÁV fékező Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1921.05.20-31. 6 Szolnokra érkezett menekültek
Fekete Mártonné pénzügyi számvevő neje Bögöz [Udvarhely] Budapest 1920.08.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Fekete Mihály váltókezelő Bród [Horvát-Szlavónország] Bajmok [Bács-Bodrog] 1919 Magyar Országos Levéltár 60.874/919 sz. rendelvénnyel
Fekete Mihály vasutas Ópiski [Hunyad] Pápa [Veszprém] 1921.07.21 2 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Fekete Mihály kalauz Ópiski [Hunyad] Pápa [Veszprém] 1921.07.26 3 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Fekete Mihály földmíves Marosludas [Torda-Aranyos] Galgaguta [Nógrád] 1921.12.05 8 Szolnokra érkezett menekültek
Fekete Móric segédfékező Zólyom [Zólyom] Szatmárnémeti [Szatmár] 1919 Magyar Országos Levéltár 65.3259/919 sz. rendelvénnyel
Fekete Nándor pályafelvigyázó Szabadka [Bodrog] Kunszentmiklós [Jász-Nagykun-Szolnok] 1922.07.17 1922. VI. 30. után menekültek
Fekete Pál ellenőr Csíkszereda [Csík] Budapest 1921.05.10 Hidasnémetire érkezett menekültek
Fekete Pál ellenőr Ismeretlen [Ismeretlen] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.05.16
Fekete Sándor vasutas Ópiski [Hunyad] Kaposvár [Somogy] 1921.07.21 4 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Fekete Sándorné őrnagy neje Szatmárnémeti [Szatmár] Budapest 1920.10.07 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Fekete Sándorné magánzó Szatmárnémeti [Szatmár] Budapest 1920.10.17 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Fekete Zoltán főiskolai tanár Selmecbánya [Hont] Sopron [Sopron] 1919.12.01 (MOL K26.-1921-XLIII-96.) Kártérítést kérő soproni menekült
Felber Frigyes községi rendőr Újvidék [Bács-Bodrog] Barcs [Somogy] 1922.02.21 Szegedre érkezett menekültek
Felber Miksáné kereskedő neje Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.12.20 2 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Feldbrand Janka varrónő Temesvár [Temes] Budapest 1920.07.27 1 Erdélyi Hírek, 1920. 27. szám
Feldmann István mozdonyvezető Zimony [Szerém] Nagyvárad [Bihar] 1919 Magyar Országos Levéltár 65.310/919 sz. rendelvénnyel
Feldmann Júlia tisztviselőnő Temesvár [Temes] Budapest 1920.06.24 1 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Feldmesszer Vilmos egy. hallg Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.11.23 2 Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz.
Feleki Lajos pincér Arad [Arad] Budapest 1920.10.06 3 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Feleky Lajos főpincér Arad [Arad] Budapest 1920.10.09 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Feleky Lajos főpincér Arad [Arad] Győr [Győr] 1920.10.17 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Felgenand Anna adóhivatalnok Sepsiszentgyörgy [Háromszék] Budapest 1921.09.02 7 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Félix Pál állomás felvigyázó-jelölt Vágsellye [Nyitra] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
Felkmann Márk MÁV főellenőr Nyitra [Nyitra] Budapest 1920.10.03 4 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Fellner Aladár tisztviselő Beszterce [Beszterce-Naszód] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.30 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Fellner Aurél állomás elöljáró Ismeretlen [Ismeretlen] Hegyeshalom [Moson] 1921.10.20
Fellner István borbély Déva [Hunyad] Budapest 1920.08.16 2 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Felméri Albertné nyugdíjas Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.03.08 3 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Felméry A-né magánzó Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.03.10 4 Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám
Felszegh (Felszeghy) Ferenc magánzó Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.03.08 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Felszegh (Felszeghy) Ferenc kolozsvári magánzó Nagyvárad [Bihar] Hernádszentandrás [Abaúj-Torna] 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Felszeghy Béla állami tanító Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.03 3 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Felszeghy Béla pénzügyi tanácsos Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.20 4 Szolnokra érkezett menekültek
Felszeghy Ernő MÁV irodakezelő Ismeretlen [Ismeretlen] Nyíregyháza [Szabolcs] 1920.07.25 Ellenzék c. kolozsvári újság
Felszeghy Ferencné htb Kolozsvár [Kolozs] Göd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.03.21 2 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Felszegi Jenő ny. MÁV irodakezelő Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.04.29 2 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Félszegi Margit htb Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Felszner Ella tisztviselőnő Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Biharkeresztes [Bihar] 1920.12.21 1 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Felszner József tisztviselő Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Biharkeresztes [Bihar] 1920.12.21 6 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Felszner Mária tisztviselőnő Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Biharkeresztes [Bihar] 1920.12.21 2 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Felzner József kereskedő Marosvásárhely [Maros-Torda] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.12.27 10 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Fényes Anna tanuló Nagykároly [Szatmár] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Fényes Bertalan csendőr Nagyvárad [Bihar] Jászberény [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.11.10 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Fényes Bertalan csendőr tiszthelyettes Nagyvárad [Bihar] Jászberény [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.12.21 2 Szolnokra érkezett menekültek
Fényes Margit Nagyvárad [Bihar] Fonyód [Somogy] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Fényes Margit htb Nagyvárad [Bihar] Fonyód [Somogy] 1921.09.08 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Fenyő Gábor irodai s.tiszt Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest (Kőbánya) Nincs dátum 4 124 dob. 2 kocsiban (Bp-i Járásbíróság) 2 sz.b
Fenyő István pénzügyi tanácsos Temesvár [Temes] Székesfehérvár [Fejér] 1921.04.07 6 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Fenyő Sámuel telekkönyvezető Nagyilonda [Szolnok-Doboka] Budapest 1920.09.27 2 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Fenyő Sámuel telekkönyvvezető Nagyilonda [Szolnok-Doboka] Budapest 1920.09.28 2 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Fenyő Sámuel telekkönyvvezető Nagyilonda [Szolnok-Doboka] Monor [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.09.30 2 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
Fenyő Sámuel telekkönyvvezető Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
Fenyves Dániel igazgató Nagykanizsa [Zala] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.09.12 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Fenyvesi Ernő távírdai felvigyázó Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.04.29 3 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Fenyvesi József szivattyúkezelő Ismeretlen [Ismeretlen] Parád [Heves] 1921.02.05 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Fenyvesi Mátyás kocsivizsgáló Zimony [Szerém] Újvidék [Bács-Bodrog] 1919 Magyar Országos Levéltár 65.310/919 sz. rendelvénnyel
Fenyvesy Károly MÁV főellenőr Nagyvárad [Bihar] Békéscsaba [Békés] 1921.04.14 3 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Ferber kereskedő Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.12.10 1 Erdélyi Hírek, 1921. 8. sz.
Ferber József földmíves Pélmonostor [Baranya] Mezőkovácsháza [Csanád] 1920.12.27 26 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Ferderber József Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Ferdinándi Józsefné htb Nagybecskerek [Torontál] Szeged [Csongrád] 1921.12.22 3 Szegedre érkezett menekültek
Feregi Oszkárné htb Brassó [Brassó] Budapest 1921.05.05 3 Hidasnémetire érkezett menekültek
Ferenc Domokosné Küküllőszög [Alsó-Fehér] Budapest (Kőbánya) 1920.07.05 5 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Ferenc Jenő mérnökjelölt Máramarossziget [Máramaros] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.30 1 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Ferenci Irma htb Botyka [Baranya] Budapest 1920.10.06 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Ferencz J. MÁV hivatalnok Brassó [Brassó] Budapest 1920.11.09 1 Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz.
Ferencz Jánosné MÁV váltókezelő neje Tövis [Alsó-Fehér] Budapest 1920.07.16 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Ferencz József MÁV hivatalnok Brassó [Brassó] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.27 1 Erdélyi Hírek, 1920. 45. szám, folytatás
Ferencz Sándor vonatfékező Bród [Horvát-Szlavónország] Kaposvár [Somogy] 1919.01.27 2 gyermek Heti jelentés (1919.febr. 8.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Ferencz Sándor csendőr Kolozsvár [Kolozs] Jászberény [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Ferenczi (Ferenczy) Irma magánzó Magyarpécska [Arad] Budapest 1920.10.17 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Ferenczi (Ferenczy) Irma óvónő Magyarpécska [Arad] Budapest 1920.10.22 2 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Ferenczi Albert tisztviselő Torda [Torda-Aranyos] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.21 8 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Ferenczi Antal váltókezelő Regőce [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.08.05 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Ferenczi Ferenc tűzfelvigyázó Ismeretlen [Ismeretlen] Újdombóvár [Tolna] 1921.06.30 [MOL Z. 1610. 125 dob.] vagonlakók
Ferenczi István postaaltiszt Ismeretlen [Ismeretlen] Miskolc [Borsod] 1921.05.10 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Ferenczi József főkalauz Ismeretlen [Ismeretlen] Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1919.03.17
Ferenczi László orvosjelölt Brassó [Brassó] Budapest 1920.08.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Ferenczi Zoltán irodakezelő Bród [Horvát-Szlavónország] Szeged [Csongrád] 1919 Magyar Országos Levéltár 65.310/919 sz. rendelvénnyel
Ferenczy Albert vezető szerelő Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1921.03.21 1 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Ferenczy Dezső egy. hallg Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Ferenczy D-né fővas. neje Rozsnyó [Gömör és Kis-Hont] Kalocsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Ferenczy Gábor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Ferenczy Jánosné magánzó Arad [Arad] Budapest 1921.12.20 3 Szolnokra érkezett menekültek
Ferenczy Jenőné htb Kissármás [Kolozs] Budapest 1921.12.20 3 Szolnokra érkezett menekültek
Feri Jánosné htb Zsombolya [Torontál] Budapest 1921.07.25 1 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Ferincz Sándor vonatfékező Bród [Horvát-Szlavónország] Kaposvár [Somogy] 1919 Magyar Országos Levéltár 22. 027/919 sz. rendelvénnyel
Ferjencsik György vasgyári főfelügyelő Vajdahunyad [Hunyad] Budapest 1920.08.25 5 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Ferkó Károly főművezető Vajdahunyad [Hunyad] Budapest 1920.10.16 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Ferkó Károly főmérnök Vajdahunyad [Hunyad] Budapest 1920.11.27 2 Erdélyi Hírek, 1921. 4. sz.
Fernekesz Géza pénzügyi szemlész Kisjenő [Arad] Gyula [Békés] 1920.06.24 1 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Fersch Ödön polgári iskolai tanár Arad [Arad] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.02.12 Pesti Napló
Fessl László hivatalnok Losonc [Nógrád] Veszprém [Veszprém] 1919 Magyar Országos Levéltár 72.915/919 sz. rendelvénnyel
Fésüs Jánosné csendőr-tiszthelyettes neje Székelyudvarhely [Udvarhely] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.04.07 4 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Fetter András fékező Fiume [Fiume] Tokaj [Zemplén] 1919 Magyar Országos Levéltár 69.271/919 sz. rendelvénnyel
Feuerstein Lajos Nagyvárad [Bihar] Tiszaújlak [Szatmár] 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Fézső Pál cipész Micske [Bihar] Budapest 1920.07.05 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Fiacskó Albert segédmozdonyvezető Zimony [Szerém] Zombor [Bács-Bodrog] 1919 Magyar Országos Levéltár 65.310/919 sz. rendelvénnyel
Fiacskó Árpád főművezető Szabadka [Bodrog] Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1922.08.07 2 gyerek 1922. VI. 30. után menekültek
Fialovits Béla mérnök Fiume [Fiume] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár (9.815/919 sz.)
Fiam János földmíves Marosludas [Torda-Aranyos] Hatvan [Heves] 1921.12.05 5 Szolnokra érkezett menekültek
Fias Lajos kovács Lupény [Hunyad] Tatabánya [Komárom] 1921.04.07 2 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Ficher Józsefné htb Köpec [Háromszék] Abony [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.28 2 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Fichtl Béla főszertárnok Zágráb [Zágráb] Debrecen [Hajdú] 1919 Magyar Országos Levéltár 1186/919. 9.IV. sz. rendelv.
Fichtl Béla főszertárnok Zágráb [Zágráb] Debrecen [Hajdú] 1919 Magyar Országos Levéltár 1186/919 sz. rendelvénnyel
Ficzai I. posta segédtiszt Krasznojarszk [Szibéria] Budapest 1920.07.28 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Ficzere János lámpakezelő Arad [Arad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.03.10 3 Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám
Ficsór Béláné fuvaros neje Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Fiegler Gyula MÁV felvigyázó Szatmárnémeti [Szatmár] Debrecen [Hajdú] 1921.08.30 1 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Figát Ferenc vármegyei hivatalszolga Kassa [Abaúj-Torna] Forró [Abaúj-Torna] 1921.02.19 3 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Figus János lakatos Ménes [Arad] Rákoscsaba [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.08.24 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Filák Jánosné htb Szabadka [Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1922.02.03 1 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Filak Lajos tiszthelyettes Nagykároly [Szatmár] Debrecen [Hajdú] 1920.10.03 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Filak Lajos szobafestő Nagykároly [Szatmár] Gyömrő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.09 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Filep Berta htb Marosvásárhely [Maros-Torda] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.03.21 1 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Filep Jenő egy. hallg Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Filep Kálmánné óvónő Székelykocsárd [Torda-Aranyos] Budapest 1920.08.15 5 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Filep Lajos vonatfékező Marosvásárhely [Maros-Torda] Veszprém [Veszprém] 1921.05.20-31. 6 Szolnokra érkezett menekültek
Filep Sámuel posta főigazgató Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.08.06 4 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Filipász Péter egy. hallg Újvidék [Bács-Bodrog] Budapest 1921.09.21 Szegedre érkezett menekültek
Filipovics Ujubeg földbirtokos Szarajevó [Bosznia-Hercegovina] Budapest 1921.07.23 Szegedre megérkezett kiutasítottak
Filippi Gyula nyugdíjas Kolozsvár [Kolozs] Szob [Hont] 1920.09.12 3 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Fillér József forgalmi díjnok Németdiószeg [Pozsony] Tapolca [Zala] 1919 Magyar Országos Levéltár 60.845/919 sz. rendelv.
Fink Berta magánzó Karánsebes [Krassó-Szörény] Budapest 1920.09.28 2 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Fink Ernő asztalos Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.03.22 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Fink Ida nevelőnő Arad [Arad] Bécs [Ausztria] 1920.06.19 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Fink Jenő lakatos Bánhida [Komárom] Budapest 1920.12.22 1 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Fink József dohánygyári hivatalnok Temesvár [Temes] Budapest 1921.04.07 1 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Fink Pálné csendőr neje Nagykároly [Szatmár] Olaszliszka [Zemplén] 1921.04.16 3 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Finkler Emerich Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Finkter Imre hivatalszolga Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.12.23 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
Finta Attila pályafelvigy. Bajmok [Bács-Bodrog] Répcelak [Vas] 1922.02.19 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Finta Dezső szigorló orvos Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Finta Dezső szigorló orvos Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Finta Géza MÁV fékező Sepsiszentgyörgy [Háromszék] Budapest 1920.10.27 3 Erdélyi Hírek, 1920. 45. szám, folytatás
Finta József szertárnok Ismeretlen [Ismeretlen] Salgótarján [Nógrád] 1919
Finta József állomás felvigyázó növendék Zágráb [Zágráb] Sárvár [Vas] 1919 Magyar Országos Levéltár 16.819/919 sz.
Finta József irodatiszt Kolozsvár [Kolozs] Felfüged [Torda-Aranyos] 1921.03.22 2 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Fiom Mária magánzónő Nagyvárad [Bihar] Pestújhely [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.05 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Fipcsa Vendel cipész Kolozsvár [Kolozs] Karcag [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.12.03 1 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Fisbach István MÁV hivatalnok Barcs [Somogy] Budapest 1921.07.26 Szegedre megérkezett kiutasítottak
Fisch Antal Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Fisch Teréz Nagyvárad [Bihar] Bécs [Ausztria] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Fisch Teréz Nagyvárad [Bihar] Bécs [Ausztria] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Fischer Anna cseléd Arad [Arad] Kisújszállás [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.08.27 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Fischer Béla állomás elöljáró Temerin [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.26 2 Hidasnémetire érkezett menekültek visszautasítva
Fischer Béla állom. elölj. Temerin [Bács-Bodrog] Pécs [Baranya] 1921.08.22 1 gyerek segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Fischer Ferenc kereskedő Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.07.05 4 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Fischer János mészáros Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Budapest 1920.06.14 2 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Fischer Jenő hivatalnok Belovár [Belovár-Körös] Polgárdi [Fejér] 1919 Magyar Országos Levéltár 62.256/919 sz. rendelvénnyel
Fischer József szobafestő Csíkszereda [Csík] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.05 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Fischer József tanító Baranyavár [Baranya] Ismeretlen [Ismeretlen] 1922.07.13 A Nép (Dél-Baranyából 1922. július 10-én kiutasítottak)
Fischer Józsefné htb Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.07.05 6 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Fischer Margit htb Nagybánya [Szatmár] Gályamocsár [Nincs adat] 1921.03.21 2 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Fischer Mária Nagyvárad [Bihar] Zittau [Németország] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Fischer Matild htb Arad [Arad] Budapest 1920.09.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Fischer Nándor és családja segédhivatali alkalmazott Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920. 5. 12-13 (MOL K26-XLI-4209.) kiutasított köztisztviselő
Fischer Péter vasutas Perjámos [Torontál] Kiskőrös [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.12.23 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
Fischer Péter vasutas Perjámos [Torontál] Kiskőrös [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.12.27 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Fischer Sámuelné kereskedő-segéd Vajdahunyad [Hunyad] Budapest 1920.08.13 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Fischer Sándor mérnök Szatmárnémeti [Szatmár] Győr [Győr] 1920.08.21 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám
Fischer Sándor árvaszéki ülnök Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920. 5. 12-13 (MOL K26-XLI-4209.) kiutasított köztisztviselő
Fischer Vilma tanárnő Temesvár [Temes] Budapest 1920.11.08 Erdélyi Hírek, 1920. 47. sz.
Fischer Vilma tanárnő Temesvár [Temes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.05 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Fistos Ferencné tanító neje Szászváros [Hunyad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.11.24 3 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
Fitos Erzsébet tanuló Temesvár [Temes] Budapest 1920.11.08 Erdélyi Hírek, 1920. 47. sz.
Fitos Lujza tanuló Temesvár [Temes] Budapest 1920.11.08 Erdélyi Hírek, 1920. 47. sz.
Fitz Elemér nyomdász Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.09.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Flach Mihály könyvkötő Palánka [Zólyom] Szeged [Csongrád] 1921.04.29 5 Hidasnémetire érkezett menekültek
Flaksza István kalauz Ismeretlen [Ismeretlen] Dunakeszi [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.08.14
Flautner Gyuláné kereskedősegéd neje Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
Fleischhakker Janka Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
Fleischhakker Janka tanfelügyelőségi díjnok Ismeretlen [Ismeretlen] Sopron [Sopron] 1919.12.01 (MOL K26.-1921-XLIII-96.) Kártérítést kérő soproni menekült
Fleischhakker Mária tanítónő Ismeretlen [Ismeretlen] Lajtaszentmiklós [Sopron] 1919.12.01 (MOL K26.-1921-XLIII-96.) Kártérítést kérő soproni menekült
Fleisz György fűtő Bród [Horvát-Szlavónország] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1919 Magyar Országos Levéltár 50.489/919 sz. rendelvénnyel
Fleschaker Jenőné htb Késmárk [Szepes] Budapest 1921.08.21 5 Szegedre érkezett menekültek
Fleschhakker Ede tanító Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
Flocska Béla tanuló Temesvár [Temes] Budapest 1920.12.23 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
Flohrer Lajos és családja vasutas Ismeretlen [Ismeretlen] Miskolc [Borsod] 1921.04.07 Ellenzék c. kolozsvári újság
Florencz Lajos irodakezelő Kolozsvár [Kolozs] Miskolc [Borsod] 1921.04.14 2 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Flórer Lajos irodakezelő Ismeretlen [Ismeretlen] Miskolc [Borsod] 1921.04.09 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Flori Ottó bankhivatalnok Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.08.16 8 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Flórián Árpád pénzügyi számvizsgáló Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Ferencváros) 1921.08.15
Flórián Lajos cipész Kolozsvár [Kolozs] Biharkeresztes [Bihar] 1921.02.19 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Flórián Lajos cipész Dés [Szolnok-Doboka] Budapest 1921.03.10 Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám
Floris Mihályné varrónő Igló [Szepes] Balatonföldvár [Somogy] 1921.04.16 8 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Florsitz Ferenc mozdonyvezető Zágráb [Zágráb] Pécs [Baranya] 1919 Magyar Országos Levéltár 8719/919. sz. rendelv
Flosza István kalauz Ópiski [Hunyad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.08.14 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Flóth Ferenc kocsivizsgáló Ismeretlen [Ismeretlen] Kelebia [Bács-Bodrog] 1922.02.10
Flögl Paula tanítónő Ruma [Szerém] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 16.762/919 sz. rendelvénnyel
Fluir János állami tisztviselő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.05.14
Foasz Erzsébet htb Lugos [Krassó-Szörény] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.08.14 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Fodi János kalauz Bród [Horvát-Szlavónország] Gyékényes [Somogy] 1918.11.13 Heti jelentés (1919. jan. 18.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Fodor Ádám mozdonyvezető tanonc Zágráb [Zágráb] Szeged [Csongrád] 1919 Magyar Országos Levéltár 46.945/919 sz. rendelvénnyel
Fodor Ákos gazdász Kolozsvár [Kolozs] Biatorbágy [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Fodor András Nagykároly [Szatmár] Mátészalka [Szatmár] 1921.04.29 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Fodor Antalné magánzó Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1921.08.20 2 Szolnokra érkezett kiutasítottak
Fodor Domokos joghallg Torda [Torda-Aranyos] Budapest 1920.09.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Fodor Elvira htb Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.11.30 1 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Fodor Erzsébet állami tanítónő Zenta [Bács-Bodrog] Budapest 1921.08.19 Szegedre érkezett menekültek
Fodor Ferenc pénzügyőr Sepsiszentgyörgy [Háromszék] Budapest 1920.07.27 1 Erdélyi Hírek, 1920. 27. szám
Fodor Géza főfelügyelő Ismeretlen [Ismeretlen] Hegyeshalom [Moson] 1922.04.12
Fodor Gyula állami hivatalnok Szigetvár [Baranya] Debrecen [Hajdú] 1921.07.12 1 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Fodor Gyula tanító Szilágynagyfalu [Szilágy] Kaposvár [Somogy] 1921.07.12 6 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Fodor Gyula igazgató.tanító Szilágyzsonyva [Nincs adat] Kaposvár [Somogy] 1921.07.26 7 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Fodor Gyuláné főszolgabíró neje Szászváros [Hunyad] Budapest 1920.07.12 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Fodor Imre vonatfékező Arad [Arad] Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.09.16 (20-1920/20933.)
Fodor István raktárnok Petrinja [Zágráb] Bátaszék [Tolna] 1919 Magyar Országos Levéltár 16.819/919 sz.
Fodor István bizományos Bethlen [Szolnok-Doboka] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.11.24 4 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
Fodor Istvánné htb Székelykeresztúr [Udvarhely] Budapest 1921.05.05 1 Hidasnémetire érkezett menekültek
Fodor Izsó Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Fodor János festő Marosvásárhely [Maros-Torda] Makó [Csanád] 1920.12.23 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
Fodor János géplakatos Marosvásárhely [Maros-Torda] Makó [Csanád] 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Fodor János p.őr Horgos [Csongrád] Kelebia [Bács-Bodrog] 1922.06.20 2 gyerek segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Fodor János vonatfékező Szabadka [Bodrog] Szőreg [Torontál] 1922.08.16 2 gyerek 1922. VI. 30. után menekültek
Fodor János ny. postafelügyelő Pancsova [Torontál] Ismeretlen [Ismeretlen] 1926.06.17 Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
Fodor János pályaőr Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Fodor Johanna cseléd Petrozsény [Hunyad] Salgótarján [Nógrád] 1920.06.18 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Fodor József vonatkísérő Arad [Arad] Budapest (Rákosrendező pályaudvar) 1921.03.29 2 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Fodor Kálmán asztalos Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Biharkeresztes [Bihar] 1920.12.21 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Fodor Kálmán asztalos Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Fodor László csendőr Páva [Háromszék] Jászberény [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.06 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Fodor László orvostan hallg. Arad [Arad] Székesfehérvár [Fejér] 1921.08.05 Szegedre érkezett menekültek
Fodor László Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése c. napló 1929. VI. 15. - 30.
Fodor Margit htb Temesvár [Temes] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.04 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Fodor Márton kárpitos Mácsa [Arad] Budapest 1920.11.08 3 Erdélyi Hírek, 1920. 47. sz.
Fodor Mártonné csendőr neje Sepsiszentgyörgy [Háromszék] Budapest 1920.11.01 1 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
Fodor Mihály vasutas Temesvár [Temes] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.04 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Fodor Mihály mozdonyvezető Ismeretlen [Ismeretlen] Keszthely [Zala] 1921.07.13 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Fodor Nándor erdőmérnök Temesvár [Temes] Budapest 1920.10.22 1 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Fodor Ödön ny. járásbíró Temesvár [Temes] Budapest 1920.07.05 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Fodor Pál postás Temesvár [Temes] Budapest 1920.07.14 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Fodor Rezső tisztviselő Nagyenyed [Fehér] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.22 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Fodor Sámuel és családja vasutas Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.04.07 Ellenzék c. kolozsvári újság
Fodor Sándor festő Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.08.25 4 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Fodor Sándor erdőmérnök Temesvár [Temes] Sopron [Sopron] 1920.10.17 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Fodor Sándor kalauz Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.04.14 2 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Fodor Sándor és családja pék Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.04.07 Ellenzék c. kolozsvári újság
Fogarasi (Fogarassy) Zsigmond vonatfékező Ismeretlen [Ismeretlen] Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.17
Fogarasi (Fogarassy) Zsigmond vasutas Petrozsény [Hunyad] Szombathely [Vas] 1921.08.27 9 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Fogarasi Frigyes jegyző Szászrégen [Maros-Torda] Budapest 1920.10.13 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Fogarasi Irén MÁV kezelő Temesvár [Temes] Szeged [Csongrád] 1920.11.05 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
Fogarasi Ottó MÁV titkár Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.11.24 3 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
Fogarassy Ágnes háztartási alkalmazott Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.07.08 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Fogarassy István jegyző Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Bicske [Fejér] 1920.06.24 2 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Fogarassy József forgalmiadó ellenőr Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
Fogda Anna Nagyvárad [Bihar] Endrőd [Békés] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Foglár Béla gépészt Bácsalmás [Bács-Bodrog] Budapest 1921.04.29 Hidasnémetire érkezett menekültek
Fogolyán Katalin tisztviselő Brassó [Brassó] Sopron [Sopron] 1920.10.07 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Fogolyán Sándor és családja banktisztviselő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.04.14 Ellenzék c. kolozsvári újság
Fohsz György bankigazgató Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.11.13 Szegedi Napló
Folbráth Lajos MÁV főellenőr Lugos [Krassó-Szörény] Szeged [Csongrád] 1921.07.04 3 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Folk Mihály vendéglős Kisfalud [Nincs adat] Budapest 1921.11.10 1 Szegedre érkezett menekültek
Folk Pál kalauz Ismeretlen [Ismeretlen] Újdombóvár [Tolna] 1920.10.01 [MOL Z. 1610. 125 dob.] vagonlakók
Folkusházi Kálmán állomás felvigyázó Ismeretlen [Ismeretlen] Komárom [Komárom] 1921.09.18
Follajtár K MÁV főellenőr Galgovezrod [Nincs adat] Pestszentlőrinc [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.08.18 4 Szegedre érkezett menekültek
Follajtár Károly főellenőr Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Angyalföld) 1921.08.12
Fonás Lajos Nagyvárad [Bihar] Zsadány [Bihar] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Fonda Jánosné htb Temesvár [Temes] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.08.14 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Forgách Béla mérnök Vajdahunyad [Hunyad] Tápiószecső [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.19 4 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Forgách Béla mérnök Vajdahunyad [Hunyad] Budapest 1920.11.27 4 Erdélyi Hírek, 1921. 4. sz.
Forgács Béla mérnök Vajdahunyad [Hunyad] Budapest 1920.10.16 4 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Forgács Ferenc ny. bányaaltiszt Zsilyvajdejvulkán [Hunyad] Szerencs [Zemplén] 1920.09.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Forgács Mária htb Arad [Arad] Budapest 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Forgács Mihály fűtő Szilágyi [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.08.13 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Forián János vonatfékező Fiume [Fiume] Budapest (Ferencváros) 1919 Magyar Országos Levéltár 16.819/919 sz.
Forinyák Károly Nagyszeben [Szeben] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Forinyák Károly hivatalnok Nagyszeben [Szeben] Békéscsaba [Békés] 1923.11.24 MOL (Z.1525)
Fóris Miklós tanár Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
Fóris Pál adótiszt Székelyudvarhely [Udvarhely] Gyoma [Békés] 1920.08.25 3 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Fóris Pál és családja Székelyudvarhely [Udvarhely] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.08.20 Brassói Lapok
Forkli Kálmán és családja segédhivatali alkalmazott Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920. 5. 12-13 (MOL K26-XLI-4209.) kiutasított köztisztviselő
Formayer Rezső egyetemi hallgató Oravicabánya [Krassó-Szörény] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.02.12 Szegedi Friss Újság
Forrai nyelvtanárnő Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
Forrai Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Forró Rózsa postakiadó Sepsiszentgyörgy [Háromszék] Budapest 1920.07.27 1 Erdélyi Hírek, 1920. 27. szám
Forszter Kornél posta ellenőr Pozsony [Pozsony] Budapest 1921.12.13 1 Szobra érkezett menekültek
Fosztó Elek közjegyző Gyalár [Hunyad] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Fosztó Gyuláné csendőr tiszthelyettes neje Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 6 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Fóti Ferenc tanuló Arad [Arad] Budapest 1920.10.22 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Fotkos Máté vasutas Arad [Arad] Pusztapó [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.04 2 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Fotter Frigyes MÁV hivatalnok Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.27 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Fődi János kalauz Bród [Horvát-Szlavónország] Szombathely [Vas] 1919 Magyar Országos Levéltár 16.819/919 sz.
Földes Béla mechanikus Ismeretlen [Ismeretlen] Prága [Csehország] 1921.02.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
Földes János tanuló Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.03.08 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Földes Jolán Lisznyó [Háromszék] Budapest 1920.12.10 1 Erdélyi Hírek, 1921. 8. sz.
Földes József pénzügyi felvigyázó Lisznyó [Háromszék] Budapest 1920.12.20 1 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Földes Vilmosné Nagyvárad [Bihar] Szeged [Csongrád] 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Földesdi (Földesdy) István váltókezelő Ismeretlen [Ismeretlen] Pécs [Baranya] 1922.01.10 [MOL Z. 1610. 125 dob.]
Földesdi (Földesdy) István p.őr Újvidék [Bács-Bodrog] Budapest (Császárfürdő) 1922.05.30 segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Földesdi (Földesdy) István pályaőr Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Földesi István tanár Óbecse [Bács-Bodrog] Túrkeve [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.23 Szegedre megérkezett kiutasítottak
Földi Béla főmérnök Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.24 5 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Földi Ilona cseléd Szabadka [Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.09.03 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Földi István vendéglős Szováta [Maros-Torda] Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.09 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Földi Lajos postaaltiszt Arad [Arad] Körösladány [Békés] 1920.08.25 2 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Földvári Anna magánzó Nagyenyed [Fehér] Budapest 1920.12.27 3 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Földváry K. Kristóf menekült főhadnagy Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.01.30 Az Est
Fördős Dezső református lekész Nagyvárad [Bihar] Visegrád [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.25 2 Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám
Förster Károly MÁV felügyelő Szabadka [Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921. 12. 12-18. 1 Szegedre érkezett menekültek fellebbezés alatt
Förszter János szíjgyártó Klapodia [Nincs adat] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.09.14 1 Lökösházára érkezett menekültek
Fraczen József mozdonyvezető Temesvár [Temes] Győr [Győr] 1921.07.05 6 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Frádl András tanító Ruma [Szerém] Arad [Arad] 1919 Magyar Országos Levéltár 16.762/919 sz. rendelvénnyel
Fraiman Sándor tisztviselő Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Rákosrendező pályaudvar) 1920.05.02 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Frana Emília htb Lugos [Krassó-Szörény] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.24 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Francz Katalin htb Arad [Arad] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.04 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Francziski Lajos tanuló Bácsi [Hunyad] Gyoma [Békés] 1921.08.14 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Francziszky Mihály és felesége birtokos Baranyabánból [Baranya] Ismeretlen [Ismeretlen] 1922.07.13 A Nép (Dél-Baranyából 1922. július 10-én kiutasítottak)
Frank István magánzó Nagybecskerek [Torontál] Diósgyőr [Borsod] 1920.07.05 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Frank Lajos állampénztári főtanácsos Selmecbánya [Hont] Sopron [Sopron] 1919.12.01 (MOL K26.-1921-XLIII-96.) Kártérítést kérő soproni menekült
Frank Mária nevelőnő Élesd [Bihar] Bischof-telep [Nincs adat] 1920.06.23 1 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Frank Mihály kocsimester Arad [Arad] Békéscsaba [Békés] 1920.11.18 2 Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz.
Frank Ottóné htb Igló [Szepes] Budapest 1921.08.05 Szegedre érkezett menekültek
Frank Vilmos Nagyszalonta [Bihar] Nagykanizsa [Zala] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Frankl Rezső járásbíró Érsekújvár [Nyitra] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.14 2 Szobra megérkezett kiutasítottak
Frankola István napszámos Nagybecskerek [Torontál] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.17 Szegedre megérkezett kiutasítottak visszautasítva
Frankovich János főerdőőr Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1924.03.01 Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
Frantz József kalauz Kapronca [Belovár-Körös] Eger [Heves] 1919 Magyar Országos Levéltár 44.607/919 sz. rendelvénnyel
Fräntza Pál postaaltiszt Beszterce [Beszterce-Naszód] Budapest 1921.04.26 2 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Franz Géza kereskedő Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.08.25 3 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Franz Mihályné htb Máriafölde [Torontál] Apátfalva [Csanád] 1921.09.03 3 Szegedre érkezett menekültek
Franyó Ignác rendőr Arad [Arad] Székesfehérvár [Fejér] 1921.03.10 3 Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám
Fráter Ágostonné Nagyvárad [Bihar] Biharújfalu [Bihar] 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Frater Géza mozdonyfelvigyázó Bród [Horvát-Szlavónország] Temesvár [Temes] 1919 Magyar Országos Levéltár 50.489/919 sz. rendelvénnyel
Frauk Zoltán bírósági végrehajtó Lugos [Krassó-Szörény] Csepreg [Sopron] 1921.07.24 3 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Frefberger Lidia magánzó Nagyszeben [Szeben] Soroksár [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám
Freiler Józsefné htb Temesvár [Temes] Budapest 1921.07.05 2 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Freiler Lajos állomás elöljáró Ismeretlen [Ismeretlen] Újdombóvár [Tolna] 1921.05.23 [MOL Z. 1610. 125 dob.] vagonlakók
Freissberger J. gazdatiszt Vukovár [Szerém] Csörög [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.22 2 Szegedre érkezett menekültek
Frenkel Simon rabbi és kántor Monostorszeg [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.29 1 Hidasnémetire érkezett menekültek visszautasítva
Frenyó Rezsőné járásbíró neje Námesztó [Árva] Kunszentmárton [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.11.18 3 Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz.
Freuner Alajos pénztáros Nagyszombat [Pozsony] Budapest 1921.12.05 3 Szobra érkezett menekültek
Frick József főisk. hallg Arad [Arad] Budapest 1920.09.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Frics Lajos főgépész Zsilyvajdejvulkán [Hunyad] Budapest 1920.09.06 6 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Fridol Albert asztalos Kolozsvár [Kolozs] Szeged [Csongrád] 1920.10.19 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Fridrich István főmozdonyvezető Borovo [Szerém] Szeged [Csongrád] 1919 Magyar Országos Levéltár 50.489/919 sz. rendelvénnyel
Fridrich József hivatalnok Fiume [Fiume] Komárom [Komárom] 1919 Magyar Országos Levéltár 7086/919 sz. rendelvénnyel
Fridricskó Gyula kereskedő-segéd Nagybánya [Szatmár] Budapest 1920.08.21 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám
Fried Józsefné esztergályos neje Alsócsokor [Nincs adat] Budapest 1920.08.25 2 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Fried Mihály vonatfékező Zágráb [Zágráb] Budapest (Keleti pályaudvar) 1919 Magyar Országos Levéltár 25.056/919 sz. rendelvénnyel
Fried Ödön mérnök Királyháza [Ugocsa] Temesvár [Temes] 1919 Magyar Országos Levéltár 9.828/919 sz. rendelvénnyel
Fried Sándorné magánzónő Szatmárnémeti [Szatmár] Simontornya [Tolna] 1920.06.23 3 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Friedman Vilmos műszaki díjnok Homonna [Zemplén] Füzesabony [Heves] 1919.04.25 Felvidékről menekült vasutasok
Friedmann Gyula vasúti alkalmazott Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.03.29 Ellenzék c. kolozsvári újság
Friedmann Gyula MÁV irodakezelő Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.04.07 1 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Friedmann Lorka htb Alsórákos [Nagy-Küküllő ] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1920.09.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Friedmann Mihályné kereskedő Arad [Arad] Budapest 1920.09.12 2 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Friedmann Miksa magánhivatalnok Nagykároly [Szatmár] Sárbogárd [Fejér] 1920.06.23 1 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Friedmann Olga Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Friedrich Géza plébános Baranyavár [Baranya] Ismeretlen [Ismeretlen] 1922.07.13 A Nép (Dél-Baranyából 1922. július 10-én kiutasítottak)
Friedrich Hajnalka tanítónő Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.07.05 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Frigyes Béla polgári iskolai tanár Lugos [Krassó-Szörény] Albertirsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.14 3 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Frindt Miklós kocsirendező Ismeretlen [Ismeretlen] Felsőgalla [Komárom] 1922.03.01
Frink Sándor árvaszéki elnök Dicsőszentmárton [Kis-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.07.06 Szegedi Napló
Frits János ny. kalauz Kolozsvár [Kolozs] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.17 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Frits Katalin htb Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Győr [Győr] 1920.10.16 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Fritsch kocsivizsgáló Indjija [Szerém] Komárom [Komárom] 1919 Magyar Országos Levéltár 57.546/919 sz. rendelvénnyel
Fritsch János ny. kalauz Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.10.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
Fritz Ádám cukorgyári felügyelő Cservenka [Bács-Bodrog] Budapest 1921.11.26 2 Szegedre érkezett menekültek
Fritz Károly bányamérnök Petrozsény [Hunyad] Budapest 1920.06.18 4 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Fromelsenbasch Balázs jegyző Nagybánya [Szatmár] Tata [Komárom] 1920.10.27 Erdélyi Hírek, 1920. 45. szám, folytatás
Fromm János főerdőmester Nagybánya [Szatmár] Sátoraljaújhely [Zemplén] 1920.10.03 2 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Fromm János erdéőmérnök Nagybánya [Szatmár] Balatonfüred [Zala] 1920.10.09 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Froszdorfl Jakab asztalos Temesvár [Temes] Budapest 1920.07.28 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Froszdorfl Miklósné cipész neje Temesvár [Temes] Budapest 1920.07.28 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Frölich Albert szolga Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Frölich Albertné magánzó Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Frundik István hivatalszolga Lugos [Krassó-Szörény] Veszprém [Veszprém] 1920.07.05 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Frusa Józsefné pénzügyi főtanácsos neje Arad [Arad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.07.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Frusza Endréné esztergályos neje Nagyvárad [Bihar] Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.09.12 2 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Fruth Gizella ápolónő Kolozsvár [Kolozs] Székesfehérvár [Fejér] 1921.07.21 1 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Frühn Hermanné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Fuck Ádám dohánygyári hivatalnok Temesvár [Temes] Budapest 1921.04.07 2 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Fugyár Gézáné htb Fugyivásárhely [Bihar] Szeged [Csongrád] 1921.12.03 1 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Fullér György kocsitisztító Karlovac [Zágráb] Celldömölk [Vas] 1919 Magyar Országos Levéltár 50.489/919 sz. rendelvénnyel
Fullér László mérnök Szatmárnémeti [Szatmár] Budapest 1920.08.19 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Fulsi Júlia gyermekgondozónő Arad [Arad] Rimaszombat [Gömör és Kis-Hont] 1920.07.12 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Fult Zsigmond mérnök Zágráb [Zágráb] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 43.348/919 sz. rendelvénnyel
Funk János fogház őrmester Nagybecskerek [Torontál] Eger [Heves] 1920.07.08 4 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Funk Józsefné százados neje Kassa [Abaúj-Torna] Forró [Abaúj-Torna] 1921.12.29 Hidasnémetire érkezett menekültek
Funk Mihály igazgató-tanító Kevedobra [Torontál] Alsóhernád [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.11.09 3 Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz.
Furász András málházó Arad [Arad] Budapest (Kelenföld) 1921.03.21 1 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Furdek Miksa táblabíró Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.05 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Furmann Irén háztartási cseléd Nagybecskerek [Torontál] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.08.27 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Furmann Miklós vasutas Bánhida [Komárom] Szeged [Csongrád] 1920.12.22 1 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Fúró János hivatalszolga Zágráb [Zágráb] Szombathely [Vas] 1919 Magyar Országos Levéltár 41/919. I.a. rendelvénnyel
Fusch Béla telekkönyvezető Szabadka [Bodrog] Szeged [Csongrád] 1921.04.23 2 Hidasnémetire érkezett menekültek
Fusch Dezső műszaki főtanácsos Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.26 Szegedi Friss Újság
Fusch Filomena htb Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Magyaróvár [Moson] 1921.03.21 1 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Fusch Imre gazdatiszt Lugos [Krassó-Szörény] Devecser [Veszprém] 1920.07.08 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Fusch János lakatos Lugos [Krassó-Szörény] Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.05 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Fusch József művezető Szászsebes [Szeben] Budapest 1920.06.19 2 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Fusch József földmíves Kisősz [Torontál] Makó [Csanád] 1922.02.24 Szegedre érkezett menekültek
Fusch Mária htb. Szászrégen [Maros-Torda] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.22 1 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Fusch Pál tanító Alsósztamora [Temes] Sopron [Sopron] 1920.11.08 4 Erdélyi Hírek, 1920. 47. sz.
Fusch Regina Arad [Arad] Budapest 1920.06.19 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Futics Gerő kereskedő Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.03.22 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Futó Ágnes tanárnő Indjija [Szerém] Szabadka [Bács-Bodrog] 1919 Magyar Országos Levéltár 16.759/919 sz. rend.
Futó György kocsirendező Kapronca [Belovár-Körös] Tapolca [Zala] 1919 Magyar Országos Levéltár 44.607/919 sz. rendelvénnyel
Führer Richard szobrász Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.06.18 2 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Füleki Miklós váltókezelő Hátszeg [Hunyad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.02.19 4 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Füles György kalauz Zágráb [Zágráb] Gyékényes [Somogy] 1918.11.26 Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30.
Füles József kalauz Zágráb [Zágráb] Gyékényes [Somogy] 1918.11.26 1 gyermek Heti jelentés (1919. jan. 18.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Fülő Mártonné jegyző neje Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.09.27 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Fülöp András számviszgáló Nagybánya [Szatmár] Hegyeshalom [Moson] 1920.10.03 5 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Fülöp András számvevő Nagybánya [Szatmár] Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.09 5 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Fülöp Antal kalauz Szabadka [Bodrog] Komaváros [Nincs adat] 1921.09.12 5 Szegedre érkezett menekültek
Fülöp Artúr altábornagy Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.10.17 6 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Fülöp Artúr ny. honvéd altábornagy Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.12.23 Budapesti Hírlap
Fülöp Béláné hivatalnok neje Arad [Arad] Budapest 1920.07.12 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Fülöp István előfűtő Ismeretlen [Ismeretlen] Kiskunhalas [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.10.21
Fülöp István MÁV fűtő Oravicabánya [Krassó-Szörény] Fadd [Tolna] 1921.12.21 4 Szolnokra érkezett menekültek
Fülöp József földmíves Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.02 5 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Fülöp József tanuló Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.12.15 1 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Fülöp Leó állomás felvigyázó Nyitra [Nyitra] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum 2 gyerek Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
Fülöp Margit leány Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.07.05 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Fülöp Mária díjnok Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
Fülöp Sándor mozdonyfűtő Nagyszeben [Szeben] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.03 3 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Fülöp Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Fülöp Zoltánné főszolgabíróné Arad [Arad] Budapest 1920.06.25 2 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Füredi Kálmánné színész neje Szatmárnémeti [Szatmár] Szombathely [Vas] 1920.08.21 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám
Fürst Jenő kalauz Zágráb [Zágráb] Kaposvár [Somogy] 1919 Magyar Országos Levéltár 25.056/919 sz. rendelvénnyel
Fürst Péter detektív Pozsony [Pozsony] Kismarton [Fejér] 1921.04.06 Szegedi Friss Újság
Fürszt Babet magánzó Arad [Arad] München [Németország] 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Füski Sándor vasutas Petrozsény [Hunyad] Békés [Békés] 1921.08.24 3 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Füszfás János ellenőr Zágráb [Zágráb] Karánsebes [Krassó-Szörény] 1919 Magyar Országos Levéltár 16.819/919 sz. rendelvénnyel
Fütő János kalauz Zágráb [Zágráb] Újdombóvár [Tolna] 1919 Magyar Országos Levéltár 9863 sz. rendelv-el
Füzér János állomás elöljáró Arad [Arad] Békéscsaba [Békés] 1921.08.14 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Füzér János állomás elölj. Arad [Arad] Békéscsaba [Békés] 1921.08.16 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Füzér József MÁV asztalos Ismeretlen [Ismeretlen] Kaposvár [Somogy] 1921.05.07 [MOL Z. 1610. 125 dob.]
Füzér József mozdonyvezető Ismeretlen [Ismeretlen] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.06.27
Gaal Endre tisztviselő Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.18 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Gabányi Bertalan Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.09.27 2 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Gabanyi János szolgabíró Temesvár [Temes] Budapest 1920.12.23 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
Gabányi Rezsőné vasutas Máramarossziget [Máramaros] Debrecen [Hajdú] 1921.04.27 4 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Gabiszter Lajos egy.hallg Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.10.09 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Gábor Aranka hivatalnoknő Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Gábor Ilona egy. hallg. Temesvár [Temes] Budapest 1920.07.01 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Gábor István mozdonyfűtő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Ferencváros) 1922.03.08
Gábor József postaaltiszt Pozsony [Pozsony] Újpest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.04.27 7 Erdélyi Hírek, 1921. 22. szám
Gábor Júlia varrónő Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Gábor Péter mechanikus Kudzsir [Hunyad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.02.19 5 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Gábor Szabó Kálmán váltókez. Petrozsény [Hunyad] Törökszentmiklós [Jász-Nagykun-Szolnok] 1922.06.12 9 gyerek segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Gabriel Mihály kocsivizsgáló Bácskossuthfalva [Bács-Bodrog] Pécs [Baranya] 1919 Magyar Országos Levéltár 50.489/919 sz. rendelvénnyel
Gábris Ferenc mozdonyvezető Nagyvárad [Bihar] Újpest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.10 4 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Gabrovitz Kornél faipari szakiskolai tanár Igló [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.05.18 Szepesi Lapok c. iglói újság

Összesen: 15397 db | 1400 db/oldal

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11