Menekültek


Az alábbi adatbázis Dékány István: Trianoni árvák című könyvéhez készült, annak DVD-mellékleteként meg is vásárolható. A szerző, a Noran Libro Kiadó és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja valamint az MTA-Lendület Trianon 100 Kutatócsoport együttműködése tette elérhetővé az internet-felhasználók számára.
Keresés: Honnan: Hova:
Név  ↓ Foglalkozás  ↓ Honnan  ↓ Hova  ↓ Mikor  ↓ Családtagok  ↓ Forrás  ↓ Megjegyzés
Ottisz Béla hivatalnok Ismeretlen [Ismeretlen] Mosonmagyaróvár [Moson] 1921.10.10
Óvári Imre tanár Nagyvárad [Bihar] Miskolc [Borsod] 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Óvári Irma jegyző Arad [Arad] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.24 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Óvári Lajosné fodrásznő Szatmárnémeti [Szatmár] Budapest 1920.06.23 2 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Ozvald István tanító Baja [Bács-Bodrog] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.07.05 1 Erdélyi Hírek 28. szám
Ozsvár P. okleveles gazdatiszt Csantavér [Bács-Bodrog] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.08.13 2 Szegedre érkezett menekültek
Ozsváth Mihályné magánzó Válaszút [Kolozs] Újfehértó [Szabolcs] 1921.05.05 Hidasnémetire érkezett menekültek
Öffenberger G. joghallg Brassó [Brassó] Pápa [Veszprém] 1920.10.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Ökrös Antal pályaőr Temesvár [Temes] Győr [Győr] 1921.03.10 3 Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám
Ökrös Jánosné htb Zenta [Bács-Bodrog] Abony [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.21 Szegedre megérkezett kiutasítottak
Ökrös József népzenész Szabadka [Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1922.02.13 1 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Ökrös Lajos tengerész Arad [Arad] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.11.27 Erdélyi Hírek, 1921. 4. sz.
Ölredi (Ölvedi) Márta htb Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1920.10.02 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
Ölredi (Ölvedi) Márta Székelykeresztúr [Udvarhely] Budapest 1920.10.09 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Ölveczki István mozdonyvezető Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Északi fűtőház) 1921.11.20
Ördög Jánosné htb Németszentpéter [Temes] Bogyiszló [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.08.24 5 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Ördögh Mihály főkalauz Zólyom [Zólyom] Mezőkövesd [Borsod] Nincs dátum Miskolcra menekült vasutasok a Felvidékről (17-1920/17159.)
Őri Ferenc hivatalszolga Bácskossuthfalva [Bács-Bodrog] Celldömölk [Vas] 1919 Magyar Országos Levéltár 46.945/919 sz. rendelvénnyel
Őri János mozdonyfűtő Zágráb [Zágráb] Celldömölk [Vas] 1919 Magyar Országos Levéltár 8719/919. sz. rendelv
Örley Zoltánné főhadnagy neje Nagykároly [Szatmár] Szeged [Csongrád] 1920.07.08 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Östömösi Magyar Imre pénzügyi titkár Kula [Bács-Bodrog] Budapest Nincs dátum MENEKÜLTEK KÖNYVE
Ősz János kereskedő Nagykároly [Szatmár] Debrecen [Hajdú] 1920.10.02 1 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
Öszler Teréz htb Topolya [Bács-Bodrog] Gyulamajor [Fejér] 1921.04.29 1 Hidasnémetire érkezett menekültek
Ösztreider Jakab kertész Petrozsény [Hunyad] Budapest 1920.09.06 6 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Őszy Lajosné htb Medgyes [Nagy-Küküllő] Budapest 1921.07.05 2 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Ötik Antal MÁV ellenőr Arad [Arad] Monor [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Ötreicher Gyula bányász Petrozsény [Hunyad] Tatabánya [Komárom] 1921.07.21 4 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Öttömösy S. főfelügyelő Biharkeresztes [Bihar] Törökszentmiklós [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.09.29 6 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
Ötvös (Öttvös) Aladár mérnök Újzsolna [Trencsén] Arad [Arad] 1919 Magyar Országos Levéltár 9.828/919 sz. rendelvénnyel
Ötvös (Öttvös) Aladár főmérnök Arad [Arad] Békéscsaba [Békés] 1920.10.22 3 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Ötvös Ákos földmíves Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1921.03.10 Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám
Ötvös József mérnök Temesvár [Temes] Budapest 1920.09.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Ötvös Leó hivatalnok Kapela [Belovár-Körös] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 410.245/918
Ötvös Mihály 20 éves erdélyi felsőkereskedelmi iskolai tanuló Ismeretlen [Ismeretlen] Szombathely [Vas] 1920.10.27 Debreczeni ujság
Ötvös Nándor zenész Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Celldömölk [Vas] 1920.08.10 3 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Ábrahám J.-né htb Horgos [Csongrád] Szeged [Csongrád] 1921.05.02 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Abt Ferencné htb Temesvár [Temes] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.26 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Ács Andrásné htb Zsombolya [Torontál] Ráckeve [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.05.02 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Ambrózy Mátyásné és családja Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
özv. Ambrus Györgyné magánzó Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
özv. Andaházy Antalné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Andrasofszky Kálmánné trafikos Kolozsvár [Kolozs] Budapest Nincs dátum 3 MENEKÜLTEK KÖNYVE
özv. Anger Istvánné magánzó Lupény [Hunyad] Erzsébetfalva [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.17 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Anger Istvánné magánzó Lupény [Hunyad] Erzsébetfalva [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.27 3 Erdélyi Hírek, 1920. 45. szám, folytatás
özv. Antal Béláné fényképész özvegye Lugos [Krassó-Szörény] Zalaegerszeg [Zala] 1920.09.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
özv. Antal Ferencné Szilágycseh [Szilágy] Balassagyarmat [Nógrád] 1920.12.20 3 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
özv. Antus Györgyné nyugdíjas özvegy Ismeretlen [Ismeretlen] Dunakeszi [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.12.04
özv. Aradi Gézáné ny. színésznő Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.10.16 2 Az Ujság
özv. Babők János özvegy vonatfékező Zágráb [Zágráb] Kaposvár [Somogy] 1919.01.22 1 gyermek Heti jelentés (1919.febr. 1.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
özv. Babusik Ferencné magánzó Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.07.28 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Bachman Györgyné törvényszéki altiszt özv. Máramarossziget [Máramaros] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. után Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Balázs Gyuláné magánzó Felsővisó [Máramaros] Sümeg [Zala] 1921.05.20-31. 1 Szolnokra érkezett menekültek
özv. Balázs I.-né református papné Köpec [Háromszék] Szentes [Csongrád] 1921.04.26 3 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
özv. Balogh Ákosné htb Marosvásárhely [Maros-Torda] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.18 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Balogh Ákosné htb Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1921.07.26 2 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
özv. Balssy L.-né nyugdíjas Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.12.15 1 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
özv. Bánó Gergelyné posta segédellenőrnő Temesvár [Temes] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.25 4 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
özv. Barabás Sándorné magánzó Marosvásárhely [Maros-Torda] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.03.21 3 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
özv. Barak Imréné táblabíró neje Lugos [Krassó-Szörény] Dunaharaszti [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.05 3 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Barián Jánosné és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.02.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Barkász Ferencné magánzónő Nagykároly [Szatmár] Budapest 1920.06.23 1 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
özv. Bartalis Károlyné magánzó Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1921.05.20-31. 4 Szolnokra érkezett menekültek
özv. Bartis Ferencné magánzó Csíkszentmihály [Csík] Budapest 1921. 8. 1-10 6 Szolnokra érkezett kiutasítottak
özv. Bauer Jánosné Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] 1920.10.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Baumann J.-né magánzó Eperjes [Sáros] Budapest 1921.04.08 1 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
özv. Baumann Lipótné ny. ellenőrné Egres [Torontál] Budapest 1921.05.05 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Bayer Gyuláné postatiszt özv. Nagyszeben [Szeben] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.30 1 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Bayer Jánosné htb Kisjenő [Arad] Budapest 1921.12.21 1 Szolnokra érkezett menekültek
özv. Bayler Kálmánné ítélőtáblai bíró özv. Marosvásárhely [Maros-Torda] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. után Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Bedő Ferencné magánzó Brassó [Brassó] Újdombóvár [Tolna] 1920.08.13 2 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Békés J.-né tűzoltó neje Arad [Arad] Budapest (Rákosrendező pályaudvar) 1920.01.07 5 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Bencze Ferencné htb Ópiski [Hunyad] Tápiószele [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.08.24 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Bencze Lajosné napszámosnő Ismeretlen [Ismeretlen] Miskolc [Borsod] 1921.08.11 MOL (Z.1610, 125 dob.)
özv. Benedek Józsefné cseléd Szabadka [Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.08.27 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
özv. Benter J.-né magánzó Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.11.05 3 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
özv. Bercsa Jánosné magánzó Máramarossziget [Máramaros] Városlőd [Veszprém] 1921. 8. 1-10 3 Szolnokra érkezett kiutasítottak
özv. Berecz Edéné htb Temesvár [Temes] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.18 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Bereczky Gyuláné magánzó Ismeretlen [Ismeretlen] Szekszárd [Tolna] 1921.04.14 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Bereczky I.-né magánzó Arad [Arad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.09 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Berger Mórné szülésnő Temesvár [Temes] Veszprém [Veszprém] 1920.06.24 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
özv. Berlánszki S.-né tanítónő Felsővisó [Máramaros] Budapest 1920.08.25 2 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
özv. Bernáth Dénesné adótiszt neje Dés [Szolnok-Doboka] Kunhegyes [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.06.25 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
özv. Bernáth Zoltánné magánzónő Szatmárnémeti [Szatmár] Esztergom [Esztergom] 1920.06.23 1 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
özv. Bersczky Gy.-né htb Gyula [Békés] Szekszárd [Tolna] 1921.05.20-31. 1 Szolnokra érkezett menekültek
özv. Berta Józsefné őrnagy neje Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.06.15 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
özv. Beszédes Lászlóné szobrászművész özvegye Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium) édesanyját, teológus testvérét tartja
özv. Bikki Józsefné kazánkovács özvegye Ismeretlen [Ismeretlen] Miskolc [Borsod] 1921.04.23 MOL (Z.1610, 125 dob.)
özv. Binder Józsefné htb Temesvár [Temes] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.18 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Bira Nándorné htb Pécs [Baranya] Budapest 1921.07.12 Szegedre megérkezett kiutasítottak
özv. Bíró Béláné htb Szabadka [Bodrog] Budapest 1921.05.08 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Bittermann Lászlóné Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] 1921.08.06 4 MOL (Z.1610, 125 dob.) 2 vagon
özv. Bittermann Nándorné pénzügyi tanácsos özvegye Brassó [Brassó] Kaposvár [Somogy] 1920.10.07 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Bócz Lajosné munkásnő Köpec [Háromszék] Zsarnóca [Bars] 1920.07.28 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Bodnárné államügyész neje Fogaras [Fogaras] Szekszárd [Tolna] 1920.12.27 4 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
özv. Bódoghné postamesternő Perlasz [Torontál] Répcelak [Vas] 1921.07.04 1 Szegedre megérkezett kiutasítottak
özv. Boér (Bor/Bőr) Béláné magánzó Abrudbánya [Alsó-Fehér] Budapest 1920.09.27 4 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
özv. Boér (Bor/Bőr) Béláné polgármester özvegye Abrudbánya [Alsó-Fehér] Budapest 1920.09.28 4 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
özv. Boér (Bor/Bőr) Béláné polgármester özvegye Abrudbánya [Alsó-Fehér] Monor [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.17 4 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Boér Józsefné házvezető Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
özv. Bója Józsefné ny. főművezető özv. Ismeretlen [Ismeretlen] Újdombóvár [Tolna] 1918.10.29 [MOL Z. 1610. 125 dob.] vagonlakók
özv. Borcsa Mihályné htb Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.11.11 1 Szolnokra érkezett menekültek
özv. Borky Ferencné magánzó Zombor [Bács-Bodrog] Eger [Heves] 1922.02.08 Szegedre érkezett menekültek
özv. Boros Gusztávné htb Lippa [Temes] Piliscsaba [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.11.11 2 Szolnokra érkezett menekültek
özv. Boross Imréné törvényszéki bíró neje Lugos [Krassó-Szörény] Dunaharaszti [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.08 3 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Borsos Istvánné tanár özvegye Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
özv. Botha J.-né kereskedő neje Gyergyószentmiklós [Csík] Báránd [Bihar] 1921.05.10 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Bozóky Alajosné magánzó Nagyvárad [Bihar] Eger [Heves] 1920.10.17 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Bozsondai Károlyné tanítónő Brassó [Brassó] Budapest 1920.08.06 5 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Brányi Gézáné Nagyvárad [Bihar] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.21 2 Biharkeresztesre érkezett menekültek
özv. Brázovay Zoltánné körjegyző özv. Felsőszálláspatak [Hunyad] Kocsárd [Nincs adat] V..26 Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Brogyán Károlyné posta altiszt neje Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.09.27 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
özv. Brogyány Gyuláné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
özv. Brösztl Józsefné nyugdíjas Berzence [Somogy] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.29 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Budai L.-né tanítónő Vajdahunyad [Hunyad] Budapest 1920.10.13 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Buzás Antalnél magánzó Déva [Hunyad] Sopron [Sopron] 1921.03.10 Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám
özv. Chambré Péterné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Collner Jánosné magánzó Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.04.29 3 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
özv. Czékus Lajosné magánzó Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.10.07 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Csákán Zsigmondné magántisztviselő neje Magyarpécska [Arad] Budapest 1920.07.12 3 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Csalósi Istvánné magánzó Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.08.10 4 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Csapó Gáborné vasutas özvegye Királydaróc [Szatmár] Gyoma [Békés] 1920.10.07 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Császár Zsigmondné tisztviselő Kolozsvár [Kolozs] Szekszárd [Tolna] 1920.11.01 6 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
özv. Cseh Béláné kezelőnő Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
özv. Cservény Ferencné magánzó Kolozsvár [Kolozs] Mezőkövesd [Borsod] 1920.07.28 3 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Cserviczky Flóriánné Ismeretlen [Ismeretlen] Mezőkövesd [Borsod] 1920.07.25 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Csezurek Péterné Nagyvárad [Bihar] Békéscsaba [Békés] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
özv. Csiky M.-né magánzó Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.05.07 3 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Csomós Mihályné htb Arad [Arad] Budapest 1921.10.08 Lökösházára érkezett menekültek
özv. Csörsz Lajosné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
özv. Csutor Mihályné napszámos Szabadka [Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1922.01.30 2 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
özv. Danak Ferencné htb Arad [Arad] Békéscsaba [Békés] 1921.09.28 Lökösházára érkezett menekültek
özv. Davida Ferencné kezelőnő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Keleti pályaudvar) 1922.01.09
özv. Debreceni Ödönné nyugdíjas Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.22 4 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Demmel Károlyné főkönyvelő özvegye Temesvár [Temes] Budapest 1920.07.28 2 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Detsi G.-né tanár neje Arad [Arad] Pécs [Baranya] 1920.10.09 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Dittner Árpádné pénzügyi felügyelő özvegye Ismeretlen [Ismeretlen] Kaposvár [Somogy] 1921.03.30 [MOL Z. 1610. 125 dob.] (Beköltözési eng. nélkül)
özv. Dobay Józsefné irodatiszt özv. Máramarossziget [Máramaros] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. után 3 gyerek Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Dobó Sándorné v. áll. vízmester özv. Hódság [Bács-Bodrog] Baja [Bács-Bodrog] 1928.04.25 Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Dobóczy Mihályné Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] 1921.07.28 MOL (Z.1610, 125 dob.) 1 vagon (Bekölt eng. nincs)
özv. Doczer Kálmánné magánzó Máramarossziget [Máramaros] Magyarbánhegyes [Csanád] 1921.04.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
özv. Dóczi (Dóczy) Lajosné htb Székelyudvarhely [Udvarhely] Szentes [Csongrád] 1920.10.02 3 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
özv. Dóczi (Dóczy) Lajosné Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1920.10.22 3 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
özv. Dollenz Béláné magánzó Temesvár [Temes] Szombathely [Vas] 1921.07.05 1 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
özv. Domokos Józsefné magánzó Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.08.16 3 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Donáth Józsefné magánzó Déva [Hunyad] Budapest 1920.09.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
özv. Dorogi I.-né igazgató-tanító özvegye Nagybánya [Szatmár] Szentadorján [Zala] 1920.10.09 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Dőri Miklósné szolgabíró neje Arad [Arad] Pécsvárad [Baranya] 1920.07.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Döszné Igló [Szepes] Tokaj [Zemplén] 1920.05.18 Szepesi Lapok c. iglói újság
özv. dr. Geci (Géczy) Gézáné magánzó Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.05.03
özv. dr. Ivánczy Jenőné nyugdíjas Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
özv. dr. Jancsó Gyuláné egyetemi tanár özvegye Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.08.10 6 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. dr. Magyari Ferencné magánzó Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.03.29 1 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
özv. dr. Makara Lajosné Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.10.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. dr. Nagy Szilárdné Lőcse [Szepes] Szekszárd [Tolna] 1921.12.03 4 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. dr. Szentpétery Jánosné Torda [Torda-Aranyos] Budapest 1921.04.07 2 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
özv. dr. Wirtzfeld Béláné járási orvos özv. Pöstyén [Nyitra] Tiszanána [Jász-Nagykun-Szolnok] VIII..19 Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Dudás Istvánné pályaőr özvegye Zólyom [Zólyom] Bőcs [Borsod] 1919.03.02 1 gyerek Felvidékről menekült vasutasok
özv. Egyed Józsefné magánzó Lugos [Krassó-Szörény] Magyaróvár [Moson] 1920.09.12 2 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
özv. Ehrenfeld Henrikné Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.11.10 Nagyváradi Napló
özv. Eiselt Antalné törvényszéki tisztviselő neje Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] 1921.03.26 4 MOL (Z.1610, 125 dob.) 1 vagon
özv. Eisner Antalné magánzó Máramarossziget [Máramaros] Debrecen [Hajdú] 1921.03.25 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
özv. Elekes Albertné járásbíró neje Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.06.18 7 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
özv. Elekes Jánosné kovács neje Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1920.08.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Elmár Ferencné kezelőnő Ismeretlen [Ismeretlen] Kaposvár [Somogy] 1921.08.17 [MOL Z. 1610. 125 dob.]
özv. Ember Bogdánné magánzó Kolozsvár [Kolozs] Orosháza [Békés] 1921.04.26 1 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
özv. Ember Bogdánné és családja magánzó Ismeretlen [Ismeretlen] Orosháza [Békés] 1921.04.14 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Erdős Jánosné postamesternő Bácsgyulafalva [Bács-Bodrog] Kisújszállás [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.10.02 Szegedre érkezett menekültek
özv. Esztergár L.-né telekkönyvezető özvegye Szatmárnémeti [Szatmár] Bábolna [Komárom] 1920.10.07 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Fábián Józsefné magánzó Nagykároly [Szatmár] Siófok [Somogy] 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
özv. Faragó I.-né Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.09.27 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
özv. Farkas Mihályné htb Horgos [Csongrád] Szeged [Csongrád] 1921.07.03 Szegedre megérkezett kiutasítottak
özv. Farkas Pálné htb. Nagykároly [Szatmár] Debrecen [Hajdú] 1920.10.03 5 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
özv. Fáy Lászlóné tanítónő Kassa [Abaúj-Torna] Hidasnémeti [Abaúj-Torna] 1921.09.27 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Febimis Jenőné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Fehér Antalné magánzó Liptószentmiklós [Liptó] Ludas [Csongrád] 1921.04.26 Erdélyi Hírek, 1921. 22. szám
özv. Fehér Ferencné magánzó Torda [Torda-Aranyos] Budapest 1921.03.29 3 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
özv. Fehér Györgyné magánzó Torda [Torda-Aranyos] Budapest 1921.04.07 4 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
özv. Fekete Sándorné nyugd. Ismeretlen [Ismeretlen] Kaposvár [Somogy] 1921.06.27 [MOL Z. 1610. 125 dob.]
özv. Felber Aurélné hivatalnok Brassó [Brassó] Székesfehérvár [Fejér] 1920.10.27 Erdélyi Hírek, 1920. 45. szám, folytatás
özv. Felber Vilmosné htb Déva [Hunyad] Kiskundorozsma [Csongrád] 1921.08.14 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Fellner Ferencné nyugdíjas Beszterce [Beszterce-Naszód] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.30 1 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Fenyves Gyuláné órás neje Arad [Arad] Berlin [Németország] 1920.07.12 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Ferenci Emilné htb Máramarossziget [Máramaros] Nyíregyháza [Szabolcs] 1920.10.03 1 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
özv. Ferenci Lajosné ny. óvónő Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
özv. Ferenczi Béláné m. kir. erdőmérnök özv. Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 2. fele Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Ferenczy Jánosné htb. Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.12.16
özv. Ferenczy Károlyné járásbírósági jegyző özv. Fogaras [Fogaras] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. után Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Feschler Vilmosné htb Lugos [Krassó-Szörény] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.24 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Fihring Józsefné nyugdíjas Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.28 1 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Fischer L.-né kereskedő neje Brassó [Brassó] Csongrád [Csongrád] 1920.10.06 5 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
özv. Fischer Samuné háziasszony Brassó [Brassó] Budapest (Keleti pályaudvar) 1920.05.14 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Fodor O.-né magánzó Nagybánya [Szatmár] Budapest 1920.10.09 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Foristi Pálné magánzó Nagyiklód [Szolnok-Doboka] Budapest 1921.04.18 1 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
özv. Frankl B.-né htb Szabadka [Bodrog] Rimamurány [Borsod] 1921.11.19 4 Szegedre érkezett menekültek
özv. Frankovszki Dénesné fő-ellenőr özvegye Temesvár [Temes] Győr [Győr] 1920.08.19 2 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Fridrich J.-né molnár özvegye Feketehalom [Brassó] Szeged [Csongrád] 1920.08.16 3 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Frink Péterné m. kir. mázsaaltiszt özv. Torda [Torda-Aranyos] Budapest 1925.10.09 Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) (20492/1928.)
özv. Fukovics Antalné pénztárkezelő Karlovac [Zágráb] Eger [Heves] 1919 Magyar Országos Levéltár 22.917/919 sz. rendelvénnyel
özv. Fummer Jánosné magánzó Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.01.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Fülöp Istvánné magánzó Székelykeresztúr [Udvarhely] Budapest 1920.08.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Fülöp Kálmánné pénztárkezelőnő Nagykároly [Szatmár] Budapest 1921.10.12 Biharkeresztesre érkezett menekültek
özv. Gábor Gáborné magánzó Déva [Hunyad] Szarvas [Békés] 1920.11.29 1 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
özv. Gábor Mózesné htb Szlatina [Fejér] Budapest 1920.08.15 3 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Gábor Péterné magánzó Sepsiszentgyörgy [Háromszék] Budapest 1920.11.05 2 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
özv. Gajzágó Antalné és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Gál Sándorné htb Arad [Arad] Törökbálint [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.04 4 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Gálfi Sándorné magánzó Galsa [Arad] Abony [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.13 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Gardos Károlyné htb Selmecbánya [Hont] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.05.01 1 Erdélyi Hírek 28. szám
özv. Gartner Zoltánné htb Lugos [Krassó-Szörény] Székesfehérvár [Fejér] 1921.07.24 2 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Gellért Lászlóné magánzó Köbölkút [Zala] Báránd [Bihar] 1921.07.12 Biharkeresztesre érkezett menekültek
özv. Gereőffy Ferencné ny. aljárásbíró özv. Gyergyószentmiklós [Csík] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. után Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Gerey Lajosné ny. telekkönyvvezető özv. Déva [Hunyad] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. után Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Gergelyffy Gyuláné sóbánymérnök özv. Temesvár [Temes] Makó [Csanád] 1922 Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. German F.-né főerdőőr neje Székelyudvarhely [Udvarhely] Gyoma [Békés] 1920.10.22 1 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
özv. Germanos L.-né magánzó Arad [Arad] Budapest 1920.10.09 4 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Gerstner Istvánné magánzó Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 3 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
özv. Gillyén Józsefné kir. műszaki tanácsos özvegye Pozsony [Pozsony] Budapest Nincs dátum Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Gőgös Pálné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
özv. Gölöncsér Zsuzsánna és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Szeged [Csongrád] 1921.04.07 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Görgényi G.-né határrendész özvegye Szatmárnémeti [Szatmár] Sátoraljaújhely [Zemplén] 1920.08.19 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Göröncsei Sándorné nyugdíjas Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] 1921.04.05 3 cst. MOL (Z.1610, 125 dob.) 1 vagon (Bekölt eng. nincs)
özv. Grecz Móricné evangélikus lelkész özvegye Segesvár [Nagy-Küküllő] Budapest 1920.08.16 2 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Gross Károlyné htb Szászrégen [Maros-Torda] Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.20 1 Szolnokra érkezett menekültek
özv. Gruda Károlyné magánzó Zombor [Bács-Bodrog] Szeged [Csongrád] 1921.11.22 2 Szegedre érkezett menekültek
özv. Győrffy Mihályné kalauz özv. Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923.12.10 gyermektelen Volt MÁV alkalmazottak ellátása (113.388/1929.)
özv. Győrfy Zoltánné járásbíró neje Nagyvárad [Bihar] Szeged [Csongrád] 1920.10.07 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Győri Imréné főszolgabíró neje Temesvár [Temes] Budapest 1920.07.05 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Győry Elemérné zongoratanárnő Zsombolya [Torontál] Vác [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.17 2 Szegedre megérkezett kiutasítottak
özv. Gyula J.-né tanárnő Nagyvárad [Bihar] Berettyóújfalu [Bihar] 1920.09.28 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
özv. Gyula Jánosné tanárnő Nagyvárad [Bihar] Berettyóújfalu [Bihar] 1920.09.27 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
özv. Gyulai Oszkárné zongoratanárnő Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1922.01.30 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
özv. Hack Jánosné htb Fehértemplom [Temes] Kisújszállás [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.11.26 1 Szegedre érkezett menekültek
özv. Hadnagy Vincéné Kézdivásárhely [Háromszék] Jánosháza [Győr] 1920.08.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Hajdu Zsigmondné ügynök neje Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
özv. Halász Károlyné ügyvéd neje Lugos [Krassó-Szörény] Dunaharaszti [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.05 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Hannó Lajosné jegyző özvegye Ismeretlen [Ismeretlen] Sopron [Sopron] 1921.03.22 Szegedi Friss Újság
özv. Hanyi Gyuláné járási felügyelő neje Arad [Arad] Szombathely [Vas] 1920.07.12 4 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Hartrampf Károlyné htb Lugos [Krassó-Szörény] Székesfehérvár [Fejér] 1921.07.24 2 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Haunó Lajosné Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.05.07 Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság
özv. Hegedüs Béláné tanító özvegye Alsócsernáton [Háromszék] Budapest 1920.09.28 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
özv. Hegedüs Béláné tanár neje Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.10.17 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Hegedüs Rezsőné magánzó Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.08.25 2 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
özv. Hegyi J.-né ügyvéde neje Málnásfürdő [Háromszék] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.07 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Heinrich Antalné htb Versec [Temes] Debrecen [Hajdú] 1921.07.21 Szegedre megérkezett kiutasítottak
özv. Héjjas Józsefné posta fő-tiszt neje Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Budapest 1920.06.24 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
özv. Heller Frigyesné tanítónő Ismeretlen [Ismeretlen] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.06.15
özv. Henniel Józsefné magánzó Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.07.05 3 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
özv. Herceg Sándorné htb Kolozsvár [Kolozs] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.01.28 3 Erdélyi Hírek 28. szám
özv. Hetz. J.-né magánzó Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.28 4 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Hidvéghy (Hidvégi) Antalné magánzó Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1921.03.25 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
özv. Hidvégi Jánosné erdőszámtanácsos neje Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.08.16 3 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Hódos Sándorné Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.05.31 Nagyváradi Napló
özv. Hódos Sándorné magánzó Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.07.26 2 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
özv. Hojcsik L.-né htb Lugos [Krassó-Szörény] Hévízgyörk [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.11.01 1 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
özv. Horn I.-né magánzó Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.28 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Horváth F.-né telekkönyvezető Beszterce [Beszterce-Naszód] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.07.02 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Horváth Gyuláné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
özv. Horváth J.-né irodatiszt özvegye Marosvásárhely [Maros-Torda] Székesfehérvár [Fejér] 1920.08.25 4 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
özv. Horváth Józsefné htb Arad [Arad] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.26 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Horváth Mártonné magánzó Arad [Arad] Újdombóvár [Tolna] 1921.04.08 1 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
özv. Horváth Mihályné nyugd. Ismeretlen [Ismeretlen] Szeged [Csongrád] 1921.06.18
özv. Horváth Mózes ny. telekkönyvezető özvegye Fogaras [Fogaras] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. előtt Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Hubanek Józsefné magánzó Fogaras [Fogaras] Budapest 1921.07.05 1 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
özv. Huber Józsefné htb Temesvár [Temes] Sopron [Sopron] 1921.07.18 3 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Huszár Károlyné óvónő Felsőróna [Máramaros] Esztergom [Esztergom] 1920.08.15 4 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Huszkó Józsefné műszaki segédtiszt özv Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Ilnitzky Sándorné ny. törvényszéki bíró özv. Beregszász [Bereg] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. előtt Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Illyés Károlyné községi jegyző özv. Krizba [Brassó] Nyíregyháza [Szabolcs] 1924.02.27 Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Imre Ernőné nyugdíjas Kassa [Abaúj-Torna] Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921. 7. 21-26 3 Hidasnémetire megérkezett kiutasítottak
özv. Jakab Antalné nyugdíjas Arad [Arad] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.20 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Jakab Antalné nyugdíjas Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Jakab Ferencné magánzó Érszakácsi [Szilágy] Eger [Heves] 1920.10.17 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Jakab Péterné szabó neje Brassó [Brassó] Budapest 1920.10.07 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Jambrich Lajosné és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Janisch Ferencné magánzó Kolozsvár [Kolozs] Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.05 1 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
özv. Jaskó Gézáné nyugdíjas Lugos [Krassó-Szörény] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.25 5 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Jégler Gy.-né magánzó Fogaras [Fogaras] Budapest 1921.05.05 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Jóna Lajosné magánzó Máramarossziget [Máramaros] Heves [Heves] 1920.08.13 4 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Józsa Istvánné lámpakezelő özv. Ismeretlen [Ismeretlen] Újdombóvár [Tolna] 1919.11.13 [MOL Z. 1610. 125 dob.] vagonlakók
özv. Juhász Ernőné óvónő Ismeretlen [Erdély] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum 2 gyerek Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium)
özv. Jukovszky Józsefné állami végrehajtó özv Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Jura Péterné magánzó Máriaradna [Arad] Budapest 1921.04.07 5 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
özv. Kafka Jánosné htb Temesvár [Temes] Göd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.26 2 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Kaiszter Miklósné postaaltiszt özv. Pozsony [Pozsony] Mihályi [Sopron] 1925.05.01 2 gyermek Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Kaith Jánosné malomtulajdonos neje Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.07.05 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Kalapaten Antalné htb Vágsellye [Nyitra] Kaposvár [Somogy] 1921.08.05 1 Szegedre érkezett menekültek
özv. Kalmár J.-né htb Arad [Arad] Budapest 1920.11.08 Erdélyi Hírek, 1920. 47. sz.
özv. Kántor I.-né nyugdíjas Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.18 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Kapl Józsefné nyugdíjas Brassó [Brassó] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.21 1 Biharkeresztesre érkezett menekültek
özv. Kapny Béláné v. m.kir. erdőőr özv. Ismeretlen [Ismeretlen] Eger [Heves] XII..27 Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Káposzta I.-né magánhivatalnok özvegye Borj. [Nincs adat] Brennbergbánya [Nincs adat] 1920.10.22 5 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
özv. Karikásné elöljáró neje Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.12.10 3 Erdélyi Hírek, 1921. 8. sz.
özv. Kassai Gusztávné vendéglős Szabadka [Bodrog] Budapest 1921.05.02 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Kászonyi Lajosné fodrásznő Brassó [Brassó] Budapest 1920.08.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Katetzky Vilmosné tisztviselő örvegye Nagybánya [Szatmár] Budapest 1920.08.19 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Katona F.-né tanár Dobra [Hunyad] Veszprém [Veszprém] 1920.08.13 2 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Kaufmann Adolfné birtokos Nagykároly [Szatmár] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
özv. Kaufmann S.-né magánzó Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.11.09 1 Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz.
özv. Kauszt I.-né magánzó Nagybánya [Szatmár] Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.09 4 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Kavacsi Bertalanné magánzónő Zilah [Szilágy] Budapest 1921.05.10 1 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Kazinczy Gézáné Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.05.31 Nagyváradi Napló
özv. Kecskés Sándorné Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.05.31 Nagyváradi Napló
özv. Kégly Károlyné járásbíró özv. Pozsony [Pozsony] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. után Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Kéhl Miklósné magánzó Csák [Temes] Miskolc [Borsod] 1921.08.20 1 Szolnokra érkezett kiutasítottak
özv. Kelemen Ferencné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
özv. Kelemen Mária magánzónő Ismeretlen [Ismeretlen] Miskolc [Borsod] 1921.04.14 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Kelemen Rezsőné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
özv. Keleti Antalné postamester özvegye Brassó [Brassó] Eger [Heves] 1920.08.06 3 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Kellner E-né htb. Fehértemplom [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.10 1 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Kerecsényi Ferencné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
özv. Kerekes Albertné pályafelvigyázó özvegye Ismeretlen [Ismeretlen] Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1919.04.30
özv. Kerekes Bertalanné adóhivatalnok özv Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Keresztes Árpádné magánzó Vajdahunyad [Hunyad] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.13 3 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Kertész Lajosné járásbíró özv. Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. előtt Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Király A.-né magánzó Zenta [Bács-Bodrog] Szeged [Csongrád] 1921.11.19 Szegedre érkezett menekültek
özv. Kisl L.-né pénzügyi szemlész neje Székelykeresztúr [Udvarhely] Budapest 1920.10.22 3 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
özv. Kiss Albertné tanár neje Makfalva [Maros-Torda] Budapest 1920.06.15 2 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
özv. Kiss Bertalanné főellenőr özvegye Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.07.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám
özv. Kiss Károlyné magánzó Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.04.18 1 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
özv. Kiss Mártonné magánzó Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.05.05 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Kiss Zoltánné állami tanítónő Ismeretlen [Ismeretlen] Orosháza [Békés] V..21
özv. Klein Jakabné magánzó Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.08.10 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Klein Jánosné htb Topolya [Bács-Bodrog] Jánoshalma [Bács-Bodrog] 1921.11.30 Szegedre érkezett menekültek
özv. Kleveis Józsefné Nagyszalonta [Bihar] Újpest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.25 3 Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám
özv. Knopp Árpádné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
özv. Kocsis Lajosné htb Biharkeresztes [Bihar] Tetétlen [Hajdú] 1920.09.29 4 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
özv. Kohn Lajosné tanító neje Maroslápos [Nincs adat] Szekszárd [Tolna] 1920.12.15 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
özv. Kohn Lázárné htb Arad [Arad] Orosháza [Békés] 1921.07.21 5 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Kolonics Lajosné tanítónő Zágráb [Zágráb] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 7086/919 sz. rendelvénnyel
özv. Komáromy Józsefné és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Kompolti Nándorné tiszt neje Nagykároly [Szatmár] Balatonalmádi [Veszprém] 1920.10.09 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Komzsik Jánosné Ismeretlen [Nyugat-magyarország] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium)
özv. Koncz Imréné htb Korond [Udvarhely] Budapest 1920.08.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Kondor Ferencné magánzó Sepsiszentgyörgy [Háromszék] Budapest 1921.04.07 7 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
özv. Kondor Ferencné nyugdíjas Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
özv. Konkoly Istvánné tanár özvegye Zombor [Bács-Bodrog] Szeged [Csongrád] 1921.04.23 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Konnerth Károlyné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
özv. Kontny Károlyné magánzó Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
özv. Kónya Mihályné bányász neje Lugos [Krassó-Szörény] Salgótarján [Nógrád] 1920.07.05 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Kovács Andrásné magánzó Nagybecskerek [Torontál] Szeged [Csongrád] 1921.10.02 Szegedre érkezett menekültek
özv. Kovács Árpádné főmérnök özvegye Csernátfalu [Brassó] Budapest 1920.08.06 3 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Kovács I.-né magánzó Margitta [Bihar] Budapest 1921.05.07 1 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Kovács Jánosné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.05.14 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Kovács Zoltánné magánzó Máramarossziget [Máramaros] Szekszárd [Tolna] 1920.09.27 2 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
özv. Kovács Zoltánné magánzó Máramarossziget [Máramaros] Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.17 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Kovácsics Lajosné megyei aljegyző neje Arad [Arad] Budapest 1920.07.12 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Kőműves Jánosné htb. Arad [Arad] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.22 5 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Könczey Gyuláné járásbírósági aljegyző özv. Fogaras [Fogaras] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. után Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Köpeny J.-né tanár neje Vajdahunyad [Hunyad] Kiskőrös [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.25 4 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
özv. Köpl Józsefné magánzó Brassó [Brassó] Budapest 1921.07.26 2 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
özv. Körös Pálné napszámosnő Zenta [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.03 Szegedre megérkezett kiutasítottak visszautasítva
özv. Kőszegi Bernátné htb Kolozsvár [Kolozs] Szeged [Csongrád] 1921.12.21 1 Szolnokra érkezett menekültek
özv. Köteles Károlyné htb Tenke [Bihar] Szeged [Csongrád] 1920.07.05 3 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Kövesdi Lajosné napszámos Szabadka [Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.08.05 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
özv. Krajcsovicsné magánzó Temesvár [Temes] Budapest 1921.07.05 2 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
özv. Králik Jánosné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Krassó Miksáné Szatmárnémeti [Szatmár] Budapest 1921.04.07 3 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
özv. Krausz Ignácné magánzó Nagybánya [Szatmár] Budapest 1920.10.03 4 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
özv. Krausz Oszkárné magánzó Arad [Arad] Budapest 1920.11.18 3 Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz.
özv. Kretts Károlyné Marosvásárhely [Maros-Torda] Szombathely [Vas] 1920.06.15 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
özv. Krezsó Istvánné htb Óbecse [Bács-Bodrog] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1922.02.13 Szegedre érkezett menekültek
özv. Krupa I.-né munkás Felsőbánya [Szatmár] Gyula [Békés] 1920.08.21 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám
özv. Kruppa Ignácné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Kunkely Antalné magánzó Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.09.12
özv. Kutany Lajosné óvónő Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.08.15 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Kuthanek Jánosné htb Szabadka [Bodrog] Budafok [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.07 Szegedre érkezett menekültek
özv. Kvatkovszky Lászlóné MÁV irodakezelő özv. Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1924.08.26 gyermektelen Volt MÁV alkalmazottak ellátása (97077/1929.)
özv. Lajos Ferencné magánzó Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.11 Erdélyi Hírek, 1921. 8. sz.
özv. Lakatos Gyuláné magánzó Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.03.29 3 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
özv. Lánszky Lajosné ny. telekkönyvvezető özv. Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. után Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. László Miklósné htb Nagykároly [Szatmár] Budapest 1920.10.02 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
özv. Lechner Arnoldné htb Kisjenő [Arad] Graz [Ausztria] 1921.07.26 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Lehoczky Gy.-né htb Alsókubin [Árva] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1919.09.19 7 Erdélyi Hírek 28. szám
özv. Lehota Imréné magánzó Kolozsvár [Kolozs] Székesfehérvár [Fejér] 1920.08.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Lendvay Ferencné htb Arad [Arad] Budapest 1921. 8. 1-10 2 Szolnokra érkezett kiutasítottak
özv. Lendvay Gy.-né szabónő Lippa [Temes] Budapest 1920.10.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
özv. Lengváry Mátyás Zoltánné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
özv. Lengyel Ödönné nyugdíjas Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1920.10.02 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
özv. Lengyel Ödönné állami tanító neje Nagykároly [Szatmár] Orosháza [Békés] 1920.10.22 1 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
özv. Lers M.-né postamester Aknasugatag [Máramaros] Budapest 1920.09.29 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
özv. Lévai Lázárné magánzó Szatmárnémeti [Szatmár] Csanádapáca [Csanád] 1920.08.19 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Lévay Demeterné htb Arad [Arad] Hajdúböszörmény [Hajdú] 1921.07.04 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Liepner J.-né pénzügyi tanácsos özvegye Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.08.15 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Lintner Józsefné htb Zsilyvajdejvulkán [Hunyad] Tatabánya [Komárom] 1921.07.21 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Lomm Nándorné htb Arad [Arad] Újdombóvár [Tolna] 1921.04.05 1 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
özv. Loósz Jánosné htb Nagykikinda [Torontál] Szentes [Csongrád] 1921.07.12 1 Szegedre megérkezett kiutasítottak
özv. Lovas J.-né magánzó Kavarán [Krassó-Szörény] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.09.28 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
özv. Lovász Viktorné Hídalmás [Kolozs] Budapest 1920.06.18 2 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
özv. Lőricz Béláné magánhivatalnok Ismeretlen [Ismeretlen] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.13
özv. Lőrincz Györgyné kocsitisztítónő Ismeretlen [Ismeretlen] Újdombóvár [Tolna] 1919.07.15 [MOL Z. 1610. 125 dob.] vagonlakók
özv. Lövinger A-né magánzónő Nagyvárad [Bihar] Kiskunfélegyháza [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.06.23 1 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
özv. Lufcsik J.-né htb Sepsiszentkirály [Háromszék] Budapest 1921.05.20-31. 1 Szolnokra érkezett menekültek
özv. Lui Jánosné kezelőnő Arad [Arad] Debrecen [Hajdú] 1920.09.12 2 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
özv. Lukács Mihályné vasutas neje Temesvár [Temes] Dombóvár [Tolna] 1920.07.14 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Magai K.-né járásbíró özvegye Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
özv. Majer Sándorné ny. katonatiszt özvegye Nagyvárad [Bihar] Kápolnás [Krassó-Szörény] 1920.07.25 4 Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám
özv. Major Sándorné htb Arad [Arad] Budapest 1921.07.18 2 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Majvik Józsefné vasutas özvegye Gyér [Torontál] Budapest 1920.08.19 2 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Makay Sándorné Budapest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] Budapest 1920.06.23 1 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
özv. Málnásy Antalné magánzó Tövis [Alsó-Fehér] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
özv. Manga Dezsőné postatisztviselőnő Zenta [Bács-Bodrog] Szeged [Csongrád] 1922.02.21 1 Szegedre érkezett menekültek
özv. Mangel Jánosné javítóintézeti felügyelő özv. Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. után Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Máray Lajosné magánzó Vajdahunyad [Hunyad] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
özv. Marekits Vladimírné hadiözvegy Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.08.17 Magyarország 5 gyerekével
özv. Markovics J.-né hatb Arad [Arad] Seregélyes [Fejér] 1921.09.28 Lökösházára érkezett menekültek
özv. Marosi Ignácné magánzó Kolozsvár [Kolozs] Szeged [Csongrád] 1920.10.06 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
özv. Marosi Ignácné magánzó Kolozsvár [Kolozs] Szeged [Csongrád] 1920.10.09 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Márton Dávidné tanár neje Nagybánya [Szatmár] Budapest 1920.08.19 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Maszkás Andrásné Nagyvárad [Bihar] Fehértó [Csongrád] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
özv. Máthé Béláné Arad [Arad] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.22 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Matics Dezsőné pénzügyőri számvizsgáló özv Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Mátray Jánosné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Matyasovszki J.-né irodatiszt özvegye Désakna [Szolnok-Doboka] Szeged [Csongrád] 1920.08.25 4 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
özv. Mausch Imréné magánzó Mocs [Kolozs] Budapest 1920.11.08 5 Erdélyi Hírek, 1920. 47. sz.
özv. Mayer Ferencné magánzó Temesvár [Temes] Hamburg [Németország] 1920.07.14 3 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Medgyesy Albertné Arad [Arad] Budapest 1921.03.21 3 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
özv. Medved Jánosné magánzó Tárcsó [Torontál] Érd [Fejér] 1921.09.12 Szegedre érkezett menekültek
özv. Meggyes Ferencné főmérnök neje Zilah [Szilágy] Budapest 1920.08.25 2 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
özv. Meleg (Melega) Mátyásné magánzó Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1921.04.07 2 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
özv. Mengegy Flóriánné magánzó Temesvár [Temes] Budapest 1920.08.25 2 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
özv. Menner Péterné magánzó Lupény [Hunyad] Nagymányok [Tolna] 1921.03.21 6 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
özv. Merkovszky Andrásné htb Marosvásárhely [Maros-Torda] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.24 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Mesterházy Sándorné magánzó Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1921.03.25 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
özv. Mesterházy Sándorné magánzó Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1921.04.07 2 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
özv. Mészáros Károlyné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Mészáros Lajosné telekkönyvvezető özv. Malacka [Pozsony] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. előtt Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Mezei Ferencné Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.05.31 Nagyváradi Napló
özv. Mezei Ignácné htb Nagyszalonta [Bihar] Debrecen [Hajdú] 1921.07.12 2 Biharkeresztesre érkezett menekültek
özv. Mezei Szilárdné óvónő Bél [Bihar] Hatvan [Heves] 1920.07.12 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Micskey Vincéné htb Törökkanizsa [Torontál] Szeged [Csongrád] 1921.11.22 Szegedre érkezett menekültek
özv. Mihálcsik Nándorné htb Lónyabánya [Nógrád] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.08.18 3 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Mihalovits J.-né százados özvegye Temesvár [Temes] Esztergom [Esztergom] 1920.08.16 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Mihályi Dezsőné ny. törvényszéki bíró özv. Nagyszeben [Szeben] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. előtt Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Mikola Zoltánné postamester Magyarpécska [Arad] Pécel [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.20 3 Szolnokra érkezett menekültek
özv. Mikus Károlyné htb Lippa [Temes] Kiskunfélegyháza [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.08.24 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Módy Elekné Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] 1920.10.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Mojzes Jánosné htb Szabadka [Bodrog] Kazár [Nógrád] 1921.11.22 Szegedre érkezett menekültek
özv. Moldoványi Gy.-né magánzó Arad [Arad] Budapest 1921.04.08 1 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
özv. Moldoványi Lajosné magánzó Arad [Arad] Budapest 1920.09.12 3 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
özv. Molnár I.-né igazgató-tanító neje Arad [Arad] Szombathely [Vas] 1920.07.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Molnár Mártonné kereskedő özvegye Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 4 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
özv. Monostori K.-né magánzó Marosvásárhely [Maros-Torda] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
özv. Müller Jakabné magánzó Horgos [Csongrád] Szeged [Csongrád] 1921.08.19 Szegedre érkezett menekültek
özv. Müller Jánosné magánzó Tiszaszentmiklós [Torontál] Budapest 1921.04.29 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Nagy Andrásné lelkész neje Kolozsvár [Kolozs] Kisbér [Komárom] 1921.04.29 1 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
özv. Nagy Gáspárné htb Marosludas [Torda-Aranyos] Debrecen [Hajdú] 1920.10.19 1 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
özv. Nagy Györgyné munkásnő Zenta [Bács-Bodrog] Budapest 1921.04.18 6 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Nagy Károlyné nyugdíjas Nagyvárad [Bihar] Orosháza [Békés] 1921.04.16 1 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
özv. Nagy Károlyné fogházőr özv. Muzsla [Esztergom] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. után Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Nagy Mihályné mérnök neje Detta [Temes] Csepel [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.01 4 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Nagy Mihályné htb Nagyvárad [Bihar] Komádi [Bihar] 1921.07.28 2 Biharkeresztesre érkezett menekültek
özv. Nagy Miklósné színésznő Brassó [Brassó] Budapest 1920.10.07 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Nelecsényi Ferencné Belatinc [Zala] Budapest 1921.07.23 Szegedre megérkezett kiutasítottak
özv. Nemes Ödönné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
özv. Németh Jánosné törvényszéki bíró özv. Dés [Szolnok-Doboka] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. után Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Németh Sándorné ny. irodafőtiszt özv. Alsólendva [Zala] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. után Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Nessel Sándorné htb Visegrád [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1919.02.20 1 Erdélyi Hírek 28. szám
özv. Nickmann Ernőné postatisztviselő Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.02.11 7 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Novák Béláné ny. vámfőellenőr neje Szeged [Csongrád] Szeged [Csongrád] 1921.07.03 Szegedre megérkezett kiutasítottak
özv. Oláh Péterné Nagyvárad [Bihar] Szentjános [Bihar] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
özv. Onusdy Balázsné tanítónő Arad [Arad] Budapest 1920.08.13 2 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Orbán Antalné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Orbók Istvánné htb Lugos [Krassó-Szörény] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.24 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Orley Kálmánné Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.09.30 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
özv. Ormosi (Ormossy) Ipolyné Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.09.27 4 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
özv. Orosz Dezsőné htb Temesvár [Temes] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.26 3 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Orosz Dezsőné magántisztviselő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.08.04
özv. Ötvös Gézáné htb Belényes [Bihar] Szeghalom [Békés] 1921.09.08 Biharkeresztesre érkezett menekültek
özv. Pál Imréné nyugdíjas Brassó [Brassó] Budapest 1921.03.22 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
özv. Pálfi Szilárdné őrnagy özvegye Zalatna [Alsó-Fehér] Budapest 1920.08.10 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Pallaghy Lászlóné nyugdíjas Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.04.03
özv. Palmer Andrásné magánzó Abrudbánya [Alsó-Fehér] Budapest 1920.09.27 1 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
özv. Palotay (Palothay) Antalné nyugdíjas Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.10.13
özv. Papp Árpádné htb Hátszeg [Hunyad] Alsódabas [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.26 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Papp Elekné törvényszéki bíró neje Marosvásárhely [Maros-Torda] Kadarkút [Somogy] 1921.10.09 Biharkeresztesre érkezett menekültek
özv. Párta Józsefné magánzó Torontáltorda [Torontál] Székesfehérvár [Fejér] 1921.08.19 Szegedre érkezett menekültek
özv. Pataky Istvánné htb Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
özv. Pathi Lászlóné htb Zseliz [Bars] Arad [Arad] 1921.08.18 1 Szegedre érkezett menekültek
özv. Patonbán Antalné magánzó Marosludas [Torda-Aranyos] Budapest 1921.03.21 4 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
özv. Pers Istvánné htb Szabadka [Bodrog] Szeged [Csongrád] 1921.07.21 8 Szegedre megérkezett kiutasítottak
özv. Petrik Gyuláné magánzó Alsólendva [Zala] Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921. 12. 12-18. Szegedre érkezett menekültek
özv. Pfeifer Károlyné htb Liptószentmiklós [Liptó] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1919.11.13 1 Erdélyi Hírek 28. szám
özv. Pilmond J.-né htb Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1921. 8. 1-10 2 Szolnokra érkezett kiutasítottak
özv. Ples Emilné kereskedő neje Arad [Arad] Budapest 1920.07.12 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Pohl Jánosné jegyző neje Nagykároly [Szatmár] Budapest 1920.07.08 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Polácsek Henrikné Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.28 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Polincsár Mihályné Nagyvárad [Bihar] Derecske [Bihar] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
özv. Pollák Béláné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.05.14 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Popper Ábrahámné tanítónő Szatmárnémeti [Szatmár] Budapest 1920.10.07 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Porst Antalné magánzó Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Józsefváros) 1921.03.29
özv. Pöhm Jakabné Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] 1920.10.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Prilef Sándorné htb Vajdahunyad [Hunyad] Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.26 2 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
özv. Priszlinger Mihályné váltókezelő özvegye Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Ferencváros) 1921.12.06
özv. Prisztinger Józsefné Zombor [Bács-Bodrog] Budapest 1921.12.05 1 Szegedre érkezett menekültek
özv. Puskás Gy.-né pénzügyi szemlész örvegye Temesvár [Temes] Kiskunfélegyháza [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.19 3 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Puskás Zsigmondné zászlós özvegye Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.12 2 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
özv. Pusz Miklósné magánzó Ópiski [Hunyad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.03.29 2 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
özv. Rácz Dezsőné törvényszéki bíró özv. Eperjes [Sáros] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. előtt Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Rácz Istvánné htb. Brassó [Brassó] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.15 1 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Rády Károlyné htb Temesvár [Temes] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.04.15 1 Erdélyi Hírek 28. szám
özv. Rákosi Imréné magánzó Nagyenyed [Fehér] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.09.29 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
özv. Rákosy A.-né magánzó Nagyenyed [Fehér] Budapest 1920.10.17 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Rapcsányi Istvánné nyugdíjas Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
özv. Rápolti Nagy Józsefné magánzó Nagykároly [Szatmár] Budapest 1921.11.29 2 Szolnokra érkezett menekültek
özv. Rausz Istvánné htb Nagybánya [Szatmár] Budapest 1920.10.17 4 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Reisz J. htb. Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.25 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Remsey Zoltánné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése XIII. napló 1930. IV. 4. – 1930. V. 28.-ig
özv. Repeczky Ferencné házbirtokos Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.12.04 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Révy Béláné állomásfelvigyázó özv. Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1926.10.07 Volt MÁV alkalmazottak ellátása (97077/1929.)
özv. Richter Gézáné magánzó Kassa [Abaúj-Torna] Kisvárda [Szabolcs] 1920.09.12 2 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
özv. Rigel Mihályné magánzó Belényes [Bihar] Szeged [Csongrád] 1920.09.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
özv. Robor A.-né tanitó neje Székelykeresztúr [Udvarhely] Orosháza [Békés] 1920.10.22 5 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
özv. Roboz Adolfné magánzó Székelykeresztúr [Udvarhely] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.17 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Rohacsek Istvánné htb Lőcse [Szepes] Budapest 1921.12.03 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Rohay F.-né cipész Görgényszentimre [Maros-Torda] Balatonföldvár [Somogy] 1920.06.15 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
özv. Rónay Gusztávné htb. Máriaradna [Arad] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.24 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Rosenthallné htb Petrozsény [Hunyad] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.21 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Rózsa Dezsőné htb Zombor [Bács-Bodrog] Nagytétény [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1922.02.08 Szegedre érkezett menekültek
özv. Ruski Imréné Arad [Arad] Alsódabas [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.11.18 3 Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz.
özv. Ruttner Károlyné magánzó Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
özv. Rüszka K.-né Szilágysomlyó [Szilágy] Debrecen [Hajdú] 1921.09.02 3 Biharkeresztesre érkezett menekültek
özv. Saja Antalné tanítónő Brassó [Brassó] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.01 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Sallach Istvánné v.i. özvegye Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.12 3 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
özv. Sándor Ignácné magánzó Nagybánya [Szatmár] Budapest 1920.08.21 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám
özv. Sándor K.-né htb Suhopolje [Verőce] Budapest 1921.11.19 Szegedre érkezett menekültek
özv. Schalkovszky Lászlóné htb Nagybecskerek [Torontál] Rákosszentmihály [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.08.05 1 Szegedre érkezett menekültek
özv. Schek Miklósné magánzó Arad [Arad] Budapest 1920.08.10 5 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Scherseier Antalné htb Arad [Arad] Budapest 1921.07.04 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Schlachta Lászlóné (Kiss Erzsébet) m. kir. főerdőmérnök özv. Máramarossziget Esztergom 1924.09.27 gyermekei: Schlachta Erzsébet, Schlachta György Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.), személyes közlés
özv. Schmidt Sándorné htb Arad [Arad] Hajdúböszörmény [Hajdú] 1921.07.04 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Schneider Mihályné magánzó Kisjenő [Arad] Kakasd [Baranya] 1920.08.13 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Schreier Jakabné rövidárus Szabadka [Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1922.01.30 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
özv. Schuszter Árminné varrónő Zetelaka [Udvarhely] Erzsébetfalva [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Sebestyén Károlyné Ismeretlen [Ismeretlen] Pestszentlőrinc [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920 BUDAPEST FŐVÁROSI LEVÉLTÁR (IV. 401/b. 13 dob. II/5.) 2 lakott (vagon?), 6 személy
özv. Sebestyén Károlyné htb Temesvár [Temes] Budapest 1921.08.14 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Sebestyén Sándorné htb Brassó [Brassó] Budapest 1921.07.22 1 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
özv. Sebők Imréné napszámosnő Szeged [Csongrád] Szeged [Csongrád] 1921.07.03 Szegedre megérkezett kiutasítottak
özv. Semsey Gézáné htb Eperjes [Sáros] Dány [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.10.07 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Seszták Jánosné htb Nagykároly [Szatmár] Brünn [Csehszlovákia] 1920.06.23 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
özv. Sezsák Lajosné htb Szabadka [Bodrog] Kalocsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.17 2 Szegedre megérkezett kiutasítottak
özv. Sima J.-né Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.09.28 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
özv. Simon Józsefné htb Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.09.27 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
özv. Sipos Gézáné magánzó Máramarossziget [Máramaros] Gyula [Békés] 1920.08.19 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Sipos Istvánné mosónő Arad [Arad] Budapest 1920.08.10 3 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Smurák Imréné Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.05.07 Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság
özv. Sommer Sándorné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Soós Jánosné htb Léva [Bars] Budapest 1921.08.18 Szegedre érkezett menekültek
özv. Sors Ferencné cipész özvegye Temesvár [Temes] Budapest 1920.07.28 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Sós Józsefné magánzó Arad [Arad] Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.11.24 3 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
özv. Spitkó Lajosné tankerületi főigazgató neje Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.07.16 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Stakneczky Rezsőné htb. Fehértemplom [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.23 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Stancsich Györgyné htb Pancsova [Torontál] Budapest 1921.09.29 1 Szegedre érkezett menekültek
özv. Stanictz I.-né óvónő Regőce [Bács-Bodrog] Baja [Bács-Bodrog] 1921.11.19 2 Szegedre érkezett menekültek
özv. Starka Józsefné htb Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1921.03.25 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
özv. Starvich Jánosné magánzó Nagyvárad [Bihar] Szentendre [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.25 5 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
özv. Steiffel Edéné htb Ruttka [Turóc] Rákoskeresztúr [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.16 Hidasnémetire megérkezett kiutasítottak
özv. Stepán Józsefné fűtőházi munkásnő Ismeretlen [Ismeretlen] Pusztaszabolcs [Fejér] 1920.02.01
özv. Streba Istvánné mozdonyvezető özvegye Ismeretlen [Ismeretlen] Komárom [Komárom] 1921.05.03
özv. Stromszky F.-né tanítónő Máriatölgyes [Trencsén] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1918.11.20 2 Erdélyi Hírek 28. szám
özv. Suba Elekné htb Temesvár [Temes] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.18 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Suba Elekné háztartásbeli Temesvár [Temes] Budapest 1921.07.22 2 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
özv. Szabó Ferencné erdőtanácsos neje Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.07.05 6 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Szabó Istvánné magánzó Zilah [Szilágy] Kalocsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.09.08 Biharkeresztesre érkezett menekültek
özv. Szabó K.-né magánzó Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1920.10.02 1 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
özv. Szabó K.-né magánzó Székelykeresztúr [Udvarhely] Budapest 1920.10.22 1 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
özv. Szabó L.-né gárdatiszt özvegye Nagyenyed [Fehér] Győr [Győr] 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
özv. Szabó Lajosné pályaőr özvegye Ismeretlen [Ismeretlen] Bánréve [Gömör és Kis-Hont] 1921.01.10 MOL (Z.1610, 125 dob.)
özv. Szabó Pálné htb. Arad [Arad] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.24 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Szabó Pálné magánzónő Nagykároly [Szatmár] Kaposvár [Somogy] 1920.06.23 2 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
özv. Szabó Zs.-né főkönyvelő neje Temesvár [Temes] Komárom [Komárom] 1920.08.16 2 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Szachy S.-né magánzó Zombor [Bács-Bodrog] Szeged [Csongrád] 1921.08.19 Szegedre érkezett menekültek
özv. Szádeczky Dánielné Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Keleti pályaudvar) 1920.05.08 7
özv. Szalai Lajosné és családja magánzó Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.04.14 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Szalavszky Ferencné tisztviselőnő Székelyhíd [Bihar] Derecske [Bihar] 1921.05.07 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Szalay L.-né htb Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.04.26 1 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
özv. Szász Istvánné magánzó neje Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Budapest 1920.12.20 2 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
özv. Szász T.-né irodatiszt özvegye Székelykeresztúr [Udvarhely] Erzsébetfalva [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Szatmári Lászlóné ny. színésznő Nagyvárad [Bihar] Újpest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.06.23 1 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
özv. Szatmáriné magánzó neje Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1920.10.09 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Szatmáry J.-né magánzó Máriaradna [Arad] Budapest 1920.10.17 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Szebenlimst Gézáné alezredes neje Nagykikinda [Torontál] Göd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.04 Szegedre megérkezett kiutasítottak
özv. Szeberényi I.-né magánzó Hosszúfalu [Brassó] Budapest 1920.10.07 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Szederjesi L.-né Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.10.16 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Székely Ferencné nyugdíjas Ismeretlen [Ismeretlen] Mezőberény [Békés] 1921.04.29
özv. Szenes Miksáné vasúti üzletvezető özvegye Arad [Arad] Békéscsaba [Békés] 1921.04.05 1 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
özv. Szenkovics Á.-né magánzó Marosvásárhely [Maros-Torda] Zalaegerszeg [Zala] 1921.05.20-31. 1 Szolnokra érkezett menekültek
özv. Szente Józsefné htb. Lippa [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.22 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Szente Józsefné nyugdíjas Máriaradna [Arad] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.22 4 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Szenyán Andrásné házicseléd Belgrád [Szerbia] Ismeretlen [Ismeretlen] 1922.02.21 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
özv. Szép Ferencné kereskedő neje Brassó [Brassó] Szeged [Csongrád] 1920.10.06 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
özv. Szigeti Gy.-né magánzó Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.11.05 1 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
özv. Sziklay Alfonzné bánytanácsos özvegye Ismeretlen [Ismeretlen] Szikszó [Abaúj-Torna] 1921.08.06 MOL (Z.1610, 125 dob.) (Bekölt. eng. nincs.)
özv. Szilágyi Mihályné nyugdíjas Petrozsény [Hunyad] Budapest 1920.06.18 4 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
özv. Szilágyi Mihályné nyugdíjas Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
özv. Szili Mártonné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
özv. Szilveszter K.-né nyugdíjas Csíkszereda [Csík] Budapest 1921.04.26 1 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
özv. Szőke Jenőné htb Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.09.02 3 Biharkeresztesre érkezett menekültek
özv. Sztanyi Ulrikné Arad [Arad] Budapest 1920.10.06 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
özv. Szűcs Sándorné Nagyvárad [Bihar] Biharkeresztes [Bihar] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
özv. Szvoboda Józsefné htb Temesvár [Temes] Budapest 1921.07.18 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Taár Jánosné mozdonyvezető özvegye Ismeretlen [Ismeretlen] Bánhida [Komárom] 1920.03.20
özv. Tabakovics Zoltánné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Takács Józsefné sofför neje Oravicabánya [Krassó-Szörény] Budapest 1920.08.16 2 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Tamás Józsefné Máramarossziget [Máramaros] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.09.27 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
özv. Tauzer Bálintné magánzó Tasnád [Szilágy] Budapest 1921.05.20-31. 2 Szolnokra érkezett menekültek
özv. Teleky Zsigmondné magánzó Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.08.25 5 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
özv. Tembach Ferencné htb Németszentpéter [Temes] Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.09.07 Lökösházára érkezett menekültek
özv. Terzsik Károlyné gazdaasszony Bukarest [Románia] Budapest 1920.07.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám
özv. Timár Mihályné vonatfékező özvegye Ismeretlen [Ismeretlen] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.06.20
özv. Tirjung Mihályné napszámos Temesvár [Temes] Budapest 1920.08.19 3 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
özv. Tokár Jánosné htb Remetemező [Szatmár] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1919.04.22 2 Erdélyi Hírek 28. szám
özv. Tóth Jánosné htb Nagykároly [Szatmár] Nagyecsed [Szatmár] 1920.10.02 3 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
özv. Tóth Károlyné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
özv. Tóth Sándorné posta igazgató-helyettes neje Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.07.16 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Török Árpádné ny. törvényszéki bíró özv. Erzsébetváros [Kis-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. után Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Török Jánosné htb Nagyszeben [Szeben] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1919.10.22 9 Erdélyi Hírek 28. szám
özv. Trandaffy Károlyné magánzó Tímárl. [Nincs adat] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
özv. Unger Mórné magánzó Ada [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1922.02.13 Szegedre érkezett menekültek függőben
özv. Ungvári Dánielné cipész neje Nagyvárad [Bihar] Szentlőrinc [Baranya] 1920.07.05 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Urnai Józsefné magánzó Kolozsvár [Kolozs] Diósgyőr [Borsod] 1920.11.05 2 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
özv. Váci Istvánné magánzó Kolozsvár [Kolozs] Magyaróvár [Moson] 1920.10.17 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Váczy Istvánné Ismeretlen [Ismeretlen] Magyaróvár [Moson] 1920.10.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Valentin Ödönné htb Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.07.25 1 Biharkeresztesre érkezett menekültek
özv. Valentin Ödönné htb Kolozsvár [Kolozs] Cinkota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921. 8. 1-10 3 Szolnokra érkezett kiutasítottak
özv. Varga Jánosné f. igazgató neje Arad [Arad] Rábasebes [Sopron] 1920.07.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Varga Jánosné fogházőr özv. Zenta [Bács-Bodrog] Szeged [Csongrád] 1923. 7. 26. előtt Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Varjasy Istvánné csendőr tiszthelyettes özvegye Kassa [Abaúj-Torna] Hajdúszoboszló [Hajdú] 1920.09.12 2 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
özv. Vass Jánosné magánzó Bethlen [Szolnok-Doboka] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.21 Biharkeresztesre érkezett menekültek
özv. Vass Jánosné htb Betlehem [Nincs adat] Budapest 1921.07.26 3 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
özv. Végh Józsefné nyugdíjas Ismeretlen [Ismeretlen] Szeged [Csongrád] 1920.10.19
özv. Veininger Vencelné kapus neje Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.07.08 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Vékony Antalné nyugdíjas Máramarossziget [Máramaros] Debrecen [Hajdú] 1921.07.12 2 Biharkeresztesre érkezett menekültek
özv. Velicsek Rezsőné htb Ópiski [Hunyad] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.21 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
özv. Veres Andrásné csendőr özvegye Segesvár [Nagy-Küküllő] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.11.24 1 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
özv. Veress A-né magánzó Bethlen [Szolnok-Doboka] Debrecen [Hajdú] 1921.05.05 1 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Verler Nándorné htb Temesvár [Temes] Monor [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.26 3 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
özv. Vessely Gy.-né htb Óbecse [Bács-Bodrog] Szatmárnémeti [Szatmár] 1921.04.29 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Vetter (Wetter) Ambrusné magánzó Nagybánya [Szatmár] Budapest 1920.10.03 2 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
özv. Vetter (Wetter) Ambrusné magánhivatalnok özvegye Nagybánya [Szatmár] Karácsond [Heves] 1920.10.09 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Vígh Sándor igazgató-tanító Petrozsény [Hunyad] Tokod [Esztergom] 1920.06.18 3 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
özv. Vihar Hugóné vasutas neje Lugos [Krassó-Szörény] Vecsés [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.05 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
özv. Vilcsek Károlyné magánzó Máramarossziget [Máramaros] Városlőd [Veszprém] 1921. 8. 1-10 2 Szolnokra érkezett kiutasítottak
özv. Vild Ernőné Zenta [Bács-Bodrog] Békéscsaba [Békés] 1921.12.05 2 Szegedre érkezett menekültek
özv. Vincze Józsefné magánzó Lugos [Krassó-Szörény] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.25 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Vinczer Vincéné magánzó Székelykeresztúr [Udvarhely] Jászberény [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.08.10 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Virányi Gusztávné Brassó [Brassó] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.21 Biharkeresztesre érkezett menekültek
özv. Vlakovics Emilné leánygimnáziumi tanár Arad [Arad] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.01.24 1 Erdélyi Hírek 28. szám
özv. Vojnich Guidóné törvényszéki elnök özv. Lugos [Krassó-Szörény] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. után Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Vörösmarthy Béláné MÁV ellenőr özv. Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1928.07.02 Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Walter Mátyásné magánzó Bocsár [Torontál] Budapest 1921.11.30 Szegedre érkezett menekültek
özv. Weiser Ignácné magánzó Lugos [Krassó-Szörény] Cinkota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.09.29 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
özv. Weisz Jakabné nyugdíjas Liptóújvár [Liptó] Miskolc [Borsod] 1920.12.14 2 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
özv. Weisz Mártonné htb Dés [Szolnok-Doboka] Budapest 1921.09.02 Biharkeresztesre érkezett menekültek
özv. Weisz Salamonné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Wekerle Györgyné kezelőnő Ismeretlen [Ismeretlen] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.06
özv. Wiener Richárdné bányaszámtanácsos özv Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Zács Istvánné magánzó Zilah [Szilágy] Debrecen [Hajdú] 1920.10.06 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
özv. Zakariás Simonné óvónő Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1921.03.25 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
özv. Zakariás Simonné óvónő Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1921.04.07 2 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
özv. Zombori L.-né magánzó Bács [Bács-Bodrog] Budapest 1921.11.15 Szegedre érkezett menekültek
özv. Zopec Józsefné Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 5 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Zorda Józsefné magánzó Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1920.08.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
özv. Zseray Istvánné htb Nagybecskerek [Torontál] Nagykanizsa [Zala] 1921.11.30 1 Szegedre érkezett menekültek
özv. Zsidai I.-né magánzó Magyarkanizsa [Bács-Bodrog] Szeged [Csongrád] 1921.04.18 2 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Zsigmond Józsefné nyugdíjas Ismeretlen [Ismeretlen] Miskolc [Borsod] 1921.04.14 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Zsulyevics Mátyásné ny. telekkönyvvezető özv. Titel [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. előtt Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
özv. Zsurch Nándorné Pöstyén [Nyitra] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.01.17 1 Erdélyi Hírek 28. szám
özv. Zsurovits Istvánné járásbírósági hivatalszolga özv. Ökörmező [Máramaros] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923. 7. 26. előtt Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
P. Ábrahám Zoltán tanuló Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Budapest 1920.08.15 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
P. Szász Ferenc mb. fék. Arad [Arad] Csorvás [Békés] 1921.07.07 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
P. Szűcs Imre bankhivatalnok Szilágysomlyó [Szilágy] Dévaványa [Békés] 1921.09.19 2 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Paál Géza hivatalnok Ismeretlen [Ismeretlen] Dunakeszi [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.01.03
Paár Vilmos mozdonyvezető Fiume [Fiume] Rákos [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1919 Magyar Országos Levéltár 29.448/919 sz. rendelv.
Pacier (Patzir/Patzinger) Albert mérnök Vajdahunyad [Hunyad] Budapest 1920.10.16 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Pacier (Patzir/Patzinger) Albert mérnök Vajdahunyad [Hunyad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.17 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Pacier (Patzir/Patzinger) Albert mérnök Vajdahunyad [Hunyad] Budapest 1920.11.27 2 Erdélyi Hírek, 1921. 4. sz.
Paczek Jenő gyógyszerész Székelyudvarhely [Udvarhely] Szekszárd [Tolna] 1920.08.06 3 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Paczek Miklós állomás elöljáró Ismeretlen [Ismeretlen] Bánhida [Komárom] 1921.03.20
Paczolay Istvánné kezelőnő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Keleti pályaudvar) 1922.02.16
Paczona Antalné pénztárkezelő Knizsevci [Nincs adat] Körmend [Vas] 1919 Magyar Országos Levéltár 69.271/919 sz. rendelvénnyel
Pacsay Gyula jegyző Nagyugróc [Bars] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1919.04.09 7 Erdélyi Hírek 28. szám
Paisczél Zoltán járásbíró Topolya [Bács-Bodrog] Makó [Csanád] 1921.07.26 1 Szegedre megérkezett kiutasítottak
Paisezél Gyula egy. hallg Nagykanizsa [Zala] Budapest 1921.09.12 Szegedre érkezett menekültek
Paizner Endre techikus Nagykároly [Szatmár] Budapest 1920.10.02 2 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
Paizs Olga tanuló Temesvár [Temes] Tolna [Tolna] 1920.07.14 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Paizs Rezső magántisztviselő Zetelaka [Udvarhely] Budapest 1920.08.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Paján Viktor szabó Alibunár [Torontál] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.08.13 3 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Pajor Ferenc és családja iskolaszolga Igló [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.09.12 Szepesi Lapok c. iglói újság
Pajtics János sütősegéd Zenta [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.05.22 Szegedi Friss Újság
Pákh Erzsébet egy. hallg Kolozsvár [Kolozs] Szeged [Csongrád] 1922.02.21 Szegedre érkezett menekültek
Pakmes Jenő vasutas Brassó [Brassó] Szeged [Csongrád] 1920.10.16 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Pakot Ferenc bírósági irodai főtiszt Fogaras [Fogaras] Csepreg [Sopron] 1919.12.01 (MOL K26.-1921-XLIII-96.) Kártérítést kérő soproni menekült
Pákozdi István kocsirendező Ismeretlen [Ismeretlen] Dorog [Esztergom] 1921.12.20
Pákozdi János kiadóőr Ostrovo [Szerém] Szolgaegyháza [Fejér] 1918.11.04 Heti jelentés (1919. jan. 11.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Paku János napszámos Ismeretlen [Ismeretlen] Makó [Csanád] 1920.10.04 (Bekölt. eng. nincs)
Pakusz Gyula és öccse, Imre joghallgató Dárda [Baranya] Ismeretlen [Ismeretlen] 1922.07.13 A Nép (Dél-Baranyából 1922. július 10-én kiutasítottak)
Pakuts E. és családja vasutas Brassó [Brassó] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.10.14 Brassói Lapok
Pál Aladár díjnok Csíkszereda [Csík] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.03.31 1 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Pál András pályaőr Losonc [Nógrád] Ludas [Csongrád] 1919.02.26 3 gyerek Felvidékről menekült vasutasok
Pál András tanuló Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.10.06 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Pál Áron értesítő Ismeretlen [Ismeretlen] Miskolc [Borsod] 1922.03.17 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Pál Béla vasutas Arad [Arad] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.21 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Pál Dénes postatanácsos Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1921.11.10 5 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Pál Dénes postatanácsos Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.11.14
Pál Elemér MÁV felügyelő Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 5 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Pál Endre egy. hallg Arad [Arad] Újpest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.06.19 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Pál Ernő hivatalszolga Losonc [Nógrád] Ludas [Csongrád] 1919.02.26 3 gyerek Felvidékről menekült vasutasok
Pál Erzsébet hivatalnok Sepsiszentgyörgy [Háromszék] Budapest 1920.07.16 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Pál F. és családja vasutas Brassó [Brassó] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.10.14 Brassói Lapok
Pál Ferenc felvigyázó Brassó [Brassó] Kisvárda [Szabolcs] 1921.07.21 2 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Pál Fülöp MÁV málházó Újvidék [Bács-Bodrog] Szeged [Csongrád] 1922.02.08 7 Szegedre érkezett menekültek
Pál György vasutas Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Pál Györgyné htb Nagyvárad [Bihar] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.08.20 1 Szolnokra érkezett kiutasítottak
Pál Hermina ny. vasutas Brassó [Brassó] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.03.29 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Pál Ilona tanítónő Mezőtelegd [Bihar] Eger [Heves] 1920.07.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám
Pál Imre százados Bajesd [Hunyad] Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.05.20-31. 4 Szolnokra érkezett menekültek
Pál István vasutas Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.10.16 4 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Pál János állomás felvigyázó Lepavina [Belovár-Körös] Tapolca [Zala] 1919 Magyar Országos Levéltár 26.212/919 sz. rendelvénnyel
Pál Kálmán mozdonyvezető Ismeretlen [Ismeretlen] Salgótarján [Nógrád] 1921.10.21
Pál Lajos tanító Torda [Torda-Aranyos] Makó [Csanád] 1920.09.12 5 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Pál Margit hivatalnok Sepsiszentgyörgy [Háromszék] Budapest 1920.07.16 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Pál Mária htb Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.09.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Pál Mária és családja htb. Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.04.07 Ellenzék c. kolozsvári újság
Pál Miklós postaaltiszt Brassó [Brassó] Budapest 1921.12.03 3 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Pál Tamás tanuló Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.24 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Pál Traján pályafelvigyázó Zám [Hajdú] Vác [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.03.10 2 Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám
Pál Traján Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.29 A Nép
Paládi József pályaőr Ismeretlen [Ismeretlen] Salgótarján [Nógrád] 1920.10.17
Palásti Gyula kereskedő Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.08.25 2 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Palatinus János irodakezelő Nyitra [Nyitra] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum 1 gyerek Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
Palatkás Istvánné htb Borosjenő [Arad] Budapest 1921.12.20 5 Szolnokra érkezett menekültek
Páldeák István bádogos Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.12.14
Palderik Pál vasgyári hivatalnok Kudzsir [Hunyad] Budapest 1920.10.06 6 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Páldi Gézáné ellenőr neje Temesvár [Temes] Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.19 2 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Páldi Mária postai kiadónő Temesvár [Temes] Pécel [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.21 1 Szolnokra érkezett menekültek
Palecskó Ágoston igazgató-tanító Novidalj [Verőce] Pécs [Baranya] 1919 Magyar Országos Levéltár 16.759/919 sz. rend.
Pálffy Gyula egy. hallg Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Pálffy Mária és családja magánzó Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.04.14 Ellenzék c. kolozsvári újság
Pálffy Mihály és családja vasutas Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.04.14 Ellenzék c. kolozsvári újság
Pálffy Mihályné főszámvevő neje Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.07.08 6 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Pálffy Miklós egy.hallg Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Pálffy Rózsa htb Óbecse [Bács-Bodrog] Szatmárnémeti [Szatmár] 1921.04.29 2 Hidasnémetire érkezett menekültek
Pálfi (Pálfy) József vasúti ellenőr Máriaradna [Arad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.04.05 5 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Pálfi (Pálfy) József ellenőr Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Keleti pályaudvar) 1922.04.06
Pálfi Antal műegyetemi hallg Torda [Torda-Aranyos] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Pálfi István irodakezelő Zágráb [Zágráb] Miskolc [Borsod] 1919 Magyar Országos Levéltár 41/919. I.a. rendelvénnyel
Pálfi József kalauz Zágráb [Zágráb] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 25.056/919 sz. rendelvénnyel
Pálfi Károlyné tanítónő Vágormos [Trencsén] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 16.759/919 sz. rend.
Pálfi Sándor mozdonyfűtő Zágráb [Zágráb] Kaposvár [Somogy] 1919 Magyar Országos Levéltár
Pálfi Zsigmond mozdonyfűtő Bácskossuthfalva [Bács-Bodrog] Pécs [Baranya] 1919 Magyar Országos Levéltár
Pálfy Imréné htb. Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1920.10.02 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
Pálfy Imréné földmíves neje Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1920.10.22 1 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Pálfy Márk kalauz Zágráb [Zágráb] Budapest 1921.09.12 Szegedre érkezett menekültek
Pálfy Sámuel vonatfékező Torda [Torda-Aranyos] Budapest 1921.05.05 3 Hidasnémetire érkezett menekültek
Palics István fékező Arad [Arad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.24 Erdélyi Hírek, 1920. 44. szám
Pálinkás Béla vonatfékező Ismeretlen [Ismeretlen] Dunakeszi [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.03.28
Pálinkás Béla MÁV fékező Udvard [Komárom] Alag [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.04.27 2 Erdélyi Hírek, 1921. 22. szám
Pálinkás Endre pincér Nagyszeben [Szeben] Budapest 1921.04.07 1 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Pálinkás Ignácz v.fék Plaski [Modrus-Fiume] Gyékényes [Somogy] 1918.11.23 Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30.
Pálinkás Mártonné Perbete [Komárom] Budapest (Rákosrendező pályaudvar) 1921.04.27 6 Erdélyi Hírek, 1921. 22. szám
Pálinkás Mátyás mozdonyvezető Bród [Horvát-Szlavónország] Temesvár [Temes] 1919 Magyar Országos Levéltár 50.489/919 sz. rendelvénnyel
Páljános Lajos vasutas Arad [Arad] Orosháza [Békés] 1921.07.21 4 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Páljános Sándor állomás elöljáró Arad [Arad] Rákoshegy [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1923.08.06 MOL (Z.1525) (85415/1924.)
Palkó Ferenc tanuló Temesvár [Temes] Budapest 1920.07.27 1 Erdélyi Hírek, 1920. 27. szám
Palkó József vonatfékező Zágráb [Zágráb] Budapest (Ferencváros) 1919 Magyar Országos Levéltár 9880 sz. rendelv-el
Palkó József műegy. hallg Temesvár [Temes] Budapest 1920.07.27 1 Erdélyi Hírek, 1920. 27. szám
Palkovics Ferenc szertárnok Ismeretlen [Ismeretlen] Újdombóvár [Tolna] 1919.10.15 [MOL Z. 1610. 125 dob.] vagonlakók
Palkovics István v.fékező Szabadka [Bodrog] Kelebia [Bács-Bodrog] 1924.01.18 MOL (Z.1525)
Palkovics Károly szabósegéd Arad [Arad] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.06.24 1 Erdélyi Hírek 28. szám
Páll Ferenc királyi tanfelügyelő Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921. 8. 1-10 2 Szolnokra érkezett kiutasítottak
Páll István tanuló Sepsiszentgyörgy [Háromszék] Budapest 1920.06.23 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Páll Jakab tanuló Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Budapest 1920.08.15 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Páll Mátyás v. sólyomkői (Kolozs vm.) körjegyző elvált felesége gyermeke Sólyomkő [Kolozs] Budapest 1920.10.05 Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
Páll Péter rendőr Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.05.20-31. 8 Szolnokra érkezett menekültek
Páll Rezső MÁV hivatalnok Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest (Kőbánya) 1921.07.26 1 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Palla Sándor MÁV irodakezelő Arad [Arad] Budapest 1921.04.07 1 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Palló Lajos irodakezelő Zágráb [Zágráb] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 13.254/919 sz
Pallos Ida postai kezelőnő Marosvásárhely [Maros-Torda] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.24 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Pallós Mihály munkavezető Csabatelep [Nincs adat] Budapest 1920.10.22 2 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Pallós Rezső pénzügyi főbiztos Szilágysomlyó [Szilágy] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.12 6 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Pallósy Matild varrónő Temesvár [Temes] Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.28 2 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Pálmai Dezső István ellenőr Zimony [Szerém] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 20.480/919. sz. rendelvénnyel
Pálnik Miklós uradalmi vadőr Szárcsa [Torontál] Pusztaszereda [Fejér] 1921.10.02 Szegedre érkezett menekültek
Palócz Ferenc előfűtő Ismeretlen [Ismeretlen] Hegyeshalom [Moson] 1922.03.01
Pálóczy János róm. kath. lelkész Zilah [Szilágy] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.02.28 Debreczeni ujság
Palotai József főkalauz Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Nagymaros [Hont] 1921.08.14 2 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Palotás Dezső főhadnagy Arad [Arad] Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.06.25 5 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Palotás Endre főellenőr Pinkafő [Vas] Jászberény [Jász-Nagykun-Szolnok] 1922.02.08 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Palotay (Palothay) Antalné htb Arad [Arad] Budapest 1921.10.08 2 Lökösházára érkezett menekültek
Palur Bertalan nyugdíjas Ismeretlen [Ismeretlen] Miskolc [Borsod] 1921.10.08 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Pammer Károly MÁV asztalos Kolozsvár [Kolozs] Pécs [Baranya] 1920.07.16 4 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Pánczél János napidíjas Zenta [Bács-Bodrog] Nagyberek [Bars] 1922.02.13 2 Szegedre érkezett menekültek
Pánczél József kalauz Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.04.14 2 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Pánczél József és családja vasutas Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.04.07 Ellenzék c. kolozsvári újság
Pánczél Lajos népiskolai igazgató Temesvár [Temes] Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.01 3 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Panda Tódor szobainas Temesremete [Temes] Nagygencs [Vas] 1921.11.04 5 Lökösházára érkezett menekültek
Pándi Gyuláné htb Szatmárnémeti [Szatmár] Budapest 1921.05.05 4 Hidasnémetire érkezett menekültek
Pándi István Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Pandula Árpád utazó Beszterce [Beszterce-Naszód] Budapest 1920.08.06 3 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Pandula Árpád utazó Beszterce [Beszterce-Naszód] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.02.19 3 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Pandur András rendőr Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.04.29 2 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Panker Vilmos lakatos Arad [Arad] Békés [Békés] 1921.10.08 3 Lökösházára érkezett menekültek
Pankota K.-né járásbírósági tisztviselő neje Nagykároly [Szatmár] Nyírbátor [Szabolcs] 1920.10.03 4 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Pankovits Mihály útmester Ismeretlen [Ismeretlen] Békéscsaba [Békés] 1920.09.30 (Bekölt. eng. nincs)
Panta Dezső bányatanácsos Verespatak [Fehér] Budapest (Kőbánya) 1921.07.05 2 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Pánter Vilmos kalauz Kolozsvár [Kolozs] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.03.29 4 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Pánti Benjamin postaaltiszt Szilágysomlyó [Szilágy] Püspökladány [Hajdú] 1922.08.01 Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
Pántyik Margit htb Arad [Arad] Salgótarján [Nógrád] 1920.09.12 2 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Pap Anna szakácsnő Kolozsvár [Kolozs] Balassagyarmat [Nógrád] 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Pap Antal vasúti altiszt Temesvár [Temes] Szeged [Csongrád] 1920.10.02 2 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
Pap Árpád joghallgató Brassó [Brassó] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.15 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Pap Béla hittanár Nagyvárad [Bihar] Gyula [Békés] 1920.10.07 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Pap Dénes fűtő Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.17 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Pap Domokos körjegyző Bethlen [Szolnok-Doboka] Kunszentmárton [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.11.09 3 Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz.
Pap Elek katona Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.06.15 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Pap Endre vasutas Bánhida [Komárom] Debrecen [Hajdú] 1920.12.22 4 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Pap Ervin joghallgató Nagykároly [Szatmár] Sárbogárd [Fejér] 1920.06.23 1 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Pap Farkas királyi táblai elnök Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.08.20 2 Szolnokra érkezett kiutasítottak
Pap Ferenc erdőőr Máriaradna [Arad] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.07 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Pap Gyula tanár Temesvár [Temes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.05 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Pap Gyula földmíves Nyujtód [Háromszék] Vecsés [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.12.20 1 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Pap Jánosné tanár neje Gyergyószentmiklós [Csík] Debrecen [Hajdú] 1921.04.14 5 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Pap József kereskedő Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.11.24 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
Pap Júlia tanítónő Beszterce [Beszterce-Naszód] Esztergom [Esztergom] 1920.09.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Pap Lajos tisztviselő Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 1 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Pap László fényező Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] 1920.07.17 Ellenzék c. kolozsvári újság
Pap Mihály főszámvevő Abrudbánya [Alsó-Fehér] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.09.27 2 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Pap Mihály főszámvevő Abrudbánya [Alsó-Fehér] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.09.28 2 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Pap Mihály igazgató Temesvár [Temes] Debrecen [Hajdú] 1920.10.02 5 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
Pap Péter kovács Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.11.05 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
Pap Sándor fékező Arad [Arad] Lajosmizse [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.22 4 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Pápa Géza tanuló Stájerlakanina [Krassó-Szörény] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.12.23 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
Pápa József vasesztergályos Kolozsvár [Kolozs] Miskolc [Borsod] 1920.11.05 2 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
Papácsy Elemér állomásfőnök Bajmócfürdő [Nyitra] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum 5 gyerek Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
Pápai Dezső váltókez Ismeretlen [Ismeretlen] Szigetvár [Somogy] 1921.09.23 [MOL Z. 1610. 125 dob.]
Pápai József vasutas Lugos [Krassó-Szörény] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.12.23 6 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
Pápai József vasutas Lugos [Krassó-Szörény] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.12.27 5 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Pápai Pál főmozdonyvezető Petrozsény [Hunyad] Budapest (Józsefváros) 1920.05.15 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Pápai Pál fékező Marosvásárhely [Maros-Torda] Békéscsaba [Békés] 1920.10.09 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Pápay Imre napszámos Szabadka [Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.12.05 2 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Pápay Zsigmond állomás elöljáró Donja Vrbá [Bosznia-Hercegovina] Budafok [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1918.11.07 Heti jelentés (1919. jan. 18.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Papez Árpád állami erdőfőmérnök Ismeretlen [Ismeretlen] Győr [Győr] 1922.04.19
Papig Gyula tisztviselő Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.24 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Paplógó János kocsirendező Ismeretlen [Ismeretlen] Miskolc [Borsod] 1920.06.10 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Papp Anna varrónő Szabadka [Bodrog] Szeged [Csongrád] 1921.11.04 1 Szegedre érkezett menekültek
Papp Árpád tanuló Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Papp Béla pénzügyőr Sepsiszentgyörgy [Háromszék] Budapest 1920.07.27 1 Erdélyi Hírek, 1920. 27. szám
Papp Domonkos körjegyző Bethlen [Szolnok-Doboka] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.17 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Papp Emil dohánygyári tisztv. Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] 1921.04.02 5 MOL (Z.1610, 125 dob.) 2 vagon
Papp Emil dohánygyári gondnok Temesvár [Temes] Debrecen [Hajdú] 1921.04.07 5 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Papp Endre géplakatos Kolozsvár [Kolozs] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.07.05 2 Erdélyi Hírek 28. szám
Papp Farkas királyi törvényszéki elnök Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.08.09 1 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Papp Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.05.07 Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság
Papp Ferenc bányász Petrozsény [Hunyad] Tatabánya [Komárom] 1921.07.21 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Papp Ferenc bányász Petrozsény [Hunyad] Felsőgalla [Komárom] 1921.07.26 7 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Papp Gáborné htb Frigyesfalva [Bereg] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.04.03 3 Erdélyi Hírek 28. szám
Papp Gergely MÁV lakatos Ópiski [Hunyad] Budapest (Rákosrendező pályaudvar) 1921.04.07 4 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Papp Géza gazdasági egyesületi titkár Nagyenyed [Fehér] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.02.01 3 Erdélyi Hírek 28. szám
Papp Géza Nagyvárad [Bihar] Hajdúszoboszló [Hajdú] 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Papp György asztalos-segéd Versec [Temes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.26 Szegedre megérkezett kiutasítottak igazolás alatt
Papp Gyula főgimn. tanár Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.01.31 Új Somogy c. kaposvári újság
Papp Imre vonatfékező Szabadka [Bodrog] Kelebia [Bács-Bodrog] 1922.07.27 2 gyerek 1922. VI. 30. után menekültek
Papp István áll. felv. jel. Ivanic-grad [Belovár-Körös] Gyékényes [Somogy] 1918.11.04 Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30.
Papp István irodakezelő Ismeretlen [Ismeretlen] Salgótarján [Nógrád] 1920.06.02
Papp István műegy. hallg. Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.07.01 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Papp János kocsimester Zágráb [Zágráb] Kaposvár [Somogy] 1919 Magyar Országos Levéltár 25.056/919 sz. rendelvénnyel
Papp János vasutas Bánhida [Komárom] Szeged [Csongrád] 1920.12.22 5 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Papp János vasutas Temesvár [Temes] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.12.27 6 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Papp János egyetemi laboráns Kolozsvár [Kolozs] Szeged [Csongrád] 1921.08.22 3 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Papp János járásbírósági irodatiszt Erzsébetváros [Kis-Küküllő] Tata [Komárom] 1921.12.21 3 Szolnokra érkezett menekültek
Papp Jánosné tv. igazgató neje Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.08.06 4 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Papp Jenő magánzó Ismeretlen [Ismeretlen] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.03.19
Papp Jenő pénzügyőr Szászváros [Hunyad] Székesfehérvár [Fejér] 1921.07.04 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Papp József lakatos Szatmárnémeti [Szatmár] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1918.10.20 2 Erdélyi Hírek 28. szám
Papp József mozdonyvezető Nagyszeben [Szeben] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.08.25 3 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Papp József segédfékező Máramarossziget [Máramaros] Mezőpeterd [Bihar] 1921.03.25 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Papp József ellenőr Göncz [Abaúj-Torna] Budapest 1921.05.05 3 Hidasnémetire érkezett menekültek
Papp József VI. vonatfékező Zágráb [Zágráb] Gyékényes [Somogy] 1919 Magyar Országos Levéltár 25.056/919 sz. rendelvénnyel
Papp József VI. v.fék Zágráb [Zágráb] Gyékényes [Somogy] 1919.04.01 Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30.
Papp Lajos pénzügyőr Kovászna [Háromszék] Balatonszentgyörgy [Somogy] 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Papp Lajos v.fék. Ópiski [Hunyad] Törökszentmiklós [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.06.22 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Papp Lajos postakezelő Brád [Hunyad] Kiskunfélegyháza [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.10.08 1 Lökösházára érkezett menekültek
Papp Márton telekkönyvezető Szászsebes [Szeben] Zagyvaszántó [Nógrád] 1921.04.07 2 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Papp Mihály mozdonyvezető Vinkovci [Szerém] Szeged [Csongrád] 1919 Magyar Országos Levéltár 57.546/919 sz. rendelvénnyel
Papp Mihály pályaőr Besztercebánya [Zólyom] Ladháza [Borsod] 1919.03.17 Felvidékről menekült vasutasok
Papp Mihály gépész Lippa [Temes] Budapest 1920.10.22 5 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Papp Mihály IV. vonatfékező Zágráb [Zágráb] Gyékényes [Somogy] 1919 Magyar Országos Levéltár 25.056/919 sz. rendelvénnyel
Papp Mihály IV. v.fék Zágráb [Zágráb] Gyékényes [Somogy] 1919.02.20 Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30.
Papp Pál kalauz Vinkovci [Szerém] Szeged [Csongrád] 1919 Magyar Országos Levéltár 54.508/919 sz. rendelvénnyel
Papp Pál sertéshizladai felügyelő Nagyvárad [Bihar] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.25 6 Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám
Papp Pál Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.04 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Papp Péter pályaőr Bród [Horvát-Szlavónország] Pécs [Baranya] 1919.01.17 Heti jelentés (1919. jan. 18.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Papp Sámuel vonatvezető Ópiski [Hunyad] Sarkad [Hajdú] 1921.08.14 2 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Papp Sándor vasúti tisztviselő Kolozsvár [Kolozs] Komárom [Komárom] 1920.07.08 4 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Papp Sándor vasutas Arad [Arad] Lajosmizse [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.18 3 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Papp Sándor vonatfékező Nagyvárad [Bihar] Biharkeresztes [Bihar] 1921.07.25 2 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Papp Sándor II. v.fék. Nagyvárad [Bihar] Biharkeresztes [Bihar] 1921.07.28 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Papp Zseni magánzónő Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.07.05 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Papris Ferencné csendőr neje Gyergyószentmiklós [Csík] Fegyvernek [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.12.02 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Paral Sebő postaaltiszt Karánsebes [Krassó-Szörény] Budapest (Rákosrendező pályaudvar) 1920.05.04 6 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Parcsetich László nyomdász Szabadka [Bodrog] Budapest 1921.11.30 Szegedre érkezett menekültek
Pardi Géza kereskedő Torda [Torda-Aranyos] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.09 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Parduppa Lajos kocsirendező Tiszolc [Gömör és Kis-Hont] Bodrogkeresztúr [Zemplén] Nincs dátum Miskolcra menekült vasutasok a Felvidékről (17-1920/17159.)
Parecz László MÁV főmérnök Arad [Arad] Budapest 1921.03.21 1 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Páris Albert technikus Szászváros [Hunyad] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Parisán Lajosné MÁV hivatalnok Nagykároly [Szatmár] Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.19 1 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Parkon Istvánné magánzó Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.04.14 2 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Párku Jenő kereskedő Vizakna [Alsó-Fehér] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.08.15 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Parsalek István kereskedő Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.05.05 3 Hidasnémetire érkezett menekültek
Pártos Ármin MÁV felügyelő Szatmárnémeti [Szatmár] Rákoskeresztúr [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.11.10 3 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Pártos Imre Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése c. napló 1929. VI. 15. - 30.
Pártos Jakab főfelügyelő Szatmárnémeti [Szatmár] Rákoskeresztúr [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.11.10 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Pártos Jakab főfelügyelő Ismeretlen [Ismeretlen] Rákoskeresztúr [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] Nincs dátum (15-1922/54368.) "B" listás menekült vasutas
Pártos József szemlész Lippa [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.22 4 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Pásint Mihály tanuló Torda [Torda-Aranyos] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Páska György raktári munkás Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] 1921.05.28 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Pasnári Győző tanár Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.06.18 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Pasqualetti Antal főkocsivizsgáló Ismeretlen [Ismeretlen] Kaposvár [Somogy] 1921.09.21 [MOL Z. 1610. 125 dob.]
Passuth András főszertárnok Ismeretlen [Ismeretlen] Miskolc [Borsod] 1919.07.20 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Pásztai Mátyásné pincérnő Arad [Arad] Szeged [Csongrád] 1921.04.08 1 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Pasztavics Pál hadbíró Barczarozsnyó [Brassó] Szombathely [Vas] 1921.07.21 1 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Pászti Mihály kalauz Újzsolna [Trencsén] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1919 Magyar Országos Levéltár 36.402/919 sz. rendelvénnyel
Pasztinger István vonatfékező Arad [Arad] Kétegyháza [Békés] 1920.09.14 (20-1920/20933.)
Pásztor Béla segéd állomás felvigyázó Homonna [Zemplén] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.03.03 MÁV Levéltár, Naplószerű feljegyzések, Miskolci üzletvezetőség távirata A kiutasítottak kézipodgyászon kívül csak egy nagy koffert vihettek magukkal
Pásztor István fékező Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest (Rákosrendező pályaudvar) 1920.04.28 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Pásztor István és felesége vonatfékező Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.04.01 leányával MÁV Levéltár, Naplószerű feljegyzések, Miskolci üzletvezetőség távirata A kiutasítottak kézipodgyászon kívül csak egy nagy koffert vihettek magukkal
Pásztor Istvánné tanár neje Nagybánya [Szatmár] Tata [Komárom] 1920.08.19 4 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Pásztor János postatiszt Pozsony [Pozsony] Nógrádverőce [Nógrád] 1921.05.06 1 Hidasnémetire érkezett menekültek
Pásztor Károly cipész Arad [Arad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.03.10 3 Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám
Pásztor Károly cipész Arad [Arad] Budapest 1921.03.21 3 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Pásztor Vilmos kalauz Kolozsvár [Kolozs] Szeged [Csongrád] 1921.03.22 3 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Pásztori Sándor mozdonyvezető Vinkovci [Szerém] Szeged [Csongrád] 1919 Magyar Országos Levéltár 50.489/919 sz. rendelvénnyel
Patai Gyuláné kertész neje Brassó [Brassó] Szombathely [Vas] 1920.08.13 4 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Patai Szamosi János Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium)
Patak János vonatfékező Bród [Horvát-Szlavónország] Zombor [Bács-Bodrog] 1919 Magyar Országos Levéltár 23. 027/919 sz. rendelvénnyel
Patak Józsefné tanító neje Székelykeresztúr [Udvarhely] Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.06 4 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Pataki Béla MÁV irodakezelő Temesvár [Temes] Debrecen [Hajdú] 1921.06.25 2 Lökösházára érkezett menekültek
Pataki Ferenc járásbíró Nagysomkút [Szatmár] Budapest 1920.07.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám
Pataki István vasutas Petrozsény [Hunyad] Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.08.24 5 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Pataki János cipész segéd Horgos [Csongrád] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.11.04 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Pataki Jenő kereskedő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.12.04 Ellenzék c. kolozsvári újság
Pataki Márton postatiszt Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.18 5 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Pataki Mihály kocsirendező Bród [Horvát-Szlavónország] Szeged [Csongrád] 1919 Magyar Országos Levéltár 36.442/919 sz. rendelvénnyel
Pataky Béla Igló [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.03.14 Szepesi Lapok c. iglói újság
Pataky Dénes Nagyszeben [Szeben] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Pataky Ignác mozdony felvigyázó Petrozsény [Hunyad] Komárom [Komárom] 1921.03.21 3 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Pataky István bányafelőr Vajdahunyad [Hunyad] Budapest 1920.08.25 3 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Pataky Sándor tanár Óbecse [Bács-Bodrog] Makó [Csanád] Nincs dátum 5 Egyedileg felkutatottak
Patanai István hivatalszolga Arad [Arad] Gyula [Békés] 1921.09.14 4 Lökösházára érkezett menekültek
Patasich Lajos kalauz Zágráb [Zágráb] Budapest (Keleti pályaudvar) 1919 Magyar Országos Levéltár 25.056/919 sz. rendelvénnyel
Patay Gyula tisztviselő Kolozsvár [Kolozs] Maglód [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.12.02 3 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Patay István marosvásárhelyi táblai bíró Marosvásárhely [Maros-Torda] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.12.23 Az Ujság
Patay Lászlóné htb Zseliz [Bars] Arad [Arad] 1921.08.14 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Patenschläger János állami tisztviselő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.05.10
Páter Bíró Aurél Ismeretlen [Jugoszlávia] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium)
Patik Tamás tanuló Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.06.18 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Patkó János lámpatisztító Zágráb [Zágráb] Budapest (Keleti pályaudvar) 1919 Magyar Országos Levéltár 9800/919. sz. rendelvénnyel
Patkó János szemafor felvigyázó Ismeretlen [Ismeretlen] Miskolc [Borsod] 1919.03.10 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Patkó János kapus Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Keleti pályaudvar) 1922.01.06
Patkós Máté v.fék. Arad [Arad] Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.07 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Patla Ákos pénzügyi főtanácsos Nagybánya [Szatmár] Budapest 1921.12.20 5 Szolnokra érkezett menekültek
Patócs József kisegítő fékező Bród [Horvát-Szlavónország] Szabadka [Bács-Bodrog] 1919 Magyar Országos Levéltár 47.093/919 sz. rendelvénnyel
Patolcsi Miklós jogszigorló Temesvár [Temes] Budapest 1920.10.22 1 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Patonay Gábor ács Jakabfalva [Nagy-Küküllő] Lepsény [Veszprém] 1921.03.29 4 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Patri Károlyné htb Bánhida [Komárom] Budapest 1920.12.22 2 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Pattini József építész Zsilyvajdejvulkán [Hunyad] Gyömrő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.04 3 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Patvaros István vonatfékező Ismeretlen [Ismeretlen] Salgótarján [Nógrád] 1921.04.18
Patz Lajos jegyző Máramarossziget [Máramaros] Nagymaros [Hont] 1920.10.17 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Patz Oszkár bantiszviselő Máramarossziget [Máramaros] Magyarlápos [Máramaros] 1921.04.27 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Páty Lajos jegyző Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.09.27 2 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Paucsek Lászlóné htb Nagykároly [Szatmár] Debrecen [Hajdú] 1920.10.03 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Paul Károly egy. hallg. Bácsfeketehegy [Bács-Bodrog] Budapest 1922.01.30 Szegedre érkezett menekültek
Paulics Pálné főellenőr neje Máramarossziget [Máramaros] Bécs [Ausztria] 1920.08.16 3 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Paulovics József géplakatos Zágráb [Zágráb] Miskolc [Borsod] 1919 Magyar Országos Levéltár 8719/919. sz. rendelv
Paura József vonatfékező Novska [Pozsega] Gyékényes [Somogy] 1919 Magyar Országos Levéltár 26.213/919 sz. rendelvénnyel
Páva József bíró Brassó [Brassó] Budapest (Keleti pályaudvar) 1920.05.14 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Páva Vendel napidíjas mozdonyfűtő Zágráb [Zágráb] Budapest (Ferencváros) 1919 Magyar Országos Levéltár 8719/919. sz. rendelv
Pavelka Albert járásbíró Brassó [Brassó] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.05 1 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Pávián Erzsébet Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.12.15 1 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Pavlás Róza óvónő Mateicz [Nincs adat] Hatvan [Heves] 1921.12.22 Szegedre érkezett menekültek
Pavlasz Gyula őrnagy Eperjes [Sáros] Cinkota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.04.16 6 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Payer Antal állami pénzügyi főtanácsos Marosvásárhely [Maros-Torda] Jászberény [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.12.21 3 Szolnokra érkezett menekültek
Paztos István Arad [Arad] Kisújszállás [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.11.18 7 Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz.
Pazza József vonatfékező Novska [Pozsega] Gyékényes [Somogy] 1919.01.17 Heti jelentés (1919.febr. 1.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Pazsi Imre pályafelvigyázó Szabadka [Bodrog] Madaras [Bács-Bodrog] 1922.07.01 2 gyerek 1922. VI. 30. után menekültek
Pázsint Ödön egy. hallg Torda [Torda-Aranyos] Budapest 1920.09.28 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Pecely Pál ellenőr Liptószentmiklós [Liptó] Nagytétény [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.02.19 2 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Pechtmann József festőművész Arad [Arad] München [Németország] 1920.07.12 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Péchy Kálmán állomás elöljáró Ógyalla [Komárom] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum 2 gyerek Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
Peck Vencel kocsirendező Bród [Horvát-Szlavónország] Buziásfürdő [Temes] 1919 Magyar Országos Levéltár
Péczely Eleonóra Nagyvárad [Bihar] Nagyléta-Vértes [Bihar] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Pecznik János vonatfékező Szabadka [Bodrog] Kiskőrös [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1922.08.09 1922. VI. 30. után menekültek
Pecznik Rezső posta ellenőr Arad [Arad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.12.27 5 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Pécs György vonatfékező Zágráb [Zágráb] Pécs [Baranya] 1919.04.02 Horvát-Szlavóniából menekült vasutasok (18-1919/8472.)
Pecsenye Imréné htb Arad [Arad] Budapest 1920.10.06 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Pecsenye Jenő százados Arad [Arad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.06 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Pecsenye Jenő százados Arad [Arad] Budapest 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Pecsét (Pecsit) András hivatalszolga Zágráb [Zágráb] Csurgó [Somogy] 1919 Magyar Országos Levéltár 13.254/919 sz
Pecsét (Pecsit) András hivatalszolga Zágráb [Zágráb] Csurgó [Somogy] Nincs dátum Heti jelentés (1919.febr. 8.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Pecsét István kalauz Zágráb [Zágráb] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1919 Magyar Országos Levéltár 48.692/919 sz. rendelvénnyel
Pecsét József kisegítő fékező Zágráb [Zágráb] Gyékényes [Somogy] 1918.11.16 Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30.
Pécsi György vonatfékező Zágráb [Zágráb] Pécs [Baranya] 1919 Magyar Országos Levéltár 9881 sz. rendelv-el
Pécsi György vonatfékező Zágráb [Zágráb] Pécs [Baranya] 1919.01.30 Heti jelentés (1919.febr. 1.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs gyermektelen
Pécsi József kocsirend Fiume [Fiume] Gyékényes [Somogy] 1919.09.18 Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30.
Pécsi László egy. hallg Nagyenyed [Fehér] Szeged [Csongrád] 1921.09.29 Szegedre érkezett menekültek
Pecsics (Percs) Nándor MÁV felügyelő Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.12 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Pecsics (Percs) Nándor MÁV ellenőr Temesvár [Temes] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Pecskál (Pecskan/Pecskán) Lajos pék Arad [Arad] Trieszt [Olaszország] 1920.10.24 3 Erdélyi Hírek, 1920. 44. szám
Pecskál (Pecskan/Pecskán) Lajos pék Arad [Arad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.27 3 Erdélyi Hírek, 1920. 45. szám, folytatás
Pecskál (Pecskan/Pecskán) Lajos pék Arad [Arad] Trieszt [Olaszország] 1920.11.09 3 Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz.
Pécsy József magánzó Ismeretlen [Ismeretlen] Biharkeresztes [Bihar] 1921.02.18 Ellenzék c. kolozsvári újság
Peiszner Endre műegy. hallg Nagykároly [Szatmár] Budapest 1920.10.17 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Peizner Endre technikus Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1920.10.22 2 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Pék Gáspár mozgóőr Kardó [Bihar] Püspökladány [Hajdú] 1921.04.18 3 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Pék Ilona htb Diósad [Szilágy] Sopron [Sopron] 1920.09.12 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Pék János hivatalnok Karlovac [Zágráb] Gyula [Békés] 1919 Magyar Országos Levéltár 26.214/919 sz. rendelvénnyel
Pék János gépész Resicabánya [Krassó-Szörény] Győr [Győr] 1921.03.10 Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám
Pekán Mihály váltókezelő Lid [Nincs adat] Gombos [Bács-Bodrog] 1919 Magyar Országos Levéltár 25.082/919 sz. rendelvénnyel
Pekár Vilmos malomszerelő Nyitra [Nyitra] Budapest 1921.04.09 1 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Pékó Bálint pénzügyőr Lugos [Krassó-Szörény] Albertirsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.09.28 6 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Pelhe Péter MÁV kezelő Nemeshalom [Nincs adat] Törökszentmiklós [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.11.15 5 Szegedre érkezett menekültek
Pelikán Valter egy. hallg Temesvár [Temes] Graz [Ausztria] 1920.10.22 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Peller József kereskedő Arad [Arad] Nagytétény [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.09 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Pelók Mihály főisk. hallg Nagyszalonta [Bihar] Budapest 1920.09.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Pelz Árpád műegy. hallg Resicabánya [Krassó-Szörény] Budapest 1920.06.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Pelyerity András altiszt Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920. 5. 12-13 (MOL K26-XLI-4209.) kiutasított köztisztviselő
Pelyhe Péter MÁV váltókezelő Nemeshalmágy [Nincs adat] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.09.21 5 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Pemed Géza tanuló Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.22 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Penczik Dezső ellenőr Arad [Arad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.11.18 5 Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz.
Penka Antal és családja házbirtokos Ismeretlen [Ismeretlen] Szőreg [Torontál] 1921.03.29 Ellenzék c. kolozsvári újság
Péntek Gyula adótárnok Ungvár [Ung] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rákóczi Szövetség által menekítésre ajánlott felvidéki személyek. (1921. december 3.)
Péntek János irodakezelő Zágráb [Zágráb] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 397.869/919 sz. rendelvénnyel
Péntek Lajos raktárnok Zágráb [Zágráb] Pécs [Baranya] 1919.01.29 2 gyermek Heti jelentés (1919.febr. 1.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Péntek Lajos szemlész Csíkszereda [Csík] Nagybecskerek [Torontál] 1921.07.05 2 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Pentet Aladár vak Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Pénz Gyula mozdonyvezető Ismeretlen [Ismeretlen] Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.04.17
Pénzes István tisztelendő Szatmárnémeti [Szatmár] Budapest 1920.08.21 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám
Pénzes János raktári felügyelő Detta [Temes] Budapest 1920.07.01 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Pénzes Mihályné kat. hivatalnok Nagykároly [Szatmár] Budapest 1920.06.23 1 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Pénzess Károly rendőr Nagyvárad [Bihar] Püspökladány [Hajdú] 1921.04.27 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Pepa András napszámos Gnézda [Szepes] Békéscsaba [Békés] 1920.09.28 2 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Pepeg Mihály főszámvevő Abrudbánya [Alsó-Fehér] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.09.28 3 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Perczel István tűzőr Fiume [Fiume] Budapest (Keleti pályaudvar) 1919 Magyar Országos Levéltár 16.830/919 sz. rendelvénnyel
Pércsy Mária Nagyvárad [Bihar] Földes [Csanád] 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Perecskesi József hivatalszolga Szigetkamara [Máramaros] Budapest 1921.04.26 1 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Peregi Richard gépész segéd Horgos [Csongrád] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.11.04 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Peremi Miklós adóhivatali tiszthelyettes Kolozsvár [Kolozs] Tolmács [Nógrád] 1920.07.28 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Perényi Gábor tanuló Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.10.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
Perényi Kálmán irodaigazgató Brassó [Brassó] Csepel [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.20 3 Szolnokra érkezett menekültek
Perényi Lajos százados Kassa [Abaúj-Torna] Soroksár [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.12.14 3 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Perepatics János főrkatárnok Ismeretlen [Ismeretlen] Celldömölk [Vas] 1922.03.13 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Perepatics János főraktárnok Pinkafő [Vas] Celldömölk [Vas] 1922.03.15 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Perge József pályaőr Sátoraljaújhely [Zemplén] Füzesabony [Heves] 1919.07.04 Felvidékről menekült vasutasok
Perint Márton kereskedősegéd Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.11.01 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
Perjan János vonatfékező Fiume [Fiume] Budapest (Ferencváros) 1919 Magyar Országos Levéltár 7086/919 sz. rendelvénnyel
Perjesi Mihály törvényszéki elnök Zilah [Szilágy] Miskolc [Borsod] 1921.07.26 1 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Perlaki Lajos Érsekújvár [Nyitra] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
Perlaky István hivatalnok Pozsony [Pozsony] Budapest 1921.12.18 Szobra érkezett menekültek
Perne (Pernó/Terné) Leó százados Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.10.16 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Perne (Pernó/Terné) Leó százados Marosvásárhely [Maros-Torda] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.17 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Perne (Pernó/Terné) Leó százados Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.11.27 2 Erdélyi Hírek, 1921. 4. sz.
Pernyész András rendőr őrmester Kendetelep [Temes] Nagykőrös [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.25 7 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Pernyi Miklós hivatalnok Ismeretlen [Ismeretlen] Veszprém [Veszprém] 1920.07.17 Ellenzék c. kolozsvári újság
Perontka Emil tanár Arad [Arad] Újpest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.13 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Persa Éva htb Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.08.19 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Persánszky Mihály Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Persay alispán Újvidék [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.10.27 Magyarország
Perschnerer Zsófia nevelőnő Kolozsvár [Kolozs] Bécs [Ausztria] 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Perzsa Mária htb Ismeretlen [Ismeretlen] Győr [Győr] 1921.04.07 Ellenzék c. kolozsvári újság
Péselt Aladár kereskedő Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.08.16 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Pesthy Béla állomás elöljáró Zágráb [Zágráb] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1919 Magyar Országos Levéltár 48.692/919 sz. rendelvénnyel
Pesti Benjamin posta műszaki ellenőr Arad [Arad] Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.21 4 Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám
Pesti Tihamér vasutas Vajdahunyad [Hunyad] Budapest 1920.10.16 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Pesti Tihamér MÁV felügyelő Vajdahunyad [Hunyad] Tápiószecső [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.19 3 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Pesti Tihamér MÁV felügyelő Vajdahunyad [Hunyad] Tápiószecső [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.11.27 3 Erdélyi Hírek, 1921. 4. sz.
Pestyán I. csendőr Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.02 1 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Peszeki József kalauz Újzsolna [Trencsén] Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1919 Magyar Országos Levéltár 36.350/919 sz. rendelvénnyel
Peszkan Sándor törvényszéki bíró Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.11.09 5 Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz.
Peták Mihályné htb Érsekújvár [Nyitra] Budapest 1921.10.01 3 Szobra érkezett menekültek
Pete József géplakatos Bihardiószeg [Bihar] Budapest 1921.05.10 Hidasnémetire érkezett menekültek
Petendi Miklós főisk. hallg Nagybecskerek [Torontál] Budapest 1921.04.23 Hidasnémetire érkezett menekültek
Péter Antalné határrendőr neje Brassó [Brassó] Budapest (Keleti pályaudvar) 1920.05.14 7 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Péter Benedek hivatalnok Temesvár [Temes] Karcag [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.07.01 3 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Peter István bányatisztviselő Petrozsény [Hunyad] Budapest 1920.08.25 2 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Péter István pincér Kolozsvár [Kolozs] Szeged [Csongrád] 1920.11.05 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
Péter János mozdonyvezető Ismeretlen [Ismeretlen] Újdombóvár [Tolna] 1920.05.24 [MOL Z. 1610. 125 dob.] vagonlakók
Péter János kereskedő Székelykeresztúr [Udvarhely] Rákoskeresztúr [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.10 4 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Péter János rendőr Temesvár [Temes] Békéscsaba [Békés] 1921.07.18 5 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Péter Jánosné htb. Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.21 2 Szolnokra érkezett menekültek
Péter Jenő vármegyei díjnok Ismeretlen [Bereg] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
Péter József kalauz Marosvásárhely [Maros-Torda] Békéscsaba [Békés] 1920.10.09 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Péter József és felesége vonatfékező Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.04.01 leányával MÁV Levéltár, Naplószerű feljegyzések, Miskolci üzletvezetőség távirata A kiutasítottak kézipodgyászon kívül csak egy nagy koffert vihettek magukkal
Péter Lajosné htb Sepsiszentgyörgy [Háromszék] Újszász [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.22 4 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Péter Ludmilla nevelőnő Zalatna [Alsó-Fehér] Aarch [Nincs adat] 1920.08.10 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Péter Róza Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Péter Sándor főjegyző Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.12.23 7 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
Péterffy Gyula iskolaigazgató Olthévíz [Nagy-Küküllő] Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.09.06 4 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Péterfi (Péterfy) István vonatfékező Ismeretlen [Ismeretlen] Újkígyós [Békés] 1921 helyszűke miatt Békéscsaba állomásról eldirgáltattak
Péterfi (Péterfy) István vonatfékező Ismeretlen [Ismeretlen] Dunakeszi [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.04.08
Péterfi Dezsőné és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Eger [Heves] 1920.07.17 Ellenzék c. kolozsvári újság
Péterfi Helén tanítónő Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] 1920.07.17 Ellenzék c. kolozsvári újság
Péterfi József főkalauz Ismeretlen [Ismeretlen] Kaposvár [Somogy] 1921.05.31 [MOL Z. 1610. 125 dob.]
Péterfy József római katolikus lelkész Petrozsény [Hunyad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.02.19 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Péterfy Tibor tanuló Marosludas [Torda-Aranyos] Szeged [Csongrád] 1920.11.09 Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz.
Péteri Imre mb. fék. Érsekújvár [Nyitra] Budapest (Ferencváros) 1922.04.20 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Péteri Liprika tanítónő Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.07.16 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Péternek Ede alezredes Temesvár [Temes] Budapest 1921.05.20-31. 3 Szolnokra érkezett menekültek
Pétervári György vonatfékező Érsekújvár [Nyitra] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum 8 gyerek Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
Pétery Imre vonatfékező Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Pethő (Pető) Miklós rendőr Kolozsvár [Kolozs] Budafok [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.03.08 3 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Pethő (Pető) Miklós rendőr Kolozsvár [Kolozs] Budafok [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.03.10 2 Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám
Pethő András főkalauz Máramarossziget [Máramaros] Debrecen [Hajdú] 1921.03.22 3 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Pethő András MÁV kiadóőr Mokrin [Torontál] Ismeretlen [Ismeretlen] 1922.01.30 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Pethő József MÁV lakatos Szenc [Pozsony] Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.18 2 Szobra érkezett menekültek
Pethő Károly Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.27 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Pethő Péter vonatfékező Szabadka [Bodrog] Szeged [Csongrád] 1920.09.01 (20-1920/20933.)
Peti Erzsébet kocsitisztító Zágráb [Zágráb] Keszthely [Zala] 1919 Magyar Országos Levéltár 50.489/919 sz. rendelvénnyel
Peti József vonatfékező Zágráb [Zágráb] Gyékényes [Somogy] 1919 Magyar Országos Levéltár 25.056/919 sz. rendelvénnyel
Petkovics Béla tisztviselő Arad [Arad] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.24 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Petkovics Béla erdélyi rendőrfelügyelő Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.09.14 Pesti Napló
Petkovics Béláné állomás felvigyázó neje Arad [Arad] Budapest 1920.07.12 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Petneházy Boldizsár és családja járásbíró Lőcse [Szepes] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
Pető András magánzó Ismeretlen [Ismeretlen] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.06.17
Pető Antal kocsirendező Vinkovci [Szerém] Pécs [Baranya] 1918.11.15 Horvát-Szlavóniából menekült vasutasok (18-1919/8472.)
Pető Benjamin lakatos Marosvásárhely [Maros-Torda] Jászberény [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.24 3 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Pető Gyula főmozdonyvezető Ismeretlen [Ismeretlen] Pécs [Baranya] 1919.02.16 [MOL Z. 1610. 125 dob.]
Pető István vasutas Ópiski [Hunyad] Boldogháza [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.06.15 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Pető József pályaőr Ismeretlen [Ismeretlen] Mosonmagyaróvár [Moson] 1921.11.14
Pető József pályaőr Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Pető Margit Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Pető Péter kapuőr Vinkovci [Szerém] Dárda [Baranya] 1918.11.07 Heti jelentés (1919.febr. 8.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Pető Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
Petőfi Lajos ny. pályaőr Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923.06.23 Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
Petőfi Rezső kalauz Ismeretlen [Ismeretlen] Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921 helyszűke miatt Békéscsaba állomásról eldirgáltattak
Petrányi Irma egy. hallg Arad [Arad] Budapest 1920.06.19 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Petrányi László egy. hallg Arad [Arad] Budapest 1920.06.19 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Petrás István IV. hivatalszolga Szabadka [Bodrog] Esztergom [Esztergom] 1922.07.21 1922. VI. 30. után menekültek
Petrás Lajos vasúti szolga Arad [Arad] Békés [Békés] 1920.10.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Petrás Zoltán díjnok Zágráb [Zágráb] Debrecen [Hajdú] 1919 Magyar Országos Levéltár 23.321/919 sz. rendelvénnyel
Petrassovich Eleonoróra tanuló Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.12.04 Ellenzék c. kolozsvári újság
Petre Gyula vasutas Stájerlakanina [Krassó-Szörény] Szekszárd [Tolna] 1920.12.23 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
Petrekanics Antal kovács-segéd Szabadka [Bodrog] Bácsalmás [Bács-Bodrog] 1922.02.21 Szegedre érkezett menekültek
Petrényi András kalauz Újzsolna [Trencsén] Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1919 Magyar Országos Levéltár 44.602/919 sz. rend
Petress József Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Petri József vasutas Bánhida [Komárom] Szeged [Csongrád] 1920.12.22 1 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Petri Károlyné htb Temesvár [Temes] Budapest 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Petrich Gusztáv állami tanító Nagykirva [Máramaros] Debrecen [Hajdú] 1920.10.09 5 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Petrich Kálmán vonatfékező Szabadka [Bodrog] Szeged [Csongrád] 1922.02.13 2 Szegedre érkezett menekültek
Petrics Gyula állomásfelügyelő Stájerlakanina [Krassó-Szörény] Szekszárd [Tolna] 1920.12.27 5 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Petrik Ferenc vonatfékező Szabadka [Bodrog] Érd [Fejér] 1922.07.11 1 gyerek 1922. VI. 30. után menekültek
Petrik Ilona tanárnő Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.09.12 Szepesi Lapok c. iglói újság
Petrik József lakatos Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.08.16 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Petrilla Istvánné és családja óvónő Lőcse [Szepes] Budafok [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
Petró Elekné htb Gömörpanyit [Gömör és Kis-Hont] Szeged [Csongrád] 1921.12.07 2 Szegedre érkezett menekültek
Petró István vasutas Nagyszeben [Szeben] Lökösháza [Arad] 1920.10.22 4 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Petrobits Ferenc és felesége fogalmazó Marosvásárhely [Maros-Torda] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.04.01 MÁV Levéltár, Naplószerű feljegyzések, Miskolci üzletvezetőség távirata A kiutasítottak kézipodgyászon kívül csak egy nagy koffert vihettek magukkal
Petróczy Jánosné htb Léva [Bars] Budapest 1921.12.26 Szobra érkezett menekültek
Petrof Jenő lakatos Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1921.07.04 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Petrovai Gyula egy. hallg Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.03.29 Ellenzék c. kolozsvári újság
Petrovica Ferenc állomási málházó Lamacs [Pozsony] Ercsi [Fejér] 1919 Magyar Országos Levéltár 50.509/919 sz. rendelvénnyel
Petrovics Lajos törvényszéki elnök Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.11.24 4 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
Petrovics Mihály géplakatos-segéd Nagykikinda [Torontál] Budapest 1921.12.05 Szegedre érkezett menekültek
Petruka Frigyes borbély Dés [Szolnok-Doboka] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.06.22 1 Erdélyi Hírek 28. szám
Petrumarka Péterné htb Arad [Arad] Pomáz [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.20 3 Szolnokra érkezett menekültek
Petrus Pál bányász Petrozsény [Hunyad] Tatabánya [Komárom] 1921.07.21 2 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Petten Ödön Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Petz György állomás felvigyázó Szabadka [Bodrog] Bácsbokod [Bács-Bodrog] 1922.07.19 1 gyerek 1922. VI. 30. után menekültek
Peyer Miklós jegyző Temesvajkóc [Temes] Nagykanizsa [Zala] 1921.04.16 3 Hidasnémetire érkezett menekültek
Pézt Zoltán ügyvéd Nagykároly [Szatmár] Budapest 1920.10.02 1 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
Pezskó János építész Szatmárnémeti [Szatmár] Monor [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.06.23 5 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Pfeffer Imre MÁV ellenőr Gátalja [Temes] Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.22 2 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Pfeifer Antal őrnagy Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.06.18 5 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Pfléger János MÁV lakatos Ópiski [Hunyad] Szombathely [Vas] 1921.04.07 2 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Piacsek Rezső tanfelügyelő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.11.26
Piacsek Rezső tollnok Belényes [Bihar] Budapest 1921.12.05 2 Szolnokra érkezett menekültek
Pibránszki György bányász Petrozsény [Hunyad] Tatabánya [Komárom] 1921.07.21 3 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Pichler Anna pénztár kezelőnő Sinj [Horvát-Szlavónia] Pécs [Baranya] 1918.10.30 Heti jelentés (1919.febr. 1.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Pierre Mátyás mozdonyvezető Zágráb [Zágráb] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1919 Magyar Országos Levéltár 8719/919. sz. rendelv
Pikáli Mihály kocsirendező Ismeretlen [Ismeretlen] Mosonmagyaróvár [Moson] 1921.10.07
Pilis Géza gazdasági felügyelő Máramarossziget [Máramaros] Nyíregyháza [Szabolcs] 1920.10.03 4 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Piltsán Ferdinánd fémöntő Csernovic [Galícia] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Pilly Péter főszámvevő Lőcse [Szepes] Szécsény [Nógrád] 1921.02.19 1 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Pinkert Ferenc tisztviselő Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Kőbánya) 1921.12.21 3 Szolnokra érkezett menekültek
Pinkert István vasúti alkalmazott Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.02.04 Ellenzék c. kolozsvári újság
Pinkovich J.-né magánzó Temesvár [Temes] Budapest 1920.10.17 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Pintér András vonatfékező Ismeretlen [Ismeretlen] Kétegyháza [Békés] 1921 helyszűke miatt Békéscsaba állomásról eldirgáltattak
Pintér Árpádné magánzó Torda [Torda-Aranyos] Kaposvár [Somogy] 1921.04.07 3 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Pintér Erzsébet Gátalja Gátalja [Temes] Budapest 1920.06.19 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Pintér Ferenc mozdonyvezető Bród [Horvát-Szlavónország] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1919 Magyar Országos Levéltár 57.546/919 sz. rendelvénnyel
Pintér Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Pintér Ferenc állomási málházó Ismeretlen [Ismeretlen] Selyp [Nógrád] 1921.08.08
Pintér Ferenc II. o. altiszt Selyp [Nógrád] Budapest (Kőbánya) 1923.06.10 2 1 vagon
Pintér Gábor tanfelügyelő Brassó [Brassó] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.05 4 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Pintér Gizella óvónő Nagyszeben [Szeben] Veszprém [Veszprém] 1920.07.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám
Pintér Gyula vasutas Máramarossziget [Máramaros] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.03.22 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Pintér Gyula királyi főmérnök Máramarossziget [Máramaros] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.03.29 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Pintér István v.fék Zágráb [Zágráb] Gyékényes [Somogy] 1918.11.21 Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30.
Pintér István pályaőr Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Pintér János raktárnok Zágráb [Zágráb] Marcali [Somogy] 1919 Magyar Országos Levéltár 67.230/919 sz. rendelvénnyel
Pintér János Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Pintér János v.fék Karlovac [Zágráb] Gyékényes [Somogy] 1918.11.18 Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30.
Pintér József főellenőr Belovár [Belovár-Körös] Pécs [Baranya] 1918.12.27 Heti jelentés (1919. jan. 4.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Pintér József főkalauz Érsekújvár [Nyitra] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum 4 gyerek Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
Pintér Lajos pénzügyi szemlész Déva [Hunyad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.09.12 6 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Pintér Lajos vasúti szolga Arad [Arad] Nagylapos [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.06 3 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Pintér László Nagyszeben [Szeben] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Pintér Mária varrónő Ópiski [Hunyad] Újpest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.05 2 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Pintér Róza Gátalja Gátalja [Temes] Budapest 1920.06.19 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Pintér Sándor pénzügyi szemlész Arad [Arad] Budapest 1920.08.10 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Pintér Sándor váltókezelő Ismeretlen [Ismeretlen] Hegyeshalom [Moson] 1922.04.10
Pinterics József vonatfékező Zágráb [Zágráb] Szombathely [Vas] 1919 Magyar Országos Levéltár 25.056/919 sz. rendelvénnyel
Pinterovics Leona Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920. 5. 12-13 (MOL K26-XLI-4209.) kiutasított köztisztviselő
Pintye Tódor munkás Arad [Arad] Makó [Csanád] 1920.10.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Pirer Mihály kalauz Újzsolna [Trencsén] Hatvan [Heves] 1919 Magyar Országos Levéltár 36.350/919 sz. rendelvénnyel
Piri Kálmán kereskedő Kolozsvár [Kolozs] Pécs [Baranya] 1920.07.16 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Piribek (Pribék) Márton állomási málházó Ismeretlen [Ismeretlen] Kisterenye [Nógrád] 1921.03.01
Piribek (Pribék) Márton vasúti málházó Ópálos [Arad] Budapest 1921.04.05 2 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Pirity Lajos állomás felvigyázó jelölt Zágráb [Zágráb] Arad [Arad] 1919 Magyar Országos Levéltár 20.480/919. sz. rendelvénnyel
Pirschinger Ilona magánzó Resicabánya [Krassó-Szörény] Budapest 1920.08.16 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Pisák Bálint hivatalszolga Arad [Arad] Nagyvisnyó [Gömör és Kis-Hont] 1921.03.10 4 Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám
Pisicza Ferenc tanuló Temesvár [Temes] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Piskorán Vaszilie munkás Ismeretlen [Ismeretlen] Bécs [Ausztria] 1920.10.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
Pistai István táblabíró Székelykeresztúr [Udvarhely] Budapest 1921.05.05 5 Hidasnémetire érkezett menekültek
Piti István pályaőr Vinga [Temes] Martfű [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.11.05 4 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
Pittner István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Pittner Vilmos főaknász Petrozsény [Hunyad] Nagymányok [Tolna] 1921.08.14 3 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Pivecz Márta htb Temesvár [Temes] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.22 4 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Plachy Lajos biztos Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.03.14 Szepesi Lapok c. iglói újság
Plachy Lajos pénzügyi biztos családja Lőcse [Szepes] Veszprém [Veszprém] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
Plander György napibéres vonatfékező Varasd [Varasd] Zalaegerszeg [Zala] 1919 Magyar Országos Levéltár 9882 sz. rendelv-el
Planer József hentes Szatmárnémeti [Szatmár] Kiskunhalas [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.07 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Plesia György kocsirendező Zágráb [Zágráb] Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] 1919 Magyar Országos Levéltár 9884 sz. rendelv-el
Plesz József cipész Gyarmat [Nincs adat] Budapest 1920.07.01 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Pletikoszits M.-né csendőr tiszthelyettes neje Tarnó [Turóc] Szeged [Csongrád] 1921.04.16 Hidasnémetire érkezett menekültek
Plette Péterné htb Perjámos [Torontál] Budapest 1920.12.20 1 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Pletter Pálné magánzó Perjámos [Torontál] Budapest 1920.11.29 1 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Pócs Károly gyárimunkás Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.08.27 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Pocsai Ferenc fékező Arad [Arad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.08.13 4 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Pocsay Pál vonatfékező Ismeretlen [Ismeretlen] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.10.16
Poda János kalauz Ismeretlen [Ismeretlen] Jászapáti [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.12.10 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Podhraczky Károly főhadnagy Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.08.16 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Podhradszky Kornél főszolgabíró Lugos [Krassó-Szörény] Székesfehérvár [Fejér] 1921.07.24 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Podmaniczky Albin fűtő Újvidék [Bács-Bodrog] Budapest 1921.05.02 9 Hidasnémetire érkezett menekültek
Podmaniczky János földmunkás Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A szegedi Délvidéki Liga jkv-e az 1920. május 4-én Szabadkáról kiutasított és bántalmazott egyénekről (MOL K26 – 1920 – XLI/ 994 – 7645)
Podolszky M. asztalos Bród [Pozsega] Szeged [Csongrád] 1922.02.24 2 Szegedre érkezett menekültek
Poém Tivadar egy. hallg Arad [Arad] Budapest 1920.10.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Pogány Elemér irodakezelő Szatmárnémeti [Szatmár] Mátészalka [Szatmár] 1922.08.17 1922. VI. 30. után menekültek
Pogány Vilmos bankhivatalnok Sepsiszentgyörgy [Háromszék] Budapest 1921.09.02 1 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Pogány Zsigmondné htb Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1921.10.09 1 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Pohárkovits J. lakatos Zenta [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.11.19 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Pohfkovics Gusztáv posta főfelügyelő Szentgyörgy [Pozsony] Budapest 1921.07.21 Szobra megérkezett kiutasítottak
Pojánszky Sándor hentes Szatmárnémeti [Szatmár] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.07.03 1 Erdélyi Hírek 28. szám
Póka Aladár mérnök Arad [Arad] Budapest 1921.12.05 1 Szolnokra érkezett menekültek
Poki János gyári munkás Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1921.03.22 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Pokot Áron cipész Székelyudvarhely [Udvarhely] Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.04.07 5 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Pol Teréz nevelőnő Arad [Arad] Rumburg [Csehszlovákia] 1920.07.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Polacsek Mária szolgáló Nagyvárad [Bihar] Pozsony [Pozsony] 1920.06.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Polánszky József mozdonyvezető Zágráb [Zágráb] Temesvár [Temes] 1919 Magyar Országos Levéltár
Polányi Lajos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Polcz Ferenc fűtő Vinkovci [Szerém] Siklós [Baranya] 1919 Magyar Országos Levéltár 57.546/919 sz. rendelvénnyel
Polcz Károly előfűtő Ismeretlen [Ismeretlen] Nyíregyháza [Szabolcs] 1922.04.19 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Polcs György pézügyi tisztviselő Temesvár [Temes] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.11.08 2 Erdélyi Hírek, 1920. 47. sz.
Polefkovics Ottó távirdai főfelügyelő Liptószentmiklós [Liptó] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1919.11.13 5 Erdélyi Hírek 28. szám
Polgár felügyelő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54368.) "B" listás menekült vasutas
Polgár Erzsébet postamesternő Déva [Hunyad] Budapest 1920.10.06 3 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Polgár Erzsébet postamester Kisjenő [Arad] Nagykőrös [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.09 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Polgár Ferenc vonatfékező Ismeretlen [Ismeretlen] Újdombóvár [Tolna] 1921.03.29 [MOL Z. 1610. 125 dob.] vagonlakók
Polgár István tanuló Arad [Arad] Budapest 1920.10.22 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Polgár István vasúti őr Ópiski [Hunyad] Békés [Békés] 1921.04.05 4 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Polgár István kocsirendező Ismeretlen [Ismeretlen] Budafok [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.05.18
Polgár Jenő egy. hallg Vajdahunyad [Hunyad] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Polgár József raktárnok Arad [Arad] Mezőberény [Békés] 1920.11.18 2 Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz.
Polgár Kálmán MÁV hivatalnok Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Kőbánya) 1920.07.27 4 Erdélyi Hírek, 1920. 27. szám
Polgár Károly és családja műszaki ellenőr Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Kőbánya) 1920.07.17 Ellenzék c. kolozsvári újság
Polgár Lajos állomás felvigyázó Zágráb [Zágráb] Pápa [Veszprém] 1919 Magyar Országos Levéltár 62.256/919 sz. rendelvénnyel
Polgár Lajosné pénztárkezelő Zágráb [Zágráb] Pápa [Veszprém] 1919 Magyar Országos Levéltár 62.256/919 sz. rendelvénnyel
Polgár Mór főellenőr Arad [Arad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.06.30 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Polgár Mór 46 é. főellenőr Ismeretlen [Ismeretlen] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] Nincs dátum (15-1922/53200/I.) "B" listás menekült vasutas
Polgár Móric főellenőr Ismeretlen [Ismeretlen] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.06.23
Polgár Ödön bányamester Vajdahunyad [Hunyad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.17 4 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Polgár Ödön bányamérnök Vajdahunyad [Hunyad] Budapest 1920.11.27 4 Erdélyi Hírek, 1921. 4. sz.
Polgár Ödönné felügyelő Vajdahunyad [Hunyad] Budapest 1920.10.16 4 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Polgár Sándor kubikus Marosvásárhely [Maros-Torda] Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.06.15 2 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Polgárdy János áll. tanító Drávafüred [Zala] Sopron [Sopron] 1919.12.01 (MOL K26.-1921-XLIII-96.) Kártérítést kérő soproni menekült
Polgári Erzsébet postamesternő Vajdahunyad [Hunyad] Szeghalom [Békés] 1920.10.17 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Polinszky Ágoston vasúti főfelügyelő Ismeretlen [Ismeretlen] Nyíregyháza [Szabolcs] 1920.07.25 Ellenzék c. kolozsvári újság
Polits Ernő molnár Temesvár [Temes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.05.10 Hidasnémetire érkezett menekültek visszautasítva
Politzer Lipót irodakezelő Újzsolna [Trencsén] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
Politzer Sándor kereskedő Temesvár [Temes] Budapest 1920.07.01 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Pollacsek Ezsébet htb Temesvár [Temes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.10.02 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
Pollacsek Irma htb Kisbelleg [Bars] Pápa [Veszprém] 1920.10.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Pollák Ernő kisegítő díjnok Zágráb [Zágráb] Szombathely [Vas] 1919 Magyar Országos Levéltár 21.836/919 sz. rendelvénnyel
Pollák Gizella tanítónő Temesvár [Temes] Pécs [Baranya] 1920.08.19 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Pollák Imre műegy. hallg Zenta [Bács-Bodrog] Budapest 1921.09.21 Szegedre érkezett menekültek
Pollih Malvin szűcsmester Ismeretlen [Beszterce-Naszód] Budapest 1920.07.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám
Poló Orbán ápoló Kolozsvár Budapest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] Budapest 1920.11.01 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
Polonyi László MÁV kalauz Temesvár [Temes] Budapest 1920.09.28 5 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Polszky Irma szülésznő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.02.04 Ellenzék c. kolozsvári újság
Poltikovács András mozdonyfelvigyázó Ismeretlen [Ismeretlen] Szikszó [Abaúj-Torna] 1922.02.24 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Polya (Pólya) Lajos kovács Máramarossziget [Máramaros] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.09.27 4 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Polya (Pólya) Lajos kovács Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.10.17 4 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Polya Ferenc pályaflev. Horgos [Csongrád] Nagykőrös [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1922.03.28 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Polyák István vonatfékező Bród [Horvát-Szlavónország] Szabadka [Bács-Bodrog] 1919 Magyar Országos Levéltár 21. 027/919 sz. rendelvénnyel
Polyák József vonatfékező Bród [Horvát-Szlavónország] Baja [Bács-Bodrog] 1919 Magyar Országos Levéltár 44.774/919 sz. rendelvénnyel
Polyák Károly állomási munkás Bród [Horvát-Szlavónország] Zenta [Bács-Bodrog] 1919 Magyar Országos Levéltár 25.082/919 sz. rendelvénnyel
Pomdur András magánzó Ismeretlen [Ismeretlen] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.04.20
Pongor László igazgató Técső [Máramaros] Hajdúböszörmény [Hajdú] 1920.09.12 8 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Pongrácz Ernő Nagyvárad [Bihar] Püspökladány [Hajdú] 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Pongrácz Istvánné htb Nagykároly [Szatmár] Debrecen [Hajdú] 1920.10.03 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Pongrácz Jakab bányász Petrozsény [Hunyad] Tatabánya [Komárom] 1921.07.21 4 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Pongrácz Jakab bányász Petrozsény [Hunyad] Felsőgalla [Komárom] 1921.07.26 10 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Pongrácz Jenő fűtő Ismeretlen [Ismeretlen] Nyíregyháza [Szabolcs] 1921.02.20 5 MOL (Z.1610, 125 dob.) 1 vagon
Pongrácz József kalauz Fiume [Fiume] Gyékényes [Somogy] 1919.10.24 Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30.
Pongrácz Zoltán tanár Nagybánya [Szatmár] Debrecen [Hajdú] 1920.10.03 2 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Pongrád Józsefné htb Arad [Arad] Szekszárd [Tolna] 1921.11.11 1 Szolnokra érkezett menekültek
Pongrátz Imre egy. hallg Nagybánya [Szatmár] Budapest 1920.08.21 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám
Pongrátz Zoltánné tanár neje Nagybánya [Szatmár] Karácsond [Heves] 1920.10.09 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Pontelli Magda magánzó Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Ponyi Mária tanuló Rév [Bihar] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Poór István kalauz Fiume [Fiume] Szombathely [Vas] 1919 Magyar Országos Levéltár 57.650 /919 sz. rendelvénnyel
Poós Pál MÁV műszaki hivatalnok Szabadka [Bodrog] Szeged [Csongrád] 1921.07.17 Szegedre megérkezett kiutasítottak
Popa György szűcs Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.07.17 Ellenzék c. kolozsvári újság
Popory Antal asztalos-segéd Pancsova [Torontál] Királyhida [Moson] 1921.04.23 8 Hidasnémetire érkezett menekültek
Popovics István főisk. hallg Nagyszalonta [Bihar] Budapest 1920.09.12 1 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Popovics Károly borbélysegéd Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921. 12. 12-18. 1 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Popovics Lajos rendőrkapitány Lugos [Krassó-Szörény] Albertirsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.05 4 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Popovics Pál MÁV felügyelő Detta [Temes] Budapest 1920.07.01 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Popp Aurél földmíves Temestrázsa [Nincs adat] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.11.22 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Popper Ignácné magánzó Arad [Arad] Budapest 1920.12.23 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
Popper Matild kezelőnő Zágráb [Zágráb] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 13.254/919 sz
Porcsalmi Lajos rendőr Temesvár [Temes] Békéscsaba [Békés] 1921.07.18 4 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Porhán István és családja magánzó Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.04.07 Ellenzék c. kolozsvári újság
Porka László raktárnok Petrozsény [Hunyad] Budapest 1920.10.22 1 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Porpáczi Gábor pályaőr Ismeretlen [Ismeretlen] Sárvár [Vas] 1922.04.12 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Porter Géza gyógyszerész Temesvár [Temes] Budapest 1920.06.24 1 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Portig József csendőr Csíkjenőfalva [Csík] Jászladány [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.11.09 4 Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz.
Porumba József csendőr Kolozsvár [Kolozs] Miskolc [Borsod] 1921.03.08 4 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Pósa Ernő postai segédtiszt Temesvár [Temes] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.03.01 1 Erdélyi Hírek 28. szám
Pósa Kálmán postai segédtiszt Martonos [Bács-Bodrog] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.04.01 1 Erdélyi Hírek 28. szám
Posali Győző színész Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.08.16 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Posán Tivadarné kefekötő Szilágysomlyó [Szilágy] Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.16 3 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Posevits Berta postamester Nyékládháza [Borsod] Nyékládháza [Borsod] 1921.03.10 Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám
Posinszky Károly törvényszéki bíró Máramarossziget [Máramaros] Nyíregyháza [Szabolcs] 1920.11.24 2 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
Posner Irén leány Nagyborosnyó [Háromszék] Budapest 1920.07.27 1 Erdélyi Hírek, 1920. 27. szám
Pósz István mozdonyvezető Zágráb [Zágráb] Keszthely [Zala] 1919 Magyar Országos Levéltár 29.448/919 sz. rendelv.
Posza György hivatalszolga Zágráb [Zágráb] Kaposvár [Somogy] 1919 Magyar Országos Levéltár (16.762/919. sz.)
Poszek Árpád kapuőr Fiume [Fiume] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1919 Magyar Országos Levéltár 26.212/919 sz. rendelvénnyel
Poszkány Sándor törvényszéki bíró Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.09.27 5 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Poszt György lakatos Ópiski [Hunyad] Miskolc [Borsod] 1921.04.07 6 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Poszt György lakatos Ismeretlen [Ismeretlen] Miskolc [Borsod] 1921.05.25 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Poták Kálmán egy. hallg Módos [Torontál] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Potig József csendőr Csíkjenőfalva [Csík] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.11.27 4 Erdélyi Hírek, 1921. 4. sz.
Potocsnik Antal bányász Petrozsény [Hunyad] Budapest 1920.07.16 4 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Potzner Gyula vontatási művezető Ismeretlen [Ismeretlen] Kaposvár [Somogy] 1921.07.03 [MOL Z. 1610. 125 dob.]
Povelka János ügyészhelyettes neje Segesvár [Nagy-Küküllő] Budapest 1920.09.06 4 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Póza István tanuló Nagykanizsa [Zala] Budapest 1921.09.03 Szegedre érkezett menekültek
Pozajerich Dezső egy. hallg Módos [Torontál] Budapest 1920.09.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Pozderka Dezső fékező Arad [Arad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.08.13 2 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Pozsgai István egy. hallg Arad [Arad] Budapest 1920.08.13 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Pozsonyi István mozdonyvezető Vinkovci [Szerém] Temesvár [Temes] 1919 Magyar Országos Levéltár 50.489/919 sz. rendelvénnyel
Pozsonyi Jánosné htb Pankota [Arad] Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.12.27 3 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Pölöskey János tanító Bukovina [Liptó] Szombathely [Vas] 1919.10.18 Szegedi Friss Újság
Pöndör Gyula kalauz Belovár [Belovár-Körös] Budapest (Keleti pályaudvar) 1919 Magyar Országos Levéltár 25.056/919 sz. rendelvénnyel
Prahács Gyula százados Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.11.12
Prakel Kálmánné és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Albertirsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.17 Ellenzék c. kolozsvári újság
Prascsaits István segéd állomás felvigyázó Varasd [Varasd] Rohonc [Vas] 1919 Magyar Országos Levéltár 20.558/919 sz. rend.-el
Praszler Ferenc állom. elölj. Pancsova [Torontál] Orosháza [Békés] 1921.10.27 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Praun Teréz Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Prell János vonatfékező Eszék [Verőce] Pécs [Baranya] 1918.11.04 Heti jelentés (1919. jan. 11.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Prezola Antal hajókormányos Titel [Bács-Bodrog] Budapest 1921.12.25 Világ (+5 fő)
Pribach Ferenc téglagyáros Keszkendről [Nincs adat] Ismeretlen [Ismeretlen] 1922.07.13 2 A Nép (Dél-Baranyából 1922. július 10-én kiutasítottak)
Pribék Márton váltókezelő Izbugyaradvány [Zemplén] Öthalom [Arad] 1919 Magyar Országos Levéltár 72.915/919 sz. rendelvénnyel
Pribilke Mici nevelőnő Nagykároly [Szatmár] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.10.22 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Pribojszky György váltókezelő Ismeretlen [Ismeretlen] Vámosgyörk [Heves] 1921.08.10 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Priegel János postaaltiszt Temesvár [Temes] Szeged [Csongrád] 1921.07.21 2 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Priegl Paula tanítónő Arad [Arad] Budapest 1921.10.08 2 Lökösházára érkezett menekültek
Primmayer Mária áll. óvónő Nyitrazsámbokrét [Nyitra] Sopronbánfalvára [Sopron] 1919.12.01 (MOL K26.-1921-XLIII-96.) Kártérítést kérő soproni menekült
Probajcsics Sándor főraktárnok Szabadka [Bodrog] Kistarcsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1922.05.10 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Probojcsevics Sándor főraktárnok Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Proch Péter postahivatalnok Temesvár [Temes] Szeged [Csongrád] 1920.12.23 2 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
Proháb Iván tart. Főhadnagy, tanár Nagyvárad [Bihar] Székesfehérvár [Fejér] 1921.10.29 Fejérmegyei Friss Hírek
Prohászka Béla állomás felvigyázó Érsekújvár [Nyitra] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum 1 gyerek Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
Prohászka Lajosné Igló [Szepes] Rákosliget [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.05.18 Szepesi Lapok c. iglói újság
Prohászka Pál zenész Arad [Arad] Budapest 1920.08.10 3 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Prohászka Viktor Arad [Arad] Veszprém [Veszprém] 1920.11.18 4 Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz.
Prohászka Vilmos állampénztári tanácsos Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Veszprém [Veszprém] 1920.12.27 4 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Prókai József állom. felvigy. Kula [Bács-Bodrog] Szeged [Csongrád] 1922.06.24 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Prokesch János és családja segédhivatali alkalmazott Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920. 5. 12-13 (MOL K26-XLI-4209.) kiutasított köztisztviselő
Propper Margit tanuló Temesvár [Temes] Budapest 1920.07.01 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Propper Margit tanuló Temesvár [Temes] Budapest 1920.07.14 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Proschek József gépész Vajdahunyad [Hunyad] Budapest 1920.08.25 1 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Prosztl Károly ny . mozdonyvezető Ismeretlen [Ismeretlen] Szob [Hont] 1922.04.25
Protár József kisegítő fékező Zágráb [Zágráb] Keszthely [Zala] 1919 Magyar Országos Levéltár 25.056/919 sz. rendelvénnyel
Protics László főellenőr Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.06.09
Prottmann Artúr százados Nagyvárad [Bihar] Debrecen [Hajdú] 1921.12.03 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Provaznik Tibor tanuló Szenice [Nyitra] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1919.12.08 1 Erdélyi Hírek 28. szám
Prpkovits Béla ny. jegyző Nagyvárad [Bihar] Battonya [Csanád] 1921.12.03 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Prunner Albert vendéglős Dés [Szolnok-Doboka] Budapest 1920.08.16 3 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Prusa József v.fék Novska [Pozsega] Gyékényes [Somogy] 1919.01.17 Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30.
Pruzsinszky Jenő pénzügyi titkár Kassa [Abaúj-Torna] Miskolc [Borsod] 1921.07.12 2 Hidasnémetire megérkezett kiutasítottak

Összesen: 15397 db | 1400 db/oldal

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11