Minden bizonnyal a vasutasok voltak az első állami alkalmazottak, akik megérezték az impériumváltást, és nem is akárhol: mivel Horvátországban a MÁV egyúttal a magyar államot is jelképezte, már 1918 október végén elkezdték leverni és eltüntetni a magyar feliratokat és elűzni a vasutasokat.

A bécsi Collegium Hungaricum épületétől alig néhány utcányira nagyrészt még ma is állnak azok az épületek, amelyekbe 1914 szeptemberétől a Galíciából és Bukovinából érkező menekültek beköltöztek. Szűts István Gergely írása az első világháborús bécsi menekülthelyzetről.

1918 és 1924 között a mai kutatások alapján 400-430 ezer személy menekült, költözött át az utódállamokból Magyarországra. Az ő történeteiket majd száz évvel az események után is alig ismerjük. Pontos számuk bizonytalan megállapítása mellett jobb esetben mindössze olyan kifejezések emlékeztetnek rájuk, mint a „kiutasított”, a „repatriált” vagy éppen a „vagonlakó”.

Lineáris történelemszemlélet mentén, a mából visszatekintve hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az egyének és csoportok mobilitása a modern korok vívmánya, és minél inkább közeledünk a mához, egyre többen élvezik az előnyeit/szenvednek a kártételeitől.