Zipser Leute
A Szepesség a történelmi Magyarország közigazgatási, felekezeti, nemzetiségi, urbanizáció szempontjából legösszetettebb területe volt. A régió a középkorban ritkán lakott határvidéki területből vált a 19. századra az ország legurbanizáltabb vármegyéjévé: 1876-ban, a vármegye határainak (majdnem) végleges rendezése előtt tizenkilenc különféle jogú város helyezkedett el, és a rendezett tanácsú városi jogállás elvesztése majd visszavételei után, 1910-ben még mindig kilenc ilyen település állt a vármegye területén, amely méretét tekintve a középmezőny alsó fertályába tartozott Magyarországon. Közigazgatásilag a létrejött vármegye (amelyet a továbbiakban a Szepesség szinonimájaként használunk, jóllehet minimális eltérés valóban van e két elnevezés által lefedett terület között) a lehető legnagyobb kevertséget mutatta: múltjában egyszerre van jelen a véglegesen csak 1803-ban megszűnt Tízlándzsás kerület, a Lengyelországnak elzálogosított tizenhárom városból lett szepességi város különigazgatása, a nemesi vármegye, a Gömör-Szepesi Érchegység bányavárosai, a 19. század végén megélénkülő turizmus, a német, szlovák, lengyel, magyar, ruszin lakosság jelenléte rendkívül összetett viszonyokat eredményezett a vármegyében, amelynek kulturális, építészeti gazdagsága nem párosult kedvező mezőgazdasági viszonyokkal.
Így a 19. század második felében megindult az elvándorlás. A Kárpát-medence belseje, illetve a tengerentúl felé irányuló vándorlás már a 19. század közepe óta jellemző volt a történelmi Magyarország (Árva mellett) legészakibb vármegyéjére. Részben a krumplivészből, majd az azt követő éhínségből fakadó kivándorlás alakított ki jelentősebb szepesi diaszpórát az Egyesült Államokban. 1880 és 1890 között a vármegye csaknem húszezer főnyi migrációs veszteséget szenvedett el, s még 1910-ben is kevesebb lakosa (171 725 fő) volt, mint negyven évvel korábban, 1869-ben (173 769 fő). 1910-ben a 3605 négyzetkilométer alapterületű vármegye lakosságának 10,87% százalékát (18 658 fő) tették ki a magyarok, 22,38%-ot (38 434 fő) a németek, 56.53%-ot (97 077 fő) a szlovákok, 7,18%-ot (12 327 fő) a ruszinok a többit pedig cigányok, gorálok (lengyelek) és mások. A felekezeti viszonyokat tekintve: az országos átlagnál jobban reprezentált katolikusok (68,42%) mellett a vármegye evangélikus lakosságának aránya 15,4% volt, ami dupláját jelentette az országosnak (7,15%) és helyi jellegzetességek – elsősorban a németajkú lakosság – magyarázzák. A zsidóság aránya valamivel az országos átlag alatt volt (4,35%).
A tanulmány itt olvasható.
Igló (Spišská Nová Ves/Zipser Neudorf), 1941. Forrás: Fortepan / Sattler Katalin
