2017. november 29. szerda, 17:50
Erdély, Székelyföld, Háromszék, első világháború, 1916
Kutatócsoportunk tagja, Nagy Szabolcs új tanulmánya – „Az 1916-os erdélyi betörés egyes hatásai a háromszéki nemzetiségi együttélésre” – a Belvedere Meridionale folyóirat 2017/3. számában az első világháborús Erdély interetnikus viszonyaiba nyújt bepillantást.

A szerző szerint „az 1916. évi erdélyi román betörés széles körben okozott maradandó károkat az érintett területen. Bár a román hadsereg aránylag hamar kiszorult Erdélyből, a háborús állapotok között az építészeti-, gazdasági helyreállítás hosszú ideig váratott magára, sok helyütt el is maradt. Hatásait tekintve azonban legalább ilyen súlyos volt a társadalomban keletkezett törésvonalak okozta károsodás is. A román-magyar együttélés a betörésig – legalább a felszínen – zavartalannak tűnt. A rövid román megszállás azonban olyan gyanúkat ébresztett, melyek mind a helyi románság, mind a kis számban otthon maradt magyar ajkú lakosság államhűségét megkérdőjelezték. A helyzetet a visszatért magyar hatóságok kollaboráció miatt lefolytatott büntetőeljárásokkal igyekeztek rendezni. De a megbomlott látszat kohéziót a magyar fennhatóság alatt már nem sikerült visszaállítani.”

A tanulmány itt olvasható.

A lapszám többi írása itt érhető el.

Twitter megosztás Google+ megosztás