2018. szeptember 13. csütörtök, 17:11
Trianon 100 MTA-Lendület, workshop, Budapest
Szeptember 7-én egy nemzetközi workshopra került sor a Történettudományi Intézetben a Trianon 100 Kutatócsoport szervezésében. A Trianon and its Consequences elnevezésű (zártkörű) rendezvényen a meghívott román, szerb és szlovák történészeken, valamint a kutatócsoport tagjain kívül az intézet néhány, a trianoni kérdéskörrel is foglalkozó munkatársa vett részt.

Az angol nyelvű workshop célja az volt, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia – és a történelmi Magyarország – felbomlásának és a régió újjászervezésének százéves évfordulója kapcsán feltérképezzük, hogyan beszélünk ma ezekről a kérdésekről. Mit gondolnak és mondanak ma „Trianonról” – a békeszerződéshez vezető eseménysorról, valamint az előzményekről és következményekről – a magyar, szerb, szlovák és román történészek, és hogyan tudnak erről egymással párbeszédet folytatni. Nem feltétlenül az egyetértés megteremtése volt a cél, hanem a másik álláspontjának megismerése, és az azzal való dialógus.

A rendezvényt a Történettudományi Intézet vezetése nevében Pók Attila igazgatói megbízott nyitotta meg, aki üdvözölte a vendégeket, majd Ablonczy Balázs, a Trianon 100 Kutatócsoport vezetője köszöntötte a résztvevőket. Ezután következtek a rövid, 15-15 perces előadások és a felvetett témák megvitatása. Az egyes paneleket Krizmanics Réka (Trianon 100, CEU), Egry Gábor (Politikatörténeti Intézet) és Zeidler Miklós (Trianon 100, ELTE) vezették le, akik a moderálás mellett aktívan részt vettek a vitákban is, és a többi résztvevőt is bekapcsolták az eszmecserékbe.

Elsőként Zahorán Csaba – a Trianon 100 Kutatócsoport tagja – ismertette vitaindítónak szánt téziseit, amelyekben több kérdést is érintett. Elsősorban a történetírás és a történészek szerepét és lehetőségeit mérlegelte a Trianonnal kapcsolatos témák vonatkozásában a történetírás, a politika és a mindennapok háromszögében. Vagyis hogy a „Trianonnak” nevezett komplex kérdéskör miképp van jelen napjaink (az utóbbi kb. három évtized) politikai életében (a nemzet- és nemzetállamépítésben), történetírásában (a múlt kritikai vagy legitimációs értelmezésében) és mindennapjaiban (az együttélésben és a populáris kultúrában). Előadásának központi elemét képezte a magyarok és a szomszédok hasonló – bár ellentétes előjelű – „Trianon-szindrómája”, fő kérdése pedig arra irányult, hogy lehet-e – és ha igen, hol és hogyan – folytatni vagy akár továbbfejleszteni a „Trianont” érintő magyar–szomszéd párbeszédet.

A második előadó, Marius Diaconescu bukaresti történész (Bukaresti Egyetem) a vitaindítóban felvetettekre is reflektálva az 1918. december elsejei gyulafehérvári román nagygyűlés emlékezetét övező vitákat mutatta be, elsősorban magyar–román vonatkozásban. Diaconescu szerint a kiemelkedő történelmi esemény értelmezését még sokáig meghatározták a kommunista berendezkedés hagyományai. Az 1990-ban bevezetett nemzeti ünnepet ugyan kezdetben beárnyékolta a marosvásárhelyi interetnikus konfliktus hatása, de az évforduló körüli politikai diskurzus idővel fokozatosan egyre mérsékeltebb lett (leszámítva egyes szélsőséges politikusok megnyilatkozásait). Diaconescu szerint azonban a 2018-as romániai centenárium közeledésével a magyar diskurzus újból radikalizálódott, mégpedig részben magyarországi befolyásra.

A következő előadó – Ondrej Ficeri kassai történész (Szlovák Tudományos Akadémia, Kassa) – a szlovákiai történetírásban Trianon kapcsán az utóbbi időben megfigyelhető változásokat mutatta be három kötet alapján. Ficeri szerint a történelmi Magyarországot és a klasszikus magyar diskurzust „rehabilitálni” kívánó Kónya Péter és társai által írt Dejiny Uhorska (A történelmi Magyarország története), a Miroslav Michela és Vörös László szerkesztésében megjelent, az egymást kölcsönösen kizáró nemzeti igazságokra rámutató tanulmánykötet (A történelmi Magyarország felbomlása és a trianoni békeszerződés) és Miroslav Michela tanulmánykötete (Trianon labirintusaiban), továbbá például Štefan Šutaj munkássága egyaránt jelentős lépéseknek tekinthetők. Ezzel Ficeri szemben továbbra is hiányolta a magyar történetírásból és nyilvánosságból annak a felelősségnek az elismerését, amely a magyar eliteket illette a Magyar Királyság felbomlása kapcsán. Az érdemi magyar–szomszéd párbeszédet pedig – hasonlóan a szlovákok Trianon legitimációs funkciójára építő „többségi Trianon-szindrómájának” meghaladásához – attól tette függővé, hogy képesek lesznek-e a magyarok feladni azt a történeti-politikai legitimációs elvet, amely az egykori Magyar Királyságot szinte teljesen magyar államként kezeli, negligálva az ország etnikai sokszínűségét

Az élénk vita után, a következő panelben Dmitar Tasić belgrádi történész (Nápolyi II. Frigyes Egyetem) kifejtette, hogy a szerb történetírásban csak egészen minimálisan van jelen Trianon témaköre, az újkori kérdéseket ugyanis továbbra is elsősorban a Jugoszláviához való viszonyulás uralja. Szintén jellemző még a szerb „áldozati pozíció”, amely az első világháborúról szóló újabb nemzetközi munkák szerbiai fogadtatásában is megnyilvánul.

A következő előadást Constantin Iordachi történész (CEU, Budapest) a magyar–román államközi kapcsolatokban lezajlott változások felvázolásával kezdte (a konfliktustól az együttműködésig), majd a mondanivalóját a „vereség” és a „győzelem kultúrájának” fogalompárosára fűzte fel. A magyarok „vereség kultúrájáról” csak futólag szólva főképp a román esetre koncentrált, rávilágítva az egyesülés kultuszának 19. századi előzményeire is. A vitaindítóban érintett kérdésekre is reflektálva Iordachi három pontban fogalmazta meg a történészek előtt álló feladatokat: az autonómia megőrzése, a nyilvánosságban való részvétel (a közbeszéd befolyásolása) és a regionális szinten folytatott párbeszéd. Mindez komoly kihívásnak tűnik egy olyan kontextusban, amikor egyszerre figyelhető meg a történeti diskurzus recentralizációjára és a korábbi narratívák újjáélesztésére való törekvés. 

Az ebédet követő harmadik panelben Răzvan Pârâianu Bukarestben élő történész (Petru Maior Egyetem, Marosvásárhely) – az elhangzottakra is reflektálva – elsősorban azt a kérdést járta körül, hogy milyen hatása van ma a történészeknek a nyilvánosságra és a kulturális termelésre. Válasza meglehetősen szkeptikus volt: szerinte nem csak egykori, a történeti diskurzusban meglévő hegemóniájuk veszett oda, hanem intellektuális befolyásuk is a szinte teljesen a múlté, és egészen más aktorok vették át a helyüket.

A panelt Martin Hetényi nyitrai történész zárta (Konstantin Filozófus Egyetem, Nyitra), aki a szlovák történeti diskurzusra visszatérve vázolta fel az itt bekövetkezett elmozdulást. Ez mind a szlovák történelem-tankönyvek, mind pedig a szakirodalom tekintetében pozitív irányúnak mondható, Hetényi szerint így Trianon kérdésköre már árnyaltabb módon jelenik meg mindkét területen.   

A workshop szerteágazó témáit és a vitákat végül Romsics Gergely foglalta össze és zárta le.

Twitter megosztás Google+ megosztás