2018. július 1. vasárnap, 11:25
A Marosvásárhelyen megjelenő, Cuvântul Liber című napilapban minden korábbinál élesebb támadást kapott kutatócsoportunk, amelyben működésünket egyszerűen Románia leselkedő "veszélyként" azonosították.

Hajdu Győző cikkére az alábbi (francia nyelvű) levelet küldtük Lazăr Lădariu főszerkesztőnek:

Tisztelt Főszerkesztő Úr,

Az Ön által szerkesztett Cuvantul Liber című lap internetes oldalán 2018. június 14-én olyan cikk jelent meg Hajdu Győző tollából, amely súlyos, és alapjaiban igaztalan vádakkal illeti a Magyar Tudományos Akadémia által indított Lendület-Trianon 100 Kutatócsoportot. Mint azt a román nyilvánosságban több helyen is elmondtuk (mint például a Dilema Vechében tavaly novemberben), a Trianon 100 tudományos projekt, csaknem kéttucat, különböző tudományterületekről érkező tudós dolgozik az első világháború végének és a békeszerződések új típusú megvilágításán. Erről egyébként a cikk szerzője is tájékozódhatott volna a kutatócsoport trianon100.hu oldalán.

Hamis az a beállítás, hogy a kutatócsoport munkája Románia ellen irányulna - sőt reményeink szerint román tudósokkal is együtt tudunk dolgozni egyes területek feltárásában.
Egyenesen felháborító az az állítás, amely szerint a kutatócsoport aláírásokat gyűjtene a trianoni békeszerződés ellen. Semmi ilyesmivel nem foglalkozunk, ez a kijelentés nevetséges.

Azt pedig, hogy a cikk írója "veszélynek" kiáltja ki egy tudományos csoport tevékenységét Románia számára, olyan nyílt fenyegetés, amellyel a korábban is felbukkanó tendenciózus félreinterpretálás új szintre lépett.
Felkérem Főszerkesztő Urat, hogy a jövőben tartózkodjon a hasonló alaptalan és rágalmazó cikkek közlésétől, és szerzőit kérje fel az alapvető újságírói normák betartására.

Üdvözlettel:

Ablonczy Balázs
az MTA-Lendület Trianon 100 Kutatócsoport vezetője

Kapcsolódó fájl:
   fájl letöltése

Twitter megosztás Google+ megosztás