2021. november 3. szerda, 22:06
Trianon 100, határkijelölés, határok, konferencia, Bencsik Péter
Kollégánk a „Trianon, 100 év után. Határon átnyúló együttműködés Közép- és Kelet-Európában” című, a Magyarországi Francia Nagykövetség, a Budapesti Francia Intézet, a CESCI és az IFECO által közösen szervezett konferencián tartott előadást október 27-én.

A rendezvényen Bencsik Péter Átjárható vagy zárt határok? Területesítés és nemzetépítés a Kárpát-medencében a 20. század első negyedében címmel tartott előadást.

„A nemzetállamok kialakulásában fontos szerepe van a területi elhatárolódásnak, amely az országhatárok őrizetének, felügyeletének erősödéséhez is hozzájárult. Így volt ez a Trianon utáni Magyarország esetében is, ahol az új államok kialakulása, nemzetépítési folyamatai, a határ menti kisebbségek nagy száma miatt is erősödött a határok elválasztó szerepe. Magyarországnak revíziós céljai, sőt a határon túli magyarsággal való kapcsolattartás miatt is fontos nemzeti érdeke volt a határok jelentőségének csökkentése. 1914 után azonban erre a nemzetközi környezet egyre kevésbé volt alkalmas, sőt voltak olyan magyar állami érdekek is, amelyek a határok megerősítését, a saját nemzeti terület elkülönítésének növelését tették szükségessé. Erre 1914 előtt a kivándorlás, 1918 után pedig a csempészet, illetve a kémektől való félelem hozható fel példaként.”

További részletek és a konferencia programja elérhető itt.

 

Címkép: Maros híd, Apátfalva és Nagycsanád között, 1927. Forrás: Fortepan / Nagy Csilla

Twitter megosztás Google+ megosztás