Októberben Prágában bemutattak egy új VR- (virtual reality/virtuális valóság) dokumentumfilmet, amely a jövő ősszel megnyíló, Fiatal Csehország (Mladé Česko) nevű jubileumi kiállítás részeként készült el. A Csehszlovákia születéséről szóló kisfilm és a kiállítás mögött álló Fiatal Csehország Egyesület elnökhelyettese, Igor Červený szerint azt is fontos tudatosítani az emberekben, hogy az „országalapítók” – Tomáš Garrigue Masaryk, Edvard Beneš és Milan Rastislav Štefánik – mellett más személyiségek is részt vettek Csehszlovákia létrehozásában: többek közt Alois Rašín, Vavro Šrobár, František Soukup, Jiří Stříbrný és Antonín Švehla. Ők voltak azok, akik – miközben az elsőként említett három politikus még külföldön ténykedett – az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának egyik kulcsmomentumaként, 1918. október 28-án kibocsátották a Csehszlovák Nemzeti Bizottság első törvényét az önálló csehszlovák állam megalakításáról. Erre azt követően került sor, hogy a prágaiak némileg félreértették Andrássy Gyula közös külügyminiszter jegyzékét, amelyben a Monarchia elfogadta Wilson fegyverszüneti feltételeit, és az utcákat ellepve elkezdték leszaggatni a birodalmi jelképeket. A cseh politikusok, akikhez időközben a szlovák Šrobár is csatlakozott, pedig a népi felbuzdulás élére állva vérontás nélkül átvették a hatalmat.
Csehszlovákia kikiáltói
A Csehszlovákia – és vele együtt a mai Cseh Köztársaság – létrejöttéről szóló első VR-film a törvény megalkotásának pillanatait mutatja be. A néző először az Obecní dům (tulajdonképpen a prágai Vigadó) lépcsőházába csöppen, ahol a narrátor röviden vázolja a történelmi kontextust. Ezután egy emeleti terem közepére kerül, és szemtanúként figyelheti meg a politikusok izgatott, kora esti tanácskozását a Prága utcáin zajló eseményekről és a függetlenségi törvény megfogalmazásáról. A kisfilm egy klasszikus tévéjátékra vagy kamaradarabra emlékeztet, amelyben a történelmi szereplőket egy prágai színi társulat színészei játsszák el, a VR-technológia pedig – egy különleges szemüveg segítségével – az eseményben való „elmerülést” teszi lehetővé. A kissé statikus hatást – a bevezetést leszámítva végig egy helyiségben vagyunk – ellensúlyozza, hogy a szemüveg vagy az egér segítségével körbe-körbe foroghatunk a szobában, de akár a hatalmas asztalon heverő térképre is ráközelíthetünk. A különleges gömbkamerával forgatott film egy hosszú sorozat első darabjaként készült el – a tervek szerint száz VR-film fogja végigkalauzolni a nézőket az ország 1918-tól 2018-ig tartó történelmén.
A film a you tube-on is megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=AGf1Ys66_x8
Forrás: Lidovky.cz, Blesk.cz