A napló rávilágít, hogyan írták át a békeszerződésben foglaltaknak megfelelően a magyarországi katonai vonatkozású törvényeket, miként próbálták a magyar hatóságok elrejteni az amúgy megsemmisítendő, tiltott hadianyagot, de a folyamatos ellenőrzések ismertetése a magyar hadiipar aktuális állapotáról is sokat elárul, mint ahogy a bizottsággal ápolt – nem mindig korrekt, és sokszor kifejezetten viharos – viszony aktuális állását is visszaadja. Az alábbiakban pár jellegzetes részlet következik a kötetből, amelyek bepillantást nyújtanak a katonai ellenőrzés néha kifejezetten szórakoztató hétköznapjaiba.
Rapaich és a magyar hatóságok törekedtek a magyarbarátnak számító antant-tisztek megnyerésére, amit kisebb szívességekkel kívántak elérni. Ha az illető tolmács volt, akkor kifejezetten szükség volt a jóindulatára, hiszen a tolmácsok tudták legkönnyebben leleplezni az ellenőrző tiszteket mindig kísérő magyar összekötőtiszt manővereit, amelyekkel a szabálytalanságok elkendőzésére tettek kísérletet.
„11 órakor Waitz francia tolmács keres fel, és felkér arra, hogy eszközöljek ki részére egy tégely arckenőcs, egy tégely rizspor és francia illatszer részére behozatali engedélyt. (…) Azonnal levelet írtam ezügyben, mert súlyt helyeztem rá, hogy a magyar érzelmű francia tolmáccsal szemben mi is bizonyos előzékenységet tanúsíthassunk.” /1922. IV. 19./
A kistantant magyarországi képviselői hivatalból foglalkoztak a katonai ellenőrzéssel, és minden lehetséges alkalmat megragadtak, hogy részt is vegyenek benne. A párizsi békekonferencia hatókörét megöröklő és az ellenőrző bizottságokat is felügyelő Nagykövetek Tanácsa viszont minden alkalommal kitért ez elől. A kisantant katonai attaséi így csupán a leleplezendő szabálytalanságok feltárásával járulhattak hozzá az ellenőrzést végző antant-tisztek munkájához.
„Feltűnő, hogy a csehszlovák katonai attasé mennyit jár most a franciákhoz, minden kiszállás előtt és után itt van. Már szinte tagja a francia delegációnak.” /1922. IV. 22./
A sajtó, mint véleményformáló eszköz már régóta ismert volt. Rapaich is élt ezzel a fegyverrel, és előszeretettel alkalmazta, hogy nyomás alatt tartsa az antant-tiszteket. A sajtóban elhelyezendő cikkekről viszont nem ő döntött, hanem a Honvédelmi Minisztérium Elnöki D osztálya, amellyel éveken keresztül vívta néma harcát a sajtó befolyásolása érdekében. Ebből végül Rapaich került ki győztesen.
„felhívtam Nagy Bódog százados és Soós főhadnagy figyelmét arra, hogy állapítsák meg (…) ki volt az a francia őrnagy, aki Veglia Henrik gróf olasz parkettáncos városligeti összetűzésénél (…) jelen volt. Jelentették, hogy az Cesari őrnagy volt, aki azonban mindent elkövetett, hogy neve a sajtóban ne jelenjék meg. Felhívtam a két tisztet, hogy (…) minden kommentár nélkül célszerűnek tartanám a lapokban a név közlését is.” /1922. V. 27./
A következő kérést érdekes módon Rapaich azonnal teljesítette, az olasz Elnökséget ugyanis sohasem kívánta magára haragítani. Zuccari altábornaggyal ennek megfelelően kiváló volt a viszony, és az öreg hadfinak minden óhaját minősítő kommentek nélkül teljesítették.
„Zuccari altábornagy nagyon rossz néven veszi, hogy a lift már 2 hete nem működik. Kéri közbelépésemet, hogy a lift helyreállíttassék, mert rosszkedve az egész szolgálat menetére kihatással van.” /1922. VI. 16./
Az ellenőrzés olykor nevetséges részletekre is kiterjedt. Ennél a bejegyzésnél mindig felmerül a kérdés: attól féltek, hogy a fapuska visszalő? Valójában nem a fapuskával, hanem a mindennapos gyakorlatozással volt probléma, de az antant-tisztek reakciója mellett elég nehéz irónia nélkül elmenni.
„Gosset angol ezredes Foster angol őrnaggyal a Honvéd-utcai polgári fiúiskolában voltak és elkértek egy fapuskát, mellyel az iskolás gyerekek az udvaron mindennap gyakorlatoznak, az elnökséghez való bemutatás végett.” /1922. VI. 22./
Ugyanakkor az ellenőrzéseket a magyar hatóságok minden lehetséges eszközzel akadályozni kívánták. Az autók lassítása szabvány eljárásnak számított, hiszen ezzel is időt lehetett nyerni az illegális eszközök, fölös emberállomány vagy akár a tiltott információt tartalmazó dokumentáció elrejtése érdekében.
„Tapody, Sibrik részletesebben jelentenek a tegnapi kiszállásról s felemlítik, hogy igen sűrűn tartoztatják fel a csendőr járőrök az autókat, és csakis kifelé, visszafelé soha. Ez igazoltatások módfelett bosszantják az antant-tiszteket.” /1922. VII. 12./
Azért volt olyan ellenőrzés, amely eredményesnek bizonyult. Ilyenkor persze azonnal kezdetét vette a felelősök keresése, amelynek egyes esetekben alapja is volt. A Szövetségközi Katonai Ellenőrző Bizottságnak többször is fel kellett lépnie a trianoni békeszerződés megszegéséről „árulkodó”, és kémként kezelt katonák, illetve civilek elleni súlyos ítéletekkel szemben.
„A francia katona azt állítja, hogy ő a (…) hadianyagot nem besúgás alapján, hanem ottani sétálás közben személyesen állapította meg. (…) Igazán valószínűtlen, hogy egy Budapesten beosztott francia katona üres óráiban éppen Csókakőre menjen el sétálni. (…) Közbeszéd tárgya volt, hogy a Csókakői vörös házban hadianyag van elrejtve. A magyar fecsegés itt is éreztette káros hátrányát.” /1922. VIII. 10./
Az ellenőr és ellenőrzött közötti – feszültségektől terhes – viszony jól megfért az olasz delegációval és Elnökséggel ápolt együttműködéssel, amely jócskán túlmutatott a hadtörténeti vonatkozású információk cseréjén, hiszen ezekre az évekre datálhatjuk az olasz–magyar titkosszolgálati és hírszerzési együttműködés kezdetét.
„Guzzoni ezredesnek a (…) marienbadi egyezség öt pontját át fogom adni. Ezzel szemben őtőlük is fogunk minket érdeklő adatokat kapni. Guzzoni továbbá (…) tudtul adja, hogy Noseda őrnagy ismét mellé van beosztva, de nem katonai ellenőrzés szempontjából, hanem egyéb katonai ügyek elintézésére. Tudomásom van, hogy Noseda őrnagy Rómában a hírszerző osztályban van beosztva.” /1922. IX. 27./
A konfliktusok természetesen nem csak a magyar fél és a bizottság, hanem a bizottságot alkotó különféle nemzetiségű tisztek között is mindennaposak voltak. Ezekre személyes és szakmai indokok is alapot szolgálhattak.
„Guzzoni beszéd közben bizalmasan és nevetve azt is megjegyezte, hogy Hinaux francia ezredes most már nem csak ránk, hanem az olaszokra is haragszik, mert barátnőjét egy olasz elszerette.” /1922. XII. 11./
Néha egészen komikus esetekre is sor került, a következőről cikket is írtak „Három ántánt-tiszt órák hosszat őrzött egy pesti disznóólat” címmel (Magyarság 1922. XII. 17. 3. o.) Ez volt az egyik legjobban „bemutatott” ellenőrzés: a sajtóban sikerült teljes mértékben nevetségessé tenni az éppen elvi kérdések miatt akadékoskodó antant-tiszteket. A magántulajdon védelme volt ugyanis az az elv, amelyhez a magyar hatóságok foggal-körömmel ragaszkodtak. Egy, a laktanya területén található disznóól pedig magántulajdonként szerepelt a hivatalos nyilvántartásban, vagyis csak külön engedély birtokában lehetett ide bemenni, amely természetesen sohasem érkezett meg időben. Az antant-tisztek a sokadik alkalom után megunták, hogy obstrukcióval akadályozzák munkájukat, és példát akartak statuálni, miszerint ők végül úgyis mindenhova bejutnak. A disznóóllal viszont csak magukat hozták kellemetlen helyzetbe.
„(…) szakemberek veszélyt látnak abban a vélt hadianyagban, ami egy kaszárnyai fából készült disznóólban, amelynek dimenziói ugyancsak korlátoltak, elrejtve lehet.” /1922. XII. 16./
A személyi változások közül Le Bleu alezredes, majd ezredes budapesti érkezése volt a leginkább sokkoló. A kezdetben magyarbarát francia tiszt ugyanis hamarosan a bizottság rémévé vált, akivel a saját kollégái sem szerettek együtt dolgozni. Le Bleu „kibírhatatlansága” valójában csak következetességét takarta, ugyanis a francia delegációvezető csak a trianoni rendelkezéseket kívánta maradéktalanul betartatni. Társai viszont tisztában voltak e szándék megvalósíthatatlanságával, így nem mindig számíthatott rájuk sajátos „keresztes hadjáratában”.
„»Majd itt marad maguknak a Le Bleu« mondja Guzzoni, aki majd folytatja azokat a »Kravallokat« (botrányokat) amit eddig csinált. Erre Campana, aki eddig csak igent és nemet bólongatott jóízűen nevetett és helyeslőleg nyilatkozott.” /1923. XI. 21./
„Le Bleu a közeljövőben állítólag alezredes lesz és április második felében 20 napi szabadságra óhajt menni. Akkor legalább nyugalom lesz.” /1924. III. 22./
Le Bleu egyik szövetségese kollégája volt, akit Rapaich gyilkos őszinteséggel pellengérezett ki. Ez a fullánkos nyelv a meglehetősen színtelen De Luca őrnagynak is kijárt. Rapaich következő sorai jól mutatják, hogy 1924 közepére a bizottsággal ápolt korábbi korrekt viszony egyre inkább hidegháborús állapottá fajult.
„Huard igen ideges, soviniszta francia, tele németgyűlölettel és félelemmel. A Ritzben már második helyen lakik, de újból szobát változtat, mert a villanyosok csengője és a zene zavarja. A háborúban is, mondja, éjjel alig tudott aludni. Azt hiszem Huard-dal igen rossz cserét csináltunk.” /1924. IV. 9./
„10 órakor délelőtt bemutatkozik De Luca az új olasz őrnagy. Igen egyszerű csendes ember, franciául gyengén, németül nem beszél. Nem sok vizet fog zavarni.” /1924. VI. 16./
Alkalmanként incidensek is bekövetkeztek, amelyeket általában a nem kellőképpen kordában tartott emberek okoztak. Az alábbi pécsi események felett elég gyorsan szemet hunyt a bizottság, de az 1925-ös szombathelyi sérelem, miszerint az egyik rendőr az antant-tisztek hasba szúrására biztatta a tömeget, már Párizsig gyűrűző tiltakozási hullámot generált.
Rapaich a belügyminiszternek, miután Pécsett kővel dobálták meg az antant-tiszteket: „Én neki is jelentettem, hogy a tüntetés igen ügyesen rendeztetett, de nagy kár volt követ dobálni.” /1925. I. 24./
1925-re általánossá váltak a kisstílű húzások Rapaich beosztottjai és a bizottság tagjai között.
„Azon tényt, hogy Le Bleu vadászni ment akkor, midőn egy válaszlevelet sürgősen pontos dátumra és órára kér, fel lehet majd esetleg ellene használni.” /1925. I. 31./
„Átmegyek Campanához és szóváteszem nála (…), hogy a franciák Paul ezredes eddigi szobájába Jarry altisztjüket helyezték, és az ajtóra csupán magyarul írták ki, hogy »Minden felvilágosítás itt kapható.« (…) Tiltakozom az ellen, mert így a hozzám jövőket is odaterelik, mihez pedig joguk nincsen.” /1925. II. 5./
A magyarellenességgel egyáltalán nem vádolható Paul ezredeshez köthető alábbi epizódnál pedig már nyoma se maradt a magyarbarát tisztek megnyerésére irányuló gesztusoknak. Immáron az maradt az egyedüli cél, hogy minél hamarább haza lehessen küldeni az egész társaságot.
„irodámban Diósgyőrről egy mérnök vár, ki Paul ezredest meg akarta a Hortobágyra vadlúd vadászatra hívni (…). Én azon véleményemnek adtam kifejezést, hogy a szándék felér a jó akarattal, örüljünk tehát, hogy Paul éppen nincs itt, mások meghívásától pedig tekintsen el. Ne iparkodjunk semmi tekintetben ittlétüket kellemessé tenni.” /1925. III. 23./
1926 a végső ellenőrzés éve volt: a bizottság egyfajta utolsó kontrollt hajtott végre, amely alapján megírhatta a zárójelentést. Guzzoni alábbi kritikája érthető, hiszen ő ekkor már kizárólag azért dolgozott, hogy minél hamarább lezárhassák a közvetlen ellenőrzést. A leventék katonai kiképzésének szabályozásakor elkövetett hiba pedig csak újabb kritikákra adott lehetőséget.
„Guzzoni felhozza továbbá, hogy lehettünk oly ügyetlenek, hogy a levente tantervbe bevettük a szurony vívást, írtuk volna csak vívást.” /1926. II. 24./
Végül megtörtént a felmerülő problémák megtárgyalása, amire hat közös megbeszélésen került sor. Az ekkor készített jegyzőkönyvek olyan érdekes részletekre is rávilágítanak, miszerint a bizottság 1926-ban saját korábbi munkáját is kritizálhatta, hiszen a katonai vonatkozású törvények megfogalmazásakor nem voltak elég alaposak, és alternatív értelmezési lehetőségeket hagytak.
„Rapaich: idézi a[z 19]22/III. tc. 16. §-át. (…)
Guzzoni: Nosedával elhozatja a francia szöveget. Felolvassa a 16. §. által korrigált 37. §-t.
Rapaich: Nincs helyesen lefordítva franciára. Hiányzik a kizárólagos szó.
Guzzoni: Akkor is csak Önök követhették el a hibát, mert a [törvény fogalmazásakor a] mérvadó nyelv a francia volt.”
A napló a bevezető tanulmánnyal és az értelmezést elősegítő segédletekkel együtt 668 oldal hosszú. Rapaich nyelvezete néhol „csikorog”, de így is elég szemléletes, és eleget átad a naplóíró személyiségéből. Akit érdekel hogyan (nem) sikerült betartatni a trianoni békeszerződés egyes pontjait, annak mindenképpen érdemes beleolvasnia a kötetbe.
A kiadvány megrendelhető közvetlenül a szegedi Meritum Egyesülettől (ára 4500 Ft, beleszámítva a postaköltséget is) a következő címeken:
mgabor1@gmail.com vagy gtothis57@gmail.com
