Miután 1919. július első heteiben a román hadsereg az úgynevezett második Clemenceau-jegyzék előírásai ellenére sem ürítette ki a Tiszántúlt, a Tanácsköztársaság súlyos válsághelyzetbe került. A katonai és politikai vezetés ezért úgy döntött, hogy 1919. július 20-án a Tiszán átkelve támadást indít a román erők ellen.

A fő csapást a Rakamaznál, Szolnoknál és Szentesnél átkelő egységekre bízták. Ám az első napok sikerei után az offenzíva az egyre erősödő román ellenállás és az utánpótlási nehézségek miatt elakadt. 1919. július 24-én a román hadsereg ellentámadásba lendült, és sikeresen visszaszorította a magyar csapatokat a Duna-Tisza közére. Julier Ferenc vezérkari főnök benyújtotta a lemondását, amit azonban a politikai vezetés nem fogadott el. A kialakuló vezetési válság és a túlerőben lévő ellenséggel folytatott kilátástalan harc hatására a Vörös Hadsereg morálja igen hamar összeomlott. Augusztus 1-jén a Forradalmi Kormányzótanács még egyszer megpróbálta mozgósítani a hátországát, azonban a Tanácsköztársaság legfontosabb döntéshozó szerve, a budapesti munkás és katonatanács – ellentétben 1919 májusával – immár értelmetlennek ítélte a harcok folytatását. A proletárdiktatúra támogatás nélkül maradt vezetői így a lemondás mellett döntöttek, és a népbiztosok többsége vonattal Bécsbe menekült. Augusztus 4-én az akkor már csak szórványos ellenállással találkozó román csapatok bevonultak Budapestre.

A tiszai offenzíva ideje alatt a román hadsereg nem csak fegyverrel harcolt a magyar katonák ellen, hanem igyekezett a háborús propaganda eszközeit is felhasználni a katonák elbizonytalanítására. Magyar nyelvű szórólapokat bocsájtottak ki, amelyeket megpróbáltak eljuttatni a Vörös Hadsereg alakulataihoz. Kiadványaikban igyekeztek a Tanácsköztársaság politikai vezetését a lehető legrosszabb színben feltüntetni. Erre szolgál példaként az alábbi július 20. és 23-a között kiadott dokumentum.

„Magyarok! Katonák!

Testvéreink hívó szavára jöttünk a vörös bolseviki hadsereg ellen. A rend és testvéreink érdekében kényszerítettük őket a Tisza jobb oldalára; várunk, míg Magyarországon egy nemzetközi megállapodásra illetékes kormány létesül, kivel mi nyugodt lelkiismerettel tárgyalásba tudunk bocsátkozni, az antant által elrendelt és a magyarok által lakott területek kiürítése dolgában s melyre nyugodtan rá lehet bízni több százezer magyar családnak a személyi és vagyonbiztonságát. A Tiszánál kizárólag ezen a Vörös Hadsereg által kirabolt nagyon sanyargatott, tönkre tett magyar családokért harcolunk.

Miért harcoltok a román hadsereg ellen, ki testvéreiteket védi, nálatok rendet teremteni, veletek békében élni akar? Mi hosszú századokon át békességben és megértéssel éltünk egymással, mi minden becsületes és tisztességes magyarnak kész segédkezet nyújtunk, a zsidó kormány által parancsolt és terrorizált vörös bolsevitás ellen, ki az egész művelt világot átkos testvérharcba kergette. […] A Dunántúl és Dél-Magyarország már felkelt, csak ti hagyjátok magatokat dőre módon vezetni és terrorizálni.”

(Forrás: HM HIM Hadtörténeti Múzeum, Plakát és Aprónyomtatványtár 5720/NyT)