1918. november 9-én, két nappal az első világháborút lezáró compiègne-i fegyverszüneti egyezmény megkötése előtt, a román kormány ultimátumban szólította fel az ország területének mintegy kétharmadát megszállva tartó német csapatok parancsnokát, August von Mackensen tábornagyot, katonai kormányzót, hogy csapatai 24 órán belül távozzanak. Másnap elrendelték a hadsereg mozgósítását, és Románia újból belépett az antant oldalán a háborúba, amelyből hivatalosan az 1918. május 7-i bukaresti különbéke nyomán vált ki.

Napiparancsában I. Ferdinánd király harcra szólította fel a katonákat: „Bukovinai és erdélyi testvéreink hívnak titeket erre az utolsó harcra, hogy a lelkesedésetekkel vigyétek el nekik az idegen iga alóli felszabadulást.” Kiáltványt intézett a népéhez, amelyben kifejezte reményét, hogy hamarosan valóra válik az összes román egyesülésének eszméje.

A mielőbbi erdélyi bevonulásról szóló parancsot Constantin Prezan vezérkari főnök adta ki 1918. november 18-án; előző nap Franchet d’Espèrey francia tábornok, a szaloniki székhelyű Keleti Szövetséges Hadsereg főparancsnoka megadta az engedélyt a belgrádi fegyverszüneti egyezményben rögzített demarkációs vonal megszállására. „A hegyeken való átkelés – szólt Prezan parancsa – testvéreink kérésére és őfelsége a király parancsára történik. A cél a rend, a nyugalom, a lakosok életének és vagyonának biztosítása.”

A Keleti-Kárpátok hágóin átkelve a román haderő legelőször a Székelyföldre vonult be: november 26-án Csíkszeredát, december 6-án Székelyudvarhelyt, másnap pedig Sepsiszentgyörgyöt szállta meg. Marosvásárhelyen december 2-án, Brassóban 7-én jelentek meg a román katonák. December közepére a román hadsereg mindenütt elérte a Maros folyása mentén húzódó demarkációs vonalat. Annak átlépésére és az általa kijelölt stratégiai pontok, így például Kolozsvár megszállására Henri Mathias Berthelot tábornok, a Francia Dunai Hadsereg főparancsnoka – a román vezérkar kérésére – december 12-én, önhatalmúlag adott engedélyt.

Henri Mathias Berthelot francia tábornok

Franchet d’Espèrey 16-án megtáviratozta Berthelot-nak és a francia kormánynak is, hogy Berthelot túllépte hatáskörét, s hogy lépése összeegyeztethetetlen a belgrádi konvencióval. Mivel azonban a kormány nem reagált azonnal, Berthelot a román akciót a főparancsnok tilalma ellenére egyelőre nem állította le. Georges Clemenceau francia miniszterelnök állásfoglalása alapján végül december 22-én utasították Berthelot-ot a támadás leállítására, aki ezt csak 24-én továbbította a román parancsnokoknak, amikor a román katonaság már elérte Kolozsvárt, és aznap bevonult Erdély „fővárosába”.

A román hadsereg bevonulása Kolozsvárra, 1918. december 24.

A román hadsereg 1919 januárjában tovább folytatta előrenyomulását. Hadra fogható magyar hadsereg hiányában szinte sehol nem ütközött szervezett ellenállásba, de ez nem is illett volna Károlyi Mihály miniszterelnök, majd ideiglenes köztársasági elnök pacifista elképzeléseibe. A párizsi békekonferencia meghívására várva Károlyi késlekedett a fegyveres honvédelem megszervezésével. 1919. január végétől engedélyezte ugyan a helyi jellegű katonai ellenállást, de a teljes fordulat csak március elején következett be, amikor is szatmárnémeti beszédében egy későbbi felszabadító háború lehetőségét is felvetette. Ekkor azonban – 1919. január végétől – már az egész történeti Erdély román megszállás alatt volt. A frontot a Vaskoh–Csucsa–Zilah–Nagybánya–Máramaros vonal mentén sikerült stabilizálni, a románok további előrenyomulási szándéka ellenére.

Az elfoglalt területeket a román hadsereg hadműveleti területté nyilvánította, és azonnal intézkedett a fegyverek beszolgáltatásáról. Szükségállapotot, sajtócenzúrát, éjszakai kijárási tilalmat és utazási korlátozásokat vezettek be. A vasutak, a posta és a távírók a román nagyvezérkar közvetlen utasításait hajtották végre, annak parancsnoksága alá tartoztak. Akik nem vetették magukat alá a parancsoknak, azokat katonai törvényszék elé idézték, a nem megfelelő magatartással vádolt tisztviselőket pedig 48 órán belül kiutasították az országból. Fokozatosan teret nyert az új román közigazgatás, átvették a hivatalokat. Hűségesküre kötelezték a köztisztviselőket, az állami alkalmazottakat, a tanárokat, tanítókat, ügyvédeket, bírákat, közjegyzőket. Aki ezt nem vállalta, elbocsátották állásából.

Az alábbiakban részleteket közlünk Traian Moşoiu tábornok, az Erdélyi Csapatok parancsnokának egyes MÁV-tisztviselők azonnali kiutasításával, valamint a vasút, a posta és a távíró zavartalan működésének biztosításával kapcsolatos 1919. március 28-i rendeletéből.

„27. sz. rendelet

Az elvégzett vizsgálatok nyomán megállapítást nyert, hogy magas rangú MÁV-tisztviselők egy része nem végezte lelkiismeretesen a feladatát; a [hűség]nyilatkozatokat pedig, amelyeket azért adtak oda nekik, hogy osszák szét a beosztott személyzetnek, egyesek közülük nem osztották szét, mások pedig azt sugallták, hogy ne írják alá azokat, félrevezetve ezzel a beosztott tisztviselőket, a közrend érdekei ellen dolgozva.

Ezért elrendeltem az alább felsorolt tisztviselők azonnali kiutasítását; e tisztviselők már ki is lettek utasítva az új naptár szerint 1919. március 28-án, Máramarosszigeten keresztül, a Nagyvezérkar 2911. sz. körrendeletének megfelelően, csak egy bőröndnyi holmit engedélyezve nekik.

[…]

A magas rangú hivatalnokok e magatartására és hanyagságára való tekintettel, ami megtévesztette az alacsonyabb rendű hivatalnokokat, és meggátolta őket abban, hogy megismerjék a nyilatkozatok értelmét, ami nem más, mint az, hogy tudjuk, kik azok a hivatalnokok, akik folytatni akarják a szolgálatot:

Elrendelem:

[…]
2. Azon hivatalnokokat, akikről megállapítást nyer, hogy nem hasznosak a szolgálatban, akár az ellenséges vagy passzív magatartásuk, akár a munkájuk miatt, ki lesznek utasítva 48 órával ennek megállapítása után.

3. Mivel az erdélyi román csapatok által elfoglalt területet hadműveleti területté nyilvánították, a térségbeli vasutak, a posta és a távírók a Nagyvezérkar közvetlen utasításait hajtják végre, következésképpen annak parancsnoksága alá tartoznak.

[…]

Nagyszeben, 1919. március 28.”

Traian Moşoiu tábornok

(Megjelent: 1918 la români. Desăvîrşirea unităţii naţional-statale a poporului român. Recunoaşterea ei internaţională. 1918. Documente interne şi externe august 1918 – iunie 1919. Vol. III. Colectiv de coordonare: Ion Ardeleanu, Vasile Arimia, Mircea Muşat. Editura Ştiinţifică şi Enciclopedică, Bucureşti, 1986, doc. nr. 566. Képek forrása: wikipedia, actualdecluj.ro)