A megszállt Losoncon már 1919 januárjában meglehetős feszültség uralkodott, talán abból kifolyólag is, hogy a nógrádi város közvetlenül a nyelvhatáron terült el, és a többi dél-szlovákiai várossal összehasonlítva itt a szlovák elemnek is voltak pozíciói. Az sem volt mellékes, hogy a két ország közötti demarkációs vonal feltehetően épp az Ipoly mentén volt a legtörékenyebb, ahol január folyamán is eléggé puskaporos volt a hangulat, ezt még inkább kiélezte a csehszlovákok azon kísérlete, hogy az érvényes demarkációs vonalat átlépve Balassagyarmatot és vele együtt a városon keresztülhúzódó Ipoly menti vasútvonalat is birtokukba vegyék.1 Mindezek következtében Losoncon (mint ahogy más településeken is) szinte állandó jelleggel bukkantak fel olyan álhírek és dezinformációk, amelyek a csehszlovák hatalom távozását, a magyar világ visszatérését jövendölték. Valószínűleg az ilyen és ehhez hasonló hírek, valamint Bazovský kormánybiztos elutazása, és a csehszlovák lobogók esőzések miatti bevonatása váltotta ki azt, hogy január 15-én néhány losonci diák magyar kokárdát tűzött a ruhájára, letépte a megszálló hadsereg plakátjait és a Szüsz Kávéház előtt kisebbfajta demonstrációt rendezett, amihez” több járókelő is csatlakozott.2 Amikor pedig egy cseh hadnagy szóváltásba keveredett az egyik magyar diákkal és letépte annak kokárdáját, tömegverekedés tört ki, sőt, lőfegyverek is eldördültek.3 Ezzel kapcsolatban a csehszlovák források az ablakokból a katonákra lövő magyarokról szólnak, az egyik budapesti lap szerint viszont a hadsereg használt fegyvert és sebesített meg több járókelőt. Mindezeknél hihetőbbnek tűnik a városban élő Szilassy Béla beszámolója, aki ekképp ír az esetről: „A vasúti és […] utca sarkán a kőrakás előtt több gyerek ácsorgott, az erre menő cseh tisztek felszólították őket a nemzeti színű szalagok eltávolítására. Erre hetykén válaszoltak a gyerekek, és egyet közülük a csehek felpofoztak. Ez – László […] fia visszaütött, és elszaladt. Erre riadót adtak a csehek, a levegőbe lövöldöztek, és üldözték az elszaladt gyereket, ki azonban, mint később hallottam, az én szénám közé elbújt. A csehek egypár embert és gyereket összefogdostak, és részben még most is fogva tartják, persze közöttük néhány ártatlant is, mint már ilyenkor meg szokott történni. Hogy néhány ütleg is kijutott, feltehető, bár a cirkuláló atrocitások kissé túlzók.”4 Bazovsky életének kutatója, Angelika Dončová szerint az aznapi incidens során egy nő és két katona sérült meg.5
Az Est, 1919. január 17.
Mindenesetre a katonák nem elégedtek meg a rend helyreállításával, hanem magyar nyelvű utcatáblákat és cégéreket szaggattak le, sőt, az éjjeli órákban ledöntötték Kossuth Lajos szobrát is. Ugyanezen a napon Bazovský zsupán a helyi munkások, kereskedők és hivatalnokok aláírásával fenyegető levelet kapott, amelyben elsősorban a demarkációs vonalon keresztül való posta- és áruforgalom engedélyezését követelték tőle.6
Az Ipoly bal partjának birtoklásáért a közelben folyó harcok következtében január végén fokozódott a feszültség a városban. Különösen a Kossuth-szobor ledöntése váltott ki heves reakciókat: foglalkozott vele a helyi MNT, és beszédtéma volt a polgárok között is. És bár Bazovský zsupán a sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, a magyarázata, miszerint a szobor „sértetlen, s csupán biztonságba helyezés céljából vitetett el a helyéről", korántsem elégítette ki a losonciakat.7 Az incidens a csehszlovák tisztikar és az olasz katonai misszió közötti feszültséget is tovább növelte. A város katonai parancsnoka, Enrico Gambi ezredes ugyanis a szobor újbóli felállítását követelte, a csehszlovák tisztek azonban ezt elutasították, a vitában Bazovský zsupán is melléjük állt.8
A számukra idegen környezetbe érkező és a velük szemben ellenségesen viselkedő lakosságtól körülvett legionáriusok helyzetét – és kicsit lelkiállapotát is – a január 20. utáni napokban idevezényelt cseh legionárius százados (civilben frissen diplomázott tanító), Josef Dudek visszaemlékezései idézik fel. Ő Losoncot frontvonalként jellemzi, ahol „minden percben az elégedetlen magyarok lázadása fenyeget, akik nem tudnak megbékélni Szlovákia, vagy ahogyan ők nevezik, a Felvidék elszakadásával.”9 Naplója szerint a laktanyában tartózkodó csehszlovák helyőrség „mintha ostrom alatt volna. Az utcai ablakokban szalmazsákok, mögöttük asztalokon gépfegyverek, a kapunál erős őrség, a teljes század szigorú készültségben. A katonák a városba csupán legkevesebb hármasával mehetnek, mivel a magányos katonákat megtámadják.” Ebben a helyzetben a legionáriusok cseh tisztjei szükségállapot kihirdetését és túszszedést követeltek, és miután a helyettes városparancsnok, az olasz Pietro Nascimbene alezredes erre nem volt hajlandó, február 1-jén a cseh tisztek egy csoportja – Bazovský zsupán hallgatólagos tudtával – lefegyverezte és házi őrizetbe helyezte a parancsnokot.10 Ezt követően statáriumot hirdettek ki, és 70 losonci polgár – potenciális túsz – nevét írták össze, akik közül február 2-án, a reggeli órákban 14 személyt letartóztattak és a helyi tüzérlaktanyába hurcoltak.11 A város lakosságát pedig azzal fenyegették meg, hogyha bármi is történne, kivégzik az elhurcoltakat. Erre végül nem került sor, és a túszokat két nap után szabadon bocsátották.
A fenti losonci eset sajátos bepillantást enged a korabeli csehszlovák hadsereg viszonyai közé. A cseh tisztek lényegében lázadást követtek el, amiért normális körülmények között súlyos büntetés várt volna rájuk. Ebben az esetben azonban csupán annyi történt, hogy miután a tekintélyt vesztett Nascimbenét elhelyezték Losoncról, a lázadásban leginkább érintetteket ideiglenesen Komáromba vezényelték át, majd hadsereg olasz főparancsnokságának hatálya alól kivonva, a Nemzetvédelmi Minisztérium parancsnoksága alá helyezték őket. Karrierjük így tulajdonképpen töretlenül folytatódott tovább.
Jegyzetek
1 Ezzel kapcsolatban lásd Tyekvicska Árpád: Civitas Fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” története. Balassagyarmat. Nógrád megyei Levéltár, 2019. (Letöltve: 2021. január 10.)
2 Losonci Ujság, 1919. január 16. 2. p.
3 Vö. 8 Órai Ujság, 1919. január 16. 6. p.; Az Est, 1919. január 17. 2. p.
4 Gyarmati Enikő 2018. „…Mintha hadifogságban lennénk, pedig otthon volnánk?” – Szilassy Béla losonci levelei Szilassy Aladárhoz a Monarchia összeomlásának hónapjaiban (1918. november – 1920. január). Archívnet, 18. évf. 4. sz., Szilassy Béla 1919. január 19-én keltezett levele.
5 Dončová, Angelika: Ľudovít Bazovský és a magyar–cseh–szlovák kapcsolatok dilemmái. Sic Itur ad Astra, 2006, 3–4. sz. 292. p.
6 VUA, f. MNO-HŠ, k. 2., 3_12/57
7 ŠA BB, PoLc, f. MMLc, k. 11.
8 Bazovský levelét lásd AMZV, f. PA, kniha 48, č.
9 Učitel na frontě. Deník legionáře Josefa Dudka. Praha, Československá obec legionářšká, 2019. 283. p.
10 Uo. 287. Az eseményeknek az olasz városparancsnok elleni lázadók részéről való összefoglalását lásd VUA, f. MNO-HŠ, k. 2. 3_12/57.
11 Losonci Ujság, 1919. február 6. 2. p. Bazovský magyarázata szerint a letartóztatásokat a magyarok visszatéréséről szóló hírek és losonciaknak a Füleken állomásozó magyar katonákkal (a demarkációs vonal Fülektől északra húzódott), illetve a salgótarjáni bolsevikokkal fenntartott kapcsolatai tették szükségessé.
Simon Attila
Címkép a Fórum Kisebbségkutató Intézet gyűjteményéből.
