Incidensnek a korabeli szabályok szerint az idegenjogsértések, a határzár és a határmenti üzelmek számítottak. (Az idegenjogsértés alatt a magyar állampolgárok vagy tulajdon sérelmére a külföldi hatóságok vagy állampolgárok által elkövetett cselekményt értették, a határzár az államhatár egy szakaszán való átkelés ideiglenes megtiltása volt, határüzelmeknek pedig az olyan, a „megszállt területről” kiinduló, de magyar területen végbemenő cselekményt tekintették, amely a magyar állam valamely érdekét sértette.) A korabeli szakzsargon megkülönböztetett még határepizódokat is, amelyek közé az átlövések, az állatok vagy emberek (elsősorban a határőrök) véletlen áttévedése, lefoglalt tárgyak visszaadása, illetve a külföldi határmenti közegek elleni kisebb panaszok tartoztak. Használták a határsértés fogalmát is, de ez alatt nem csak azt értették, ha valaki érvényes úti okmány nélkül átlépte a határt, hanem azt is, ha valaki a határjeleket (és más, határ menti műtárgyakat) megrongálta, áthelyezte, a határon átlőtt vagy veszélyt okozó tárgyat áthajított. A határincidensek legsúlyosabb formája az volt, amikor a két szomszédos állam határőrizeti szervei fegyveres összetűzésbe kerültek egymással.

Hím, az 1923-as határincidens helyszíne (a bal felső sarokban) és a Hernád völgye egy 19. századi térképen. Forrás: Mapire

 

Az 1920-as évek valószínűsíthetően legsúlyosabb határincidensére a csehszlovák–magyar határ mentén, Hím közelében, 1923 áprilisában került sor. A község korabeli „csehszlovák” neve Hym volt, 1948-ban átnevezték és összevonták a szomszédos Perénnyel, hivatalos neve ma Perín-Chym. A határ magyar oldalán vele szemben Hidasnémeti és Hernádpetri található.

A cseh levéltári források arra utalnak, hogy az új határ létrejötte utáni években, 1921-ig Csehszlovákia más határszakaszain zajlottak le súlyosabb incidensek, míg délen viszonylagos nyugalom uralkodott. Ettől az évtől kezdve a magyar–csehszlovák határ mentén is voltak kisebb határincidensek, amelyek többnyire nem zavarták meg a helyi lakók életét. A hími eset viszont kivételnek számít: mindkét ország közvéleményét felkavarta és hónapokon át foglalkoztatta, s következményei is sokáig érezhetők voltak. Ennek ellenére azóta szinte teljesen kiesett az emlékezetből.

A magyar álláspont jobbára csak a sajtóból ismerhető meg, legalábbis eddig nem sikerült olyan hazai levéltári forrásra bukkannom az eset kapcsán, ami részletesen tárgyalná azt. Ezzel szemben Prágában bőséges mennyiségű dokumentumot találtam, aminek segítségével érzékelhető a másik oldal véleménye is. A magyar újságok szerint Csehszlovákia számos incidenst provokált 1923 márciusától kezdve. A Hím körüli rendszeres incidensek mellett a határ más szakaszain, így április 19-én Ungvár közelében is lövöldözésekre került sor a határőrizeti erők között. A két fél ismét egymást vádolta.

A feszültség tehát eleve nagy volt, amikor április 10-én megtörtént a legsúlyosabb eset. Ekkor hírek érkeztek egy tervezett csehszlovák támadásról, a magyar vámőrség pedig készült az ellencsapásra. Tóth Ernő hadnagy, a vámőrsparancsnok egy 1500 méteres vonalon három járőrt, egyenként két-két főből álló figyelőszolgálatot állított fel. Éjféltájban Hím közelében két csehszlovák pénzügyőr jelent meg magyar területen és tüzet nyitott. A magyar vámőrök nem lőttek vissza, de egyikük, a közelben álló Horváth Sándor szakaszvezető szuronyával többször megdöfte Jan Sedláček őrmestert, aki a pénzügyőrök döntő többségéhez hasonlóan nem szlovák, hanem cseh volt (született: Pustimĕř, Morvaország, 1897. május 19.). A cseh őrmesternek csütörtököt mondott a fegyvere, járőrtársa elmenekült a helyszínről. Sedláček a földre rogyott és azonnal meghalt. Holttestét a magyar vámőrök magukkal vitték, majd később átadták a „cseheknek” (a magyarok ekkoriban a csehszlovák szót nem használták, helyette csehekről beszéltek). A csehszlovákok az esetet úgy írták le, hogy járőrük csempészek mozgására lett figyelmes, a járőr két tagja ekkor elvált, hogy bekerítse a gyanús alakokat. Hangos „állj” kiáltással szólították fel megadásra, de ekkor valaki rájuk lőtt. Sedláček vissza akart lőni, de ekkor egy sötét alak ledöfte, majd a holttestét is elvitték a helyszínről. A magyarországi sajtó ebből arra következtetett, hogy „még maga a cseh hivatalos jelentés sem támasztja alá ezt a föltevést, hogy a cseh pénzügyőrt magyar pénzügyőrök, vagy csendőrök lőtték agyon, ellenben igenis tápot adnak a valószínűségnek, hogy a szerencsétlen cseh vámőr csempészeknek az áldozata”. Ellenben a Prágai Magyar Hírlap ugyanezen kassai rendőrigazgatósági jelentés kapcsán azt írta, hogy „a rendőrigazgatóság szerint a támadók magyar katonák lehettek”, akik „Szedlacseket egy órai járásnyira hurcolták be a magyar területre s ott végeztek vele”.

Jan Sedláček emléktáblája szüleinek sírján a morvaországi Pustiměř temetőjében. Felirata: Emlékezés fiára, Janra, a pénzügyőrség alkalmazottjára, akit szolgálat közben 1923. április 10-én orvul meggyilkolt egy magyar katonai járőr Perény és Hím között. Kassán temették el. Legyen neki könnyű a szlovák föld! Forrás: financnistraz.estranky.cz

 

Az ügy hatalmas hullámokat keltett Csehszlovákiában, amit jelez az is, hogy tucatnyi szlovák képviselő április közepén interpellációt nyújtott be a képviselőházban, amelyben elképesztő hazugságokat hordtak össze a magyar határőrizeti szervekről, többek között azt is, hogy állandó tűzparancsuk van a csehszlovák pénzügyőrökre. Diplomáciai és egyéb ellenlépéseket követeltek a kormánytól, többek között „az országban élő magyar állampolgárok” kiutasítását. A választ viszont még 1924 első felében is csak egyeztették egymás között a tárcák. Beneš úgy vélte, hogy az ügy újbóli napirendre kerülése nem érdeke a kormánynak, ezért csupán informális választ kell adni az interpellációra. Ennek ellenére a képviselők fellépésének azonnali eredménye is volt.

A prágai kormány április 20-án határzárat rendelt el. A következő naptól kezdve nem adtak ki vízumot magyar állampolgároknak és nem engedték belépni Csehszlovákia területére azokat sem, akik már korábban kaptak vízumot. Az utasokat leszállították a vonatokról és visszafordították Magyarország felé. Heteken keresztül lehetetlen volt az átkelés még a kettősbirtokosok számára is, ami a tavaszi munkák idején súlyos károkat okozhatott a gazdáknak. Budapest nem vezetett be hasonló intézkedéseket, annak ellenére sem, hogy sok magyar nemzetiségű személyt (köztük magyar és csehszlovák állampolgárokat) kiutasítottak északi szomszédunk területéről. (Prága eredetileg ötven magyar állampolgár kiutasítását határozta el.)

Április 29-én közös bizottság kezdte meg az eset kivizsgálását. A felek nem értettek egyet abban, hogy ki lőtt először, sőt abban sem, hogy pontosan hol zajlott le az incidens. A lényegi kérdés e téren az volt, hogy Sedláček csehszlovák vagy „semleges” területen veszítette életét (a határ a terepen ekkor még nem volt pontosan kijelölve). Azt azonban mindkét fél elfogadta, hogy az őrmester helyben életét vesztette, s nem elhurcolása után végeztek vele. A magyar sajtó szerint a csehszlovákok követelték, hogy Sedláček gyilkosait cseh bíróság elé kell állítani. A bizottság az április 10-i fő incidens mellett további hat összeütközést vizsgált ki, amelyek közül egy szintén Hidasnémeti melletti április 12-i eset emelkedik ki, ahol állítólag cseh katonák többször is rálőttek Tóth András magyar vámőrre, miközben behatoltak magyar területre. Egyesek tudni vélték, hogy a csehszlovákok bosszút akartak állni elesett bajtársukon, azaz gyilkos szándékkal üldözték a magyar szakaszvezetőt. Magyar újságírók tehát jelen voltak a vizsgálat helyszínén, de a csehszlovák sajtót kizárták onnan. Így nem meglepő, hogy még a magyar nyelvű felvidéki lapok is a prágai hatóságok nézeteit visszhangozták, azt állítva, hogy Sedláčeket tizenkilenc szúrással ölték meg (a magyar sajtó három vagy négy szúrásról írt, az orvosi vizsgálat ötöt mutatott ki, amelyek közül három teljesen áthatolt a testen), valamit hogy a gyilkosság csehszlovák területen történt. A határzárat végül csak május elején szüntették meg, ekkor újra elindult a vízumkiadás és a kishatárforgalom is. A felfokozott hangulatra utal, hogy a határ menti lakosság hajmeresztő híreszteléseket terjesztett, például hogy a „csehek” vérdíjat tűztek ki a magyar vámőrök (és különösen Tóth Ernő őrsparancsnok) fejére, „s kilátásba helyezték azt is, hogy legközelebb betörnek Hernádpetribe és lemészárolják az egész vámőrséget”. Tudni vélték, hogy a „csehek” lefizettek tanúkat, valamint hogy Sedláček holttestébe ők maguk utólag többször beleszúrtak, hogy ezzel igazolják meggyilkolásának brutalitását. Részletesen beszámoltak a lapok a Felvidékről kiutasított magyarok kálváriájáról is; többeknek lefoglalták ingóságait és arra kényszerítették őket, hogy a Ronyván átgázolva – lényegében határsértőként – hagyják el Csehszlovákiát.

Az ellentmondásos állítások miatt nem lehet biztosan megállapítani, mi is történt 1923. április 10-én Hím közelében. A legvalószínűbb, hogy az esetben részt vett egy harmadik fél is, feltehetően egy fegyveres csempészbanda. Ennek feltételezésével ugyanis megmagyarázható a magyar és a csehszlovák álláspont közötti számos különbség, még ha nem is az összes. Ha ezek a csempészek lőttek először, az érthetővé teszi, hogy mindkét oldal határőr-szervei azt hihették, hogy ellenséges támadás érte őket a másik fél részéről. Ez azért is valószínűsíthető, mert a csehszlovákok hallották, hogy valaki válaszol nekik csehül, hogy „mi vagyunk azok”, míg a magyarok kijelentették, hogy ők egyáltalán nem válaszoltak.

Csehszlovákia mindenesetre  – ahogy arra más esetben is volt példa – nemzetközi propagandakampányt indított. Angolul és franciául is kiadtak egy Feszültség Csehszlovákia és Magyarország között című kis füzetkét. A szöveg kiemelte, hogy Magyarország régebb óta terrorizálta északi szomszédját, Sedláček előre megfontolt szándékú meggyilkolása (amit a tizenkilenc szúrás igazolt volna) pedig csak az utolsó csepp volt a pohárban, Prága ezért kényszerült drasztikus lépésekre. Természetesen csak a csehszlovák álláspont szerepelt a kiadványban. Azt sem hangoztatta, hogy az eset miatt Prága magyar állampolgárok egész sorát, sőt, olyan felvidéki magyarokat is kiutasított az országból, akiknek vitatta csehszlovák állampolgárságát. A legnagyobb port egy beregszászi református lelkész, Szutor Jenő kiutasítása kavarta, ami ellen a beregi református egyházmegye 35 000 hívő nevében is tiltakozott, még Masaryk elnökhöz is levelet írtak, ám hiába: a közszeretetben álló lelkésznek távoznia kellett. (Szutor már 1923 végén visszatérhetett Beregszászra, 1951-ben azonban a sztálinista terror áldozata lett.)

Akárki is volt felelős az esetért, a Hím és Perény közti incidens elsimítása érdekében a magyar külügyi tárca júniusban elrendelte a határszakaszon szolgáló (főleg az incidensben résztvevő) közegek fokozatos és feltűnésmentes leváltását. Az indoklás szerint „meggyőződtem arról, hogy a tekintetbe jövő vámőreink a rövid egymásra következett incidensek folytán annyira érzékenyek és annyira túlhevültek, hogy azokat a legszigorúbb és legerősebb fegyelembentartás melletti s a legkisebb ok, vagy ürügy is újabb incidensre ragadtatná, ami pedig feltétlenül kerülendő.” A csehszlovákok azonban (ugyanekkor, júniusban) tudni vélték, hogy a gyilkost kitüntették és visszaküldték határszolgálatra. Ekkor még mindig nem tudták biztosan, melyik magyar vámőr volt Sedláček halálának okozója; nem fogadták el tehát a magyar fél állítását, mely szerint Horváth döfte le szuronyával. Novemberben már úgy vélték, hogy a valódi tettes egy Bocskó nevű szakaszvezető vagy maga Tóth Ernő hadnagy, a vámőrs parancsnoka volt. Arról is értesültek, hogy a magyarok szigorúan megtiltották, hogy a későbbiekben a vámőrség tagjai átlépjék az államhatárt, vagy hogy beszéljenek a csehszlovák határt védő közegekkel. Fegyverhasználat csak parancsnoki utasítás esetén volt lehetséges. Szeptember második felében Bethlen István miniszterelnök és Edvard Beneš csehszlovák külügyminiszter Genfben tárgyalt, többek között a határincidensek elkerülésének módjától is. Megállapodtak arról, hogy a határőrség számára új szolgálati szabályzatot fognak megállapítani. A magyar fél vállalta a Hímben elhunyt, illetve megsebesült csehszlovák pénzügyőrök családjainak kárpótlását, cserébe Beneš ígéretet tett arra, hogy felülvizsgálják a Csehszlovákiából kiutasított magyar állampolgárok ügyét. 1924 elején a magyar kormány ki is fizetett Sedláček rokonainak nyolcvanezer csehszlovák korona kártérítést, míg sebesült társa húszezret kapott. A csehszlovákok még hónapokon, éveken keresztül követték, hogy Tóth Ernő vámőrsparancsnok milyen rangban és beosztásban, hol szolgál. 1924-ben megállapították, hogy újra őrsparancsnok lett Pamlényben, immár főhadnagyként, noha eltávolítása a közös határ mellől az 1923 április végi tárgyalások egyik csehszlovák követelése volt. Arról is beszámoltak, hogy az általuk feltételezett másik tettes, Bokor vagy Bocskó (Bocskor?) szakaszvezető öngyilkos lett.

A felek 1923 novemberében tárgyalásokat kezdtek, hogy megelőzzék az esetleges jövőbeli újabb konfliktusok kirobbanását. A magyar javaslat szerint a határ egy kilométeres körzetébe katonai egységek nem léphettek volna be, a határőrizeti erőknek pedig a határ mindkét oldalán kialakított ötven lépésnyi semleges zónába való belépést tiltották volna meg. A csehszlovákokat meglepte a javaslat, mivel ők kishatárforgalmi tárgyalásra érkeztek Budapestre. Egy decemberi prágai tárcaközi értekezlet után el is utasították a magyar tervezetet. (Arra hivatkoztak, hogy az egész országra érvényes szolgálati szabályzatukat ez megzavarná; minden más határszakaszon a saját szabályzatuk alapján korrekt viszonyt tartanak fenn; emellett a magyar javaslatnak hátsó szándékot is tulajdonítottak, ti. hogy megszüntessék a határ menti csehszlovák katonai fölényt.) A határincidensek elkerülésére vonatkozó egyezményről ennek ellenére egészen 1925-ig tárgyalt a két fél, a magyar levéltári anyagok szerint azonban Prága vonakodott megkötni az erről szóló szerződést.

Bencsik Péter (SZTE Jelenkortörténeti Tanszék)

 

Felhasznált levéltári források

Archiv Ministerstva zahraničních vĕcí (Külügyminisztérium Levéltára, Prága)

V. sekce, kr. 387. Hraniční incidenty 1918–1920.

ZÚ Budapest 1918–1940, kr. 5., inv. č. 132.

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (Budapest)

K69, 638. cs. Csehszlovákia-2. dosszié-1924–1925 és 3. dosszié-1923–1925.

K478, 6. cs. B) dosszié, 5.852/1923.

Národní Archiv České republiky (Cseh Nemzeti Levéltár, Prága)

f. PMV, 225-129-1., 225-129-2., 225-129-3., 225-129-4., 225-129-5., 225-129-9., 225-132-5.

Národní shromáždění československé, Poslanecká sněmovna 1920–1925. (A csehszlovák nemzetgyűlés képviselőháza, 1920–1925)

Tisky, XI/4085. https://www.psp.cz/eknih/1920ns/ps/tisky/t4085_02.htm

 

Sajtóforrások:

A kassai rendőrség információi a hími határincidensről. Prágai Magyar Hírlap, 1923. április 15. 5.

Hármas határincidens Hidasnémeti mellett. Nyírvidék, 1923. április 17. 1.

Cseh járőrök ismételten átlépték a magyar határt. Ellenzék, 1923. április 19. 3.

A csehek elzárták a magyar határt. Az Est, 1923. április 24. 1–2.

Represszáliák a határincidensek miatt. Prágai Magyar Hírlap, 1923. április 24. 1.

Uzavření hranic proti Maďarsku. Lidové noviny, 1923. április 24.

Illetékes nyilatkozatok a cseh–magyar határkonfliktusról. Az Újság, 1923. április 24. 1–2.

A cseh–magyar határincidens. Budapesti Hírlap, 1923. április 25. 3.

A cseh kormány előzetes elégtételt követel. Szeged, 1923. április 25. 1. (Hasonló cikk jelent meg az Új Barázda, a Reggeli Hírlap, a Pesti Napló, a Budapesti Hírlap, a Friss Újság, a Nemzeti Újság, a Szózat, a Pesti Hírlap stb. hasábjain is.)

A kormány nem válaszol retorzióval a cseheknek. Szeged, 1923. április 26. 1.

A csehek új határincidenst koholnak. Budapesti Hírlap, 1923. április 28. 2.

Az Est tudósítójának jelentése a magyar–cseh vegyes bizottság tárgyalásáról a határincidens színhelyén. Az Est, 1923. május 1. 1–2.; Hivatalos jelentés a cseh–magyar bizottság vasárnapi tárgyalásáról. Uo. 11.

Ötvennégyen kaptak huszonnégyórás határidőre kiutasítási végzést. Budapesti Hírlap, 1923. május 1. 3.

A magyar–cseh bizottság helyszíni szemléje a véres határösszeütközés dolgában. Friss Újság, 1923. május 1. 2.

Nem döntött még ez vegyesbizottság a határincidensek ügyében. Nemzeti Újság, 1923. május 1. 1–2.

A cseh-szlovák–magyar vegyes bizottság vizsgálata. Prágai Magyar Hírlap, 1923. május 1. 1.

A határincidensek ügyében a bizottságok befejezték a vizsgálatot. Reggeli Hírlap, 1923. május 1. 1–2.

Közös jegyzőkönyvvel fejezte be a cseh–magyar bizottság munkáját. Új Nemzedék, 1923. május 3. 3.

A csehek megszüntetik a repressziós intézkedéseket. 8 Órai Újság, 1923. május 4. 1.

Hétfőtől ismét megindult a határszéli személyforgalom. Esztergom, 1923. május 16. 1.

Egy református lelkész kálváriája. Prágai Magyar Hírlap, 1923. augusztus 8. 3–4.

A magyar–cseh-szlovák tanácskozások eredménye. Prágai Magyar Hírlap, 1923. szeptember 25. 5.

Magyarország talpraállítása Közép-Európa konszolidálásának fontos érdeke. Egyetértés, 1923. szeptember 28. 1.

Mennyi kártérítést fizet a magyar kormány a hími határincidens áldozatainak? Friss Újság, 1924. február 5. 3.

 

Címkép: perényi képeslap. Forrás: Hungaricana