Előrebocsátom, hogy gyakorlatilag az összes, az alábbi térképeken látható falu magyar lakosságú volt (egy érdekes kivétellel, de erről majd később), így a trianoni határ megvonása nemzetiségi alapon itt is felettébb igazságtalanul történt. Most csak a trianoni szerződésszöveget és a kialakult határt vetem egybe.

A szerződésszöveg a következőt tartalmazza a határszakaszról:

„…a 431. magassági ponttól, körülbelül 3 km-re Tornától délnyugatra (…) délnyugat felé a 365. magassági pontig, körülbelül 12 km-re Pelsőcztől dél-délkeletre: a helyszínen megállapítandó vonal, amely a 601., 381. (a rozsnyó-edelényi úton), 557. és 502. magassági pontokon át halad;”

Ha ezt a korabeli térképen ábrázoljuk:

1. ábra. A trianoni szerződés szerinti határkijelölés a Gömör–Tornai-karszton, Aggtelektől a Bódváig. Barna vonal: vízválasztón húzódó határ. Zöld vonal: „helyszínen kijelölendő határ” megjelölt településekkel a határ két oldalán. Számozott magassági pontok: ezen pontokon haladjon át a határ.

A következőkben a délnyugati „365.” és az északkeleti „431.” pontok közötti határszakaszt tekintem át: délre, a Sajó felé a vízválasztó vonalat pontosan kijelölték a helyszínen, az északkeleti zöld vonal pedig többé-kevésbé a közigazgatási (kataszteri) településhatárok mentén lett meghúzva. Az igazán bonyolult, hegyi szakaszon viszont csak kb. tíz kilométerenként egy fixpontot kapott a határmegállapító bizottság – és a feladatot, hogy ebből hozzon ki valamit. Ad abszurdum a pontok közti egyenes vonal is megoldása lehetett volna a feladatnak, bár ezt hegyes területen nem is olyan egyszerű kitűzni.

Ahogy a többi kijelölt határszakaszon, itt is a települések közigazgatási határait próbálták először figyelembe venni. Ez a szakasz délnyugati végén megoldást is hozott, hiszen az „502.” pont, a Poronya-tető pontosan Aggtelek és Hosszúszó falvak közigazgatási határán van: kézenfekvő volt a „barna vonalat” a közigazgatási határ mentén idáig húzni. Innen viszont elkezdődött a nehéz munka: a többi kijelölt határpont egyike sem feküdt települési határon:

2. ábra. Települési határok és kijelölt határpontok az aggteleki határszakaszon. Sárga vonal: megyehatár. Piros vonalak: községhatárok. Szürke vonal: a végleges trianoni határ. Figyeljük meg a Derenk és Komjáti közigazgatási területének északi részén a határ beöblösödéseit a kijelölt határpontok felé.

A leendő határszakasz keleti (Abaúj-Torna megyei) felén azért majdnem megoldást ad ez: a 601. és 381. sz. pontok majdnem a kataszteri határon vannak. Az ország másik végén, Ausztria és Magyarország határán az érintett felek ekkor általában (bár pont az Írott-kőn nem) ilyenkor „elengedték” a rögzített határpontokat és maradtak a közigazgatási határoknál. Itt azonban – vagy azért, mert ez a „győztes” Csehszlovákia határa volt, vagy azért, mert mi sem engedtük el a nekünk „többet hozó” „557.” pontot – más volt a helyzet. Így alakult ki a határ két, a fentiek ismerete nélkül teljesen érthetetlen és megmagyarázhatatlan „ki- illetve beugrása”: az Alsó-hegy tetején a délre kanyarodás a 601. pontig (3. ábra) és Vidomáj-tanya valamint Jablonca között a fura tüske a korabeli derenki faluhatárba (4. ábra), az Alsóhegy és a Jósvai-plató közti nyeregponton.

3. ábra. A trianoni határ furcsa beugrása az Alsó-hegy tetején: a „601.” pont, a Vecsem-bükk csúcsa alul, a piros és a szürke vonal találkozásánál van, ezért „kanyarodik ki” a határ a pirossal jelölt eredeti községhatároktól. A „601.” pont neve félrevezető: a Vecsem-bükk magassága 555 méter (de a III. katonai felmérés térképén tényleg 601-es érték szerepel).

4. ábra. A határ (a térkép hátterén átsejlő fehér vonal) furcsa bekanyarodása a derenk-jabloncai hágón, 1:2880 méretarányú kataszteri térképen. A déli határponton meg is van jelölve a „381.” pont, amely egyébként a topográfiai térképeken nincs feltüntetve.

Így elmondható, hogy a határszakasz keleti, tornai végén, Derenk, Bódvaszilas, Komjáti és Tornanádaska közigazgatási területének északi határa lett a trianoni határ, minimális veszteséggel ott, ahol ezt az előre megadott pontok kijelölték.

Az igazán nehéz feladat nyugatabbra, a gömöri Haragistya térségében volt. Ha nincs az 557. pont megjelölve, simán meg lehetett volna húzni a határt Aggtelek, Jósvafő, Szin és Derenk északi és nyugati határán, legnagyobb részt Gömör-Kishont és Abaúj-Torna megyék határán. De ott volt: így aztán megpróbálkoztak a lehetetlennel: a vízválasztó vonal meghúzásával a karsztfennsíkon. Ilyen vagy van vagy nincs: a töbrökkel, lefolyástalan (illetve csak lefelé, a barlangok irányába lefolyással bíró) mélyedésekkel sűrűn fedett vidéken ott még csak-csak megy ez, ahol patakok folynak a felszínen. A Haragistyán és nyugatabbra, a szilicei platón azonban ilyenek alig vannak (5. ábra).

5. ábra. Vízválasztón fut a határ az 557. és 502. pontok közt vagy sem? Végül is mindegy: ha a pontozott vonalon, a határon túlra került falvak közigazgatási határán húzzák meg, az is belefért volna, a Haragistyán legalábbis. Keletebbre a rögzített 557. pont miatt ezt nem lehetett megtenni.

A fentiekben többször említettem Derenk község nevét. Ha megnézzük a korabeli topográfiai térképet, e falu körül – de a környéken csak itt – szláv hegyneveket is találunk. „Volt ennek a Trianonnak mégis valami alapja itt”, gondolhatnánk. De nem volt. Ezek nem szlovák, hanem lengyel (eredetű) nevek. Derenk ugyanis a trianoni Magyarország egyetlen lengyel faluja volt, amelyet az Esterházyak népesítettek be 1711 után lengyel nyelvű szepesi gorálokkal. Egyes leírások szerint

„a trianoni határokkal kapcsolatban nem csak Sopronban és a környező falvakban tartottak népszavazást a hovatartozásról, hanem máshol is. Az Ózd melletti Susán (a magyar lakosságú falu természetesen Magyarországot választotta) valamint Derenken. A XVIII. században lengyelekkel (gorálok) betelepített Abaúj-Torna-i község egyetlen utcájának közepén húzták meg a határvonalat a térképrajzolók. Ezt követően a derenkiek dönthettek, hogy melyik országhoz szeretnének tartozni. Annak ellenére, hogy minden a Csehszlovákiához került Jabloncához kötötte őket, dacára szláv származásuknak, hűen az ezeréves lengyel-magyar barátsághoz Magyarországot választották”.

Ez azonban nem valószínű: szinte kizárt, hogy a határbizottság a falu főutcáját jelölte volna ki, akár csak ideiglenes határnak (ilyet sehol nem csináltak, még ott sem, ahol a szerződés szerinti vízválasztó egy falun ment keresztül). Tudomásom szerint Sopronon kívül formális népszavazás nem történt a trianoni határokról: a határmegállapító bizottságok meglátogatták a településeket, és az ott élők véleményt is nyilváníthattak, ez azonban nem volt „népszavazás”, és csak nagyon kivételes esetekben számított bármit is. Derenken akár számíthatott volna: amennyi szabadságot kapott a bizottság a kevés rögzített határponttal, a hegység közepén levő kisközség (a községhatár keleti része nélkül) akár át is kerülhetett volna Csehszlovákiába. Még érdekesebb, hogy akkor akár ma is meglenne a falu: a harmincas években a környéken kezdtek a kormányzó medvevadász-területének kiépítésébe, és bár a negyvenes évek elejére a bécsi döntésekkel már igazi medvevadász-területek is visszatértek, a projekt addigra elkezdődött, 1943-ra a falut felszámolták, lakói a házukért kapott megváltási pénzből másutt telepedtek le. Napjainkban a falu helye lengyel emlékhely, évente megtartott búcsún találkoznak a hajdani lengyel lakosok és leszármazottaik.

6. ábra. A trianoni határpontok és a végleges határ (piros) a gömör-tornai határtérségben. Pontozott vonalak: községhatárok, amelyekből akár a végleges határok is lehettek volna. Szaggatott vonal: Derenk község közigazgatási határa: ha a derenkiek „máshogy döntenek”, a vonalazott terület (legalábbis a „381”-ponttól nyugatra) Csehszlovákiához kerülhetett volna.

A határ megvonása után Derenk még egyszer előkerült a magyar–csehszlovák határ-alkudozásokban. A Somoskő–Somoskőújfalu környéki határ – végül Magyarország számára minimálisan kedvező – módosítása kapcsán felmerült, hogy a két falu átengedéséért Csehszlovákia Derenk térségében kér kompenzációt. Ez később nem történt meg: a két nógrádi település Magyarországhoz került, a tornai határszakasz viszont már nem változott.

Timár Gábor (ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszék)