Milyen megállapodás nyomán került Lengyelországhoz Árva és Szepes vármegye egy része?

Timár Gábor, az ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének vezetője, a Trianon100 blogjának állandó szerzője az Európa Rádióban beszélt a déli határszakaszra vonatkozó tervekről és a határkijelölés lépéseiről.

A Lechner Tudásközpont Alaphálózati és Államhatárügyi Osztálya, az Arcanum Adatbázis Kft., a Trianon 100 Kutatócsoport és az ELTE TTK együttműködésének eredményeként a békeszerződés aláírásának évfordulóján, 2020. június 4-én a MAPIRE történeti térképes portál publikálta a határmegállapító bizottságok által a békeszerződés döntéseinek figyelembevételével készített nagy méretarányú térképeket.

Az Európa Rádió műsorában a magyar–román határkijelölésről.

Magyarország határait több száz kilométeren folyók, vízfolyások adják. Hogyan jelölték ki ezeket a határokat?

A Maros, a Tisza, a Duna és a dél-erdélyi hegyvidék által közrefogott, mintegy 35 ezer négyzetkilométer kiterjedésű történelmi tartomány, a Bánság (németesen Bánát) az I. világháború idejére etnikailag szinte tökéletes keveréket alkotott. A Torontál, Temes és Krassó-Szörény vármegyék alkotta területen majdnem pontosan egynegyed arányban éltek németek, magyarok, románok és szerbek, de más nemzetiségek, pl. bolgárok és szlovákok is képviseltették magukat.

A történelmi Magyarország északkeleti része, a ma túlnyomórészt Ukrajnához tartozó Kárpátalja nagyjából az Ungvár–Munkács–Nagyszőlős vonaltól északkeletre ruszin többségű volt, szórványként német, magyar és román lakossággal. A békekonferencián Ukrajna kérdésével sokáig nem tudtak mit kezdeni, pedig a területhez etnikai alapon leginkább arrafelé lehetett rokon lakosságot találni, miközben a szomszéd államok aspirációi természetesen ebben az irányban is megjelentek.

Kollégáink a Kossuth Rádió 100 éve történt című műsorában beszélgettek a csehszlovák határkijelölésről és Csehszlovákia létrejöttéről.

A történelmi Magyarországból nemcsak a szomszéd országoknak jutott zsákmány: kisebb területeket Lengyelország, Fiume városát pedig Olaszország szerezte meg. Ezeket a területi változásokat azonban hiába keressük a trianoni szerződésben, mely szigorúan csak az új ország határaira koncentrál. De hol, milyen szerződésben találjuk meg Árva és Szepes egyes részeinek Lengyelországhoz csatolását?

A trianoni Magyarország határainak kijelölését elemző cikksorozata újabb részében Timár Gábor a belgrádi egyezmény következményeiről és a déli határ alakulásáról ír.

A trianoni szerződés értelmében megtörtént részletes határmegállapítás a többi határszakaszhoz képest a magyar–román határon okozta a legkevesebb meglepetést. A román fél és a határmegállapító bizottság nem titkoltan őket támogató antant-párti többsége minél rövidebb úton szerette volna lezárni a folyamatot, így komolyabb módosításra nemcsak elvi okokból nem adtak lehetőséget, de a bizottsági ügyrend megállapításával rögtön elejét is vették annak.

A trianoni szerződés a határ összesen több száz kilométeres szakaszát vízfolyásokon jelöli ki. A leghosszabb a dunai határszakasz, de az Ipoly, a Hernád, a Ronyva, a Tisza, a Csaronda, a Maros, a Dráva, a Mura és a Lendva folyók és patakok is határrá váltak egyes szakaszokon a szerződés értelmében. Timár Gábor újabb írása a trianoni Magyarország határainak kijelöléséről.

A Trianon után kialakult négy határszakaszból („Cseh-Szlovákország”, „Szerb-Horvát-Szlovén Állam”, Románia és Ausztria) az utóbbi minden szempontból kivételes volt. Ausztria nem volt győztes állam, így az, hogy egyáltalán igénnyel léphettek fel magyar területekért, kivételes volt.

A magyar–osztrák határ kijelölése, bár jogilag ugyanúgy történt, mint másik három szomszédunkkal, tartalmát tekintve – minthogy nem „győztes, kisantant” állammal álltunk szemben – sokkal nagyobb mozgásteret adott Magyarországnak. Éltünk is vele, amennyire lehetett. Sopron és a Pinka-völgy története talán közismert, az már kevéssé az, hogy a Mosoni-síkon is érdemben változott a határ az eredeti vázlathoz képest.

Az osztrák–magyar határ megvonása, különösen pedig a helyszíni határkijelölés lényegesen eltért a többi, „győztes” országgal létrejött trianoni határétól. Nem véletlen, hogy a legtöbb sikeres helyi revízió is itt jött létre. De mindezek előtt a csehek megpróbálták „elvágni” egymástól Ausztriát és Magyarországot.

Salgótarján keleti előterétól Ózdig – pontosabban a „ketté nem vágott” Tajtitól (szlovákul Tachty) a Magyarországon maradt Susáig – a békeszerződés szerint a vízválasztó a határ: északon a Rima, délen a Tarna és a Hangony vízgyűjtőjével. De mégsem pontosan ez – ennek viszont megvan a maga oka. Magyarország itt nem járt jól, enyhe vigasz, hogy a túloldalon maradt, elcsatolt magyarok – mert „természetesen” ez is magyarlakta vidék – legalább nem jártak nagyon rosszul.

Timár Gábor és Kondor Attila Csaba cikke azt mutatja be, hogy a magyar-horvát belső határ hogyan "lépett elő" államhatárrá Magyarország és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság között.