Folyóvizeink túlnyomó része a határokon túlról érkezik, és csak két kisebb vízfolyásunk vízgyűjtője esik majdnem teljesen a mai országterületre: a Zaláé és a Zagyváé. A Zala-vízgyűjtőből, a forrástól nem messze egy oldalvölgyben egy kis darab Szlovéniában van (pedig ezt majdnem korrigálták 1922-ben), a Zagyva-forrás Magyarországon van, de a legnagyobb mellékág, a Tarna eredetét keresve át kell lépnünk a trianoni határt, ha épp csak egy-másfél kilométerrel is. De miért, ha ez egy vízválasztó-határ?
A határ ennyire délen történt kijelölésének fő oka a Rima- és Sajó-völgyi vasutak (Fülektől Rozsnyó felé) csehszlovák kézre juttatása volt. Pusztán a vasút miatt nem kellett volna ennyire délre kijelölni a határt, de a földrajzi ok, ami miatt 3-4 falunyival délebbre tolták azt, a győztesek szempontjából érthető: a Rima vízgyűjtőjét a csehszlovák államnak adták. A szerződésszöveg így fogalmaz:
(278. magassági ponttól a Sajó és a Rima összefolyásától délre) „délnyugat felé a 485. magassági pontig, körülbelül 10 km-re Salgótarjántól kelet-északkeletre: a helyszínen megállapítandó vonal, amely általában az északra eső Rima és a délre eső Hangony és Tarna medencéinek vízválasztó-vonalát követi”.
Vízválasztót kijelölni, hacsak nem karsztfennsíkon vagyunk, nem túl bonyolult, bárki meg tudja tenni: a gerincvonalon kell végigsétálni úgy, hogy jobbra és balra is mindig lejtsen a terep, végig a csúcsokon és a nyergeken – a csúcsokon persze el kell dönteni, hogy melyik gerincen tovább. Itt is meg lehetett (volna) csinálni, és az érintett határszakasz túlnyomó részén ez is történt. Nem mindenütt, és erre a szerződés is lehetőséget kínál, amikor azt mondja, hogy az amúgy is a helyszínen kiválasztandó vonal általában kövesse a vízválasztót. Ha valakit érdekel, a jogilag irányadó francia szöveg így fogalmaz: „…suivant d'une manière générale la ligne de partage des eaux entre les bassins de la Rima au Nord et des Hangony et Tarna au Sud”. Szóval praktikusan a Rima déli vízválasztója, de azért nincs ez teljesen kőbe vésve. Lássuk, mi lett belőle:
1. ábra: a vízválasztó-határ a „485.” ponttól keletre (barna) és a végleges országhatár (lila): van eltérés, nem is kevés. Innen keletre viszont szinte teljesen pontosan a vízválasztón halad a határ. Nyugatra, már a térkép szélén túli folytatással az 1923-ban korrigált somoskői terület kezdődik. Vékony fekete vonalak jelzik a települések közti közigazgatási határokat Trianon előtt, de ez az adatbázis a terület északi részén nem teljes.
Ha nyugatról keletre (balról jobbra) végignézzük a határt, az első komoly eltérés épp az, ahol Csehszlovákia megkapta a Tarna forrásterületét, majd középen jön egy kisebb magyar majd egy még kisebb csehszlovák nyereség a vízválasztóhoz képest, végül az utolsó eltérés Zabartól északra egy újabb kisebb magyar nyereség. Vajon ez valami kompenzáció lenne? Lehetséges. Ahol rosszul jártunk, ott a józan ész van e határkijelölés mögött: a végleges határ nem a vízválasztót, hanem a települések közti kataszteri határokat követi. Ahol jól jártunk, ott viszont nem, különösebb helyi ok nélkül „terjeszkedtünk túl” a vízválasztón. Keletebbre aztán, már az 1. ábra területétől jobbra a kataszteri határok pont a vízválasztón futnak.
2. ábra: a „vízválasztó-határ” (barna) és a végleges országhatár (sárga), Salgótarjántól Ózd felé tekintve, jobbra Magyarország, balra Szlovákia (másfélszeres magassági kiemelés a Google Earth-ön). A kép előterében a Tarna végül elcsatolt forrásvidéke.
Területi szempontból a legfájdalmasabb talán pont a 2. ábra előterében a Tarna forrásvidéke, ez a kb. 3,5 km2 terület, amelynél nagyobb „helyi veszteség” az előzetesen megjelölt határhoz képest csak Nagyszalonta térségében, a román határon érte Magyarországot. A dolognak viszont sajnos volt értelme: a vízválasztó mechanikus kijelölése Tajti (ma: Tachty) település déli részét Magyarországon, nagyobb részét viszont Csehszlovákiában tartotta volna, egyfajta „Nagyszelmenc–Kisszelmenc szituációt” létrehozva. Ezt egyik fél sem akarta. Nyilván a csehek is elengedhették volna a máig színmagyar Tajtit (a szerződésszöveg nem említi a települést), de annak nagyobb része a Rimába folyó Gortva vízgyűjtőjén van. Ha a magyar fél nagyon köti az ebet a karóhoz, valószínűleg megkapjuk a „barna” határt és a falu egy részét. A józan ész azonban a kataszteri határok megtartását jelentette: ezeket ki sem kellett jelölni, hiszen ki voltak, egyszerűen a települési határkövekhez kellett tenni az államhatár jelzését. Tajti így is elvesztette közigazgatási területének a mai Zagyvaróna–Cered közötti (a határ magyar oldalán futó) országúttól délre fekvő földjeit.
3. ábra: a végleges határvonal kijelölése Péterfalva (Petrovce) közigazgatási területének déli részén az 1:2880 méretarányú kataszteri térképen: itt pont a vízválasztótól északra (az 1. ábra jobb oldalán felül levő eltérésnél).
A vizsgált határszakasz keleti vége azonban rejt még egy érdekességet, ez pedig Susa falu (ma Ózd része).
4. ábra. Vitán felül áll: Susa északi határa, itt a sárgával jelölt végleges, ma is érvényes határ a vízválasztó (Google Earth perspektív kép). A csehek mégis vonakodtak kiüríteni.
Susa, hasonlóan a későbbi csehszlovák–magyar határ számos más településéhez, a trianoni béke aláírásakor csehszlovák megszállás alatt állt, és a béke értelmében (egyértelműen a vízválasztó déli oldalán, a nevesített Hangony medencéjében feküdt, még ha a falu neve nincs is a szerződésszövegben) ki kellett volna üríteniük. Ezen a helyen – nem igazán érthető okból – ez nem történt meg, sőt a csehszlovák fél kérte is a határmegállapító bizottságtól, hogy a falu hozzá tartozzon (bővebben pl. itt lehet erről olvasni).
A színmagyar település a bizottság látogatásakor nyilván a Magyarországhoz tartozást preferálta, de magából a szerződésszövegből is ez következett. A határmegállapító bizottság ezért a cseh kérést 1922. október 20-án elutasította, és a magyar közigazgatás itt is helyreállt. Érdekes példája ez annak, hogy a Millerand-féle kísérőlevél, amelyet a magyar fél a trianoni igazságtalanság helyi korrekciója lehetőségeként értelmezett, az utódállamok számára is lehetőséget adhatott (volna) további területszerzésre.
5. ábra: korabeli tudósítás az Új Nemzedék 1922. november 3-i számában Susa visszaadásáról és egy Pozsony melletti (Csehszlovákia javára történt) kisebb határkorrekcióról (Arcanum Digitális Tudománytár).
Timár Gábor (ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszék)
