1919. június 7-én a Vörös Hadsereg sikeres felvidéki hadjáratát látva a Párizsban ülésező békekonferencia jegyzéket küldött Budapestre, amelyben felszólította a Tanácskormányt, hogy azonnal szüntessék be a hadműveleteket. A közvélemény által csak (első) Clemenceau-jegyzékként ismert távirat ekkor még homályos ígéretet tett arra, hogy a feltételek teljesítése esetén a Tanácskormányt meg fogják hívni a békekonferenciára.

Ez a rövid, de sokszereplős történet tömören összefoglalja, hogy az első világháború emlékezete mennyire megosztotta az egyes nemzetiségi csoportokat, s adott esetben micsoda konfliktusokat gerjesztett a kis közösségeken belül. De talán még többet mond el zsidók és nem zsidók, zsidók és magyarok viszonyáról.

A kötet a csehszlovákiai magyar értelmiségi lét lokális és regionális dimenzióit tárja elénk két életrajz, az elhivatott evangélikus történelem tanár, Gömöry János és az írói babérokra törő, nemzeti konzervatív Sziklay Ferenc Trianon utáni életpályájának egymás mellé állítása révén. Elképzeléseik, közösségről való gondolkodásuk feltárása során nemcsak az eperjesi és a kassai polgárság politikával, kultúrával, irodalommal és szimbolikus gesztusokkal átitatott mindennapjai tárulnak elénk, hanem országos magyar irodalmi viták, így például a Szentiváni Kúriák gyújtópontjába is kerülünk.