Menekültek
Az alábbi adatbázis Dékány István: Trianoni árvák című könyvéhez készült, annak
DVD-mellékleteként meg is vásárolható. A szerző, a Noran Libro Kiadó és az MTA Bölcsészettudományi
Kutatóközpontja valamint az MTA-Lendület Trianon 100 Kutatócsoport együttműködése tette elérhetővé az
internet-felhasználók számára.
Név ↓ | Foglalkozás ↓ | Honnan ↓ | Hova ↓ | Mikor ↓ | Családtagok ↓ | Forrás ↓ | Megjegyzés |
---|---|---|---|---|---|---|---|
Nojcsek Álmos | keresekedősegéd | Szabadka [Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.09.12 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Gold Zsigmond és családja | keresked | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.04.07 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
dr. Széplaki János | kereskedelmi akadémiai igazgató | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1920.12.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Szabó Péter | kereskedelmi alkalmazott | Temesvár [Temes] | Kiskunfélegyháza [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.26 | 5 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
Donavel | kereskedelmi iskolai igazgató | Temesvár [Temes] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.04.07 | Szegedi Friss Újság | ||
Horváth Ferenc | kereskedelmi iskolai tanár | Arad [Arad] | Budapest | 1921.04.16 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
Vojnics Jadnics Márk | kereskedelmi ügynök | Szabadka [Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921. 12. 12-18. | Szegedre érkezett menekültek | fellebbezés alatt | |
Kis Árpád | kereskedelmi utazó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Halasits Náthán | kereskedő | Nagykároly [Szatmár] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.06.23 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
Lővy Dávid | kereskedő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szana [Nincs adat] | 1921.04.07 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Nagy Dániel | kereskedő | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.10.16 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
Szabó Péter | kereskedő | Temesvár [Temes] | Kiskunfélegyháza [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.21 | 4 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
Káldori Emil | kereskedő | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.07.01 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Friedmann Mihályné | kereskedő | Arad [Arad] | Budapest | 1920.09.12 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
Surcsku (Suresku) György | kereskedő | Temesvár [Temes] | Bécs [Ausztria] | 1920.07.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Piri Kálmán | kereskedő | Kolozsvár [Kolozs] | Pécs [Baranya] | 1920.07.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Surják János | kereskedő | Szamosújvár [Szolnok-Doboka] | Biharkeresztes [Bihar] | 1920.12.21 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | ||
Léderer Kálmán és családja | kereskedő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.04.07 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Groszman József | kereskedő | Szamosújvár [Szolnok-Doboka] | Biharkeresztes [Bihar] | 1920.12.21 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
Gegner Győző | kereskedő | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.07.05 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Groszmann János | kereskedő | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.09.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
Szilágyi Sándor | kereskedő | Arad [Arad] | Budapest | 1921.04.07 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Somogyi Károly | kereskedő | Nagyvárad [Bihar] | Veszprém [Veszprém] | 1920.06.23 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
Doboy Dénes | kereskedő | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Szeged [Csongrád] | 1920.11.30 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | |
Helmeczy Kálmán | kereskedő | Ópiski [Hunyad] | Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921. 8. 1-10 | 2 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
Márk Károly | kereskedő | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.12.23 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | ||
Urbán János | kereskedő | Szászrégen [Maros-Torda] | Székesfehérvár [Fejér] | 1921.07.04 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
Palásti Gyula | kereskedő | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.08.25 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Teodorovics Péter | kereskedő | Ternova [Hunyad] | Csorvás [Békés] | 1920.10.06 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
Bartman Zsigmond | kereskedő | Szamosújvár [Szolnok-Doboka] | Biharkeresztes [Bihar] | 1920.12.21 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | ||
Mendel Izsák és családja | kereskedő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.04.07 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Bisitz Ignác | kereskedő | Petrozsény [Hunyad] | Budapest | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
Grünbaum Sándor | kereskedő | Kácsfalu [Baranya] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1922.07.13 | 3 | A Nép | (Dél-Baranyából 1922. július 10-én kiutasítottak) |
Eperjesi J.-né | kereskedő | Karánsebes [Krassó-Szörény] | Sopron [Sopron] | 1920.12.27 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Grünberger Nándor | kereskedő | Vinkovci [Szerém] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.07.03 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | visszautasítva | |
Varju Péter | kereskedő | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1920.10.02 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám | |
Bitó (Bittó) Rezső | kereskedő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.03.22 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
Bitó (Bittó) Rezső | kereskedő | Kolozsvár [Kolozs] | Pestszentlőrinc [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.03.29 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
Epstein Simon | kereskedő | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.07.05 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Kovács Gyula | kereskedő | Budapest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | Budapest | 1920.11.30 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | ||
Imre Sándor | kereskedő | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.11.30 | 12 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | |
Erdei Károly | kereskedő | Versec [Temes] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.06.24 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
Gujica Ibrahim | kereskedő | Sjubicska [Nincs adat] | Budapest | 1921. 12. 12-18. | Szegedre érkezett menekültek | ||
Futics Gerő | kereskedő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.03.22 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
Kamogyai (Kamugai) István | kereskedő | Kolozsvár [Kolozs] | Salgótarján [Nógrád] | 1921.03.08 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
Kővári Miksáné | kereskedő | Torda [Torda-Aranyos] | Budapest | 1920.12.10 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 8. sz. | |
Kamogyai (Kamugai) István | kereskedő | Kolozsvár [Kolozs] | Salgótarján [Nógrád] | 1921.03.10 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám | |
Kőváry Jenő | kereskedő | Kolozsvár [Kolozs] | Erzsébetfalva [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.08 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Tábori Ödön | kereskedő | Lisznyó [Háromszék] | Budapest | 1920.12.10 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 8. sz. | |
Lengyel Bertalan | kereskedő | Csíkménaság [Csík] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.05.20-31. | 3 | Szolnokra érkezett menekültek | |
Nagy János | kereskedő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1920.12.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Rosenfeld Lipót | kereskedő | Biharkeresztes [Bihar] | Püspökladány [Hajdú] | 1920.09.29 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám | |
Tábori Ödön | kereskedő | Szamosújvár [Szolnok-Doboka] | Békéscsaba [Békés] | 1920.12.20 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
Fischer Ferenc | kereskedő | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.07.05 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Gungl János | kereskedő | Temesvár [Temes] | Budapest | 1921.04.07 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Basteczky Antal | kereskedő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Csehszlovákia] | 1920.07.17 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Jónás Márton | kereskedő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.09.27 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
Kovács István | kereskedő | Máramarossziget [Máramaros] | Debrecen [Hajdú] | 1920.10.03 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
Serei István | kereskedő | Nagykároly [Szatmár] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.06.23 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
Jónás Márton | kereskedő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.10.17 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Marsalek János | kereskedő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Székesfehérvár [Fejér] | 1921.02.11 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Peller József | kereskedő | Arad [Arad] | Nagytétény [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.09 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
Rostauser Ottó | kereskedő | Segesvár [Nagy-Küküllő] | Budapest | 1920.11.09 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz. | |
Herold Aurélné | kereskedő | Kolozsvár [Kolozs] | Rákoshegy [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.09.12 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
Gutman Adolf | kereskedő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.09.27 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | ||
Spiegel Sándorné | kereskedő | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.07.08 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Mészáros János | kereskedő | Nagyvárad [Bihar] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.10.27 | Debreczeni ujság | ||
Spitz Józsefné | kereskedő | Nagykároly [Szatmár] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Politzer Sándor | kereskedő | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.07.01 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Bobin István | kereskedő | Temesvár [Temes] | Szeged [Csongrád] | 1920.06.24 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
Spitzer Jakab | kereskedő | Temesvár [Temes] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.24 | 2 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
Spitzer Lajos | kereskedő | Nagyvárad [Bihar] | Szeged [Csongrád] | 1920.06.23 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
Neumann Lajos | kereskedő | Nagykároly [Szatmár] | Budapest | 1920.06.23 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
Szema Mihály | kereskedő | Szabadka [Bodrog] | Budapest | 1921.09.21 | 4 | Szegedre érkezett menekültek | |
Ősz János | kereskedő | Nagykároly [Szatmár] | Debrecen [Hajdú] | 1920.10.02 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám | |
Berger Sámuel | kereskedő | Szomolnok [Szepes] | Rákosszentmihály [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.04.16 | 7 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
Gertner Ferenc | kereskedő | Kolozsvár [Kolozs] | Nagykőrös [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.11.30 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | |
Gertner Ferenc | kereskedő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nagykőrös [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.12.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Alberti Pál | kereskedő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.05.05 | 3 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Szabó Ferenc | kereskedő | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.09.06 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
Bakcsi József | kereskedő | Sepsiszentgyörgy [Háromszék] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.06.01-15 | 3 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
Hindl Gyula | kereskedő | Arad [Arad] | Budapest | 1920.10.09 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Fehérváry István | kereskedő | Fiume [Fiume] | Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.11.30 | 5 | Szegedre érkezett menekültek | |
Berliner Jenő | kereskedő | Pécska [Arad] | Budapest | 1920.10.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
Gyorgyevides E. | kereskedő | Facsád [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.12.23 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | ||
Takó Gergely | kereskedő | Fehértelep [Temes] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.08.13 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Bernát Ferenc | kereskedő | Szilberek [Bács-Bodrog] | Budapest | 1921.04.16 | 1 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Péselt Aladár | kereskedő | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.08.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Vallinger Ottmár | kereskedő | Arad [Arad] | Budapest | 1920.10.06 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
Magyar Imre | kereskedő | Újvidék [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.08.13 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Pap József | kereskedő | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.11.24 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | ||
Taman Ferenc | kereskedő | Kolozsvár [Kolozs] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.04.29 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | ||
Juhász János | kereskedő | Szabadka [Bodrog] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921. 12. 12-18. | Szegedre érkezett menekültek | ||
György János | kereskedő | Déva [Hunyad] | Hatvan [Heves] | 1920.12.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Péter János | kereskedő | Székelykeresztúr [Udvarhely] | Rákoskeresztúr [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.10 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Szőcs József | kereskedő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.01.28 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Tohaty Ágostonné | kereskedő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Dunakeszi [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.21 | |||
Kricshofer János | kereskedő | Nagykároly [Szatmár] | Biharkeresztes [Bihar] | 1921.02.19 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | ||
Fekete Ernő | kereskedő | Lugos [Krassó-Szörény] | Biharkeresztes [Bihar] | 1920.12.23 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | ||
Kesczeg Mihály | kereskedő | Déva [Hunyad] | Békéscsaba [Békés] | 1920.10.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
Stein Péter | kereskedő | Nagykikinda [Torontál] | Szeged [Csongrád] | 1922.02.21 | 2 | Szegedre érkezett menekültek | |
Barabás József | kereskedő | Kolozsvár [Kolozs] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.11.29 | 3 | Szolnokra érkezett menekültek | |
Schmidt Mihály | kereskedő | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1921.07.04 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
Barabás József | kereskedő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1921.12.19 | |||
Fekete János | kereskedő | Szamosújvár [Szolnok-Doboka] | Biharkeresztes [Bihar] | 1920.12.21 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | ||
Goldfinger Adolf | kereskedő | Kisjenő [Arad] | Békéscsaba [Békés] | 1921.04.08 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | ||
Nurodsen Gyula | kereskedő | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.10.13 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
Hosszú János | kereskedő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
Lipták Dániel | kereskedő | Szatmárnémeti [Szatmár] | Bánhida [Komárom] | 1921.05.05 | 4 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Bömler Miklós | kereskedő | Detta [Temes] | Bécs [Ausztria] | 1920.06.24 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
Höger Amália | kereskedő | Resicabánya [Krassó-Szörény] | Körösladány [Békés] | 1920.08.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Klaszler László | kereskedő | Bánffyhunyad [Kolozs] | Budapest | 1920.08.15 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Króbler Henrik | kereskedő | Dobra [Hunyad] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.22 | 2 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
Kiczkó Mátyás | kereskedő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1920.10.11 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Hőrman Ferenc | kereskedő | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
Dengyel László | kereskedő | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.09.27 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
Denhof Imre | kereskedő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.07.03 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | visszautasítva | |
Schöffer József | kereskedő | Pécs [Baranya] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.08.13 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Faik István | kereskedő | Nagybecskerek [Torontál] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium) | ||
Verber Andor | kereskedő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | A szegedi Délvidéki Liga jkv-e az 1920. május 4-én Szabadkáról kiutasított és bántalmazott egyénekről (MOL K26 – 1920 – XLI/ 994 – 7645) | ||
Wágner Ottmár | kereskedő | Újarad [Temes] | Budapest | 1921.03.21 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
Hack Mihály | kereskedő | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.09.28 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | ||
Koroknak (Koronka) Irma | kereskedő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.04.14 | 7 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
Szász Lajos | kereskedő | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.08.25 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Wallenstein Géza | kereskedő | Temesvár [Temes] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.06.02 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
Kabdebó Antal | kereskedő | Erzsébetváros [Kis-Küküllő] | Zirc [Veszprém] | 1921.12.21 | 2 | Szolnokra érkezett menekültek | |
Faragó István | kereskedő | Nagybánya [Szatmár] | Marcali [Somogy] | 1921.03.21 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
Holtz Jakab | kereskedő | Detta [Temes] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.01 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Pardi Géza | kereskedő | Torda [Torda-Aranyos] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.09 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Felzner József | kereskedő | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.12.27 | 10 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Hainsa Róbert | kereskedő | Arad [Arad] | Hamburg [Németország] | 1920.10.06 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
Párku Jenő | kereskedő | Vizakna [Alsó-Fehér] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.08.15 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Kovács Zoltán | kereskedő | Székelykeresztúr [Udvarhely] | Budapest | 1920.10.09 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Parsalek István | kereskedő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.05.05 | 3 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Mayer György | kereskedő | Versec [Temes] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.06.24 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
Nailänder Lipót | kereskedő | Nagykároly [Szatmár] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.06.23 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
Mayer József és családja | kereskedő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Győr [Győr] | 1921.04.14 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Kirschtein (Kiszelstein/Kitselstein) Ede | kereskedő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.03.29 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Stugmüller Antal | kereskedő | Szépvíz [Csík] | Budapest | 1921.07.22 | 5 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
Ferber | kereskedő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.12.10 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 8. sz. | |
Knezovics György | kereskedő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Tiszafüred [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.07.17 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Lőrincz Jónás | kereskedő | Bikszád [Szatmár] | Vecsés [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.07 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Bálint Lajos | kereskedő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1920.12.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Franz Géza | kereskedő | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.08.25 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Varga Jenő | kereskedő | Nagyvárad [Bihar] | Törökszentmiklós [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.12.21 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
Kecsedi Géza | kereskedő | Szászváros [Hunyad] | Budapest | 1920.07.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Szilágyi Ferenc | kereskedő | Arad [Arad] | Topolya [Bács-Bodrog] | 1920.10.24 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 44. szám | |
Boldurán János | kereskedő | Versec [Temes] | Budapest | 1921.04.23 | 3 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Szilágyi Ferenc | kereskedő | Arad [Arad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.27 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. szám, folytatás | |
Újlaki Károly | kereskedő | Nagyvárad [Bihar] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.10.27 | Debreczeni ujság | ||
Medgyes Sándor | kereskedő | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Debrecen [Hajdú] | 1920.10.19 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
Schwarcz Herman és családja | kereskedő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.02.25 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Weisz Albert | kereskedő | Balázsfalva [Alsó-Fehér] | Békéscsaba [Békés] | 1920.10.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
Medgyesi Nándor | kereskedő | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Debrecen [Hajdú] | 1920.10.16 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
Weisz Albert | kereskedő | Balázsfalva [Alsó-Fehér] | Budapest | 1920.10.17 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Weisz Albert | kereskedő | Balázsfalva [Alsó-Fehér] | Budapest | 1920.10.22 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
Pataki Jenő | kereskedő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1920.12.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Schwartz Dezső | kereskedő | Szatmárnémeti [Szatmár] | Budapest | 1921.04.07 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Schwartz Miklós | kereskedő | Újvidék [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.08.24 | Szegedre érkezett menekültek | igazolás alatt | |
Szilágyi Gyula | kereskedő | Arad [Arad] | Budapest | 1921.03.21 | 6 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
Nagy Béla | kereskedő | Dárda [Baranya] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1922.07.13 | 2 | A Nép | (Dél-Baranyából 1922. július 10-én kiutasítottak) |
özv. Fischer L.-né | kereskedő neje | Brassó [Brassó] | Csongrád [Csongrád] | 1920.10.06 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
Teleki Antalné | kereskedő neje | Szatmárnémeti [Szatmár] | Monor [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.07 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
özv. Ples Emilné | kereskedő neje | Arad [Arad] | Budapest | 1920.07.12 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Lendvay Adolfné | kereskedő neje | Kolozsvár [Kolozs] | Szeged [Csongrád] | 1921.05.10 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
özv. Szép Ferencné | kereskedő neje | Brassó [Brassó] | Szeged [Csongrád] | 1920.10.06 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
özv. Botha J.-né | kereskedő neje | Gyergyószentmiklós [Csík] | Báránd [Bihar] | 1921.05.10 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
Felber Miksáné | kereskedő neje | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.12.20 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
Klein Samuné | kereskedő neje | Kolozsvár [Kolozs] | Erzsébetfalva [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.08 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Hagera Lászlóné | kereskedő neje | Nagykároly [Szatmár] | Erzsébetfalva [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.06.23 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
özv. Molnár Mártonné | kereskedő özvegye | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.09.06 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
Jeni Lajos | kereskedő-segéd | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.08.10 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Kovács Géza | kereskedő-segéd | Zilah [Szilágy] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.05.20 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
Dávid Sándorné | kereskedő-segéd | Arad [Arad] | Budapest | 1920.08.13 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Erdélyi Géza | kereskedő-segéd | Szabadka [Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.08.27 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Rosenfeld Nándor | kereskedő-segéd | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.08.10 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Fischer Sámuelné | kereskedő-segéd | Vajdahunyad [Hunyad] | Budapest | 1920.08.13 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Spong Péter | kereskedő-segéd | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.03.22 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
Balázs Lajos | kereskedő-segéd | Temesvár [Temes] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.06.24 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
Szabó Károly | kereskedő-segéd | Temesvár [Temes] | Monor [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.06.24 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
Szabó Károly | kereskedő-segéd | Temesvár [Temes] | Monor [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.06.24 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
Kirschtein (Kiszelstein/Kitselstein) Ede | kereskedő-segéd | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.04.07 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Fridricskó Gyula | kereskedő-segéd | Nagybánya [Szatmár] | Budapest | 1920.08.21 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám | |
Héhn Imre | kereskedő-segéd | Temesvár [Temes] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.06.24 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
Hittler József | kereskedő-segédet | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.01.15 | Veszprémi hírlap | ||
Buhlecie Szecsó | kereskedősegéd | Szabadka [Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.08.05 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Szabó Pál | kereskedősegéd | Csóka [Torontál] | Szeged [Csongrád] | 1922.01.30 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Nagy Dániel | kereskedősegéd | Zsibó [Szilágy] | Pusztacserepes [Heves] | 1920.10.19 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | ||
Grosz Nándor | kereskedősegéd | Cservenka [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1922.02.03 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Szilágyi László | kereskedősegéd | Szabadka [Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.08.31 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Lefanti József | kereskedősegéd | Szabadka [Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.04.29 | 1 | Hidasnémetire érkezett menekültek | visszautasítva |
Sápi Lajos | kereskedősegéd | Sepsiszentgyörgy [Háromszék] | Bácsfeketehegy [Bács-Bodrog] | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
Gere József | kereskedősegéd | Zenta [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.11.10 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Gerezevics János | kereskedősegéd | Zenta [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.11.10 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Szlavito János | kereskedősegéd | Zágráb [Zágráb] | Budapest | 1921.11.19 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Siági István | kereskedősegéd | Zombor [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1922.02.24 | Szegedre érkezett menekültek | függőben | |
Mészáros Miklós | kereskedősegéd | Zenta [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.11.10 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Králik Imre | kereskedősegéd | Óbecse [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.11.26 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Perint Márton | kereskedősegéd | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.11.01 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | ||
Stamnikó Miksa | kereskedősegéd | Orsova [Krassó-Szörény] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.08.27 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Bánhalmi Géza | kereskedősegéd | Mohol [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.04.26 | 1 | Hidasnémetire érkezett menekültek | visszatoloncolva |
Ali Iszlám | kereskedősegéd | Szarajevó [Bosznia-Hercegovina] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.11.10 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Fekete Gyula | kereskedősegéd | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre | ||
Reider Lajos | kereskedősegéd | Borosjenő [Arad] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.07.04 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | visszautasítva | |
Fabianics Ferenc | kereskedősegéd | Topolya [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.04.26 | 1 | Hidasnémetire érkezett menekültek | visszautasítva |
Gombos Lajos | kereskedősegéd | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.05.08 | Hidasnémetire érkezett menekültek | visszautasítva | |
Tankányi Zoltán | kereskedősegéd | Szabadka [Bodrog] | Kiskundorozsma [Csongrád] | 1921.09.03 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Anlik Ferenc | kereskedősegéd | Zenta [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.11.10 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Kipp Rezső | kereskedősegéd | Zenta [Bács-Bodrog] | Budapest | 1921.09.29 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Jancsó István | kereskedősegéd | Bukarest [Románia] | Szeged [Csongrád] | 1921.09.03 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Tóth Ferenc | kereskedősegéd | Horgos [Csongrád] | Tiszaörs [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.05.08 | 4 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Mitvay Ede | kereskedősegéd | Újvidék [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.09.21 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Flautner Gyuláné | kereskedősegéd neje | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre | ||
Venczel Lajosné | kereskedősegéd neje | Dés [Szolnok-Doboka] | Budapest | 1920.07.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Gere József | kereskedőtanonc | Zenta [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.11.26 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Ungár Béla | kertész | Pankota [Arad] | Békés [Békés] | 1920.10.06 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
Kovács Géza | kertész | Kassa [Abaúj-Torna] | Aszód [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.11.16 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz. | |
Ács Károly | kertész | Vajdahunyad [Hunyad] | Budapest | 1920.11.29 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | |
Ács Károly | kertész | Vajdahunyad [Hunyad] | Budapest | 1920.12.10 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 8. sz. | |
Ösztreider Jakab | kertész | Petrozsény [Hunyad] | Budapest | 1920.09.06 | 6 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
Bakaity Mihály | kertész | Törökkanizsa [Torontál] | Kübekháza [Torontál] | 1922.01.30 | 4 | Szegedre érkezett menekültek | |
Fehér Sándor | kertész | Léva [Bars] | Nádudvar [Hajdú] | 1921.12.26 | 1 | Szobra érkezett menekültek | |
Steckl József | kertész | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest (Óbuda) | 1920.11.24 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
Höcker József | kertész | Kolozsvár [Kolozs] | Rákos [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.11.05 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
Andrasovics Zsarko | kertész | Szabadka [Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.07.23 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | igazolás alatt | |
Steppen József | kertész | Temesvár [Temes] | Gyoma [Békés] | 1920.10.17 | 6 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Beléri István | kertész | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Ercsi [Fejér] | 1920.09.12 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
Schtaehel J. | kertész | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.11.09 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz. | |
Sztelma Ferenc | kertész | Nagysalló [Bars] | Vác [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.14 | 1 | Szobra megérkezett kiutasítottak | |
Szilágyi György | kertész | Kolozsvár [Kolozs] | Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.12.10 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 8. sz. | |
Szilágyi György | kertész | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.12.20 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
Kakanyi (Kákony) Dezső | kertész | Kolozsvár [Kolozs] | Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.12.02 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | |
Kakanyi (Kákony) Dezső | kertész | Ismeretlen [Ismeretlen] | Pestújhely [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.12.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Sándor Pál | kertész | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1921.04.07 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Kakanyi (Kákony) Dezső | kertész | Kolozsvár [Kolozs] | Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.12.20 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
Patai Gyuláné | kertész neje | Brassó [Brassó] | Szombathely [Vas] | 1920.08.13 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Hodik Mátyás | késes segéd | Ada [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.11.26 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Újházy Dénes | késmárki tb. főszolgabíró | Igló [Szepes] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1919.09.23 | Szepesi Lapok c. iglói újság | ||
Medgyesi Géza | késmárki tb. főszolgabíró | Igló [Szepes] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1919.09.23 | Szepesi Lapok c. iglói újság | ||
Iványiné Molnár Ilona | kez.nő | Királyhida [Moson] | Mende [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.12.12 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
Mátyás Sándorné | kez.nő | Királyhida [Moson] | Tata [Komárom] | 1922.01.14 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
Rizsányi Mihály | kézbesítő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | Nincs dátum | (15-1922/54370.) | "B" listás menekült vasutas | |
Virág Sándor | kézbesítő | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1919.04.01 | MÁV Levéltár, Naplószerű feljegyzések, Miskolci üzletvezetőség távirata | A kiutasítottak kézipodgyászon kívül csak egy nagy koffert vihettek magukkal | |
Szabó Sándorné | kézbesítő neje | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.08.10 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Bartha Gizella | kezelő | Brassó [Brassó] | Budapest | 1920.09.29 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám | |
Kerei Márkus | kezelő | Zalatna [Alsó-Fehér] | Salgótarján [Nógrád] | 1920.11.08 | Erdélyi Hírek, 1920. 47. sz. | ||
Szalai József | kezelő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | Nincs dátum | (15-1922/54370.) | "B" listás menekült vasutas | |
Dorka István | kezelő | Kardó [Bihar] | Püspökladány [Hajdú] | 1921.04.18 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
Bakai Sándor | kezelő | Nagykároly [Szatmár] | Püspökladány [Hajdú] | 1921.04.18 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
Végh Fülöp | kezelő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | Nincs dátum | (15-1922/54370.) | "B" listás menekült vasutas | |
Nyerusay Lajos | kezelő | Petrozsény [Hunyad] | Budapest | 1920.06.18 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | |
Hoppal Imre | kezelő | Ópiski [Hunyad] | Törökszentmiklós [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.12.14 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
Oravcsok Paula | kezelőnő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Hegyeshalom [Moson] | 1921.10.14 | |||
Ungváry Etel | kezelőnő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.03.09 | |||
Keller Ilona | kezelőnő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Pécs [Baranya] | Nincs dátum | Délvidéki menekült vasutasok bejelentése (1919.febr. 11.), Pécs | (18-1919/3394) | |
Molnár Hermina | kezelőnő | Zágráb [Zágráb] | Somogyszob [Somogy] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 26.212/919 sz. rendelvénnyel | |
Jirout Irma | kezelőnő | Zágráb [Zágráb] | Budapest | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 13.254/919 sz | |
Várszegi Erzsébet | kezelőnő | Arad [Arad] | Budapest | 1920.02.20 | 1 | 1 vagon | |
Várszegi Erzsébet III. | kezelőnő | Arad [Arad] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1922.07.27 | 1922. VI. 30. után menekültek | ||
Szívós Jolán | kezelőnő | Zágráb [Zágráb] | Budapest | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 416.881/918 sz. rendelvénnyel | |
Czagányi Gyuláné | kezelőnő | Arad [Arad] | Mezőberény [Békés] | 1921.07.18 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
Eroch Rozália | kezelőnő | Beszterce [Beszterce-Naszód] | Budapest | 1921.04.26 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
Gyetvai Irén | kezelőnő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1922.01.25 | |||
Glaser Ottóné | kezelőnő | Zágráb [Zágráb] | Pécs [Baranya] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 13.254/919 sz | |
Popper Matild | kezelőnő | Zágráb [Zágráb] | Budapest | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 13.254/919 sz | |
Reisz Józsa | kezelőnő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Hegyeshalom [Moson] | 1922.04.21 | |||
Bogdány Erzsébet | kezelőnő | Szabadka [Bodrog] | Kiskunfélegyháza [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1922.06.30 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
Fábry Róza | kezelőnő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1921.04.04 | |||
Kovács Margit | kezelőnő | Zágráb [Zágráb] | Budapest (Józsefváros) | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 26.212/919 sz. rendelvénnyel | |
özv. Cseh Béláné | kezelőnő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre | ||
Stőgel Riza | kezelőnő | Zágráb [Zágráb] | Budapest | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 13.254/919 sz | |
özv. Davida Ferencné | kezelőnő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1922.01.09 | |||
özv. Lui Jánosné | kezelőnő | Arad [Arad] | Debrecen [Hajdú] | 1920.09.12 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
özv. Wekerle Györgyné | kezelőnő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.06 | |||
Honfy Ida | kezelőnő | Arad [Arad] | Békéscsaba [Békés] | 1921.07.30 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
Puskás Ilona | kezelőnő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.03.10 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám | |
Puskás Ilona | kezelőnő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Józsefváros) | 1921.03.17 | |||
Hegedüs Nóra | kezelőnő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1921.10.19 | |||
özv. Elmár Ferencné | kezelőnő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kaposvár [Somogy] | 1921.08.17 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | ||
Paczolay Istvánné | kezelőnő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1922.02.16 | |||
Hornbacher Mária | kezelőnő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Sajószentpéter [Gömör és Kis-Hont] | 1920.07.01 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Horváth Ferencné | kézimunka tanárnő | Zágráb [Zágráb] | Budapest | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 16.761/919 sz. rendelvénnyel | |
Szabó Jánosné | kézimunka tanárnő | Vinkovci [Szerém] | Kaposvár [Somogy] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 16.762/919 sz. rendelvénnyel | |
Ungár Mór | kiadóőr | Detrekő [Pozsony] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | 5 gyerek | Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III. | |
Farkas János | kiadóőr | Jakabfalva [Nagy-Küküllő] | Törökszentmiklós [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.06.21 | 1 gyerek | segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok | |
Berdi János | kiadóőr | Torontálalmás [Torontál] | Hidegkútgyönk [Nincs adat] | 1922.01.17 | 1 gyerek | segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok | |
Tóth Pál | kiadóőr | Szered [Pozsony] | Sülysáp [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 54.644/919 sz. rendelvénnyel | |
Ernőházy Miklós | kiadóőr | Temesújlak [Temes] | Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.08.27 | Menekültek ügyeinek Központi vezetősége. 1919-1924. (125 dob.) | ||
Simon Péter | kiadóőr | Ismeretlen [Ismeretlen] | Tápiógyörgye [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.09.09 | |||
Czibulya Simon | kiadóőr | Eszék [Verőce] | Pécs [Baranya] | 1918.12.04 | Heti jelentés (1919. jan. 11.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs | ||
Bednarik István | kiadóőr | Kisandacs [Bihar] | Alsódabas [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 50.509/919 sz. rendelvénnyel | |
Lőrincz József | kiadóőr | Nyárádszentlászló [Maros-Torda] | Jászapáti [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.21 | 2 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
Bíró András | kiadóőr | Ismeretlen [Ismeretlen] | Vásárosnamény [Bereg] | 1921.07.02 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Kozák Mihály | kiadóőr | Nustar [Szerém] | Makó [Csanád] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 26.212/919 sz. rendelvénnyel | |
Újvári Lajos | kiadóőr | Nagykároly [Szatmár] | Debrecen [Hajdú] | 1921.04.16 | 7 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
Lőrinczy Ferenc | kiadóőr | Ismeretlen [Ismeretlen] | Máza [Tolna] | 1921.05.21 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | ||
Pákozdi János | kiadóőr | Ostrovo [Szerém] | Szolgaegyháza [Fejér] | 1918.11.04 | Heti jelentés (1919. jan. 11.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs | ||
Wattay József | kir. főügyész helyettes | Kassa [Abaúj-Torna] | Sopron [Sopron] | 1919.12.01 | (MOL K26.-1921-XLIII-96.) | Kártérítést kérő soproni menekült | |
Téri Géza | kir. járásbíró | Segesvár [Nagy-Küküllő] | Nagymarton [Sopron] | 1919.12.01 | (MOL K26.-1921-XLIII-96.) | Kártérítést kérő soproni menekült | |
Barna Pál | kir. járásbíró | Beregszász [Bereg] | Sopron [Sopron] | 1919.12.01 | (MOL K26.-1921-XLIII-96.) | Kártérítést kérő soproni menekült | |
dr. Gebert József | kir. járásbíró | Dicsőszentmárton [Kis-Küküllő] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.10.29 | Fejérmegyei Friss Hírek | ||
Urbin Imre | kir. járásbírósági irodatiszt | Karánsebes [Krassó-Szörény] | Sopron [Sopron] | 1919.12.01 | (MOL K26.-1921-XLIII-96.) | Kártérítést kérő soproni menekült | |
dr. Virág Ferenc | kir. közjegyző | Facsád [Krassó-Szörény] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.18 | 5 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
Szűts Ervin | kir. mérnök | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Sopron [Sopron] | 1919.12.01 | (MOL K26.-1921-XLIII-96.) | Kártérítést kérő soproni menekült | |
özv. Gillyén Józsefné | kir. műszaki tanácsos özvegye | Pozsony [Pozsony] | Budapest | Nincs dátum | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
dr. Frank Mihály és családja | kir. tanácsos, árvaszéki elnök | Zombor [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920. 5. 12-13 | (MOL K26-XLI-4209.) | kiutasított köztisztviselő | |
Szokolszky Rezső | kir. Tanfelügyelő | Besztercebánya [Zólyom] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.05.17 | Veszprémi hírlap | ||
Szokolszky Rezső | kir. tanfelügyelő | Besztercebánya [Zólyom] | Miskolc [Borsod] | Nincs dátum | 2 | Egyedileg felkutatottak | |
dr. Costán Miklós | kir. törvényszéki bíró | Szabadka [Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1919.12.01 | (MOL K26.-1921-XLIII-96.) | Kártérítést kérő soproni menekült | |
Mathey Béla | kir. törvényszéki titkár | Szabadka [Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.10.29 | Fejérmegyei Friss Hírek | ||
Bertalan Endre | kir. ügyész | Déva [Hunyad] | Sopron [Sopron] | 1919.12.01 | (MOL K26.-1921-XLIII-96.) | Kártérítést kérő soproni menekült | |
Tankó Gábor | kir. ügyészségi díjnok | Karánsebes [Krassó-Szörény] | Sopron [Sopron] | 1919.12.01 | (MOL K26.-1921-XLIII-96.) | Kártérítést kérő soproni menekült | |
dr. Kiss Jenő | kir. ügyészségi jegyző | Ismeretlen [Ismeretlen] | Sopron [Sopron] | 1919.12.01 | (MOL K26.-1921-XLIII-96.) | Kártérítést kérő soproni menekült | |
Takács József | kirakatrendező | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.09.28 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | ||
Szigeti Dezső | királyi bíró | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1921.09.08 | 5 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
Csányi Árpád | királyi bíró | Zilah [Szilágy] | Sárbogárd [Fejér] | 1921.09.08 | 2 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
Pintér Gyula | királyi főmérnök | Máramarossziget [Máramaros] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.03.29 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
Illér András | királyi főügyész | Máramarossziget [Máramaros] | Nyíregyháza [Szabolcs] | 1921.04.27 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
dr. Ács Jenő | királyi járásbíró | Nagyenyed [Fehér] | Budapest | 1921.07.26 | 2 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
Csáklány Sándor | királyi járásbíró | Újarad [Temes] | Kisújszállás [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.18 | 3 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
dr. Serti Jenő | királyi járásbíró | Nagykároly [Szatmár] | Debrecen [Hajdú] | 1921.04.07 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | ||
dr. Horváth Kamill | királyi közjegyző | Déva [Hunyad] | Körmend [Vas] | 1921.10.08 | 1 | Lökösházára érkezett menekültek | |
Sweiber Miklós | királyi közjegyző | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.07.26 | 5 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
dr. Müller Lajos | királyi közjegyző | Arad [Arad] | Cinkota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.09.28 | 1 | Lökösházára érkezett menekültek | |
dr. Schreiber Miklós | királyi közjegyző | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.07.25 | 5 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
Újfalussy Ödön | királyi közjegyző | Lőcse [Szepes] | Letenye [Zala] | 1921.08.21 | 3 | Szegedre érkezett menekültek | |
dr. Fodor A. | királyi közjegyző | Csíkszereda [Csík] | Budapest | 1921.08.09 | 2 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
Kvassay Gyula | királyi táblabíró | Temesvár [Temes] | Győr [Győr] | 1920.07.27 | Erdélyi Hírek, 1920. 27. szám | ||
Demény Ferenc | királyi táblabíró | Csíkszereda [Csík] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.04.12 | 5 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
Pap Farkas | királyi táblai elnök | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.08.20 | 2 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
Páll Ferenc | királyi tanfelügyelő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921. 8. 1-10 | 2 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
Kiss István | királyi tanfelügyelő | Nagyvárad [Bihar] | Eger [Heves] | 1921. 8. 1-10 | 3 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
Papp Farkas | királyi törvényszéki elnök | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.08.09 | 1 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
dr. Katay György | királyi törvényszéki jegyző | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1921.04.16 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
dr. Láng Ádám | királyi törvényszéki jegyző | Máriafölde [Torontál] | Szeged [Csongrád] | 1922.02.03 | Szegedre érkezett menekültek | ||
dr. Solti Károly | királyi törvényszéki tanácselnök | Szabadka [Bodrog] | Ostffyasszonyfa [Vas] | 1921.11.30 | 1 | Szegedre érkezett menekültek | |
Kocsis Miklós | királyi ügyész | Torda [Torda-Aranyos] | Budapest | 1921.04.18 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
dr. Hegyi István | királyi ügyész | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.07.08 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Temesváry Gyula | királyi ügyész | Brassó [Brassó] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.04.05 | 1 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
dr. Jeney Aladár | királyi ügyész | Kolozsvár [Kolozs] | Cinkota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.25 | 4 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
Georg Kálmán | királyi ügyész | Losonc [Nógrád] | Salgótarján [Nógrád] | 1920.12.27 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
dr. Bata János | királyi ügyész | Brassó [Brassó] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.04.01 | 3 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
dr. Pap Jenő | királyi ügyész | Oravicabánya [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.12.27 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Vellmann Sámuel | királyi ügyész | Csíkszereda [Csík] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.03.29 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
dr. Csápai Ede | királyi ügyész | Szatmárnémeti [Szatmár] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.08.19 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
dr. Szöllősy Jenőné | királyi ügyész neje | Arad [Arad] | Budapest | 1920.08.25 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Szabados Béláné | királyi ügyész neje | Szabadka [Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1921.07.03 | 5 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | |
Bertalan Endréné | királyi ügyész neje | Brassó [Brassó] | Győr [Győr] | 1920.10.07 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
Huszár Gyula | kis. fék. | Nagyvárad [Bihar] | Báránd [Bihar] | 1921.10.24 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
Pollák Ernő | kisegítő díjnok | Zágráb [Zágráb] | Szombathely [Vas] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 21.836/919 sz. rendelvénnyel | |
Kovács József | kisegítő díjnok | Bród [Horvát-Szlavónország] | Szeged [Csongrád] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 65.310/919 sz. rendelvénnyel | |
Patócs József | kisegítő fékező | Bród [Horvát-Szlavónország] | Szabadka [Bács-Bodrog] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 47.093/919 sz. rendelvénnyel | |
Kutsera Sándor | kisegítő fékező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Pécs [Baranya] | 1921.08.27 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | ||
Pecsét József | kisegítő fékező | Zágráb [Zágráb] | Gyékényes [Somogy] | 1918.11.16 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
Kuzma Gyula | kisegítő fékező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Vác [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.08.03 | |||
Sziva Antal | kisegítő fékező | Varasd [Varasd] | Tapolca [Zala] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 20.558/919 sz. rend.-el | |
Bagosi Lajos | kisegítő fékező | Újzsolna [Trencsén] | Nagyvárad [Bihar] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 36.402/919 sz. rendelvénnyel | |
Bódis János | kisegítő fékező | Zágráb [Zágráb] | Kaposvár [Somogy] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 9858 sz. rendelv-el | |
Schischovszky János | kisegítő fékező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Vác [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.06.10 | |||
Novák Sándor | kisegítő fékező | Zágráb [Zágráb] | Gyékényes [Somogy] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 9879 sz. rendelv-el | |
Horváth Zsigmond | kisegítő fékező | Arad [Arad] | Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.11.17 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
Szabó István | kisegítő fékező | Bród [Horvát-Szlavónország] | Szeged [Csongrád] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 36.442/919 sz. rendelvénnyel | |
Hauk János | kisegítő fékező | Bród [Horvát-Szlavónország] | Szabadka [Bács-Bodrog] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 44.774/919 sz. rendelvénnyel | |
Protár József | kisegítő fékező | Zágráb [Zágráb] | Keszthely [Zala] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 25.056/919 sz. rendelvénnyel | |
Holeczky Károly | kisegítő fékező | Ruttka [Turóc] | Máramarossziget [Máramaros] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 67.229/919 sz. rend. | |
Kospál Lajos | kisegítő fékező | Vinkovci [Szerém] | Szabadka [Bács-Bodrog] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 44.774/919 sz. rendelvénnyel | |
Kosztica János | kisegítő fékező | Zágráb [Zágráb] | Kaposvár [Somogy] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 9869 sz. rendelv-el | |
Feisz Géza | kisegítő rovatoló | Zágráb [Zágráb] | Szeged [Csongrád] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 6648/919 sz. rendelvénnyel | |
Szabadi Antal | kísérő kalauz | Szabadka [Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1921.04.23 | 4 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Kozák Ida | kiszolgálóleány | Szatmárnémeti [Szatmár] | Budapest | 1920.08.21 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám | |
Stangl Julianna | kitartott | Szabadka [Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.04.26 | 1 | Hidasnémetire érkezett menekültek | visszautasítva |
Ladányi Illés | kocsairendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Kelenföld) | 1921.04.13 | |||
Váczi Mátyás | kocsifényező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Dunakeszi [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.01.15 | |||
Hirt Ferenc | kocsifényező | Nagyvárad [Bihar] | Orosháza [Békés] | 1920.09.29 | Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám | ||
Varga József | kocsifényező | Pozsony [Pozsony] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.04.18 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
Balutzsár J. | kocsigyártó | Székelykeresztúr [Udvarhely] | Budapest | 1920.10.02 | Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám | ||
Szabó József | kocsigyártó | Torda [Torda-Aranyos] | Székesfehérvár [Fejér] | 1920.11.05 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | ||
Géczi Péter | kocsigyártó-segéd | Szabadka [Bodrog] | Hódmezővásárhely [Csongrád] | 1921.11.22 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Teleki Viktor | kocsikezelő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Debrecen [Hajdú] | 1921.04.16 | 3 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | 1 vagon |
Balogh Imre | kocsikezelő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nagyléta-Vértes [Bihar] | 1921.06.01 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Szilágyi Zakariás | kocsilakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Rákos [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.10 | |||
Bozzay István | kocsilakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Rákos [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.05.08 | |||
Holik Gábor | kocsilakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.05.30 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Galó Pál | kocsilakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Rákos [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.03.05 | |||
Járai Ferenc | kocsilakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Rákos [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.10 | |||
Orbán Lajos | kocsimester | Bácskossuthfalva [Bács-Bodrog] | Újdombóvár [Tolna] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 25.082/919 sz. rendelvénnyel | |
Leonárd Lajos | kocsimester | Zágráb [Zágráb] | Pécs [Baranya] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 25.082/919 sz. rendelvénnyel | |
Szokolai Bálint | kocsimester | Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] | Budapest (Kelenföld) | 1920.02.20 | 2 | 2 vagon | |
Dömösi János | kocsimester | Eszék [Verőce] | Budapest (Kelenföld) | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 54.534/919 sz. rendelvénnyel | |
Mondok Ferenc | kocsimester | Temesvár [Temes] | Esztergom [Esztergom] | 1920.07.28 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Tivadar János | kocsimester | Nagykároly [Szatmár] | Debrecen [Hajdú] | 1921.06.30 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
Bozó István | kocsimester | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Rákosrendező pályaudvar) | 1921.04.12 | |||
Moravek Oszkár | kocsimester | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1921.10.10 | |||
Tamás Bertalan | kocsimester | Ismeretlen [Ismeretlen] | Újdombóvár [Tolna] | 1919.07.28 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | barakkban | |
Máté József | kocsimester | Fiume [Fiume] | Budapest (Ferencváros) | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 41/919. I.a. rendelvénnyel | |
Beszédes Ferenc | kocsimester | Temesvár [Temes] | Pincehely [Tolna] | 1920.11.05 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | ||
Papp János | kocsimester | Zágráb [Zágráb] | Kaposvár [Somogy] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 25.056/919 sz. rendelvénnyel | |
Békési Béla | kocsimester | Munkács [Bereg] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1922.09.25 | 1922. VI. 30. után menekültek | ||
Bratkó József | kocsimester | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1922.03.23 | |||
Görög Mihály | kocsimester | Ismeretlen [Ismeretlen] | Bácsalmás [Bács-Bodrog] | 1921.06.11 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | ||
Huszka Ferenc | kocsimester | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1922.04.15 | |||
Frank Mihály | kocsimester | Arad [Arad] | Békéscsaba [Békés] | 1920.11.18 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz. | |
Budai Antal | kocsimester | Vinkovci [Szerém] | Újdombóvár [Tolna] | 1918.11.02 | Heti jelentés (1919. jan. 25.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs | ||
ifj. Gáll Mihály | kocsimester | Bród [Horvát-Szlavónország] | Zombor [Bács-Bodrog] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 36.536/919 sz. rend. | |
Bálint Szilveszter | kocsimester | Vinkovci [Szerém] | Gombos [Bács-Bodrog] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 60.846/919 sz. rendelvénnyel | |
Mandák Ferenc | kocsimester | Ismeretlen [Ismeretlen] | Dorog [Esztergom] | 1920.07.18 | |||
Tauton József | kocsimester | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1922.01.13 | |||
Szalma Dániel | kocsimester-jelölt | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kiskunhalas [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.12.15 | |||
Molnár József | kocsiőr | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | Nincs dátum | (15-1922/54370.) | "B" listás menekült vasutas | |
Ernőházi Miklós | kocsiőr | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | Nincs dátum | (15-1922/54370.) | "B" listás menekült vasutas | |
Imre József | kocsirend | Fiume [Fiume] | Gyékényes [Somogy] | 1919.08.29 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
Radák Sándor | kocsirend | Zágráb [Zágráb] | Gyékényes [Somogy] | 1918.11.05 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
Ács Károly | kocsirend | Zágráb [Zágráb] | Gyékényes [Somogy] | 1918.11.06 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
Pécsi József | kocsirend | Fiume [Fiume] | Gyékényes [Somogy] | 1919.09.18 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
Szekovánics Ferenc | kocsirend | Fiume [Fiume] | Gyékényes [Somogy] | 1919.09.18 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
Boros János | kocsirend | Fiume [Fiume] | Gyékényes [Somogy] | 1919.08.15 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
Kercsmarics József | kocsirend | Dugesolo [Zágráb] | Gyékényes [Somogy] | 1918.11.08 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
Takács István | kocsirend | Fiume [Fiume] | Gyékényes [Somogy] | 1919.09.18 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
Kiss József | kocsirend | Zágráb [Zágráb] | Gyékényes [Somogy] | 1918.11.05 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
Rozs Ferenc | kocsirend | Zágráb [Zágráb] | Gyékényes [Somogy] | 1918.11.25 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
Magyar János | kocsirend | Zágráb [Zágráb] | Gyékényes [Somogy] | 1919.02.11 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
Jakab József | kocsirend | Fiume [Fiume] | Gyékényes [Somogy] | 1919.07.05 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
Golub Vince | kocsirend | Fiume [Fiume] | Gyékényes [Somogy] | 1919.09.18 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
Szabó József | kocsirend | Fiume [Fiume] | Gyékényes [Somogy] | 1919.09.27 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
Hegedüs György | kocsirend | Fiume [Fiume] | Gyékényes [Somogy] | 1918.12.10 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
Zuggó János | kocsirend | Zágráb [Zágráb] | Gyékényes [Somogy] | 1918.11.17 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
Varga János | kocsirend | Fiume [Fiume] | Gyékényes [Somogy] | 1919.08.19 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
Borsos Gergely | kocsirend. | Petrozsény [Hunyad] | Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1922.06.06 | 4 gyerek | segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok | |
Berka József | kocsirend. | Végvár [Temes] | Vésztő [Békés] | 1921.11.26 | 4 gyerek | segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok | |
Bondár Imre | kocsirendező | Arad [Arad] | Budapest | 1921.04.07 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Varga Mihály | kocsirendező | Nagyszeben [Szeben] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.03 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
Halász János | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1920.10.23 | |||
Halász János | kocsirendező | Temesvár [Temes] | Kiskőrös [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.11.05 | 6 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
Frindt Miklós | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Felsőgalla [Komárom] | 1922.03.01 | |||
Bor József | kocsirendező | Ópiski [Hunyad] | Orosháza [Békés] | 1920.12.14 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
Balogh Ferenc | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Dorog [Esztergom] | 1920.12.10 | |||
Emmer János | kocsirendező | Fiume [Fiume] | Budapest (Ferencváros) | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 41/919. I.a. rendelvénnyel | |
Halász Mihály | kocsirendező | Temesvár [Temes] | Szekszárd [Tolna] | 1920.07.28 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Plesia György | kocsirendező | Zágráb [Zágráb] | Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 9884 sz. rendelv-el | |
Imre István | kocsirendező | Zágráb [Zágráb] | Gyékényes [Somogy] | 1918.11.25 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
Farkas László | kocsirendező | Losonc [Nógrád] | Balassagyarmat [Nógrád] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 73.327/919 sz. rendelvénnyel | |
Molnár Ferenc | kocsirendező | Horgos [Csongrád] | Pestszentlőrinc [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1924.01.08 | 7 | 2 vagon | |
Leitner Pál | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nyíregyháza [Szabolcs] | 1921.06.28 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Lukács Lajos | kocsirendező | Petrozsény [Hunyad] | Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.12.11 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 8. sz. | |
Peck Vencel | kocsirendező | Bród [Horvát-Szlavónország] | Buziásfürdő [Temes] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | ||
Lukács László | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Felsőgalla [Komárom] | 1921.07.24 | |||
Molnár István | kocsirendező | Arad [Arad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.06 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
Soponyai István | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.09.01 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Kemeneczi Ignácz | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szob [Hont] | 1921.05.01 | |||
Molnár István | kocsirendező | Arad [Arad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.17 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Vincze Gábor | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Pusztaszabolcs [Fejér] | 1921.03.31 | |||
Kálózi Ferenc | kocsirendező | Vinkovci [Szerém] | Gombos [Bács-Bodrog] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 44.808/919 sz. rendelvénnyel | |
Molnár István | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1922.02.12 | |||
Tabay Mihály | kocsirendező | Arad [Arad] | Budapest (Kőbánya) | 1923.05.14 | 5 | 2 vagon | |
Futó György | kocsirendező | Kapronca [Belovár-Körös] | Tapolca [Zala] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 44.607/919 sz. rendelvénnyel | |
Molnár János | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kiskunhalas [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.08.06 | |||
Németh Mátyás | kocsirendező | Fiume [Fiume] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 16.830/919 sz. rendelvénnyel | |
Polgár István | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budafok [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.05.18 | |||
Serecz János | kocsirendező | Zágráb [Zágráb] | Debrecen [Hajdú] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 9800/919. sz. rendelvénnyel | |
Horváth István | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1922.03.12 | |||
Kovács István | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Dorog [Esztergom] | 1920.10.16 | |||
M.Szabó István | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budafok [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.05.18 | |||
Vaskot József | kocsirendező | Novska [Pozsega] | Gombos [Bács-Bodrog] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 44.808/919 sz. rendelvénnyel | |
Tóth Sándor | kocsirendező | Fülek [Nógrád] | Salgótarján [Nógrád] | 1920.12.23 | 6 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | |
Baji Lajos | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Felsőgalla [Komárom] | 1919.10.10 | |||
Molnár Mihály | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1922.03.01 | |||
Szalay Károly | kocsirendező | Kapronca [Belovár-Körös] | Tapolca [Zala] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 26.213/919 sz. rendelvénnyel | |
Takács István | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Felsőmocsolád [Somogy] | 1919.09.19 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | ||
Bocska György | kocsirendező | Zólyom [Zólyom] | Érmihályfalva [Bihar] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 58.451/919 sz. rendelvénnyel | |
Albert Márton | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Salgótarján [Nógrád] | 1921.05.23 | |||
Bosztonics Ferenc | kocsirendező | Fiume [Fiume] | Kaposvár [Somogy] | 1918.12.13 | Heti jelentés (1919. jan. 4.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs | ||
Kránicz Gáspár | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1922.03.22 | |||
Molnár Vince | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1922.01.22 | |||
Rozsa (Rózsa) Károly | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Pusztaszabolcs [Fejér] | 1921.03.31 | |||
Szombat Lajos | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szob [Hont] | 1921.04.15 | |||
Rausz József | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | Nincs dátum | (15-1922/54370.) | "B" listás menekült vasutas | |
Bakó László | kocsirendező | Mezőlaborc [Zemplén] | Beregszász [Bereg] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 72.915/919 sz. rendelvénnyel | |
Gál Dénes | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Pusztaszabolcs [Fejér] | 1921.07.15 | |||
Kiss Pál | kocsirendező | Zimony [Szerém] | Budapest (Rákosrendező pályaudvar) | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 198/919 sz. rendelvénnyel | |
Krerler János | kocsirendező | Novska [Pozsega] | Pincehely [Tolna] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 26.212/919 sz. rendelvénnyel | |
Kónya Lajos | kocsirendező | Kassa [Abaúj-Torna] | Göncruszka [Abaúj-Torna] | Nincs dátum | Miskolcra menekült vasutasok a Felvidékről | (17-1920/17159.) | |
Berta Antal | kocsirendező | Fiume [Fiume] | Újdombóvár [Tolna] | 1919.01.31 | Heti jelentés (1919.febr. 8.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs | ||
Gocol Péter | kocsirendező | Vinkovci [Szerém] | Mélykút [Bács-Bodrog] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 52.619/919 sz. rendelvénnyel | |
Reichart Imre | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1922.01.18 | |||
Schmidt László | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Debrecen [Hajdú] | 1921.04.17 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Hartai Ferenc | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Hegyeshalom [Moson] | 1922.03.30 | |||
Czinege Lajos | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Kőbánya) | 1921.04.18 | |||
Juhász Lajos | kocsirendező | Bród [Horvát-Szlavónország] | Pécs [Baranya] | 1919.01.29 | 1 gyermek | Heti jelentés (1919.febr. 8.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs | |
Paplógó János | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1920.06.10 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Végh László | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kisterenye [Nógrád] | 1920.11.25 | |||
Démuss János | kocsirendező | Bród [Horvát-Szlavónország] | Horgos [Csongrád] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | ||
Györkös Ferenc | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1922.03.22 | |||
Kovács László | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Hegyeshalom [Moson] | 1922.04.10 | |||
Pető Antal | kocsirendező | Vinkovci [Szerém] | Pécs [Baranya] | 1918.11.15 | Horvát-Szlavóniából menekült vasutasok | (18-1919/8472.) | |
Jakus János | kocsirendező | Szabadka [Bodrog] | Kiskundorozsma [Csongrád] | 1922.07.19 | 3 gyerek | 1922. VI. 30. után menekültek | |
Kasza Gábor | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kisterenye [Nógrád] | 1920.08.20 | |||
Angyal Béla | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Kőbánya) | 1923.05.25 | 4 | 1 vagon | |
Murányi Zsigmond | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Pusztaszabolcs [Fejér] | 1921.03.31 | |||
Nyulász József | kocsirendező | Fiume [Fiume] | Kaposvár [Somogy] | 1918.12.13 | Heti jelentés (1919. jan. 4.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs | ||
Tarcai János | kocsirendező | Karánsebes [Krassó-Szörény] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1920.04.09 | 2 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
Faragó Bálint | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szigetvár [Somogy] | 1921.12.12 | (MOL 18-1924/4347.) | ||
Milankovits Imre | kocsirendező | Vinkovci [Szerém] | Zombor [Bács-Bodrog] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 58.504/919 sz. rendelvénnyel | |
Balczó János | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1922.04.15 | |||
Katona István | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Soroksár [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.04.11 | |||
Faragó Lukács | kocsirendező | Bród [Horvát-Szlavónország] | Szeged [Csongrád] | 1918.12.16 | Heti jelentés (1919. jan. 18.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs | ||
Pulai József | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1921.10.07 | |||
Bilustyák Péter | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Vásárosnamény [Bereg] | 1921.06.21 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Parduppa Lajos | kocsirendező | Tiszolc [Gömör és Kis-Hont] | Bodrogkeresztúr [Zemplén] | Nincs dátum | Miskolcra menekült vasutasok a Felvidékről | (17-1920/17159.) | |
Bencze Károly | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Kelenföld) | 1921.03.04 | |||
Pikáli Mihály | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1921.10.07 | |||
Szécsy Péter | kocsirendező | Karánsebes [Krassó-Szörény] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1920.04.09 | 5 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
Bolcsó János | kocsirendező | Császárkőbánya [Moson] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1922.04.19 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
Sándor István | kocsirendező | Brassó [Brassó] | Nagymaros [Hont] | 1920.10.07 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Subina Ferenc | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1922.01.25 | |||
Járóka István | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Dorog [Esztergom] | 1920.07.12 | |||
Bolinyi Hugó | kocsirendező | Zágráb [Zágráb] | Kaposvár [Somogy] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 25.082/919 sz. rendelvénnyel | |
Pataki Mihály | kocsirendező | Bród [Horvát-Szlavónország] | Szeged [Csongrád] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 36.442/919 sz. rendelvénnyel | |
Ondok József | kocsirendező | Ópiski [Hunyad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.04.07 | 6 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Dancsa János | kocsirendező | Eszék [Verőce] | Pécs [Baranya] | 1919.04.02 | Horvát-Szlavóniából menekült vasutasok | (18-1919/8472.) | |
Pákozdi István | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Dorog [Esztergom] | 1921.12.20 | |||
Tóth Imre | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Pusztaszabolcs [Fejér] | 1921.03.31 | |||
Vida György | kocsis | Kanaszo [Nincs adat] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.09.12 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Lender György | kocsis | Déva [Hunyad] | Győr [Győr] | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Csergesán Mihály | kocsis | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.09.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
Csicsi Károly | kocsis | Németszentpéter [Temes] | Budapest | 1920.07.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Kompis Márkus | kocsis | Temesvár [Temes] | Rákosszentmihály [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.25 | 6 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Györgyas Antal | kocsis | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.10.17 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Sajgai Ferenc | kocsis | Beocsin [Szerém] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.06.25 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
Szászik István | kocsis | Lovrin [Torontál] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.09.12 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
László János | kocsis | Székelydobó [Udvarhely] | Budapest | 1920.08.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Stubló István | kocsis | Kolozsvár [Kolozs] | Vác [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.09.12 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
Csicsi Györgyné | kocsis neje | Németszentpéter [Temes] | Budapest | 1920.07.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Moskó Andrásné | kocsis neje | Arad [Arad] | Abony [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.06.19 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | ||
Schéner Mihály | kocsitár. | Arad [Arad] | Kétegyháza [Békés] | 1921.08.02 | Menekült kartonok (123 dob.) | ||
Domokos Sándor | kocsitároló | Arad [Arad] | Hódmezővásárhely [Csongrád] | 1921.10.18 | Menekült kartonok (123 dob.) | ||
Fullér György | kocsitisztító | Karlovac [Zágráb] | Celldömölk [Vas] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 50.489/919 sz. rendelvénnyel | |
Gulyás Anna | kocsitisztító | Zágráb [Zágráb] | Kaposvár [Somogy] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 46.945/919 sz. rendelvénnyel | |
Peti Erzsébet | kocsitisztító | Zágráb [Zágráb] | Keszthely [Zala] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 50.489/919 sz. rendelvénnyel | |
özv. Lőrincz Györgyné | kocsitisztítónő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Újdombóvár [Tolna] | 1919.07.15 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | vagonlakók | |
Virág János | kocsivezető | Arad [Arad] | Budapest | 1920.10.09 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Szilágyi Béla | kocsiviszgáló | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1921.05.10 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
Somogyi Béla | kocsivizsgáló | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Kőbánya) | 1921.08.10 | |||
Meilender József | kocsivizsgáló | Szatmárnémeti [Szatmár] | Budapest | 1921.08.30 | 3 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
Fritsch | kocsivizsgáló | Indjija [Szerém] | Komárom [Komárom] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 57.546/919 sz. rendelvénnyel | |
Varga Sándor | kocsivizsgáló | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1922.02.07 | |||
Horváth Ferenc | kocsivizsgáló | Zágráb [Zágráb] | Budapest | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 50.489/919 sz. rendelvénnyel | |
Benzsay Béla | kocsivizsgáló | Zágráb [Zágráb] | Kaposvár [Somogy] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 50.489/919 sz. rendelvénnyel | |
Cserencsics György | kocsivizsgáló | Zágráb [Zágráb] | Pusztaszabolcs [Fejér] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | ||
Szabadi István | kocsivizsgáló | Zimony [Szerém] | Szabadka [Bács-Bodrog] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 65.310/919 sz. rendelvénnyel | |
Horváth István | kocsivizsgáló | Szatmárnémeti [Szatmár] | Budapest | 1921.08.30 | 3 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
Hevér Béla | kocsivizsgáló | Ismeretlen [Ismeretlen] | Eger [Heves] | 1921.07.28 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Krakkai (Krakkay) Lajos | kocsivizsgáló | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.04.14 | 6 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
Krakkay István | kocsivizsgáló | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.04.14 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
Szemesei János | kocsivizsgáló | Szatmárnémeti [Szatmár] | Debrecen [Hajdú] | 1921.07.25 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | ||
Gabriel Mihály | kocsivizsgáló | Bácskossuthfalva [Bács-Bodrog] | Pécs [Baranya] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 50.489/919 sz. rendelvénnyel | |
Flóth Ferenc | kocsivizsgáló | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kelebia [Bács-Bodrog] | 1922.02.10 | |||
Kiss Károly | kocsivizsgáló | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szob [Hont] | 1920.12.08 | |||
Jagadics János | kocsivizsgáló | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1921.10.07 | |||
Bakó Sándor | kocsivizsgáló | Szabadka [Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1921.04.29 | 3 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Kiss Mátyás | kocsivizsgáló | Szabadka [Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1921.05.02 | 3 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Bakó Sándor | kocsivizsgáló | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1921.05.30 | |||
Glockner Gyula | kocsivizsgáló | Ismeretlen [Ismeretlen] | Felsőgalla [Komárom] | 1921.06.14 | |||
Stefanovity Mihály | kocsivizsgáló | Zimony [Szerém] | Szabadka [Bács-Bodrog] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 65.310/919 sz. rendelvénnyel | |
Rehberger Sándor | kocsivizsgáló | Vinkovci [Szerém] | Budapest (Északi főműhely) | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 65.310/919 sz. rendelvénnyel | |
Simonfi Balázs | kocsivizsgáló | Tövis [Alsó-Fehér] | Hatvan [Heves] | 1920.08.16 | 6 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Simonyi Béla | kocsivizsgáló | Ópiski [Hunyad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.08.14 | 1 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
Karlovits Lajos | kocsivizsgáló | Ismeretlen [Ismeretlen] | Zalaegerszeg [Zala] | 1921.06.16 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Golomety Ferenc | kocsivizsgáló | Halmi [Ugocsa] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1922.08.28 | 1922. VI. 30. után menekültek | ||
Nagy Mihály | kocsivizsgáló | Zágráb [Zágráb] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 29.448/919 sz. rendelv. | |
Kibédi Dénes | kocsivizsgáló | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.06.02 | 6 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
Majlender József | kocsivizsgáló | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Kőbánya) | 1921.09.09 | |||
Kovács László | kocsivizsgáló | Csap [Ung] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1922.07.18 | 1922. VI. 30. után menekültek | ||
Barcsai Ede | kocsivizsgáló | Szatmárnémeti [Szatmár] | Debrecen [Hajdú] | 1921.07.25 | 1 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
Torma Albert | kocsivizsgáló | Ismeretlen [Ismeretlen] | Felsőgalla [Komárom] | 1921.06.14 | |||
Fenyvesi Mátyás | kocsivizsgáló | Zimony [Szerém] | Újvidék [Bács-Bodrog] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 65.310/919 sz. rendelvénnyel | |
Héger Antal | kocsivizsgáló | Lugos [Krassó-Szörény] | Zirc [Veszprém] | 1920.08.16 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Bíró Elek | kocsivizsgáló | Zágráb [Zágráb] | Budapest (Kőbánya) | 1919 | Magyar Országos Levéltár | ||
Sutus Károly | kocsivizsgáló lakatos | Zágráb [Zágráb] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 46.945/919 sz. rendelvénnyel | |
Moller Gyula | kocsivizsgáló lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Salgótarján [Nógrád] | 1919.08.04 | |||
Simonfi Balázs | kocsivizsgáló lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Hatvan [Heves] | 1920.08.05 | |||
Reiprich Béla | kocsivizsgáló lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Salgótarján [Nógrád] | 1920.09.01 | |||
Geberta Ferenc | kocsivizsgáló lakatos | Zágráb [Zágráb] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 29.448/919 sz. rendelv. | |
Kodenicsár József | kőfaragó | Zombor [Bács-Bodrog] | Budapest | 1921.09.21 | 1 | Szegedre érkezett menekültek | |
Beskid Albert | kőfaragó | Kudzsir [Hunyad] | Budapest | 1920.11.08 | Erdélyi Hírek, 1920. 47. sz. | ||
Glück Lajos | kőfaragó és földbirtokos | Törökkanizsa [Torontál] | Makó [Csanád] | 1921.07.26 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | ||
Szabó Kálmán | kőfaragósegéd | Nagybecskerek [Torontál] | Békéscsaba [Békés] | 1921.08.13 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Gellén Sarolta | Kolozsvár | Kolozsvár [Kolozs] | Vác [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.06.18 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | ||
Kádár Júlia | Kolozsvár | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.06.18 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | ||
Dózsa Miksa és felesége | kolozsvári főfelügyelő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1919.04.01 | 2 gyermekével és nevelőnőjükkel | MÁV Levéltár, Naplószerű feljegyzések, Miskolci üzletvezetőség távirata | A kiutasítottak kézipodgyászon kívül csak egy nagy koffert vihettek magukkal |
Homonnay Bálint és felesége | kolozsvári főfelügyelő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1919.04.01 | 3 fiával és 3 leányával | MÁV Levéltár, Naplószerű feljegyzések, Miskolci üzletvezetőség távirata | A kiutasítottak kézipodgyászon kívül csak egy nagy koffert vihettek magukkal |
Felszegh (Felszeghy) Ferenc | kolozsvári magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Hernádszentandrás [Abaúj-Torna] | 1921.04.15 | Szabadság c. nagyváradi újság | ||
dr. Fejes Béla | kolozsvári ügyvédjelölt rokkant főhadnagy | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.08.07 | Pesti Napló | ||
Telegdi (Telegdy) Géza | kőmíves | Kolozsvár [Kolozs] | Debrecen [Hajdú] | 1920.12.02 | 6 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | |
Lukács György | kőmíves | Arad [Arad] | Tótkomlós [Békés] | 1920.11.18 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz. | |
Balogh János | kőmíves | Áminol-bányatelep [Nincs adat] | Csongrád [Csongrád] | 1921.07.04 | 1 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
Kolbert István | kőmíves | Szabadka [Bodrog] | Bátaszék [Tolna] | 1921.08.31 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Molnár József | kőmíves | Kolozsvár [Kolozs] | Sárbogárd [Fejér] | 1921.03.10 | Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám | ||
Kánya Sándor | kőmíves | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.22 | 5 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
Hoblen Mátyás | kőmíves | Szabadka [Bodrog] | Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.05.08 | 4 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Krisán György | kőmíves | Torda [Torda-Aranyos] | Vecsés [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.11.05 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
Fábián Gyula | kőmíves | Nagybánya [Szatmár] | Budapest | 1920.08.21 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám | |
Böjte János | kőmíves | Szászrégen [Maros-Torda] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.22 | 6 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
Nyáguj Gyula | kőmíves | Fiume [Fiume] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | XII..19 | 5 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
Tanglesz Oszvald | kőmíves | Kisszentmiklós [Temes] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.11.04 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Baldon Mihály | kőmíves | Temesvár [Temes] | Fiume [Fiume] | 1920.10.22 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
Haglaner (Haglenár/Haglenek) István | kőmíves | Arad [Arad] | Budapest | 1920.10.09 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Haglaner (Haglenár/Haglenek) István | kőmíves | Arad [Arad] | Budafok [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.17 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Schuszler József | kőmíves | Kisszentmiklós [Temes] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.11.04 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Kmety Demeter | kőmíves | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.08.25 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Rosmüller Jánosné | kőmíves neje | Újszentanna [Arad] | Budapest | 1920.08.13 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Bukovácz Sándor | kőmíves segéd | Belgrád [Szerbia] | Baja [Bács-Bodrog] | 1921.11.22 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Kellner András | kőmíves segéd | Loznica [Szerbia] | Baja [Bács-Bodrog] | 1921.11.22 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Kellner Lajos | kőmíves segéd | Loznica [Szerbia] | Baja [Bács-Bodrog] | 1921.11.22 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Galló István | kömíves segéd | Temesvár [Temes] | Szeged [Csongrád] | 1921.12.07 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Gerő Géza | kőmíves-mester | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.06.01 | Békés c. gyulai újság | (Segélyben részesül) | |
Ágoston Mihály | kömíves-segéd | Törökkanizsa [Torontál] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.09.03 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Zboray Sándor | kőmíves-segéd | Nagyvárad [Bihar] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.08.13 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Kizi János | kőmíves-segéd | Újvidék [Bács-Bodrog] | Bátaszék [Tolna] | 1921.08.31 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Molnár Imre | komornyik | Kolozsvár [Kolozs] | Belatinc [Zala] | 1920.09.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
Telegdi (Telegdy) Géza | kőműves | Ismeretlen [Ismeretlen] | Debrecen [Hajdú] | 1920.12.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Blazsuli Jakab | kőműves | Arad [Arad] | Udine [Olaszország] | 1920.08.10 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Fazekas István | kőműves | Ismeretlen [Ismeretlen] | Székesfehérvár [Fejér] | 1920.10.11 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Báth Lajos | kőműves | Petrozsény [Hunyad] | Budapest | 1920.09.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
Kubista Nándor | kőműves | Nagybecskerek [Torontál] | Dévaványa [Békés] | 1920.07.05 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Jámi József | kőműves | Nagykároly [Szatmár] | Székesfehérvár [Fejér] | 1920.06.23 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
Csányi István és felesége | kőműves | Darázs [Baranya] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1922.07.13 | A Nép | (Dél-Baranyából 1922. július 10-én kiutasítottak) | |
Kovács Gyula | könyvelő | Dés [Szolnok-Doboka] | Budapest | 1920.09.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
Rosenfeld László | könyvelő | Szabadka [Bodrog] | Baja [Bács-Bodrog] | 1922.02.13 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Szelle Lajos | könyvelő | Petrozsény [Hunyad] | Budapest | 1920.06.18 | 8 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | |
Michbáner (Michelbauer) Lajos | könyvelő | Arad [Arad] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.08.07 | 1 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
Michbáner (Michelbauer) Lajos | könyvelő | Arad [Arad] | Budapest | 1921.08.20 | 3 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
Lakner Lajos | könyvelő | Temesmurány [Temes] | Ikervár [Vas] | 1921.03.10 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám | |
Kessler Ernő | könyvelő | Nagyszeben [Szeben] | Budapest | 1920.09.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
Kaszter Sebestyén és családja | könyvelő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Eger [Heves] | 1920.07.17 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Makó Károly | könyvelő | Brassó [Brassó] | Szeged [Csongrád] | 1920.10.07 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
Kovács Vilmos | könyvelő | Temesvár [Temes] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.04 | 1 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
Minart József | könyvelő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.11.05 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
Igmándi Sándor | könyvelő | Székelyhíd [Bihar] | Debrecen [Hajdú] | 1921.05.10 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
Nagy Antal | könyvelő | Halmi [Ugocsa] | Debrecen [Hajdú] | 1921.08.30 | 4 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
Stein Gusztáv | könyvkereskedő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1922.03.23 | |||
Hubert Mária | könyvkereskedő | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.08.15 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Nagel Sándor | könyvkereskedő | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.07.05 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Flach Mihály | könyvkötő | Palánka [Zólyom] | Szeged [Csongrád] | 1921.04.29 | 5 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Jakabovits Jenő | könyvkötő | Nagykároly [Szatmár] | Budapest | 1920.10.03 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
Torbay István | könyvkötő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.07.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám | |
Makó Károly | könyvkötő | Brassó [Brassó] | Budapest | 1920.10.17 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Lajos Béla és családja | korcsmáros | Ismeretlen [Ismeretlen] | Debrecen [Hajdú] | 1921.01.21 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Szabó Gyula | kórházgondnok | Újvidék [Bács-Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1921. 12. 12-18. | Szegedre érkezett menekültek | ||
Debreczeni Károly | kórházi ellenőr | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Császárfürdő) | 1921.05.01 | |||
Csiszár Lajos | kórházi ellenőr | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1921.03.25 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
Csiszár Lajos | kórházi ellenőr | Máramarossziget [Máramaros] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.04.07 | 6 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Kulcsár Sándor | kórházi elöljáró | Zilah [Szilágy] | Pécs [Baranya] | 1921.12.20 | 1 | Szolnokra érkezett menekültek | |
dr. Tőkés Imre | kórházi főorvos | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.01.15 | 2 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
dr. Kenéz Kálmán | kórházi főorvos | Nagyvárad [Bihar] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923.10.07 | 2 gyerek | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | |
Lengyel Rezső | kórházi gondnok | Lugos [Krassó-Szörény] | Albertirsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.14 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Valent János | kórházi gondnok | Ipolyság [Hont] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.12.20 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | ||
Böbnos János | kórházi irodatiszt | Lugos [Krassó-Szörény] | Albertirsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.05 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Bartha Károly | kórházi tisztviselő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1921.05.13 | |||
Zsuttig Zoltán | körjegyző | Magyarmajdány [Torontál] | Magyarmajdán [Torontál] | 1922.01.30 | 1 | Szegedre érkezett menekültek | |
Bach Rezső | körjegyző | Kiskrassó [Krassó-Szörény] | Ismeretlen [Csehszlovákia] | 1919.12.01 | (MOL K26.-1921-XLIII-96.) | Kártérítést kérő soproni menekült | |
Gergelyfi Gábor | körjegyző | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.10.09 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
Vajca Kálmán | körjegyző | Lugos [Krassó-Szörény] | Kunszentmárton [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.07.14 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Csiki Albert | körjegyző | Vajdahunyad [Hunyad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.16 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
Csiki Albert | körjegyző | Vajdahunyad [Hunyad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.17 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Pap Domokos | körjegyző | Bethlen [Szolnok-Doboka] | Kunszentmárton [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.11.09 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz. | |
Harmat Nándor | körjegyző | Ligetvár [Zala] | Csapod [Sopron] | 1919.12.01 | (MOL K26.-1921-XLIII-96.) | Kártérítést kérő soproni menekült | |
Papp Domonkos | körjegyző | Bethlen [Szolnok-Doboka] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.17 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Brázovai Zoltán | körjegyző | Puj [Hunyad] | Solt [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.16 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Nagy Zsigmond | körjegyző | Hadrév [Torda-Aranyos] | Sződ [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.06.24 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
Kireschgesner J. | körjegyző | Nagykastély [Krassó-Szörény] | Kaposvár [Somogy] | 1921.03.10 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám | |
Nagy Aladár | körjegyző | Dennye [Nincs adat] | Baja [Bács-Bodrog] | 1921.11.19 | 3 | Szegedre érkezett menekültek | |
Bartalics J. | körjegyző | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Újkécske [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.09 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
özv. Brázovay Zoltánné | körjegyző özv. | Felsőszálláspatak [Hunyad] | Kocsárd [Nincs adat] | V..26 | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
dr. Vákár Viktor | kormánybiztos | Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] | Budapest (Császárfürdő) | 1923.08.16 | 7 | 2 vagon | |
Kardos Árpád | kormánybiztos | Déva [Hunyad] | Sopron [Sopron] | 1921.03.10 | Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám | ||
gr. Ambrózy Gyula | koronaőr | Temesremete [Temes] | Nagygencs [Vas] | 1921.11.04 | Lökösházára érkezett menekültek | ||
dr. Mendel Márkus | körorvos | Hátszeg [Hunyad] | Újszász [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.05.20-31. | 2 | Szolnokra érkezett menekültek | |
dr. Schrauf Frigyes | körorvos | Nagyszombat [Pozsony] | Felsőkismartonhegy [Sopron] | 1919.12.01 | (MOL K26.-1921-XLIII-96.) | Kártérítést kérő soproni menekült | |
dr. Strubert Ferenc | körorvos | Újvár [Torontál] | Szeged [Csongrád] | 1922.02.03 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Balogh Pál | kosárfonó | Zenta [Bács-Bodrog] | Budapest | 1921.08.19 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Jenei Sándor | kosárkötő | Kolozsvár [Kolozs] | Kolozsvár [Kolozs] | 1920.06.18 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | |
Rampacsek Ambrus | köteles | Ismeretlen [Ismeretlen] | Soroksár [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.05.03 | |||
Halász Dániel | kovács | Temesvár [Temes] | Gyoma [Békés] | 1921.09.07 | 2 | Lökösházára érkezett menekültek | |
Nagy Domokos | kovács | Ópiski [Hunyad] | Miskolc [Borsod] | 1921.04.07 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Nagy Domokos | kovács | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.04.16 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Fias Lajos | kovács | Lupény [Hunyad] | Tatabánya [Komárom] | 1921.04.07 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Sütő Pál | kovács | Kudzsir [Hunyad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.02.19 | 6 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
Szwoboda Konrád | kovács | Máriafölde [Torontál] | Homok [Nincs adat] | 1920.06.24 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
Gulácsi Balnik | kovács | Bácsfeketehegy [Bács-Bodrog] | Budapest | 1921.09.12 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Bajcser Miklós | kovács | Arad [Arad] | Ózd [Borsod] | 1920.10.09 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Polya (Pólya) Lajos | kovács | Máramarossziget [Máramaros] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.09.27 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
Polya (Pólya) Lajos | kovács | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.10.17 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Kapronczai János | kovács | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.04.13 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Vitkovics István | kovács | Gégény [Szabolcs] | Homonna [Zemplén] | 1920.08.25 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Monur Imre | kovács | Bonchida [Kolozs] | Dunaszerdahely [Pozsony] | 1920.07.08 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Pap Péter | kovács | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.11.05 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | ||
Szőcs József | kovács | Petrozsény [Hunyad] | Gyöngyös [Heves] | 1921.06.29 | 1 | Lökösházára érkezett menekültek | |
Gál János | kovács | Arad [Arad] | Budapest | 1920.06.19 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | ||
Bóduli József | kovács | Kolozsvár [Kolozs] | Szeged [Csongrád] | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
László Antal | kovács | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.05.25 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Tar András | kovács | Zsilyvajdejvulkán [Hunyad] | Debrecen [Hajdú] | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
László Gábor | kovács | Kolozsvár [Kolozs] | Csepel [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.11.05 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | ||
Milicz Béla | kovács | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.07.28 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Slance Pál | kovács | Perbete [Komárom] | Dunakeszi [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.21 | 3 | Szobra megérkezett kiutasítottak | |
Kulcsár László | kovács | Temesvár [Temes] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.04 | 4 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
László Sándor | kovács | Kolozsvár [Kolozs] | Erzsébetfalva [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.11.05 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | ||
Varga János | kovács | Angyalbandi [Bács-Bodrog] | Albertirsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.05.06 | 2 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Malinger Lajos | kovács | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.07.28 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Sándor György | kovács | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.06.01-15 | 1 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
Szegedi Árpád | kovács | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1921.03.10 | Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám | ||
Veszelovszky | kovács | Kolozsvár [Kolozs] | Szeged [Csongrád] | 1920.07.02 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Budár György | kovács | Turve [Nincs adat] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.05.01 | 3 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
Sipos Károlyné | kovács neje | Bikszád [Szatmár] | Vecsés [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.07 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
özv. Elekes Jánosné | kovács neje | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1920.08.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Bartusz József | kovács segéd | Zenta [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.11.30 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Bajgál Ferenc | kovács-segéd | Konop [Arad] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.07.26 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | visszautasítva | |
Csikós Sándor | kovács-segéd | Magyarpadé [Torontál] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.09.03 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Konpánia Pál | kovács-segéd | Magyarpadé [Torontál] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.09.03 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Gombos József | kovács-segéd | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1921.07.17 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | ||
Petrekanics Antal | kovács-segéd | Szabadka [Bodrog] | Bácsalmás [Bács-Bodrog] | 1922.02.21 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Verner Herz Adolf | kovácsmester | Nagyvárad [Bihar] | Szekszárd [Tolna] | 1920.07.25 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám | |
Svreczkó Lajos | kovácssegéd | Óbecse [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.08.19 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Erdődi László | kovácssegéd | Újvidék [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.08.31 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Tapál József | kovácssegéd | Újvidék [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.08.31 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Héger Márton | kovácssegéd | Främebal [Nincs adat] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.08.31 | 1 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva |
dr. Horváth Károly | közjegyző | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Pestszentlőrinc [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.10.09 | 5 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
dr. Tóth Endre | közjegyző | Szászváros [Hunyad] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.09.06 | 6 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
Osváth Imre | közjegyző | Ördöngösfüzes [Szolnok-Doboka] | Franciav? [Nincs adat] | 1920.09.06 | 6 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
Berényi Béla | közjegyző | Pécs [Baranya] | Sósbereg [Nincs adat] | 1920.12.22 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
Barabás Dezső | közjegyző | Beszterce [Beszterce-Naszód] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.04.29 | 1 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
dr. Nagy Béla | közjegyző | Bánhida [Komárom] | Debrecen [Hajdú] | 1920.12.22 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
dr. Ónodi Kálmán | közjegyző | Felsővisó [Máramaros] | Dömsöd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Majay Dezső | közjegyző | Tasnád [Szilágy] | Firez [Nincs adat] | 1921.09.19 | 3 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
Fosztó Elek | közjegyző | Gyalár [Hunyad] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Tóth Béla | közjegyző | Kőcse [Torontál] | Pesthidegkút [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.12 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | ||
Eichardt József | közjegyző | Újlak [Szerém] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.11.04 | 2 | Szegedre érkezett menekültek | ügye fellebbezés alatt |
Oláh Sándor | közjegyző | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.22 | 3 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
dr. Fodor Antal | közjegyző | Csíkszereda [Csík] | Budapest | 1921. 8. 1-10 | 3 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
Mohant Gyula | községi főjegyző | Nagyszentmiklós [Torontál] | Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1922.01.30 | 1 | Szegedre érkezett menekültek | |
Tessényi Oszkár | községi főjegyző | Monostorszeg [Bács-Bodrog] | Budapest | Nincs dátum | MENEKÜLTEK KÖNYVE | ||
Limbek Pál | községi főjegyző | Kishegyes [Bács-Bodrog] | Budapest | Nincs dátum | 6 | MENEKÜLTEK KÖNYVE | |
Deutsch János | községi helyettes jegyző | Vajszka [Bács-Bodrog] | Baja [Bács-Bodrog] | 1921.12.07 | 4 | Szegedre érkezett menekültek | |
Koótz János | községi írnok | Csátalja [Bács-Bodrog] | Jánoshalma [Bács-Bodrog] | 1921.08.05 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Keifer József | községi írnok | Csernye [Torontál] | Szeged [Csongrád] | 1921.08.05 | 2 | Szegedre érkezett menekültek | |
Borovszky Ferenc | községi jegyző | Cservenka [Bács-Bodrog] | Veszprém [Veszprém] | 1921.09.29 | 2 | Szegedre érkezett menekültek | |
Tiblinger Rezső | községi jegyző | Nyujtód [Háromszék] | Rákosszentmihály [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.12.20 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
Rausch György | községi jegyző | Cservenka [Bács-Bodrog] | Galla [Komárom] | 1921.10.02 | 1 | Szegedre érkezett menekültek | |
Bausch György | községi jegyző | Cservenka [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.09.21 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Zappe Péter | községi jegyző | Vizesd [Torontál] | Budapest | 1921.07.12 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | ||
Bara Dénes | községi jegyző | Atyha [Udvarhely] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium) | ||
Késmárky Géza | községi jegyző | Körtés [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.11.10 | 7 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva |
Hatz Elek | községi jegyző | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szeged [Csongrád] | 1922.04.15 | |||
Dux Károly | községi jegyző | Demge [Nincs adat] | Mátételke [Bács-Bodrog] | 1921.11.10 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Baricz Dénes | községi jegyző | Gyergyószentmiklós [Csík] | Budapest | 1921.07.21 | 2 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
Obitz Gyula | községi jegyző | Fejérd [Kolozs] | Budapest | Nincs dátum | 5 | MENEKÜLTEK KÖNYVE | |
Vermes Vince | községi jegyző | Temesvár [Temes] | Budapest | 1921.09.29 | 4 | Szegedre érkezett menekültek | |
özv. Illyés Károlyné | községi jegyző özv. | Krizba [Brassó] | Nyíregyháza [Szabolcs] | 1924.02.27 | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
Kovács János | községi rendőr | Újvidék [Bács-Bodrog] | Barcs [Somogy] | 1922.02.21 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Felber Frigyes | községi rendőr | Újvidék [Bács-Bodrog] | Barcs [Somogy] | 1922.02.21 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Szontagh Sándor | községi segédjegyző | Bagosszentgyörgyről [Nincs adat] | Szarvaskő [Heves] | 1919.12.01 | (MOL K26.-1921-XLIII-96.) | Kártérítést kérő soproni menekült | |
Jakab Márton | községi tisztviselő | Magyarpécska [Arad] | Budapest | 1920.10.17 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Gyász Tamásné | köztisztviselő | Torda [Torda-Aranyos] | Újpest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.02 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Geszey Kardos István | köztisztviselő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.09.14 | Pesti Napló | ||
Jánosy Károly | KSOD állomási elöljáró | Zsolna [Trencsén] | Pestszenterzsébet [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | Nincs dátum | MENEKÜLTEK KÖNYVE | ||
Schverlichovszky János Károly | KSOD főkalauz | Zsolna [Trencsén] | Debrecen [Hajdú] | Nincs dátum | 6 | MENEKÜLTEK KÖNYVE | |
Grizmann Ferencné | kt. vm. neje | Nagyvárad [Bihar] | Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.25 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám | |
Polgár Sándor | kubikus | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.06.15 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | |
Úrmani Kain | kulcsár | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1922.07.13 | 4 | A Nép | (Dél-Baranyából 1922. július 10-én kiutasítottak) |
Wittich József | kúriai bíró | Brassó [Brassó] | Budapest | 1920.10.17 | 6 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Végh Ferenc | kúriai bíró | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1921.07.18 | 3 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
Végh Ferenc | kúriai bíró | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1921.07.22 | 4 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
Végh Ferenc | kúriai bíró | Bánffyhunyad [Kolozs] | Budapest | 1921.12.21 | 3 | Szolnokra érkezett menekültek | |
Vekerdy Pál | kúriai bíró | Kassa [Abaúj-Torna] | Debrecen [Hajdú] | 1921.04.26 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 22. szám | |
dr. Böhm Jenő | kúriai bíró | Nagyvárad [Bihar] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1922.06.02 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Nyírő Gyula | kúriai tanácselnök | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.09.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
Molnár József | kútmester | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Lehotzky András | laboráns | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.06.18 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | |
Fazekas András | laboráns | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szeged [Csongrád] | 1921.06.21 | feleségével | Ellenzék c. kolozsvári újság | |
Rónai Aross | Lajos újságíró | Désakna [Szolnok-Doboka] | Budapest | 1920.09.12 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
Sánta Árpád | lakatos | Görgényszentimre [Maros-Torda] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1918.12.21 | 3 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
Weiszenburger György | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.05.25 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Kovács Ernő | lakatos | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.05.05 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
Orbán István | lakatos | Temesvár [Temes] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.24 | 1 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
Danó Mihály | lakatos | Ópiski [Hunyad] | Kaposvár [Somogy] | 1921.07.26 | 2 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
Ember Aladár | lakatos | Vajdahunyad [Hunyad] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Figus János | lakatos | Ménes [Arad] | Rákoscsaba [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.08.24 | 1 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
Sebő Mihály | lakatos | Bánhida [Komárom] | Szeged [Csongrád] | 1920.12.22 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | ||
Sütő János | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1921.08.30 | |||
Sárkány Gyula | lakatos | Arad [Arad] | Békéscsaba [Békés] | 1920.07.08 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Kiss Endre | lakatos | Kányád [Udvarhely] | Budapest | 1920.08.06 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Fink Jenő | lakatos | Bánhida [Komárom] | Budapest | 1920.12.22 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
Pohárkovits J. | lakatos | Zenta [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.11.19 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Horváth Gyula | lakatos | Petrozsény [Hunyad] | Kaposvár [Somogy] | 1921.04.05 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Fusch János | lakatos | Lugos [Krassó-Szörény] | Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.05 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Domány Vilmos | lakatos | Szabadka [Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1921.04.29 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
Domány Vilmos | lakatos | Szabadka [Bodrog] | Budapest | 1921.05.05 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
Sós Fülöp | lakatos | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.10.22 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
Johanidesz János | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1921.08.30 | |||
Kővári Jenő | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.07.08 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Bagi Sándor | lakatos | Egyházaskér [Torontál] | Hódmezővásárhely [Csongrád] | 1921.04.29 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
Gulyás András | lakatos | Ópiski [Hunyad] | Kaposvár [Somogy] | 1921.07.21 | 3 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
Táborcki József | lakatos | Petrozsény [Hunyad] | Tokod [Esztergom] | 1921.08.18 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
Dávid Vilmos | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kassa [Abaúj-Torna] | 1920.10.11 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Nagy János | lakatos | Zsilyvajdejvulkán [Hunyad] | Dorog [Esztergom] | 1921.04.07 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Sörger Adolf | lakatos | Petrozsény [Hunyad] | Bánhorvát [Borsod] | 1921.07.26 | 2 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
Bleier János | lakatos | Temesvár [Temes] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.04.30 | 2 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
Mészáros Ferenc | lakatos | Érsekújvár [Nyitra] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.06.16 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
Csernyánszky Viktor | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1927.06.19 | Volt MÁV alkalmazottak ellátása | (97077/1929.) | |
Szlobodnyik Pál | lakatos | Pozsony [Pozsony] | Budapest | 1920.10.03 | 11 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
Fazeskas János | lakatos | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
Kerek István | lakatos | Bánhida [Komárom] | Budapest | 1920.12.22 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
Zágoni József | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Debrecen [Hajdú] | 1920.12.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Szmrecsányi Endre | lakatos | Zilah [Szilágy] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.01.10 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
Tóth Sándor | lakatos | Arad [Arad] | Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.24 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 44. szám | |
Bobka József | lakatos | Arad [Arad] | Mór [Fejér] | 1921.07.26 | 2 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
Szmrecsányi József | lakatos | Zilah [Szilágy] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.01.10 | 4 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
Zahar Dániel | lakatos | Máramarossziget [Máramaros] | Debrecen [Hajdú] | 1920.11.30 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | |
Józsa József | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.05.25 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Bosányi (Bossányi) Ferenc | lakatos | Ópiski [Hunyad] | Miskolc [Borsod] | 1921.04.07 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Albert Károly | lakatos | Brassó [Brassó] | Budapest | 1921.03.22 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
Bosányi (Bossányi) Ferenc | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.05.25 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Albert Károly | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.03.28 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | (Bekölt. eng. nincs.) | |
Ermann József | lakatos | Temesvár [Temes] | Dabas [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.14 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Gyenes Gábor | lakatos | Szatmárnémeti [Szatmár] | Budapest | 1920.08.21 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám | |
Stahl Frigyes | lakatos | Temesvár [Temes] | Nagyszécsény [Nógrád] | 1921.07.05 | 4 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
Panker Vilmos | lakatos | Arad [Arad] | Békés [Békés] | 1921.10.08 | 3 | Lökösházára érkezett menekültek | |
Márton Lajos | lakatos | Szatmárnémeti [Szatmár] | Budapest | 1920.08.21 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám | |
Rebecsák László | lakatos | Onimosza [Nincs adat] | Bánhorvát [Borsod] | 1921.07.21 | 2 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
Micska József | lakatos | Torda [Torda-Aranyos] | Budapest | 1920.12.20 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
Kert Sándor | lakatos | Nagybánya [Szatmár] | Aszód [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.03.21 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
Mihajlovics János | lakatos | Ópiski [Hunyad] | Miskolc [Borsod] | 1921.04.07 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Mihajlovics János | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.05.25 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Vojka József | lakatos | Brassó [Brassó] | Budapest | 1921.07.12 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | ||
Simon Mihály | lakatos | Bánhida [Komárom] | Budapest | 1920.12.22 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | ||
Becsek Pál | lakatos | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.12.23 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | ||
Mata Mihály | lakatos | Lugos [Krassó-Szörény] | Győr [Győr] | 1920.12.23 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | ||
Poszt György | lakatos | Ópiski [Hunyad] | Miskolc [Borsod] | 1921.04.07 | 6 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Poszt György | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.05.25 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Godon Ferenc | lakatos | Érsekújvár [Nyitra] | Rákos [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.04.09 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Gál János | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.05.25 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Moskovits (Moskovitz) Kálmán | lakatos | Lugos [Krassó-Szörény] | Munkács [Bereg] | 1920.09.28 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
Gál József | lakatos | Kolozsvár [Kolozs] | Miskolc [Borsod] | 1920.11.05 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
Kovács Lajos | lakatos | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.11.05 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
Koppány Lajos | lakatos | Arad [Arad] | Fehérgyarmat [Szatmár] | 1920.10.24 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 44. szám | |
Sipos András | lakatos | Brassó [Brassó] | Budapest | 1921.07.12 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | ||
Szász Dénes | lakatos | Torda [Torda-Aranyos] | Vecsés [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.11.09 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz. | |
Gyurak György | lakatos | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.10.22 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
Toman Ferenc | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Békéscsaba [Békés] | 1920.07.01 | (Bekölt. eng. nincs) | ||
Dénes János | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.06.05 | |||
Hoffman Károly | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.05.25 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Khor József | lakatos | Nagybecskerek [Torontál] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.05.02 | Hidasnémetire érkezett menekültek | visszautasítva | |
Fábri János | lakatos | Temesvár [Temes] | Orosháza [Békés] | 1920.12.23 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | ||
Sipos György | lakatos | Temesvár [Temes] | Székesfehérvár [Fejér] | 1920.12.23 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | |
Pető Benjamin | lakatos | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Jászberény [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.24 | 3 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
Papp József | lakatos | Szatmárnémeti [Szatmár] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1918.10.20 | 2 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
Bezsella Lajos | lakatos | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.09.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
Brassai Károly | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.05.25 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Kinzer Sándor | lakatos | Zsilyvajdejvulkán [Hunyad] | Tatabánya [Komárom] | 1921.04.07 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | ||
Brecska József | lakatos | Érsekújvár [Nyitra] | Miskolc [Borsod] | 1921.05.09 | 3 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Varga Dénes | lakatos | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.12.20 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
Petrik József | lakatos | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.08.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Huszanek Pál | lakatos | Kolozsvár [Kolozs] | Szarvas [Békés] | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
Ocskay József | lakatos | Torda [Torda-Aranyos] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.12.02 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | |
Petrof Jenő | lakatos | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1921.07.04 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
Schuller Károly és felesége | lakatos | Baranyabánból [Baranya] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1922.07.13 | A Nép | (Dél-Baranyából 1922. július 10-én kiutasítottak) | |
Antus György | lakatos | Temesvár [Temes] | Székesfehérvár [Fejér] | 1920.12.23 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | |
Makra Ferenc | lakatos | Bánhida [Komárom] | Szeged [Csongrád] | 1920.12.22 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
Homonnai János | lakatos | Arad [Arad] | Budapest | 1920.09.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
Broska (Broskó) Lajos | lakatos | Arad [Arad] | Ladháza [Borsod] | 1920.10.24 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 44. szám | |
Barosdi Péter | lakatos | Szamosújvár [Szolnok-Doboka] | Biharkeresztes [Bihar] | 1920.12.21 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
Kosztninszky László | lakatos | Petrozsény [Hunyad] | Nagymányok [Tolna] | 1921.07.21 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
Szilágyi Albert | lakatos | Szamosújvár [Szolnok-Doboka] | Biharkeresztes [Bihar] | 1920.12.21 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | ||
Kovalcsik Ignác | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.05.25 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Zságár Mátyás | lakatos | Izsép [Baranya] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1922.07.13 | 3 | A Nép | (Dél-Baranyából 1922. július 10-én kiutasítottak) |
Bencze Lajos | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Hatvan [Heves] | 1922.02.06 | |||
Kulhanek Antal | lakatos | Szabadka [Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.11.15 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Gratter Sándor | lakatos | Bánhida [Komárom] | Szeged [Csongrád] | 1920.12.22 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | ||
Kafka Gyula | lakatos | Temesvár [Temes] | Bécs [Ausztria] | 1920.12.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Greiszi József | lakatos | Bánhida [Komárom] | Szeged [Csongrád] | 1920.12.22 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | ||
Kecskés István | lakatos | Arad [Arad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.04.08 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Szuka János | lakatos | Lugos [Krassó-Szörény] | Győr [Győr] | 1920.12.23 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | ||
Mamuzich István | lakatos | Újvidék [Bács-Bodrog] | Budapest | 1921.05.10 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
Gremsperger Iván | lakatos | Temesvár [Temes] | Budapest | 1921.07.04 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
Szupper Gusztáv | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1922.03.22 | |||
Dancs Károly | lakatos | Szatmárnémeti [Szatmár] | Budapest | 1920.12.20 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
Varga Lajos | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Fiume [Fiume] | 1921.04.07 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Boros Gergelyné | lakatos neje | Arad [Arad] | Budapest | 1920.08.10 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Topa Jánosné | lakatos neje | Szatmárnémeti [Szatmár] | Rákos [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.21 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám | |
Lázár Ferencné | lakatos neje | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.08.19 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Heller Miklós | lakatos segéd | Szabadka [Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.04.29 | 1 | Hidasnémetire érkezett menekültek | visszautasítva |
Mihályi Zsigmond Gyula | lakatos segéd | Szabadka [Bodrog] | Budapest | 1921.12.05 | 1 | Szegedre érkezett menekültek | |
Vida Stefán | lakatos-segéd | Nagykikinda [Torontál] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.09.03 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Szatmáry Károly | lakatos-segéd | Szabadka [Bodrog] | Vaja [Szabolcs] | 1922.02.03 | 1 | Szegedre érkezett menekültek | |
Lázár Imre | lakatosinas | Temesvár [Temes] | Komárom [Komárom] | 1920.06.24 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | ||
Krön Brunó | lakatosmester | Vinga [Temes] | Győr [Győr] | 1920.07.01 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Abad László | lámpakezelő | Brassó [Brassó] | Budapest | 1921.12.03 | 1 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
Farkas János | lámpakezelő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.04.22 | |||
Abód László | lámpakezelő | Brassó [Brassó] | Budapest | 1921.12.20 | 3 | Szolnokra érkezett menekültek | |
Kocsis Sándor | lámpakezelő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kiskunhalas [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.01 | |||
Ficzere János | lámpakezelő | Arad [Arad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.03.10 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám | |
Marosán János | lámpakezelő | Ópiski [Hunyad] | Mezőberény [Békés] | 1922.04.03 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
Domokos Imre | lámpakezelő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.09.21 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Kiss Imre | lámpakezelő | Királyhida [Moson] | Győr [Győr] | 1922.02.16 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
Szalai József | lámpakezelő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Győr [Győr] | 1922.04.15 | |||
Szalai József | lámpakezelő | Pozsony [Pozsony] | Győr [Győr] | 1922.05.29 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
Galóczi (Gálóczi) Gyula | lámpakezelő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Debrecen [Hajdú] | 1921.04.26 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Zumbeczky Ferenc | lámpakezelő | Ópiski [Hunyad] | Lökösháza [Arad] | 1921.11.04 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
Sándor Bálint | lámpakezelő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Püspökladány [Hajdú] | 1922.07.02 | 1 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | 1 vagon |
Sándor József | lámpakezelő | Nagykároly [Szatmár] | Debrecen [Hajdú] | 1921.04.16 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
özv. Józsa Istvánné | lámpakezelő özv. | Ismeretlen [Ismeretlen] | Újdombóvár [Tolna] | 1919.11.13 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | vagonlakók | |
Szőke István | lámpamester | Ismeretlen [Ismeretlen] | Rákos [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.10.22 | |||
Tarkó Jenő | lámpamester | Pozsony [Pozsony] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | 6 gyerek | Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III. | |
Patkó János | lámpatisztító | Zágráb [Zágráb] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 9800/919. sz. rendelvénnyel | |
Béres János | lámpatisztító | Vinkovci [Szerém] | Gombos [Bács-Bodrog] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 44.808/919 sz. rendelvénnyel | |
Tóth Vendel | lámpatisztító | Ismeretlen [Ismeretlen] | Hegyeshalom [Moson] | 1922.04.13 | |||
Rózsa István | lámpatisztító | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | (21-1920/24595.) | ||
Novák István | lámpatisztító | Novska [Pozsega] | Gyékényes [Somogy] | 1918.11.16 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
Bertók József | lámpatisztító | Zágráb [Zágráb] | Keszthely [Zala] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 9856 sz. rendelv-el | |
Fekete József | lámpatisztító | Petrozsény [Hunyad] | Berettyóújfalu [Bihar] | 1921.09.19 | 6 gyerek | segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok | |
Hosszú János | lámpatisztító | Krizsevci [Belovár-Körös] | Somogyszob [Somogy] | 1918.12.31 | Heti jelentés (1919. jan. 18.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs | gyermektelen | |
Balbiezer Mihály | lámpatisztító | Zombor [Bács-Bodrog] | Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1922.07.28 | 1922. VI. 30. után menekültek | ||
Klodi Jakab | lámpatisztító | Bród [Horvát-Szlavónország] | Temesvár [Temes] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 16.819/919 sz. | |
Kosig Iván | lánckovács | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.07.01 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Kis Pál | László fűtő | Ópiski [Hunyad] | Törökszentmiklós [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.08.25 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Hajós Márk | László szabó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1920.10.11 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Baszting Delma | látszerész | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.07.01 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Herceg Aranka | leány | Arad [Arad] | Budapest | 1920.07.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Specker Erzsébet | leány | Brassó [Brassó] | Budapest | 1920.08.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Fülöp Margit | leány | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.07.05 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Fehér Böske | leány | Szatmárnémeti [Szatmár] | Budapest | 1920.06.23 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
Hídvégi Ilona | leány | Arad [Arad] | Budapest | 1920.07.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Takács Mária | leány | Világos [Arad] | Komárom [Komárom] | 1920.07.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Posner Irén | leány | Nagyborosnyó [Háromszék] | Budapest | 1920.07.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 27. szám | |
Vantsura Ilona | leány | Arad [Arad] | Budapest | 1920.07.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Reökh Ilona | leány | Arad [Arad] | Budapest | 1920.07.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Klotz Valéria | leány | Karánsebes [Krassó-Szörény] | Zólyom [Zólyom] | 1920.07.14 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Lőrincz Vilma | leány | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.07.14 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Csapkay Sándor | leánygimn. tanár | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.04.28 | Győri Hírlap | ||
Zajzon Adél | leánygimnáziumi tanár | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.07.02 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
özv. Vlakovics Emilné | leánygimnáziumi tanár | Arad [Arad] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.01.24 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
Váradi Gyula | lelkész | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Eger [Heves] | 1920.11.27 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 4. sz. | |
Várady Gyula | lelkész | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.17 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Mayer József | lelkész | Arad [Arad] | Várpalota [Veszprém] | 1920.09.12 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
özv. Nagy Andrásné | lelkész neje | Kolozsvár [Kolozs] | Kisbér [Komárom] | 1921.04.29 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
Tögl József | letartóztatva | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.07.14 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | ||
Fejér Arnoldné | levéltár igazgató neje | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.08.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Alföldi László és családja | levéltárnok | Zombor [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920. 5. 12-13 | (MOL K26-XLI-4209.) | kiutasított köztisztviselő | |
Gorzó Bertalan | levéltáros | Nagykároly [Szatmár] | Mátészalka [Szatmár] | 1921.04.29 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
Lutovszky Lajos | litográfus | Kolozsvár [Kolozs] | Debrecen [Hajdú] | 1920.12.10 | Erdélyi Hírek, 1921. 8. sz. | ||
Tutovszky Lajos | litográfus | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.12.20 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
Hucskó Mihály | lőcsei rendőrkapitány | Igló [Szepes] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1919.09.23 | Szepesi Lapok c. iglói újság | ||
Varga Jánosné | lópatkolómester neje | Fehértemplom [Temes] | Miskolc [Borsod] | 1921.05.31 | 2 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Német Lukácsné | lovászmester neje | Ópiski [Hunyad] | Budapest | 1920.07.08 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Elek Lajos | Ludovika-akadémiai növendék | Szakub [Nincs adat] | Budapest | 1920.12.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
dr. Földvári (Földváry) Béla | m. fog | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.09.29 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám | |
Kassai József | m. kir. cukorgyári főellenőr | Cservenka [Bács-Bodrog] | Petőháza [Sopron] | 1919.12.01 | (MOL K26.-1921-XLIII-96.) | Kártérítést kérő soproni menekült | |
Ilosvay Lajos | m. kir. erdőmérnök | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Császárfürdő) | 1920 | |||
özv. Ferenczi Béláné | m. kir. erdőmérnök özv. | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 2. fele | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
Bodor Gábor | m. kir. főerdő tanácsos | Sátoraljaújhely [Zemplén] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | 1 gyerek | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | |
özv. Schlachta Lászlóné (Kiss Erzsébet) | m. kir. főerdőmérnök özv. | Máramarossziget | Esztergom | 1924.09.27 | gyermekei: Schlachta Erzsébet, Schlachta György | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.), személyes közlés | |
Kalmár Elek és feleségével és 3 gyermekével | m. kir. kath. főgimnáziumi igazgató | Lőcse [Szepes] | Budapest | 1920.05.11 | Szepesi Lapok c. iglói újság | ||
özv. Frink Péterné | m. kir. mázsaaltiszt özv. | Torda [Torda-Aranyos] | Budapest | 1925.10.09 | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | (20492/1928.) | |
Millenovich Ferenc | m. kir. p.ü. számviteli főtanácsos | Selmecbánya [Hont] | Sopron [Sopron] | 1919.12.01 | (MOL K26.-1921-XLIII-96.) | Kártérítést kérő soproni menekült | |
Kunkl Aladár | m. kir. p.ü. számvizsgáló | Selmecbánya [Hont] | Sopron [Sopron] | 1919.12.01 | (MOL K26.-1921-XLIII-96.) | Kártérítést kérő soproni menekült | |
Mauks Imre | m. kir. p.ü. tanácsos | Nagybecskerek [Torontál] | Sopron [Sopron] | 1919.12.01 | (MOL K26.-1921-XLIII-96.) | Kártérítést kérő soproni menekült | |
Szombath György | m. kir. pénzügyigazgató-helyettes | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
Tamás Györgyné | m.h. neje | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Szentes [Csongrád] | 1920.10.22 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
Slomovits Herman | m.segéd | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.09.27 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | ||
Reinhardt Ferenc | magáhivatalnok | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Kőbánya) | 1921.08.11 | |||
Benes Imre | magánhivatalnok | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre | ||
Friedmann Miksa | magánhivatalnok | Nagykároly [Szatmár] | Sárbogárd [Fejér] | 1920.06.23 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
Grossz Lajos | magánhivatalnok | Zombor [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.08.27 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Sebián Erzsébet | magánhivatalnok | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.04.07 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Genzinger János | magánhivatalnok | Nagyszentmiklós [Torontál] | Szeged [Csongrád] | 1921.09.03 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Bisztricás István | magánhivatalnok | Nagyenyed [Fehér] | Budapest | 1920.09.29 | Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám | ||
Kiss Ernő | magánhivatalnok | Újvidék [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.09.03 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Orosz Miklós | magánhivatalnok | Arad [Arad] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.11.04 | 2 | Lökösházára érkezett menekültek | beköltözési engedély megtagadva |
Basting Erzsébet | magánhivatalnok | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.12.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Vass Imre | magánhivatalnok | Nagyszalonta [Bihar] | Budapest | 1920.09.27 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | ||
Alaker Leopold | magánhivatalnok | Szabadka [Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.08.05 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Gerő Viktória | magánhivatalnok | Temeskovácsi [Temes] | Budapest | 1920.10.22 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
Vajda József | magánhivatalnok | Törökkanizsa [Torontál] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.09.12 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
Józsika György | magánhivatalnok | Józseffalva [Torontál] | Budapest | 1921.04.08 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Berliner Jenő | magánhivatalnok | Magyarpécska [Arad] | Budapest | 1920.10.22 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
Jakab Ferenc | magánhivatalnok | Mohács [Baranya] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.06.02 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
Vámos Dezső | magánhivatalnok | Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.03.29 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
Todorovics Péter | magánhivatalnok | Világos [Arad] | Szeghalom [Békés] | 1920.10.09 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Stein Miklós | magánhivatalnok | Petrozsény [Hunyad] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.06.13 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
Steinde V. | magánhivatalnok | Görgényszentimre [Maros-Torda] | Vác [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.06.15 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | |
Beer Ödön | magánhivatalnok | Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] | Győr [Győr] | 1920.10.27 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. szám, folytatás | |
dr. Brandt Viktor | magánhivatalnok | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre | ||
Szász Ilona | magánhivatalnok | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.13 | |||
Longi Adorján | magánhivatalnok | Kolozsvár [Kolozs] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.11.24 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
Schrang Emma | magánhivatalnok | Karánsebes [Krassó-Szörény] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.09.28 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | ||
özv. Lőricz Béláné | magánhivatalnok | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.13 | |||
Katona János | magánhivatalnok | Nagykikinda [Torontál] | Hódmezővásárhely [Csongrád] | 1921.11.30 | 1 | Szegedre érkezett menekültek | |
Kulcsár Mihály | magánhivatalnok | Kézdivásárhely [Háromszék] | Ruszcsuk [Nincs adat] | 1920.09.06 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
Bálint Imre | magánhivatalnok | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.09.29 | Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám | ||
Schuszter Endre | magánhivatalnok | Petrozsény [Hunyad] | Budapest | 1920.10.22 | 7 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
Smoeter Ede | magánhivatalnok | Petrozsény [Hunyad] | Békéscsaba [Békés] | 1920.10.06 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
Dalnoki Kovács Gyula | magánhivatalnok | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre | ||
özv. Káposzta I.-né | magánhivatalnok özvegye | Borj. [Nincs adat] | Brennbergbánya [Nincs adat] | 1920.10.22 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
özv. Vetter (Wetter) Ambrusné | magánhivatalnok özvegye | Nagybánya [Szatmár] | Karácsond [Heves] | 1920.10.09 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
Horváth Barna | magántisztviselő | Sajógömör [Gömör és Kis-Hont] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | 3 gyerek | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | |
Léderer Jakab | magántisztviselő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.10.09 | A Nép | ||
Csemniczki Gyula | magántisztviselő | Nagybánya [Szatmár] | Lábatlan [Esztergom] | 1920.08.21 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám | |
Meleghy Dénes | magántisztviselő | Nagybecskerek [Torontál] | Budapest | 1922.02.08 | Szegedre érkezett menekültek | ||
özv. Orosz Dezsőné | magántisztviselő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1921.08.04 | |||
Leitner Gy. | magántisztviselő | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.28 | 2 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
Thuránszky Miklós | magántisztviselő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Császárfürdő) | 1922.01.01 | |||
Hetay Jenő | magántisztviselő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Császárfürdő) | 1921.06.30 | |||
Zalánffy Jenő | magántisztviselő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.04.28 | Győri Hírlap | ||
Czauner Andor | magántisztviselő | Nagybánya [Szatmár] | Budapest | 1921.03.08 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
Szaniszló István | magántisztviselő | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1920.08.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Márványi Jenő | magántisztviselő | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1921.12.21 | 6 | Szolnokra érkezett menekültek | |
Altmann Ferenc | magántisztviselő | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1921. 8. 1-10 | 2 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
Novák Kristóf és családja | magántisztviselő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.04.14 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Jakab Róza | magántisztviselő | Brassó [Brassó] | Budapest | 1920.10.22 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
Hudolin Gyula | magántisztviselő | Kolozsvár [Kolozs] | Szentendre [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.09.12 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
Mikon Ernő | magántisztviselő | Torda [Torda-Aranyos] | Budapest | 1921.04.18 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
Tormásy József | magántisztviselő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1922.02.16 | |||
Holstein László | magántisztviselő | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1920.08.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Rév Elek | magántisztviselő | Laskafalu [Baranya] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1922.07.13 | A Nép | (Dél-Baranyából 1922. július 10-én kiutasítottak) | |
Hegedüs Sarolta | magántisztviselő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1921.11.19 | |||
Paizs Rezső | magántisztviselő | Zetelaka [Udvarhely] | Budapest | 1920.08.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
özv. Csákán Zsigmondné | magántisztviselő neje | Magyarpécska [Arad] | Budapest | 1920.07.12 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Herczeg István | magántiszviselő | Arad [Arad] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1919.08.16 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
Geci (Géczy) Gézáné | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1921.04.18 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
Medvigy Mihályné | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Debrecen [Hajdú] | 1921.04.14 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
özv. Moldoványi Lajosné | magánzó | Arad [Arad] | Budapest | 1920.09.12 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
Szilágyi J.-né | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.11.09 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz. | |
Daniel Ferenc | magánzó | Dicsőszentmárton [Kis-Küküllő] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.07.12 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
özv. Monostori K.-né | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Kozrek Mátyás | magánzó | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Léber Antalné | magánzó | Kisszeben [Sáros] | Tiszabura [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.04.16 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
özv. Müller Jakabné | magánzó | Horgos [Csongrád] | Szeged [Csongrád] | 1921.08.19 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Köbl Irma | magánzó | Temeskovácsi [Temes] | Budapest | 1920.10.22 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
özv. Müller Jánosné | magánzó | Tiszaszentmiklós [Torontál] | Budapest | 1921.04.29 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
Sebesi Lajos | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.05.29 | |||
Surcsku (Suresku) György | magánzó | Temesvár [Temes] | Hamburg [Németország] | 1920.07.14 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Teisz Sándorné | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Vámospércs [Hajdú] | 1920.10.06 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
özv. Fodor O.-né | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Budapest | 1920.10.09 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Jekei Ilona | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.08.21 | |||
özv. Foristi Pálné | magánzó | Nagyiklód [Szolnok-Doboka] | Budapest | 1921.04.18 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
dr. Győrffyné | magánzó | Székelykeresztúr [Udvarhely] | Tiszafüred [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.11.10 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | ||
Pirschinger Ilona | magánzó | Resicabánya [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.08.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Bartha Józsefné | magánzó | Késmárk [Szepes] | Napkor [Szabolcs] | 1921.12.03 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
Kalkó Mátyásné | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Dorog [Esztergom] | 1920.10.06 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
Bulbuch Antalné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Tinnye [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.08.20 | 3 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
özv. Fummer Jánosné | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.01.21 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Roboz Adolfné | magánzó | Székelykeresztúr [Udvarhely] | Rákoskert [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.11.27 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 4. sz. | |
Balogh Ella | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.11.30 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | |
özv. Fülöp Istvánné | magánzó | Székelykeresztúr [Udvarhely] | Budapest | 1920.08.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Ábrahám Árpád | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Rákoskeresztúr [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.12.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Ábrahám Hermina | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.12.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Borbáth Sándor és családja | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Pozsony [Pozsony] | 1921.04.07 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
özv. Gábor Gáborné | magánzó | Déva [Hunyad] | Szarvas [Békés] | 1920.11.29 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | |
Ábrahám Károlyné | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.12.23 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | ||
Geisz János | magánzó | Nagybecskerek [Torontál] | Szeged [Csongrád] | 1921.12.05 | 1 | Szegedre érkezett menekültek | |
Kispál Jánosné | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Szentes [Csongrád] | 1921.03.21 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
Buncze István | magánzó | Nagykároly [Szatmár] | Jászberény [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.03 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
Grozmacher Károly | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Nyíregyháza [Szabolcs] | 1920.09.29 | Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám | ||
Meisner Imre | magánzó | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.07.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 27. szám | |
özv. Gábor Péterné | magánzó | Sepsiszentgyörgy [Háromszék] | Budapest | 1920.11.05 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
Gelb Rezső | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Bécs [Ausztria] | 1920.12.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Jenei Viktorné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.12.21 | 1 | Szolnokra érkezett menekültek | |
Kurzer József | magánzó | Kudzsir [Hunyad] | Bécs [Ausztria] | 1920.11.29 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | |
Lukács Berta | magánzó | Brassó [Brassó] | Budapest | 1921.03.22 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
Bablovits Katalin | magánző | Arad [Arad] | Vécs [Heves] | 1920.10.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
Oretroja Sándorné | magánzó | Zombor [Bács-Bodrog] | Decs [Tolna] | 1921.11.30 | Szegedre érkezett menekültek | ||
özv. Gálfi Sándorné | magánzó | Galsa [Arad] | Abony [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.13 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Rácz Lajosné | magánzó | Nagyszalonta [Bihar] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Kiss András | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.04.04 | |||
Babojcsák (Bobovicsiv) L. | magánzó | Óbesenyő [Torontál] | Budapest | 1920.12.27 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Frölich Albertné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
özv. Gellért Lászlóné | magánzó | Köbölkút [Zala] | Báránd [Bihar] | 1921.07.12 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | ||
Dobrory Katalin | magánzó | Szatmárnémeti [Szatmár] | Budapest | 1920.08.21 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám | |
Szűcs Mártonné | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Gönc [Abaúj-Torna] | 1920.12.23 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | ||
Pletter Pálné | magánzó | Perjámos [Torontál] | Budapest | 1920.11.29 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | |
Székely Kálmánné | magánzó | Magyarpécska [Arad] | Budapest | 1920.08.13 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Ornay J.-né | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Diósgyőr [Borsod] | 1920.11.09 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz. | |
Bartis Ferencné | magánzó | Szépvíz [Csík] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.21 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | ||
özv. Germanos L.-né | magánzó | Arad [Arad] | Budapest | 1920.10.09 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
özv. Gerstner Istvánné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.09.06 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
özv. Palmer Andrásné | magánzó | Abrudbánya [Alsó-Fehér] | Budapest | 1920.09.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
Ráda Jánosné | magánzó | Arad [Arad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.12.27 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Horváth Gáborné | magánzó | Vajkóc [Ung] | Tokaj [Zemplén] | 1921.12.29 | 1 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Kovács Géza | magánzó | Arad [Arad] | Győr [Győr] | 1920.12.27 | 6 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Csercsics Mária és családja | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.04.07 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Kiss Dénes | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.04.20 | |||
Teodorovits Tódor | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1921.12.20 | 4 | Szolnokra érkezett menekültek | |
Orosz Dezsőné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Hajdúböszörmény [Hajdú] | 1921.04.14 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
özv. Párta Józsefné | magánzó | Torontáltorda [Torontál] | Székesfehérvár [Fejér] | 1921.08.19 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Herbai Róza | magánzó | Zám [Hajdú] | Budaörs [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.13 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Wingert Mária | magánzó | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.12.27 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Fink Berta | magánzó | Karánsebes [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.09.28 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
Vilhelm Mihály | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.19 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
Bepaczky Ferencné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.12.02 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | ||
özv. Patonbán Antalné | magánzó | Marosludas [Torda-Aranyos] | Budapest | 1921.03.21 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
Geny (Grey) Ella | magánzó | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Orosz István és családja | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.04.07 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
özv. Gruda Károlyné | magánzó | Zombor [Bács-Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1921.11.22 | 2 | Szegedre érkezett menekültek | |
Orosz Istvánné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.04.14 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | ||
özv. Petrik Gyuláné | magánzó | Alsólendva [Zala] | Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921. 12. 12-18. | Szegedre érkezett menekültek | ||
Pálffy Mária és családja | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.04.14 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Seider Sebestyén | magánzó | Arad [Arad] | Budapest | 1920.10.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
Eperjesi Matild | magánzó | Karánsebes [Krassó-Szörény] | Sopron [Sopron] | 1920.12.23 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | ||
Seiner Péterné | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Budapest | 1920.08.21 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám | |
Bittner József | magánzó | Huta [Nincs adat] | Budapest | 1921.05.02 | 4 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
dr. Kása Lajosné | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Kutyik Hermina | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.06.02 | 1 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
Ercsi Erzsébet | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1921.05.20-31. | 2 | Szolnokra érkezett menekültek | |
Jobak Lászlóné | magánzó | Petrozsény [Hunyad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.12.27 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Maros Adolf | magánzó | Bánhida [Komárom] | Budapest | 1920.12.22 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | ||
özv. Porst Antalné | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Józsefváros) | 1921.03.29 | |||
Marosan Anna | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Nyíregyháza [Szabolcs] | 1920.10.06 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
Dávid Izsákné | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Vámospércs [Hajdú] | 1920.10.06 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
Nagy István és családja | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.04.07 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Váci Józsefné | magánzó | Déva [Hunyad] | Hatvan [Heves] | 1920.12.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Herczeg Józsefné | magánzó | Szamosújvár [Szolnok-Doboka] | Balassagyarmat [Nógrád] | 1920.10.19 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | ||
Sass Kálmánné | magánzó | Tamáslaka [Torontál] | Budapest | 1920.08.25 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Nagy Istvánné | magánzó | Fogaras [Fogaras] | Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.11.29 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | ||
Rosenberg Róza | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.06.22 | |||
Blaskovics Ferencné | magánzó | Vásárhely [Nincs adat] | Szeged [Csongrád] | 1921.05.10 | 1 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Lengyel Anna | magánzó | Brád [Hunyad] | Békéscsaba [Békés] | 1920.12.20 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
özv. Pusz Miklósné | magánzó | Ópiski [Hunyad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.03.29 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
özv. Hegedüs Rezsőné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.08.25 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Blatoviczki Mária | magánzó | Temesvár [Temes] | Szeged [Csongrád] | 1920.12.23 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | |
Keniró Károlyné | magánzó | Szilágycseh [Szilágy] | Sarkad [Hajdú] | 1921.04.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
Pécsy József | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Biharkeresztes [Bihar] | 1921.02.18 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Cserni József | magánzó | Déva [Hunyad] | Kőszeg [Vas] | 1920.12.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Fáy Mária | magánzó | Kassa [Abaúj-Torna] | Budapest | 1921.04.26 | Erdélyi Hírek, 1921. 22. szám | ||
Gulyás Gyula | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Szeged [Csongrád] | 1920.10.06 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
özv. Rákosi Imréné | magánzó | Nagyenyed [Fehér] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.09.29 | Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám | ||
özv. Rákosy A.-né | magánzó | Nagyenyed [Fehér] | Budapest | 1920.10.17 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Sörényi Gyula | magánzó | Lippa [Temes] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.12.27 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Blázsi Lajosné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.12.27 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
özv. Henniel Józsefné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.07.05 | 3 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
Blázsov György | magánzó | Zombor [Bács-Bodrog] | Békéscsaba [Békés] | 1921.12.05 | 1 | Szegedre érkezett menekültek | |
Jónás Béláné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Székesfehérvár [Fejér] | 1920.11.30 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | |
özv. Rápolti Nagy Józsefné | magánzó | Nagykároly [Szatmár] | Budapest | 1921.11.29 | 2 | Szolnokra érkezett menekültek | |
özv. Hetz. J.-né | magánzó | Temesvár [Temes] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.28 | 4 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
Vas Istvánné | magánzó | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.09.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
özv. Hidvéghy (Hidvégi) Antalné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1921.03.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
Molnár József | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.03.29 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Serer Jánosné | magánzó | Nagyszeben [Szeben] | Budapest | 1920.11.09 | Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz. | ||
özv. Hódos Sándorné | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1921.07.26 | 2 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
Hamza (Hanka) Dezsőné | magánzó | Arad [Arad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.22 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
özv. Richter Gézáné | magánzó | Kassa [Abaúj-Torna] | Kisvárda [Szabolcs] | 1920.09.12 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
özv. Horn I.-né | magánzó | Temesvár [Temes] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.28 | 2 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
özv. Rigel Mihályné | magánzó | Belényes [Bihar] | Szeged [Csongrád] | 1920.09.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
özv. Roboz Adolfné | magánzó | Székelykeresztúr [Udvarhely] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.17 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Tóth Róza | magánzó | Petrozsény [Hunyad] | Berettyóújfalu [Bihar] | 1920.10.19 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | ||
Deák József | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.06.06 | |||
Kolrusz Katalin | magánzó | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1920.08.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Szabó Árpád | magánzó | Uzon [Háromszék] | Budapest | 1921.04.18 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
Vashegyi J.-né | magánzó | Temesvár [Temes] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.12.27 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Blumenfeld Adolfné | magánzó | Lugos [Krassó-Szörény] | Debrecen [Hajdú] | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
özv. Horváth Mártonné | magánzó | Arad [Arad] | Újdombóvár [Tolna] | 1921.04.08 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Szeli Józsefné | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Sátoraljaújhely [Zemplén] | 1920.10.03 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
Batek Frigyes | magánzó | Kassa [Abaúj-Torna] | Miskolc [Borsod] | 1921.04.16 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
Ozsváth Mihályné | magánzó | Válaszút [Kolozs] | Újfehértó [Szabolcs] | 1921.05.05 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
özv. Hubanek Józsefné | magánzó | Fogaras [Fogaras] | Budapest | 1921.07.05 | 1 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
özv. Ruttner Károlyné | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Schana Henrikné | magánzó | Suhopolje [Verőce] | Csepel [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.11.22 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Spitz Józsefné | magánzó | Déva [Hunyad] | Budapest | 1920.11.29 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | ||
Bajesz Irén | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Sátoraljaújhely [Zemplén] | 1921.03.25 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
Kiss János | magánzó | Dés [Szolnok-Doboka] | Budapest | 1920.08.21 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám | |
Siklódi József | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.04.20 | |||
dr. Krausz Jenő és családja | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.04.07 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Fürszt Babet | magánzó | Arad [Arad] | München [Németország] | 1920.12.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Virág Mihályné | magánzó | Erdőd [Szatmár] | Keszthely [Zala] | 1920.10.17 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Molnár Mihály | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.02.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Balogh Teréz | magánzó | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1920.10.02 | Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám | ||
German Ferencné | magánzó | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Gyoma [Békés] | 1920.10.02 | Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám | ||
özv. Sándor Ignácné | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Budapest | 1920.08.21 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám | |
Sikó Árpádné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Magyarlápos [Máramaros] | 1921.04.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
Balogh Teréz | magánzó | Nagykároly [Szatmár] | Budapest | 1920.10.09 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Józsa Etel | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.05.25 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
Fehér Elvira | magánzó | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.12.23 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | ||
özv. Schek Miklósné | magánzó | Arad [Arad] | Budapest | 1920.08.10 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Germanusz L.-né | magánzó | Arad [Arad] | Budapest | 1920.10.17 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
özv. Jakab Ferencné | magánzó | Érszakácsi [Szilágy] | Eger [Heves] | 1920.10.17 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
Madaras István | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.06.09 | |||
Chworka Adolfné | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Pápa [Veszprém] | 1921.04.29 | MÁV Levéltár (13527) | ||
özv. Janisch Ferencné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.05 | 1 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
özv. Schneider Mihályné | magánzó | Kisjenő [Arad] | Kakasd [Baranya] | 1920.08.13 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Tilkovszky Mihályné | magánzó | Lőcse [Szepes] | Hajdúhadház [Hajdú] | 1921.08.05 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Mezei György és családja | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szeged [Csongrád] | 1921.02.25 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
özv. Jégler Gy.-né | magánzó | Fogaras [Fogaras] | Budapest | 1921.05.05 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
özv. Jóna Lajosné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Heves [Heves] | 1920.08.13 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Citrom Ilona | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.12.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Komoróczy Gizella | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.03.21 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
Bancsa Györgyné | magánzó | Arad [Arad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.03.10 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám | |
Berger Róza | magánzó | Havasmező [Máramaros] | Budapest | 1920.08.19 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Iványi Ferencné | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Szentendre [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.25 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Simó Ignác | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1920.12.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Horváth Józsefné | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1920.12.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
özv. Jura Péterné | magánzó | Máriaradna [Arad] | Budapest | 1921.04.07 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Pomdur András | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.04.20 | |||
Scherich Pálné | magánzó | Nagybecskerek [Torontál] | Szeged [Csongrád] | 1921.05.05 | 1 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Hidvéghy (Hidvégi) Antalné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1921.04.07 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Szabó Eszter | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Hajdúszoboszló [Hajdú] | 1920.12.23 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | ||
Vitkovics Ferenc | magánzó | Hosszúfalu [Brassó] | Komárom [Komárom] | 1921.05.05 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
Gerzanics L. | magánzó | Arad [Arad] | Bécs [Ausztria] | 1920.12.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Décsi Mária | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.03.21 | 6 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
Horváth Katalin | magánzó | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.07.14 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Timár János | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Keszthely [Zala] | 1921.05.10 | MÁV Levéltár (13527) | elutazott az adatok nem szerezhetők be | |
Albisy Matild | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Debrecen [Hajdú] | 1920.10.11 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Nagy Kálmán | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.03.29 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
özv. Sipos Gézáné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Gyula [Békés] | 1920.08.19 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Krassó Miklósné | magánzó | Szatmárnémeti [Szatmár] | Budapest | 1921.03.29 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Berkes Józsefné | magánzó | Biharkeresztes [Bihar] | Debrecen [Hajdú] | 1920.09.29 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám | |
Stampel Lipót | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.14 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | ||
Stanberger Sámuel | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.09.12 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
Vlader Matild | magánzó | Nagyszeben [Szeben] | Budapest | 1920.11.09 | Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz. | ||
özv. Sós Józsefné | magánzó | Arad [Arad] | Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.11.24 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
Pontelli Magda | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Fodor Antalné | magánzó | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1921.08.20 | 2 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
özv. Ambrus Györgyné | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Schleier Károlyné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Rákoshegy [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.03.29 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
Krausz József | magánzó | Arad [Arad] | Budapest | 1921.12.05 | 4 | Szolnokra érkezett menekültek | |
özv. Kaufmann S.-né | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.11.09 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz. | |
Monoky Istvánné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
özv. Anger Istvánné | magánzó | Lupény [Hunyad] | Erzsébetfalva [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.17 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
özv. Kauszt I.-né | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.09 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
özv. Starvich Jánosné | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Szentendre [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.25 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Bodnár Sándorné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.04.14 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
özv. Anger Istvánné | magánzó | Lupény [Hunyad] | Erzsébetfalva [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.27 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. szám, folytatás | |
Erzsi Júlia és családja | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.03.29 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Szenez Györgyné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Berettyóújfalu [Bihar] | 1920.12.02 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | |
Vecsei Károlyné | magánzó | Palánka [Zólyom] | Budapest | 1921.04.23 | 8 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Krausz Oszkárné | magánzó | Algyógyalfalu [Hunyad ] | Budapest | 1920.12.27 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Lévay Gézáné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Békéscsaba [Békés] | 1920.12.02 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | |
Tita Mária | magánzó | Szatmárnémeti [Szatmár] | Tiszaszalka [Bereg] | 1920.08.25 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Vecsei Oszkárné | magánzó | Palánka [Zólyom] | Budapest | 1921.04.23 | 11 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Nogha Károly | magánzó | Késmárk [Szepes] | Budapest | 1922.02.17 | 2 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
özv. Kéhl Miklósné | magánzó | Csák [Temes] | Miskolc [Borsod] | 1921.08.20 | 1 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
Szenkovics Sándor | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1920.10.11 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Popper Ignácné | magánzó | Arad [Arad] | Budapest | 1920.12.23 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | ||
özv. Babusik Ferencné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.07.28 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
özv. Szabó Istvánné | magánzó | Zilah [Szilágy] | Kalocsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.09.08 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | ||
özv. Balázs Gyuláné | magánzó | Felsővisó [Máramaros] | Sümeg [Zala] | 1921.05.20-31. | 1 | Szolnokra érkezett menekültek | |
özv. Szabó K.-né | magánzó | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1920.10.02 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám | |
Porhán István és családja | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.04.07 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Esztegár Gy.-né | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.03.08 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
Kovács Józsefné | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Budapest | 1920.08.21 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám | |
Maruszek Pálné | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Árpádhalom [Csongrád] | 1920.10.07 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
özv. Szabó K.-né | magánzó | Székelykeresztúr [Udvarhely] | Budapest | 1920.10.22 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
dr. Baltazár Zoltánné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1921.03.29 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
Végh Eszter | magánzó | Kassa [Abaúj-Torna] | Tiszaszentimre [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.05.09 | 1 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Eszterger L.-né | magánzó | Szatmárnémeti [Szatmár] | Budapest | 1920.11.09 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz. | |
özv. Keresztes Árpádné | magánzó | Vajdahunyad [Hunyad] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.13 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
özv. Barabás Sándorné | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.03.21 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
Jakab Fáni | magánzó | Beszterce [Beszterce-Naszód] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.04.29 | 1 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
Karcsi József | magánzó | Gyergyószentmiklós [Csík] | Budapest | 1921.04.14 | 6 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
Kiss Nándor | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.03.07 | |||
özv. Király A.-né | magánzó | Zenta [Bács-Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1921.11.19 | Szegedre érkezett menekültek | ||
özv. Szachy S.-né | magánzó | Zombor [Bács-Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1921.08.19 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Török Hermina | magánzó | Resicabánya [Krassó-Szörény] | Felsőgalla [Komárom] | 1920.08.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Kónya Katalin | magánzó | Egerpatak [Háromszék] | Rákóczifalva [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.08.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Kovács Kálmán | magánzó | Losonc [Nógrád] | Budapest | 1920.12.27 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Kreturek Béláné | magánzó | Petrozsény [Hunyad] | Trient [Olaszország] | 1920.10.22 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
özv. Szalai Lajosné és családja | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.04.14 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Harmath Lajos és családja | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Bécs [Ausztria] | 1921.03.29 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
özv. Bartalis Károlyné | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1921.05.20-31. | 4 | Szolnokra érkezett menekültek | |
Szőcs István és családja | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.04.14 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Bodolai Sándor | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1920.12.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Demeter Györgyné | magánzó | Szatmárnémeti [Szatmár] | Devecser [Veszprém] | 1921.05.07 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
Horváth Pál | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1920.10.11 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Kardos Anna | magánzó | Zilah [Szilágy] | Budapest | 1920.10.06 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
özv. Bartis Ferencné | magánzó | Csíkszentmihály [Csík] | Budapest | 1921. 8. 1-10 | 6 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
özv. Kiss Károlyné | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1921.04.18 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
Fabi Mihály | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Debrecen [Hajdú] | 1920.09.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
Hobarka Ida | magánzó | Temesvár [Temes] | Monor [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.12.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
özv. Kiss Mártonné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.05.05 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
Reiber Erzsébet | magánzó | Temesvár [Temes] | Szeged [Csongrád] | 1920.11.08 | Erdélyi Hírek, 1920. 47. sz. | ||
Fabi Mihály | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Debrecen [Hajdú] | 1920.09.28 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
özv. Baumann J.-né | magánzó | Eperjes [Sáros] | Budapest | 1921.04.08 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
özv. Klein Jakabné | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.08.10 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Stein Adolfné | magánzó | Temesvár [Temes] | Kismarton [Fejér] | 1921.07.22 | 3 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
Morvay Imréné | magánzó | Tasnádszántó [Szilágy] | Budapest | 1921.04.26 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | ||
Végh Istvánné | magánzó | Csíkszereda [Csík] | Győr [Győr] | 1920.12.27 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Fekete Éva | magánzó | Orsova [Krassó-Szörény] | Győr [Győr] | 1920.09.28 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
özv. Szatmáry J.-né | magánzó | Máriaradna [Arad] | Budapest | 1920.10.17 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Schmidt Henrikné | magánzó | Temesvár [Temes] | Váchartyán [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.05 | 2 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
Ambrus János | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Debrecen [Hajdú] | 1920.12.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
özv. Bedő Ferencné | magánzó | Brassó [Brassó] | Újdombóvár [Tolna] | 1920.08.13 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
özv. Szeberényi I.-né | magánzó | Hosszúfalu [Brassó] | Budapest | 1920.10.07 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Bedő Andrásné | magánzó | Petrozsény [Hunyad] | Kaposvár [Somogy] | 1920.09.27 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | ||
Máté Andrásné | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Vámospércs [Hajdú] | 1920.10.06 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
Szabó Ilona | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.07.28 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
özv. Szenkovics Á.-né | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Zalaegerszeg [Zala] | 1921.05.20-31. | 1 | Szolnokra érkezett menekültek | |
Sinár Domokosné | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.12.23 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | ||
Török Nándor | mágánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.04.04 | |||
özv. Benter J.-né | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.11.05 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
Kessler Géza | magánzó | Temesvár [Temes] | Hamburg [Németország] | 1920.07.14 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | ||
özv. Bercsa Jánosné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Városlőd [Veszprém] | 1921. 8. 1-10 | 3 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
Schmied Margit | magánzó | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.11.08 | Erdélyi Hírek, 1920. 47. sz. | ||
Végh Manóné | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kötegyán [Bihar] | 1920.10.11 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
özv. Bereczky Gyuláné | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szekszárd [Tolna] | 1921.04.14 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
özv. Kondor Ferencné | magánzó | Sepsiszentgyörgy [Háromszék] | Budapest | 1921.04.07 | 7 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Singer János | magánzó | Petre [Torontál] | Budapest | 1921.07.17 | 1 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | |
özv. Bereczky I.-né | magánzó | Arad [Arad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.09 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
özv. Szigeti Gy.-né | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.11.05 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
Keszlár (Keszler) Gedeon | magánzó | Oravicabánya [Krassó-Szörény] | Eger [Heves] | 1920.12.23 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | ||
Dull Ilona | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Budapest | 1921.03.21 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
Máté Róza és családja | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.04.07 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
özv. Kontny Károlyné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
özv. Kovács Andrásné | magánzó | Nagybecskerek [Torontál] | Szeged [Csongrád] | 1921.10.02 | Szegedre érkezett menekültek | ||
Krizber Erzsébet | magánzó | Lugos [Krassó-Szörény] | Kisgöd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.16 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Lira Jakabné | magánzó | Tenke [Bihar] | Tonsaro [Olaszország] | 1920.08.10 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Ruszuly Imréné | magánzó | Algyógyalfalu [Hunyad ] | Alsódobos [Fejér] | 1920.12.27 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Krizsán I. | magánzó | Csíkszereda [Csík] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.04.01 | 1 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
özv. Kovács I.-né | magánzó | Margitta [Bihar] | Budapest | 1921.05.07 | 1 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Veitzi Ida | magánzó | Lippa [Temes] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.12.27 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
Zentsak Sándorné | magánzó | Temesvár [Temes] | Budapest | 1921.12.05 | 2 | Szolnokra érkezett menekültek | |
Berzsényi Árpádné | magánzó | Nagyenyed [Fehér] | Miskolc [Borsod] | 1921.11.11 | 2 | Szolnokra érkezett menekültek | |
özv. Kovács Zoltánné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Szekszárd [Tolna] | 1920.09.27 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
Zeöke Károly | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.03.07 | |||
Fekete Lajos | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kőszeg [Vas] | 1920.12.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
özv. Kovács Zoltánné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.17 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Höhl Katalin | magánzó | Mezőtelegd [Bihar] | Szob [Hont] | 1921.11.29 | Szolnokra érkezett menekültek | ||
Junrák Jánosné | magánzó | Arad [Arad] | Hódmezővásárhely [Csongrád] | 1921.04.08 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Höllerschmied Amália | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Bécs [Ausztria] | 1920.10.11 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Jura Helén | magánzó | Máriaradna [Arad] | Budapest | 1921.04.05 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
dr. Brányi Gézáné | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Dunakeszi [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.26 | 4 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
özv. Tauzer Bálintné | magánzó | Tasnád [Szilágy] | Budapest | 1921.05.20-31. | 2 | Szolnokra érkezett menekültek | |
Scholtz Emma | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Bécs [Ausztria] | 1920.08.10 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
özv. Köpl Józsefné | magánzó | Brassó [Brassó] | Budapest | 1921.07.26 | 2 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
özv. Teleky Zsigmondné | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.08.25 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Vella Tivadarné | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | München [Németország] | 1920.10.11 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Jurányi Ilona | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.11.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 4. sz. | |
Balázs János | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1921.03.08 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
özv. Boér (Bor/Bőr) Béláné | magánzó | Abrudbánya [Alsó-Fehér] | Budapest | 1920.09.27 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
br. Herring Ernő | magánzó | Nagyszeben [Szeben] | Fehring [Ausztria] | 1920.07.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Koritnik Gizella | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
Lányi János és családja | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szentes [Csongrád] | 1921.02.25 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
Stepuszka Bozsán | magánzó | Brassó [Brassó] | Budapest | 1920.10.07 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Duzsárdy Antalné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.04.07 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Trifor Gyuláné | magánzó | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1920.10.02 | Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám | ||
dr. Pávay Vajna Ferencné | magánzó | Nagyenyed [Fehér] | Budapest | 1921.12.20 | 2 | Szolnokra érkezett menekültek | |
özv. Krajcsovicsné | magánzó | Temesvár [Temes] | Budapest | 1921.07.05 | 2 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
Pető András | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.06.17 | |||
Szász István | magánzó | Lisznyó [Háromszék] | Budapest | 1920.12.10 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 8. sz. | |
Szöllősi Ferencné | magánzó | Karánsebes [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.08.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
Beteg Irén | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.07.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Beteg Lajosné | magánzó | Csíkszentmárton [Csík] | Budapest | 1921.02.19 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
Csonka Györgyné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.12 | 4 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
özv. Borky Ferencné | magánzó | Zombor [Bács-Bodrog] | Eger [Heves] | 1922.02.08 | Szegedre érkezett menekültek | ||
özv. Krausz Ignácné | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Budapest | 1920.10.03 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
Vendt Róbert | magánzó | Pócsafalva [Bihar] | Budapest | 1920.10.22 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
dr. Péter Árpádné | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Tápiószele [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.03 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
özv. Krausz Oszkárné | magánzó | Arad [Arad] | Budapest | 1920.11.18 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz. | |
Stiaszni Mina | magánzó | Belényes [Bihar] | Budapest | 1921.03.21 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
Papp Jenő | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.03.19 | |||
Várallyai Ilona | magánzó | Igló [Szepes] | Keszthely [Zala] | 1921.08.21 | 2 | Szegedre érkezett menekültek | |
Vent Róbert | magánzó | Ácsfalva [Arad] | Budapest | 1920.10.06 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
dr. Péter Vilmosné | magánzó | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.09.29 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám | |
K. Mózes Károly és családja | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.04.07 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
özv. Trandaffy Károlyné | magánzó | Tímárl. [Nincs adat] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
Havannek Mária | magánzó | Kudzsir [Hunyad] | Budapest | 1921.04.07 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
özv. Unger Mórné | magánzó | Ada [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1922.02.13 | Szegedre érkezett menekültek | függőben | |
özv. Bozóky Alajosné | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Eger [Heves] | 1920.10.17 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
Sipos Jánosné | magánzó | Torda [Torda-Aranyos] | Budapest | 1920.08.25 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
Varga (Vargha) Emilia | magánzó | Belényes [Bihar] | Kiskunfélegyháza [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.03.29 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Beuterschmiedt J. | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.11.09 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz. | |
özv. Kunkely Antalné | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.09.12 | |||
özv. Urnai Józsefné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Diósgyőr [Borsod] | 1920.11.05 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
Fekete Sándorné | magánzó | Szatmárnémeti [Szatmár] | Budapest | 1920.10.17 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Goroncsér Sándorné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Debrecen [Hajdú] | 1921.04.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
özv. Váci Istvánné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Magyaróvár [Moson] | 1920.10.17 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Kinda Júlia | magánzó | Brassó [Brassó] | Budapest | 1920.10.17 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
Éber Károly | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Újpest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.01 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Gothard Anna | magánzó | Kézdivásárhely [Háromszék] | Brünn [Csehszlovákia] | 1920.08.06 | 7 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
László Antalné | magánzó | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1920.10.22 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
özv. Lajos Ferencné | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.12.11 | Erdélyi Hírek, 1921. 8. sz. | ||
Sajor Károlyné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1921.03.25 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
Holczner Emma | magánzó | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.09.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
Majoros Lajos | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1920.12.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
özv. Lakatos Gyuláné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.03.29 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
Sipos Károlyné | magánzó | Szatmárnémeti [Szatmár] | Vecsés [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.17 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
özv. Buzás Antalnél | magánzó | Déva [Hunyad] | Sopron [Sopron] | 1921.03.10 | Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám | ||
Varga Antalné | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1921.03.29 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
özv. Vass Jánosné | magánzó | Bethlen [Szolnok-Doboka] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.21 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | ||
özv. Collner Jánosné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.04.29 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
özv. Czékus Lajosné | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.10.07 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
özv. Lehota Imréné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Székesfehérvár [Fejér] | 1920.08.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Kabdebó Katalin | magánzó | Dés [Szolnok-Doboka] | Lábatlan [Esztergom] | 1920.07.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
Deutsch Amália | magánzó | Zalatna [Alsó-Fehér] | Budapest | 1920.08.10 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Kaber Róza | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.06.02 | 1 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
özv. Csalósi Istvánné | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.08.10 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
Gödöllő Józsefné | magánzó | Nagyszalonta [Bihar] | Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.03.21 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | ||
Holleschowszky Zsuzsanna | magánzó | Temesvár [Temes] | Pestszentlőrinc [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.05 | 1 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
Salamon Amália | magánzó | Stájerlakanina [Krassó-Szörény] | Halorigen [Nincs adat] | 1920.08.16 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
özv. Veress A-né | magánzó | Bethlen [Szolnok-Doboka] | Debrecen [Hajdú] | 1921.05.05 | 1 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
Baricz Károlyné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Endrőd [Békés] | 1920.10.06 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
Király Imréné | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Vámospércs [Hajdú] | 1920.10.06 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
Kovács Olivérné | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Debrecen [Hajdú] | 1920.10.03 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
Mattyasovszky M.-né | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Kiskunmajsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.05 | 1 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak |