Alkotó: Zimay Balázs, Mohácsi Sándor
Az emlékmű állítója: Magyarország Kormánya
Helyszín: Budapest, Alkotmány utca
Átadás: 2020-08-04
Technika: gránit
Méretek: 100 m hosszú, 4 m széles

A gránitból készült emlékmű az Országházzal szemben, az Alkotmány utca torkolatában áll. A száz méter hosszú, a tér felől lejtő sétány két oldalfalára a Magyar Királyság 1913-as évi, Trianon előtti utolsó statisztikai összeírása alapján 12485 településnevet véstek fel, véletlenszerűen elrendezve, három tégla- és betűméretben, amely az adott település lakosságának méretét tükrözi.

A rámpa előtt, a járdába süllyesztett kőtáblán a következő felirat áll:

Az összetartozás emlékhelye

A magyar nemzetnek és a vele együtt élő népeknek ezer évig otthont és hazát adó Szent István-i Magyarország tiszteletére állíttatta

Magyarország kormánya.

2020.

A sétány a Honvéd utca kereszteződésénél eléri az ötméteres mélységet, itt egy körbejárható, hét szegmensből álló gránittömb található – utalva a hét elcsatolt orszgágrészre –, a közepén öröklánggal, amely a tömb hasadékain keresztül látható. A hátsó falra Ézsaiás próféta könyvéből származó idézetet véstek: „És lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké.” 

A trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulójára készült emlékművet a koronavírus-járvány miatt 2020. augusztus 20-án avatták fel.

(Képek: Zahorán Csaba.)

Twitter megosztás Google+ megosztás