A három kopjafa közül a középső geometrikus díszítésű tölgyfa pillér. A kopjafán a készítő és a dátum mellett a „Trianon” és az „1920” felirat szerepel.
Az emlékmű három történelmi időszak méltó emlékhelyéül szolgál a borsodszentgyörgyiek számára. Civil kezdeményezéssel, majd az önkormányzat támogatásával és anyagi segítségével épült meg. 2010-ben készült el az első – középső – kopjafa, a „trianoni”, majd a következő évben az 1848–49-es szabadságharc emlékére, végül 1956 emlékére emeltek egy-egy kopjafát. Az önkormányzat finanszírozása mellett többen társadalmi munkában segítettek a megvalósításban, mindhárom oszlopot Tóth János asztalos mester faragta mindenféle ellenszolgáltatás nélkül.
(Forrás: Borsodszentgyörgy Község Önkormányzata.)