Ugyanakkor egyszerre szeretnénk érzékeltetni a hosszú távú történelmi folyamatokat és a váratlan fejlemények gyakran kiszámíthatatlan alakulását, az utólag meghatározónak bizonyult fejlemények korabeli recepcióját, valamint a „nagy” narratívák és a látszólag kevésbé fontos, „banális” történelem összetartozását. Az utóbbi szempont korántsem új, például a Hadszíntér és hátország évek óta plasztikusan jeleníti meg a – történetírás által már viszonylag alaposan feldolgozott politikai és hadieseményekkel mintegy párhuzamosan folyó – hétköznapokat. Azaz hogy a közélet mögött folyamatosan ott volt a magánélet is: a negyedik évbe lépő vérontás közepette – vagy annak ellenére – az emberek próbáltak valahogy boldogulni, szórakoztak, munkát kerestek, udvaroltak vagy gyászolták halottaikat, akár valamelyik fronton, akár a hátországban haltak meg. A háborús viszonyok azonban a mindennapok nyilvánosságában is érezhetőek voltak: a közélet mellett „beszivárogtak” a gazdasági, bűnügyi vagy kulturális témájú hírekbe is – mindezt pedig jól tükrözik a korabeli sajtótermékek.

A hétköznapok világát már a Trianon100 blogjának bejegyzései is felvillantották, ám az eddig használt források – hivatalos és magánlevelek, naplók, fényképek és egyéb emlékek – helyett krónikánk ezúttal szintén az egykori újságokból fog meríteni. A napi és hetilapok mint forrásanyag egyik varázsát az biztosítja, hogy különös kettősség árad belőlük: néha egészen hátborzongató, ahogy például a lángszóró használatát bemutató képtől pár oldalnyira egy másik fénykép a király újonnan vásárolt kastélyát ábrázolja, majd a korabeli divat néhány darabja is feltűnik. Ezekben a lapokban így egyszerre kerülnek egymás mellé a hétköznapi, jelentéktelen és a később a történelemkönyvekbe bekerülő hírek, a háború normálissá – vagy legalábbis megszokottá váló – abnormalitása és a boldog békeidők illúziója. Az újsághírek folyamatossága révén pedig mondhatni a szemünk előtt állnak össze a történések „történelemmé”. A Krónika a kortárs politikusok, újságírók és közemberek szemével próbálja meg bemutatni ezeket a mozgalmas időket, vagyis egyszerre „lentről” és „fentről”. A mai olvasó – vagyis az utókor – mindentudása pedig nemcsak az akkori viszonyok és folyamatok átlátásában segít, hanem abban is, hogy el tudjunk vonatkoztatni a háborús és politikai propaganda és a cenzúra torzításaitól.

Válogatásunk első darabjait az amerikai elnök, Woodrow Wilson által 1918. január 8-án bemutatott hadicélokról – a híres „14 pontról” – szóló magyar beszámolók és reakciók alkotják. A Rákosi Jenő népszerű, konzervatív-nacionalista, de pártfüggetlen Budapesti Hírlapjában 1918. január 10-én (XXXVIII. évf. 9. sz.) megjelent cikkekből betűhű formában adjuk közre a „14 pontot” bevezető és azokat ismertető részleteket, majd szemezgetünk az újság további cikkei közül.

Wilson békeföltételei. (2. o.)

Budapest, jan. 9.

Lloyd-George után Wilson is nyilatkozott a breszt-litovszki béketárgyalásról; de az ő nyilatkozata is jobbára teljesen megegyezik azzal a szellemmel és azokkal a törekvésekkel, a melyek az angol miniszterelnök szavaiban oly jellegzetes kifejezésre jutottak. Wilson ur is szelidebben beszél Németországról, de a német birodalomtól is olyan dolgokat követel, a minőket sem Amerika, sem Anglia, sem a többi szövetségesük soha sem teljesitenének, így például az összes orosz, francia, román stb. megszállt területek rögtönös kiüritését, minden garancia nélkül. Azok a követelések pedig, a melyeket Ausztriával és Magyarországgal szemben támaszt, a kettős monarkia földarabolásával azonosak.

Wilson tizennégy pontban foglalja össze az általa kontemplált, balekfogásra kendőzött örök békének föltételeit. Ezek között van három-négy olyan pont, a melyről komolyan tárgyalni lehet, a többi teljességgel elfogadhatatlan. Az amerikai elnök még mindig ugyanazt a képmutató szerepet játsza, mint a háboru első percétől fogva s az őszinteséggel meg az imperializmus ellen való állásfoglalásával kacérkodik, de mindig csak a középhatalmak rovására. Adjuk vissza az oroszoktól, franciáktól, Romániától, Szerbiától, Belgiumtól elfoglalt területeket, még mielőtt az antant leülne a béketárgyalás zöld asztalához, adjunk ki kezünkből valamennyi értékes zálogot, a mellyel az igazságos, tartós békét kikényszerithetjük. És mit hajlandó kiadni a kezéből az antant és mit követel Wilson a saját szövetséges társaitól? Semmit. A népek önrendelkezési jogát csak a középhatalmaknál akarja érvényesiteni föltétlen teljességgel, de Angliához, a világ legnagyobb imperialista hatalmasságához, az irek könyörtelen elnyomójához s Egyiptom, India és a többi rengeteg gyarmatbirtok kiméletlen kizsákmányolójához nincsen szava. És például Olaszország hadd kapja meg a Trentinót, Triesztet, Fiumét és az Adriát: Wilson ezt nem minősiti annexiónak. De nekünk egy kis határkiigazitást sem szabad követelnünk biztosságunk fokozásáért, mert ez már annexiószámba megy. És e mellett nekünk diktálják a föltételeket, nekünk, kik száz csatában győztesek maradtunk velük szemben.

Ilyenformán lehet őszinte békehajlandóságról kenetesen szavalni, de a béke müvét komolyan előmozditani ilyenformán nem lehet. Kérdezné meg csak egyszer Wilson s mondaná meg nyiltan, hogy Anglia vagy Franciaország milyen békeföltételeket szabánnak, ha ők volnának a középhatalmak helyzetében.

Mi őszinte, igaz hivei vagyunk a békének s becsületes békéért küzdünk, de Lloyd-George és Wilson megalázásunk vagy fejlődésünk megakasztása utján s a saját világhatalmuk föltétlen biztositása alapján akarnak öröknek hirdetett békéhez jutni. Ilyen árt azonban mi nem fizethetünk a békéért. Nem azért verekedtünk, hogy a béke föltételeiben veszitük el azokat az érdekeket, a melyeknek megmentéséért véreztünk.

Wilson üzenete a kongresszushoz (Reuter) (részletek, 2–3. o.)

Wilson békeföltételei.

A világbéke programja tehát a mi programunk és ez egyuttal az egyetlen lehetséges program, a mely előttünk lebeghet.

Az 1. pont az, hogy minden békeszerződés nyilvános legyen és nyilvánosan jöjjön létre és hogy ne legyenek többé titkos nemzetközi szerződések, ne legyenek titkos nemzetközi megállapodások, hanem a diplomácia mindig nyiltan, az egész világ szine előtt dolgozzék.

A 2. pont a tengeri hajózás teljes szabadsága a területi vizeken kívül béke idején és háboruban is, ama tengerek kivételével, a melyek nemzetközi szerződések végrehajtása végett egészen vagy részben elzárattak.

A 3. pont: minden gazdasági korlátozás lehetően gyors megszüntetése és minden nemzet kereskedelmi viszonyának egyenlősége, a mely nemzetek csatlakoznak a békéhez és egyesülnek a föntartására.

A 4. föltétel az, hogy megfelelő biztositékot adjanak és fogadjanak el arra nézve, hogy a népek fegyverkezését a belső biztossággal megegyező mérték legkisebb fokára szállitják le.

Az 5. pont az összes gyarmati követelések szabad, őszinte és teljesen pártatlan rendezése, a mely azon alapul, hogy szigoruan követik azt az alapelvet, hogy az összes szuverénitási kérdések eldöntésénél az érdekelt lakosság érdekeinek kell, hogy ugyanannyi sulyuk legyen, mint a kormányok jogos követeléseinek, a mely kormányok jogainak határt kell szabni.

A 6. pont az egész orosz terület kiüritésére és az Oroszországot illető összes kérdések oly módon való szabályozására vonatkozik, a mely a világ többi nemzetének legjobb és legszabadabb együttmüködését biztositja arra nézve, hogy Oroszországnak akadálytalan alkalma nyiljék, hogy függetlenül dönthessen saját politikai fejlődése és nemzeti politikája dolgában és biztositsa azt, hogy Oroszország őszinte, barátságos fogadtatásra találjon a szabad nemzetek társaságában oly törvények mellett, mint a minőket ő maga kiván, sőt még ennél többet, hogy támogatást kapjon mindazokban a dolgokban, a melyekre Oroszországnak szüksége van és a melyeket maga kiván. Az a bánásmód, a melyben Oroszország testvérnemzetei részéről az elkövetkező hónapokban részesülni fog, világos próbája lesz az utóbbiak jóakaratának és annak, hogy saját érdekeik megkülönböztetésével tudnak-e megértést tanusitani Oroszország helyzete iránt.

7. pont. Az egész világ helyeselni fogja, hogy Belgiumot ki kell üriteni és ismét helyreállitani, a nélkül, hogy kisérlet történnék arra nézve, hogy korlátozzák azt a szuverénitását, a melynek az összes, más szabad nemzetek társaságában örvend. Nincs oly más cselekedet, mint ez, a mely alkalmasabb volna arra, hogy ismét helyreállitsa a nemzetek között való bizalmat ama törvények iránt, a melyeket maguk egymás közt való viszonyaik szabályozására megállapitottak. E kiengesztelő magatartás nélkül a nemzetközi jog egész szervezete és ereje örök idökre csorbát szenvedne.

8. pont. Az egész francia területet fel kell szabaditani és a megszállt részeket helyreállitani. Azt az igazságtalanságot, a mely Franciaországot érte Poroszország által az 1871. évben az elzász-lotaringai kérdésben és a mely a világbékét közel ötven év óta nyugtalanitotta, jóvá kell tenni, hogy a béke mindenkinek érdekében biztosittassék. 

9. pont Az olasz határok kiigazitásának világosan felismerhető nemzeti vonalak szerint kell megtörténnie.

10. pont. Ausztria és Magyarország népeinek, a melyeknek helyét a nemzetek között megoltalmazni és biztositani kivánjuk, a legelső alkalommal lehetővé kell tenni autonóm fejlődésüket.

11. pont. Romániát, Szerbiát és Montenegrót ki kell üriteni és a megszállt területeket helyreállitani. Szerbiának szabad és biztos kijáratot kell adni a tengerhez. A különböző balkáni államok egymás közt való viszonyait barátságos eszmecsere utján nemzetiségi hovatartozásuk történelmileg megadott vonalainak értelmében kell megállapitani. A különböző balkáni államok politikai és gazdasági függetlenségét és területi sérthetetlenségét garanciák utján kell megteremteni.

12. pont. A mostani ozman birodalom török részének biztositani kell a szuverénitás biztos élvezetét, de a többi nemzetiségnek, a mely most török uralom alatt áll, épp oly módon kétségtelen biztositékokat kell adni autonóm fejlődésük föltétlen zavartalansága tekintetében. A Dardanellákat mint szabad átjáró utat az összes nemzetek hajói és kereskedelme számára nemzetközi garanciák mellett meg kell nyitni.  

13. pont. Független lengyel államot kell létesiteni, a melyhez a kétségtelenül lengyel lakosság lakta terület is csatolandó. Lengyelországnak szabad kijáratot kell adni a tengerhez és gazdasági függetlenségét és területi integritását nemzetközi szerződés által kell garantálni.

14. pont. Meg kell teremteni a népek általános szövetségét. Külön szerződésekkel kell gondoskodni arról, hogy a nagy és kis államok politikai függetlensége és területi integritása kölcsönös garanciák által biztosittassék.  

Wilson részletesen ismertetett beszéde és a „14 pont” a Budapesti Hírlap vonatkozó számának második és harmadik oldalán kapott helyet. A címlapot két magyar, illetve osztrák–magyar témájú cikk uralta: „A katonai vivmányok” és „Wekerle a királynál” címmel. Az amerikai hadicélok bemutatását a javában zajló breszt-litovszki béketárgyalásokról való beszámoló követte: „A breszt-litovszki béketárgyalás” címmel (3. o.), majd további hadiesemények ismertetése – természetesen a központi hatalmak számára pozitív beállításban – „Visszavert angol és francia támadások”, „Elesett francia tábornok” (3. o.), „A buvárhajók ujabb sikere”, „Japánország nem küld segitséget az antantnak” (4. o.). A hadszínterek után gazdasági és belpolitikai ügyekkel foglalkozott a Budapesti Hírlap aktuális száma, például: „Negyedfél milliárd a kettős monarkia márkaadóssága”, „Vázsonyi a magyar hadseregről és a választójogról” (4. o.). A lapszám ötödik oldalát kisebb-nagyobb „Napihirek” töltötték ki, például:

„Püspöki konferencia”

A magyarországi latin és görög szertartásu római katolikus püspöki kar tagjai ma délelőtt rendkivüli tanácskozásra gyültek össze a középponti papnevelőintézet disztermében, hogy több aktuális és nagyfontosságu ügyben tárgyaljanak. (…)

„Székely Ferenc ünneplése”

Székely Ferenc udvari tanácsos, a Belvárosi Takarékpénztár R. T. elnöke ma ünnepelte születése hatvanadik évfordulóját, mely alkalomból a vezetése alatt álló intézet, különféle társadalmi, hitfelekezeti és jótékony egyesületek és intézmények küldöttségileg fejezték ki szerencsekivánatukat. (…)

„A tankerületi királyi főigazgatók helyettesei”

Félhivatalosan jelentik, hogy a kultuszminisztérium a tankerületi királyi főigazgatóságok hatáskörét szélesbiteni, személyzetét pedig szaporitani fogja. (…)

„A nőtlenség megadóztatása”

A Magyar Fajegészségtani és Népesedéspolitikai Társaság, mely föladatául tüzte ki a magyar nép törzsét fenyegető veszedelem elháritását, a mult hónap végén kérvénnyel fordult a képviselőházhoz, hogy a jövedelmi és vagyonadóról szóló törvények módositására vonatkozó törvényjavaslatnak azt a részét, mely közönségesen mint agglegényadó ismeretes, változtassák meg. A kérvénynek, a melyet Teleki Pál gróf országgyülési képviselő, a társaság elnöke juttatott el a képviselőház elnökségéhez, rövid gondolatmenete a következő: Minthogy a mai kulturális, főképp nagyvárosi viszonyok között a gyermektelenség vagy kevésgyermeküség oly gazdasági hasznot nyújt, mellyel szemben az egészséges családi élet, a kellő számu gyermekek fölnevelése nagy tehernek tünik föl a nőttlenség megadóztatását oly fokuvá kellene tenni, hogy a választás csak az lehessen: vagy anyagi áldozat család föntartásával, vagy ugyanakkora áldozat adó alakjában. (…) A Magyar Fajegészségtani és Népesedéspolitikai Társaság szerint nyomattékosan kifejezésre kell juttatni, hogy a családfő érezze, hogy az állam tőle első gyermeke után még további szaporulatot vár.

„Az utolsó fiu kimélése”

Illetékes helyről közlik: A király tudvalevően 1917. szeptember 11-én kelt legfelsőbb parancsiratában elrendelte, hogy oly családok utolsó életben maradt fiai, a melyeknek két vagy több fia már elesett, vagy a harctéren szerzett sebesülés vagy betegség, avagy a hadi fáradalmak folytán elhalt, továbbá hat vagy több ellátatlan gyermekes apák, a kik gyermekeik fentartásáról gondoskodni kötelesek, az esetben, ha a harcoló csapatokhoz lennének beosztva és nem tartoznak a hivatásos állományhoz, oly harctéri szolgálati helyeken alkalmaztassanak, a hol az illetők az ellenség állandó tüzhatásának kitéve nincsenek. (…)          

„A gyanus főhadnagy”

Tegnap este a VII. kerületi katonai rendőrség kiküldöttjei a Nemzeti Orfeum épületében igazolásra szólitottak föl egy gyanusan viselkedő tüzérfőhadnagyot. Azzal tette magát gyanussá, hogy mindenkit igazolásra szólitott föl. A katonai rendőrök előtt Gosztonyi Ernőnek mondta magát és kijelentette, hogy igazoló iratai budai szállóbeli lakásán vannak. Átmentek vele Budára, a hol irataival igazolta is magát, de kiderült az is, hogy egy hónap óta jogosulatlanul van távol az ezredétől. Ennek következtében a térparancsnokságra kisérték, a hol ma reggel megmérgezte magát. Sulyos belső sérüléssel katonai kórházba szállitották. 

„Villámos baleset”

A Lövölde-téren egy 10. és egy 46. számu villámos összeütköztek. Az összeütközés következtében Vajda Ambrusné munkásnő elájult. Serényi Miksa fémárugyáros, Balázs István honvéd és Zsupka Józsefné munkásnő megsérültek. A betört ablakoktól még többen is szenvedtek jelentéktelen sérülést. – Radákovics Milos bosnyák katona az Erdélyi-utca és a Köztemető-út sarkán fölugrott egy 5. számu villámosra, de visszaesett és a kerekek alá került, a mely balkarját levágta. Radákovicsot a 3. számu tartalékkórházba vitték.   

A lapszám hatodik oldala – néhány nemzetközi kishír („távirat”) – után irodalmi és művészeti eseményekről számolt be: például az Operaház, a Vígszínház, a Modern Színpad programjából, az árváknak biztosított ingyenes előadásról az Uránia Színházban, valamint „A 32-es háziezred képkiállításáról”. A hetedik oldal főleg a „fővárosi ügyeknek” és különféle gazdasági híreknek volt szentelve, például: Jelölés tanácsosi állásra, A romlott hus és a romlott burgonya, Előadás a Pestmegyei Gazdasági Egyesületben, A bolgár-magyar vámszerződés, továbbá a devizaárfolyamok és a „börze” hírei ismertetésének. A hatodik, hetedik és nyolcadik oldal kulturális és művészeti programajánlói, hirdetései és apróhirdetései is számos érdekességet tartogatnak: „A leghatalmasabb filmcsoda első része”, a Cabiria vetítése a Royal Apollóban, a Házasság unalomból című vígjáték, Az égő vonat című dráma és a Harc a hegyóriásokkal címmel bemutatott „szenzációs felvételek az olasz hadszintérről” az Omniában (6. o.), a Venus im Grünen, az „óriási sikerü varieté-müsor” a Télikertben, a Pambu „exotikus operett” a Nemzeti Royal-orfeumban vagy például Az aranyásó Molnár Ferenctől az Intim-kabaréban. A hirdetések között találjuk a „Viszketegséget, sömört, rüht a leggyorsabban” elmulasztó, „dr. Fiesch-féle eredeti” ’Barna zsir’ reklámját, bőrbakancsokat, gramofon lemezt, koszorukat, pálmákat, szobafenyőket, növényeket és élővirágokat, valamint Mélynyomtató gépet egyaránt. Nem hiányozhatnak a házassági hirdetések sem: „Árvaleány vagyok, huszonhárom éves, keresztény, házias nevelésü. Szeretnék férjhezmenni. Készpénzhozományom 80.000 korona. Biztos exisztenciáju fiatalember teljes cimü levelét „Tavaszi napsugár 19269” jelige alatt a kiadóhivatal továbbit. A különféle apróhirdetések közül a kort tükrözi a Bevonultam! című: Kiárusitok legfinomabb hálószobákat, művészies ebédlőket uriszobákat, bőrgarniturák stb. alkalmi butorokat. (8. o.)