A román csapatok bevonulása Budapestre 1919. augusztus első napjaiban újabb radikális fordulatot jelentett a főváros – illetve Magyarország román megszállás alá kerülő további területei – életében. A legnagyobb változás természetesen a baloldali kurzus bukása volt: a rövid életű szociáldemokrata („szakszervezeti”) Peidl-kormányt, amely a Tanácsköztársaságot vezető Forradalmi Kormányzótanács augusztus elsejei lemondása után alakult meg, ugyanis egy ellenforradalmi csoport augusztus 6-án lemondatta. A csoport vezetője, Friedrich István – Habsburg József főherceg jóváhagyásával – maga alakított kormányt, és egészen november végéig, Horthy István bevonulásáig működött, párhuzamosan a román megszálló hatóságokkal.
Budapest lakói ellentmondásosan viszonyultak a román csapatok megjelenéséhez, majd a főváros megszállásához. Voltak, akik szégyenkeztek, nemzeti megaláztatásként érzékelve az eseményt, mások menekültek vagy bujkálni kényszerültek, voltak, akik fellélegeztek, hogy a Kommün bukása után „végre rendet tesz” valaki, megint mások pedig kíváncsian várták az újabb fejleményeket. Jancsó Benedek történész nem sokkal később így idézte fel a világháború utáni magyar–román háborúnak ezt a jelenetét A román irredentista mozgalmak története című könyvében: „Másnap délután 3 órakor ugyanott állok, ahol tegnap. Trombita harsan a Margit-híd felől. Lándsás román roșior [első vonalbeli lovasság] járőrség lovagol előre. Nyomában vonul a Dunántúlra az okkupáló román királyi hadsereg egy dandára. Az utca két oldalán bámuló embertömeg. Egyesek halkan vitatkoznak, hogy miféle csapatok? Franciák! erősíti az egyik, a másik meg azt vitatja, hogy olaszok! Senki sem akarta elhinni, hogy Budapestre a győztes oláhok vonultak be. Mikor a moldovai vadászok, kik az olasz bersaghlierikéhez némileg hasonló kalapszerű föveget viselnek, elvonultak, a közönség közül valaki kíváncsian odakiáltja: Italieni?! Büszkén hangzik egy fiatal tiszt ajkáról a válasz: Non Messieurs! Rumâni! Ezt a menetet is födeles kocsi zárja be. Idősebb pópa – a dandár főpapja – ül benne teljes egyházi ornátusban. Záróképe egy másik történeti jelenetnek, egy földre tiport, meggyalázott szerencsétlen nemzet tragédiájának. Megy, hogy elözönölje és kirabolja a Dunántúl magyar népét is.”
Budapest román megszállásának történetéről már több tanulmány született magyarul (lásd pl. L. Nagy Zsuzsa: A főváros román megszállás alatt. Budapesti Negyed 1994/2., Ungváry Krisztián: „Sacco di Budapest”, 1919. Budapesti Negyed 2000/3-4., Lipcsey Ildikó: 103 nap – Budapest román megszállása. 2009., Róbert Péter: Budapest román megszállása (1919). Budapesti Helytörténeti Emlékkönyv VII., 2010., de érintette Ablonczy Balázs és Zahorán Csaba is: Rúzs és bocskor. Rubicon 2017/7–8.), mint ahogy a román történetírás is foglalkozik a kérdéssel (pl. a Dumitru Preda, Vasile Alexandrescu és Costică Prodan által írt În apărarea României Mari. Campania armatei române din 1918–1919 [Nagy-Románia védelmében. A román hadsereg 1918–1919-es hadjárata] című, 1994-ben megjelent könyv, önálló fejezetet szentelt neki Lucian Leuștean is România, Ungaria și Tratatul de la Trianon 1918–1920. [Románia, Magyarország és a trianoni békeszerződés 1918–1920.] című 2002-es munkájában, és cikkek jelentek meg róla több folyóiratban, például a Tactica și strategia 2014. decemberi, valamint a Historia 2019. júniusi különszámában).
Az események megítélése értelemszerűen meglehetősen eltérő: míg a magyar történetírásban kiemelten jelennek meg a különféle korlátozások és a megszálló csapatok által elkövetett fizikai atrocitások, a fosztogatások és rekvirálások, a román szövegek – a román katonai sikerek mellett – a rendteremtést és a bolsevizmus alóli felszabadítást, a kommunizmus megfékezését állítják előtérbe. Ez a hangsúlykülönbség mindmáig látványos: az idei százéves évforduló több román emlékezetpolitikai eseménye is „Budapest felszabadítását” és a „kommunizmus európai terjeszkedésének megakadályozását” idézte fel – Bukarestben, 2019. augusztus 4-én, a diadalív alatt (hagyományőrzők nem hivatalos felvonulásával, valamint néhány nappal később Kolozsvárt, a Budapestet megszálló Gheorghe Mărdărescu tábornok szobrának felavatásával (immár kormányzati és akadémiai részvétellel).
Az ellentmondás száz éve is érezhető volt, ám a magyar sajtó csak a megszálló hatóságok ellenőrzésével tudósíthatott az eseményekről. Ebben az időszakban a Tolnai Világlapja is az illetékes román cenzor jóváhagyásával (és nevének feltüntetésével) jelenhetett meg. Míg a román jelenlétről semleges, sőt pozitív hangvételben kellett írniuk, a Tanácsköztársaságot (és az októbrista közszereplőket) már szabadon szapulhatták, hozzátéve saját részüket a már javában folyó bűnbakképzéshez. (Mi több, a szerkesztőség még egyes, az előző hónapokban „nyomás hatására” közölt tartalmaktól is elhatárolódott.) Az öthetes kényszerű szünet után újra megjelenő lap 1919. szeptember 6-i számának beköszöntője az „Uj élet felé!” bizakodó címet viselte:
„A kommunizmus letörése után Budapestet az erdélyi román csapatok szállták meg, kiknek főparancsnoka Mardarescu román tábornok. A megszálló sereg és az ittlevő entente-missziók között a legnagyobb harmónia van s együttesen tanácskoznak a kommunizmus végleges letöréséről s a főváros rendjéről és békéjének fentartásáról. Ezenkivül az éhező Budapest élelmezésének biztositására is minden lehetőt elkövetnek s már is hatalmas élelmiszerkészletek érkeztek a fővárosba, melyeknek szétosztása enyhitette is némileg a kommunizmus okozta tömegnyomort. Az entente-missziók főtisztjei s a megszálló román parancsnokság együttmüködésének eredménye, hogy Budapest közélelmezése nem ütközik aránylag nagyobb akadályokba s hogy a vagyon- és személybiztonság kifogástalan. Az eljövendő béke pedig lehetővé leszi ennek a kommunizmus által agyonsanyargatott városnak ujjászületését és zavartalan haladását az uj élet felé.”
„A Friedrich-kormány tagjai.”
„Entente-missziók látogatása az erdélyi román csapatok főparancsnokánál, Mardarescu tábornoknál. 1. Diamandi román tábornok meghatalmazott miniszter. 2 Amerika megbízottja. 3. Mardarescu főparancsnok. 4. Petain francia tábornok. 5. Panaitescu román tábornok, a főparancsnok szárnysegédje.”
„A román megszálló katonaság élelmiszert oszt ki Budapesten, az Üllői-uti laktanyában a szegény gyermekek között.”
„Románok Budapesten. 1. Az erdélyi román hadtest bevonulása Budapest utcáin. A csapat elején halad Holbein román tábornok, Budapest városparancsnoka. 2. Román katonák átvonulnak a Ferenc József-hidon. 3. Budapest utcáin végighaladó román járőr.”
„Mărdărescu román tábornok, az erdélyi csapatok főparancsnoka.”
„A Budapesten levő román főparancsnokság tisztjei. A gyalogjáró szélére elhelyezkedve nézték végig a román csapatoknak Budapestre való bevonulását. 1. Panaitescu vezérkari főnök. 2. Mardarescu tábornok, az erdélyi román csapatok főparancsnoka, 3. Diamandi, román meghatalmazott miniszter.”
„Az utlevelek lebélyegzésére várakozó tömeg. A rendőrség Béla-utcai helysége előtt naponta csoportosan várakoznak azok, akik el akarnak utazni Budapestről vidékre, de az elutazás előtt tartoznak lebélyegeztetni utlevelüket. Egyenkint eresztik be őket a kapun. Szuronyos román katonák vigyáznak a rendre.”
„Kommunisták elszállitása tolonckocsin. Az átkos emlékezetü proletárdiktatura alatti bünök napról-napra rettenetesebb képet nyujtanak a kommunisták garázdálkodásáról, rablásairól és gyilkosságairól. A rendőrség összeszedte a bünös kommunistákat és meginditotta ellenük a nyomozást s naponta – ugy amint e fényképfelvételünkön is látható – elszállitják őket a Mosonyi-utcai toloncházba, ahol azután további kihallgatásukat várják.”
De megjelenhetett kép az ellenforradalmi erőkről is:
„Fehérgárdista tisztek Siófokon. Moson vármegyében a fehérgárdisták tartják fenn a rendet, akiknek nagy részét tisztekből toborozták. A Szegeden alakult fehérgárda egyik legkiválóbb csoportja ez: Bánó-csoport a neve. Valóságos rémei ők a bujdosó kommunistáknak, akiket mindenütt összefogdosnak és a hatóság kezére adnak példás megbüntetés végett. A rendet kitünően fentartják és biztositják a lakosság nyugalmát. Siófokon készült róluk ez a szép csoportfelvélel.”
(Forrás: Tolnai Világlapja 1919. szeptember 6. és 1919. szeptember 13., a Jancsó Benedek-idézet forrása: Jancsó Benedek: A román irredentista mozgalmak története. Attraktor, Máriabesnyő–Gödöllő, 2004. 461–462.)
