A front.
Rossz hirek jönnek a frontról.
A románok elfoglalták a szolnoki hidfőt és átkeltek a Tiszán.
Miskolcot kiüritettük. A cseh csapatok előrenyomulóban vannak.
Csapataink nagyrésze fegyelmezetlen és komoly ellentállás nélkül hagyja el a rajvonalat, hagyja el állásait.
Rossz hirek jönnek a frontról. Meg kell tehát vizsgálnánk, mi a helyzetünk, mit várhatunk és mit kell cselekednünk. Legelső sorban is meg kell állapitanunk, hogy e pillanatban a front nem csupán a hadviselés arcvonalát, hanem a diktatura frontját és a szocializmus frontját is jelenti. Nem idehaza, nem a belső osztályharc küzdelmeiben, hanem odakünn a nemzetközi burzsoázia román és cseh előcsapataival szemben dől el, vajjon a proletárság marad-e uralmon ebben az országban vagy pedig a polgárság lendül-e vissza a hatalomba. A fronton való vereségünk a burzsoázia diktaturájának visszatérését, a fronton való győzelmünk a proletárság diktaturájának megmaradását jelenti.
Soha még ilyen élesen, ennyire történelmien nem állott a nagy kérdés a magyarországi munkásság előtt.
A proletárságnak választania kell és ezzel a választásával hosszu időkre el fogja dönteni a sorsát. A szervezett munkásságon áll minden. A proletárdiktaturának a gerince a szervezett munkásság. Ha a szervezett munkásság forradalmi lendülettel zászlóaljakba sorakozik, ezredekbe szervezkedik és kiveti tömegeit az előrenyomuló román és cseh haderők föltartóztatására, akkor ezzel megteheti a végső döntő kisérletet a proletárság uralmának biztositására.
Őszintén meg kell mondanom, hogy a fronton álló csapataink legelső sorban azért fegyelmezetlenek, mert néhány hét alatt emberfölötti munka hadsereget szervezni. Fegyelmezetlenek azért is, mert nagyrészt nem szervezett munkásokból állanak és nincsen meg bennük a szervezett munkás ősi fegyelme, uj még bennük a szakszervezet lelke, a szocializmus eszméje.
Őszintén meg kell mondanunk, hogy fiatal katonaságunk nehezen birja a rossz időjárás viszontagságait. Hiányos fölszereléssel, sokszor köpeny nélkül, nehezen türte a lövészárok lucskos sarát és a Tisza-part hideg, szeles éjszakáit.
Mindezt őszintén föl kell tárnunk a proletárságnak és azt is, hogy semmiféle emberi hatalom nem adhat végső biztositékot a győzelemre. A román hadsereg ugyan nem nagy, a cseh hadsereg még kisebb, nehéz tüzérségük nincs, de él még bennük a régi militarizmus vak fegyelme. Velük szembeszállni minden hiánnyal, minden bajjal megverten csak olyan hadsereg képes, amelyben legalább akkora értékü fegyelem tartja a lelket, mint a cseh és román csapatokban. Ez a fegyelem pedig csak a szervezett munkásság szakszervezetekben és pártszervezetekben tanult fegyelme, csak a szocializmus minden egyéni különködést és magánérdeket háttérbe szoritó fegyelme lehet. A román hadsereget összetartja a botozás, a cseh csapatokat összetákolja a kikötés, a magyarországi Tanácsköztársaság proletárhadserege csak akkor veheti föl velük a versenyt, ha egyé forrasztja és ellenállhatatlanná teszi a nagy proletárszolidaritás.
Férfias nyiltsággal kell beszélnünk. Ma az a helyzet, hogy Budapest forradalmi proletársága nem bizhat többé a frontban, hanem éppen ellenkezően, Budapest proletárságának kell forradalmi lendületével megmentenie a frontot. Ha Budapest gyári munkásezredei kimennek a frontra, szembeszállnak az imperialista seregekkel, nem futnak el a román ágyuk és puskák tüze elől, akkor megmenthetik ebben az országban a szocializmust. Ha nem teszik kockára tömegek és vezetők egyformán az életüket, akkor passzivitásukkal máris helyreállitották Magyarországon a kapitalizmust.
Olyan a helyzet, hogy nem szabad sem lelkesiteni, sem agitálni. A diktatura válságához érkeztünk és most a tömegeket illeti meg a szó. A tömegek akaratából kell folynia a döntésnek. A proletárdiktatura csak ugy életképes, ha állandóan mögötte áll a tömegek eleven támogatása. A magyarországi Tanácsköztársaság élet-halál-órájában pedig semmi más erő nem mentheti meg a proletárság uralmát, csak maga a proletárság. Nyíltan és férfiasan ki kell mondani: a helyzet az, hogy proletárdiktatura lehetetlen proletárság nélkül, viszont a proletárság lehetetlenné válik a diktatura nélkül.
A proletárságnak választania kell: megmenti-e önmagát és a diktaturát, vagy pedig elhajitja történelmi hivatását és átengedi az uralmat a burzsoáziának, föláldozza a szocializmust a kapitalizmusnak.
A gyárak munkásezredeinek kezében van a fegyver, az ő kezükben van az ország, a diktatura, a proletárság sorsa. A gyárak fölfegyverzett munkássága maga a megtestesült diktatura. Minden attól függ, él-e ebben a hatalmas, izmoktól duzzadó fegyveres testben a szocializmus lelke?
Pogány József
(1–2. o.)
„Székely vörös ezredek a parlament előtt. A román imperiálistáktól sanyargatott Erdély lelkes fiai április 21-én tették le fogadalmukat a parlament előtti téren. Megesküdtek, hogy életükkel és vérükkel fogják védeni a magyar Tanácsköztársaságot s ezzel a proletariátus uralmát. Bemutatott felvételünk: 1. Berky Lili szinésznő erdélyi népdalokat énekel a budapesti cigányprimások zenekisérete mellett a székely Vörös Hadsereg frontja előtt. 2. Tálas Ignác székely menekült elmondja a románok kegyetlenkedéseit, akik őt is megbotozták és fogait beverték. (Harsányi Gyula elvtárs felvétele.)”
Román haderők átkeltek a Tiszán.
A csehek előrenyomulása dél felé.
A május 1-i jelentés.
A „Magyar Távirati Iroda” jelenti május 1-én: Április 30-án a románok a tiszamenti hidfőink kivételével mindenütt elérték a Tiszát.
A cseheknek április 29-én a Boldva és Felsősajó völgyében való előretörése következtében a Sátoraljaujhely körül veszélyeztetett csapatainkat visszavontuk.
A csehek április 30-án az emlitett völgyekben támadásukat folytatták; Miskolc irányában nagyobb erőkkel tüzérségi előkészités után Sajószentpétert megtámadták, de heves és váltakozó harc után visszavertük őket.
Bánréve környékén a csehek átlépték a Sajót és a Sajó déli partján néhány községet megszállottak. A cseh arcvonal többi részén április 30-án a csehek nem támadtak, de előkészületeik több helyen támadó szándékra vallanak.
A többi arcvonalról nincsen fontosabb jelenteni való.
A május 2-iki jelentés.
A „Magyar Távirati Iroda” jelenti május 2-án: E hó 1-én a románok a szolnoki hidfőt elfoglalták és itt átkeltek a Tiszán. Tiszapolgárnál gyöngébb román erők lépték át a Tiszát. Sajószentpéter mellett állunk.
Gyöngébb erőink a cseheknek kétoldali megkerülő mozdulata miatt visszavonultak. Miskolcot kiüritettük. A csapatok Miskolctól délre fölvételi állásban vannak. Bánrévénél előrenyomult cseh erők elől csapataink Apátfalva felé visszavonulóban vannak.
A többi arcvonalon nincs lényeges változás.
A katonai kudarc legfőbb oka csapataink nagy részének fegyelmezetlensége.
Az osztrák-német zászlóalj megcáfolja a „Reichspost” hazugságait.
A bécsi vörös katonák levelet menesztettek a bécsi kommunistákhoz, amelyben fölháborodva tiltakoztak a „Reichspost” rágalmai ellen. A levél szövege a következő:
Kedves kommunista elvtársak! Mi, bécsi vörös katonák, elolvasván a magyarországi lapokat, azokban legnagyobb megütközésünkre azt olvastuk, hogy a „Reichspost” cimü szennylap valósággal homlokegyenest ellenkező tudósitásokat kohol rólunk, ezért kérjük alanti soraink közlését:
Valótlan a „Reichspost”-nak az az állitása, mintha nekünk Magyarországon rossz bánásmódban vagy ellátásban volna részünk, mert bennünket a magyarországi proletariátus testvéri szeretettel ölelt kebelére és a lehető legjobb bánásmódban részesit.
Hazugság az, hogy feledhetetlen vezérünket, Rothziegel elvtársat, magyar golyó ölte volna meg. Mi szemtanui voltunk az ő hősies megsebesülésének és azért bátran állitjuk, hogy vitéz parancsnokunk mindig az első sorokban küzdött és ott találta ellenséges golyó. Sajnos, a magyar orvosok és ápolók önföláldozó gondossága sem tudta megmenteni drága vezérünket az életnek. Az ő halála nemcsak közöttünk, hanem a magyar proletariátus soraiban is gyászt és részvétet keltett. Mi azonban dicső vezérünk halála után is az ő szellemében fogunk tovább küzdeni eszméink diadalra juttatásáért és nem fogunk visszariadni bárminő megpróbáltatástól sem.
A „Reichspost”-ot pedig, amelynek érdeke, hogy a proletariátus sorait megbontsa és közöttük a viszály magvát elhintse, megnyugtatjuk, hogy a világ proletariátusa hidegvérrel hallgatja az ő hiábavaló és gyalázatos hazudozásait és különösen a bécsi kommunisták soraiból kivált és a magyar testvérekkel együtt harcoló vörös katonák legmélyebb megvetésüket fejezik ki efölött az alávaló eljárás fölött.
Keleti harctér, 1919 május 1-én.
A II. nemzetközi vörös ezred bécsi katonái.
(6. o.)
„Szemle a frontra induló székely Vörös Hadsereg katonái felett. Lélekemelő, gyönyörü esemény volt a proletárhaza megmentésére támadt fegyveres szervezkedésnek az a szemle, amelyet a parlament előtt tartott a frontra induló székely vörös katonák felett Fiedler Rezső elvtárs hadügyi népbiztos (X). A proletárvédő székely vörös katonák lelkes eskütétele után Fiedler elvtárs elvonult a székely vörös katonák előtt, akik tisztelgéssel üdvözölték. Ott égett a szemekben a proletárhaza megmentésének vágya s az arcokat pirosra festette a szivből-lélekből előtörő lelkesedés. (Harsányi Gyula elvtárs felvétele.)”
A Népszava a Budapesti Központi Munkás- és Katonatanács május 2-i üléséről is részletesen beszámolt, közölve Kun Béla felszólalását, aki a hadi helyzetet is érintette:
„…Katonailag elvtársak a helyzetünk az, hogy Szolnok valószinüen már a románok kezén van. A hidat fölrobbantottuk magunk mögött ott is, ellenben csapataink egy jól kiépitett hidfő állásból, lövészárkokból, amelyet mérnökkari tisztek, tartalékos tisztek, mérnökök épitettek ki, a déli szárnyról elszaladtak és magukkal sodorták még azokat is, azokat a csapatokat, két zászlóaljat, amelyek Seidler elvtársunk parancsnoksága alatt becsületesen kitartottak. Az 1. és 5. hadosztályunkat – ha hadosztályról beszélünk elvtársaim, ezalatt ne gondoljanak valami nagy csapategységeket – amelyek a Tisza északi részéről jöttek vissza Budapest felé, le kellett fegyvereznünk, hogy legalább a fegyvereket megmentsük a proletariátus számára. Miskolc felé valamelyes ellenállást mutattak csapataink, ellenben Miskolcra is ma délután már minden valószinüség szerint bevonultak a csehek. Még itt-ott akadnak csapatok, amelyek a proletárösztöntől vezéreltetve próbálnak talán valamit, de a többsége a csapatoknak olyan, hogy védtelenül van kiszolgáltatva Budapest egy román támadásnak, védtelenül azért, mert ezek a csapatok még a védelemre sem alkalmasak, nemhogy a támadásra volnának alkalmasak.
Itt Budapesten meg vannak a gyári munkászászlóaljak, elvtársaim. Ezeknek a gyári munkászászlóaljaknak a számára, körülbelül 15 zászlóalj számára, készen van a kaszárnyákban minden fölszerelés, a fegyvertől elkezdve, elvtársaim, végig, azt mondhatnám a bakancsokig, ha nem is valami tökéletes, de megfelelő fölszerelés.
Arról van szó, elvtársaim, hogy odaadjuk-e Budapestet, vagy pedig küzdjünk Budapestért, küzdjön a budapesti proletariátus azért, hogy a diktatura Budapesten megmaradjon. (Fölkiáltások: Küzdjön!)
Elvtársaim! Én ugy vagyok vele, hogy a szavaknak már nem hiszek. (Ugy van!) Ugy vagyok vele, elvtársaim, hogy én akkor hiszek, amikor cselekedetet látok. Nem a kétségbeesés ez, elvtársaim, mert azt mondom erre, ha ma nem küzd a budapesti proletariátus, majd fog küzdeni hatszázszorosan, megfizet mai letargiájának, mai kétségbeesésének, mai gyalázatának az arát. (Lelkes taps.)”
(8. o.)
(Népszava 1919. május 3. A képek forrása: Tolnai Világlapja 1919. május 3. 7. o.)
