1918. NOVEMBER 1.   

A forradalom hírére számos hátországban állomásozó alakulat fegyelme felbomlott. Erről tanúskodik a várpalotai állomásparancsnokság jelentése 1918. november 1-ről:  

"Október 31-én délután folyamán az állomáson elhelyezett csapatok legénységeiből alakult osztagok a község utcáin járó-kelő katonákat megállították, a sapka rózsákat leszedték és követelték, hogy a sapkarózsák helyett magyar nemzeti kokárdákat tűzzenek fel. Az állomásparancsnokságnak – tekintettel arra, hogy a helybeli csapatok általában a mostani események folytán megbízhatatlanoknak mutatkoztak, – ezt megakadályozni módjában nem volt. Délután 5 órakor a honvédelmi minisztérium 1. osztályáról Bengyel százados telefon útján értesítésére az állomáson lévő önálló parancsnokokat a helyzetről tájékoztattam, tudomásukra hozván, hogy a honvédelmi minisztérium 1. osztályából vett telefonértesítés szerint a nemzeti tanácsnak engedelmességgel tartozunk, meghagyván nekik, hogy a legénységet nyugtassák meg, és esküvel fogadott kötelességükre, valamint a rend és fegyelem fenntartására figyelmeztessék azt. Az éj folyamán a járőrök, őrségek a helyükön maradtak. 1-én délelőtt folyamán a zsoldfizetés befejezése után az állomás különböző csapataiból összeverődött kb. 80 főnyi legénység behatolt az államrendőrség helyiségeibe, az őrséget maradásra szólítván fel. A foglyokat és az ott letartóztatásban lévő 4 orosz hadifoglyot szabadon bocsátotta. Fóris Ferenc szds, a honvéd tüzér aknavető tanfolyam parancsnoka történetesen arra menvén messziről meglátta a tömeget, és bár a foglyok szabadon bocsátását megakadályozni nem tudta, azt pár szóval lecsillapította és szétoszlásra bírta. Délelőtt folyamán a város egyes pontjain lövések hallatszottak. A lövések eredete nem volt kipuhatolható, lövések kárt nem okoztak, de alkalmasak voltak a közhangulat újból való felizgatására. Délelőtt 11 óra tájban a községi elöljáróságot személyesen felkerestem és a vendéglők és kocsmák bezárása iránt intézkedtem. Az utcán szembe találkoztam a tüzér aknavető tanfolyam egy legénységi csoportjával, akik énekelve haladtak az utca közepén. Ezeket magam köré gyűjtve egynéhány szóval megnyugtattam és oszlásra szólítottam fel, különösen szívükre kötve a katonai rend és fegyelem fenntartását.

A délután folyamán körülbelül 120 főnyi, az építésvezetőség legénységéből alakult küldöttség felkereste Szabó Márton mérnökkari őrnagy építésvezetőt és követelték az egész legénység azonnali elszabadságolását, azon indoklással, hogy az otthoni bizonytalan viszonyok között lévő családjaikhoz akarnak menni, ellenkező esetben engedély nélkül fognak eltávozni. Szabó őrnagy nem tudván őket szándékuktól eltéríteni és így tekintettel arra, hogy a jelenlegi viszonyok között megbízható karhatalmi osztag az állomáson rendelkezésre nem áll, kényszerhelyzetbe jutván, másrészt, mert a legénységnek engedély nélküli tömeges eltávozását a közrend és a fegyelem érdekében amúgy is elkerülhetetlennek vélte, a 300 főnyi legénységnek 10-10 napi szabadságot engedélyezett. A többi alakulattól engedélykérés nélkül szórványosan szintén távoztak el, amelynek megakadályozása az állomásparancsnokságnak a fenti okokból kifolyólag módjában nem állott."

(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, Polgári demokratikus forradalom iratai.)