(2-3. o.)
A máramarosi és ugocsai magyarság szervezkedése.
E hónap 21-én a máramarosi és ugocsai magyarság küldöttsége megjelent a belügyminiszternél, hogy az 1918. évi X. néptörvényben fölállitott Ruszka-Krajna tartomány kormányzósága alá helyezett magyarságnak nemcsak helyhatósági, de teljes önkormányzati megszervezését kérje. Ha sürgős intézkedés nem történik, Máramaros vármegyében 60.000 Ugocsa megyében 50.000 főnyi magyar lakosság összes intézményeivel s a ruténségét hasonlithatatlanul fölülmuló, önmaga által teremtett kulturájával a ruszka-krajnai kormányzóság hatósága alá kerülne. Máramaros és Ugocsa magyarsága, mellyel a bereg- és ungmegyei magyarok is egyetértenek, ebbe semmi körülmények között sem hajlandó megnyugodni, mert a négy vármegye magyarsága körülbelül olyan létszámot képvisel, mint ugyanezen vármegyék rutén lakossága. A küldöttség végzetesnek tartaná, hogy ezekben a vármegyékben a magyarok kisebb jogokat élvezzenek, mint a kultura sokkal alacsonyabb fokán álló ruténség. A belügyminiszter a küldöttség előtt kijelentette, hogy igazságos és méltányos megoldást kiván s éppen ezért behatóan foglalkozik a kérdéssel és igyekszik a lehető leggyorsabban a magyarság jogos érdekeit biztositani.
Kell-e katona. Linder Béla könyve
A forradalom első napjaiban Linder Béla volt hadügyminiszter az érdeklődés középpontjában állott. Meglepetésszerü volt a föltünése és hirtelen a távozása az egykori fiatal vezérkari tisztnek. Azon az uton volt, hogy legenda képződjön egyénisége körül, de a varázs csakhamar szétfoszlott, a mint szárnyra kell november 2-iki beszédének hirhedt mondása: Soha többé katonát nem akarok látni!
Linder Béla most könyvet irt (megjelent Lantos A. bizományában, ára tiz korona), hogy a katonai kérdésekről tájékoztassa a „teljesen tájékozatlan“ közvéleményt, voltaképpen azonban azért, hogy igazolja szerencsétlen jelmondatát, mely védtelenül szolgáltatta ki az országot a minden oldalról betörő ellenségnek.
Mindjárt meg kell mondanunk, hogy az önigazolás nem sikerült. Lendületes fejtegetései a militarista és kapitalista önzésről, a „hamis illuzió köveiből épült hazáról", a napoleoni nacionalizmusról, a népek szövetségén alapuló pacifizmusról, a háboru előtti világtörténelmi helyzetről, stb. ismeretesek a radikális és szabadgondolkozó elméletekből és ujságcikkekből és csak laza összefüggésbe hozhatók megfontolatlan lépésével, melynek következményeiről sejtelme sem volt.
Valamivel több figyelmet érdemelnek a végzetes leszerelés, a teljes leszerelés közvetetlen okai. Az összes frontokon a budapesti forradalmat megelőzően tört ki a forradalom és bontotta meg a csapatok fegyelmét. A régi kormányzat Budapest ellen nyolcvanezer embert koncentrált, de ezek a forradalmi csapatok a forradalom napján széjjelszaladtak, a Balkánon és az olasz fronton hadseregeink fejetlen visszavonulásban és bomlásban voltak. „Számolnunk kellett azzal, – irja Linder – hogy a tömegek hazatérésével a céltalanul ontott vér és a céltalanul elviselt gyötrelmes szenvedések fölött az elkeseredés és lelki forrongás, sulyosbitva a front és hintertand közti antagonizmussal, erőszakban és boszuállásban tör ki.” A hazatérő katona-tömegek elkeseredését minden áron le kellett csillapitani, meg kellett őket nyerni a forradalomnak.
Ezt a célt szolgálta a teljes leszerelés, nehogy a régi hadsereg, az imperialisztikus rendszernek eddigi engedelmes eszköze, meggátolja az uj szociális világ békéss, vérnélküli kialakulását.
Linder Béla természetesen abban a meggyőződésben van, hogy merész operációjával, melyet annak idején a sajtó is megtapsolt, – mit nem tapsolt meg akkor a sajtó! – célját el is érte. Ezzel szemben elég utalnunk az országban a belső rend züllésére, ellenségeink szakadatlan előrenyomulására és az antant magatartására, mely semmibe sem veszi Linder és társainak „fentartás nélküli pacifizmusát”. Németországra is utal könyvében Linder, Berlinbe fegyveresen vonulnak a frontról a katonák s Berlinben testvérvér folyik. „Vigyázzunk, – kiált föl Linder – nehogy Budapest Berlint is tulszárnyalja”. Mialatt Linder a könyvét irta, Berlinben csakugyan folyt a testvérvér, de alighogy megszáradt a tintája, Berlinben helyreállott a rend, a mi aligha történt volna, ha ott is elrendelték volna a teljes leszerelést.
Annyi bizonyos, hogy Linder következetes maradt mindvégig a maga fantasztikus hadügyi politikájához. Könyvéből tudjuk meg hitelesen lemondásának igazi okát is. Lemondott, mert elvi álláspontja nem engedte, hogy hozzájáruljon az öt legfiatalabb korosztály behivásához. Tul nagynak tartott egy 300.000 főnyi hadsereget és ha csak egy részéből is fehérgárda alakul, a népkormány politikáját is veszedelembe sodorhatta volna.
Könyve elején az volt az impressziónk, hogy Linder Béla végzetes lépését a rajongás, a világmegváltó pacifizmus sugallotta. A könyve végén azonban azon kell tünődnünk, hogy a népkormány pillanatnyi érdeke és helyzete iránt sem volt érzéketlen.
Az ország megszállott részeiből.
Tiltakozás az erdélyi püspökök letartóztatása ellen.
Jelentettük, hogy az oláh csapatok Mailáth Károly gróf katolikus és Nagy Károly református erdélyi püspököket internálták. Ez a brutalitás az egész országban a legnagyobb felháborodást keltette.
E dologban a keresztényszociálista néppárt tegnap esti értekezletén juttatta kifejezésre megbotránkozását s ma délelőtt a párt öttagu bizottsága Széchenyi György gróf vezetésével megjelent Berinkey Dénes miniszterelnöknél, a kitől orvoslást kért. Berinkey kijelentene, hogy a maga részéről mindent elkövet abban az irányban, hogy a két egyházfő kiszabadittassék és ebből a célból tiltakozást jelent be az antantnál. A küldöttség ezután Vyx alezredest kereste fel, a ki átvette a küldöttség memorandumát. Az iránt érdeklődött, miért tartóztatták le a püspököket. Erre nézve azonban a küldöttség tagjai nem tudtak bővebb felvilágositást adni. Az alezredes megigérte, hogy sürgősen intézkedni fog. Külön futárt küldött Nagyszebenbe az ügy megvizsgálása céljából.
Persian Ádám, a katolikus ügyek kormánybiztosa a fegyverszüneti bizottság utján tiltakozó jegyzéket intézett Vyx alezredeshez, és tudomására hozta az esetet Valfre di Bonzo bécsi apostoli nunciusnak és előkészületeket tett arra, hogy szerdán személyesen utazzék Gyulafehérvárra.
A közigazgatás átvétele Kolozsmegyében. Kolozsvár, jan. 21.
Tamásiu Simon prefektus egy bizottság élén ma megjelent a vármegyeházán és fölszólitotta Grandpierre kormánybiztost, engedje át a helyét. A kormánybiztos tiltakozott és kijelentette, hogy csak az erőszaknak enged. Ekkor egy román százados a kormánybiztos vállára tette a kezét, mire Grandpierre Emil elhagyta hivatalát.
Ennek megtörténte után Tamásiu Simon prefektus fölszólitotta a Hankó Elemér dr. alispán vezetésével összegyült vármegyei tisztviselőket, tegyék le az esküt. Hangoztatta, hogy ellenkező esetben retorziót fognak alkalmazni a tisztviselőkkel szemben. A tisztviselők megtagadták az esküt, a kérdésről azonban tárgyalás indult meg, a mely még nem fejeződött be. Valamennyi vármegyei alkalmazott a helyén maradt, mert a prefektus nem alkalmazott velük szemben erőszakot.
Kolozsvár városának prefektusa tegnap átvette a város ügyeinek vezetését és polgármesterré Pop Julián dr.-t nevezte ki, a ki már el is foglalta hivatalát. Polgármesteri titkár Dandea dr. főhadnagy, főügyész Pop Dénes dr., katonai tanácsos-előadó, a lakáshivatal vezetője pedig Cranic Viktor ügyvédjelölt lett.
Maniu Gyula, a nagyszebeni román kormányzótanács elnöke néhány napra Kolozsvárra érkezett.
Kolozsvár első román polgármestere, Iulian Pop emlékét megörökítő emléktábla (2004)
A csehek megszállották Rozsnyót. Rozsnyó, jan. 21.
A 32. cseh-szlovák gyalogezred egy különitménye Tornáról Rozsnyóra érkezett és megszállta a várost. A parancsnok azonnal elrendelte az összes fegyverek beszolgáltatását. A lakosság nyugodtan fogadta a cseheket, rendzavarás nem történt.
A szlovák miniszter székhelye Pozsony lesz. Pozsony, jan. 21.
A szlovák kormány, a mely eddig Zsolnán székelt, rövidesen Pozsonyba költözik. A zsupán a miniszter – Sr<~>obár Lőrinc – fogadására olyan előkészületeket tesz, mintha uralkodó érkeznék a városba.
A vonat berobogásakor 21 ágyulövés fog eldördülni. A pályaudvarról Srobár Lőrinc dr. miniszter szakfőnökeivel együtt a vármegyeházára hajtat, a hol küldöttségeket fogad. Este zenés takarodó lesz, a szinházban pedig a prágai cseh nemzeti szinház társulata rendez diszelőadást. A zsupán a fogadás előkészületeinek megvitatására értekezletet hivott össze, a melyen azt a kivánságát fejezte ki, hogy a várost a szlovák kormány érkezése alkalmából lobogózzák fel. Pozsony város szlovák neve Bratislava lesz. Bratisláv szlovák fejedelem neve után aki egy cseh történetiró szerint ezer évvel ezelőtt alapitotta a várost.
A csehek.
Csehek garázdálkodása Ungban. Ungvár, jan. 21.
A cseh csapatok provokáló és rendzavaró elemeket küldöttek maguk elé s ezek rablásokra és fosztogatásra lázitották a békés tótságot, hogy igy ürügyet szerezzenek maguknak a rendcsinálás örve alatt való bevonulásra. Igy történt ez például Szobráncon, a hol a fölbujtott nép a Török és Sztáray grófi kastélyokat kifosztotta, a tiszttartót elfogta. A késöbb odaérkezett cseh csapatok maguk is részt vettek a rablásban s az összeszedett élelmiszereket szekereken vitték magukkal. Poroszlón Fekete Tivadar körjegyzőt rabolták ki s még butorait is összevagdalták. Széchenyi László gróf remetevasgyári kastélyát a föllázitott csőcselék szintén megtámadta, de az uradalmi erdészszemélyzet puskalövésekkel fogadta és véres fejjel verte vissza őket. A gróf felesége, Vanderbilt Gladys gyermekével együtt elmenekült a kastélyból. A csehek a megyében a demarkácionális vonalat nem respektálják s számos szinmagyar községet is megszállottak.
