„Bajtársaim, nagy pillanatokat élünk: a magyar szabadság, a magyar függetlenség és a béke örömnapját. (élénk éljenzés). Örülök, ha a tisztek megéljeneznek akkor, amikor azt mondom béke. Igenis, béke. (Hosszas éljenzés). Mi eddig híven teljesítettük kötelességünket kint a harctéren, szenvedtünk, küzdöttünk, borzalmakat álltunk ki, amelyekről embereknek, akik nem voltak kint, fogalmuk sincs. Mindezt lelkesedéssel, nagy önmegtagadással cselekedtük, mert azt hittük, hogy azok az ideálok, amelyekért küzdöttünk, megérdemelték ezt. Uraim! Én, mint az önök felelős hadügyminisztere, jelentem itt ki, hogy azok az ideálok hamisak voltak. Azok az ideálok megbuktak az egész eddigi rendszerrel együtt.  Új világrend alakult ki. Ebben az új világrendben, ebben az új Magyarországban is szükség van fegyelemre. Fegyelmet kérek, követelek, ezt minden eszközzel fönn is fogom tartani.

Minket le nem vertek, mi győztünk, a nép győzött. Leverve az a hamis rendszer lett, amely bennünket ebbe a háborúba belekényszerített. Amikor az oroszokat levertük, amikor tehát nemzeti védelemről sem lehetett már beszélni, még akkor is tovább kellett küzdenünk imperialista, militarista, egoista célokért.

A régi hamis ideálok azonban összeomlottak, mert agyagból voltak, külső sallangos jelszavakkal voltak csak fölcifrázva. Mi ebből a háborúból azt a tanulságot merítettük, hogy csak egy örök igazság van: a felebaráti szeretet igazsága, a népek egymásközti szeretetének igazsága.

Kint a lövészárokban nincsen különbség magyar, olasz vagy francia között, az mind szenved, borzalmakat áll ki és egymást sajnálja, hogy még mindig kint kell lenniük. De én azt merném mondani, hogy boldogok lehetünk, hogy ez a háború ilyen sokáig tartott, igen, ennek sokáig kellett tartani, hiszen ezer évek tradícióit, ezer évek szolgaságát, ezer évek zsarnokságát kellett romba dönteni.

Ehhez véres háború kellett, ehhez millió és millió halál kellett, hogy egy új, győzedelmes élet támadjon föl belőle. Ez az új, győzelmes élet a pacifizmus jegyében születik meg. (Hosszas éljenzés)

Mielőtt kivenném önöktől az esküt az új független Magyarországa, egy másik esküt kérek önöktől. Arra esküdjenek meg önök, tisztek, hogy akik eddig a háború lelkes zászlótartói voltak, ezentúl a békének még lelkesebb munkatársai lesznek.

Esküdjenek meg arra, hogy gyermekeiket olyan szellemben fogják nevelni, hogy ezentúl minden háborúnak a lehetősége ki legyen zárva.”

A tisztek sapkájukat lengetve kiáltották: „Esküszünk!” Közben repülőgépek jelentek meg az égen, és röplapokat szórtak a közönség közé. A hadügyminiszter így folytatta:

„Egy új korszak üdvözöl most benneteket, bajtársaim, a levegőből. Az emberi haladás, az emberi kultúra korszaka. Kulturális munkával kell ezentúl dolgoznunk embertársaink javán. Menjenek szerteszéjjel az országban és hirdessék emelt fővel, tiszta lelkiismerettel, hogy az emberiség ügye győzött, az emberiség került ki győztesen ebből a háborúból, nem az antant, hanem az emberiség. Ezzel a jelszóval győzni fogunk a béketárgyaláson is, ez a mi hatalmas fegyverünk.

Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni! Fegyvert többé szolgálaton kívül nem viselünk, sem tisztek, sem a legénység.”

Néhány percnyi szünet következett, aztán a tisztek a hadügyminiszter után mondták hangosan az eskü szövegét. „Esküszünk, hogy Magyarországhoz hűek leszünk, teljes függetlenségét megvédjük, minden erőnkkel az ország javát, szabadságát és haladását akarjuk szolgálni. Isten minket úgy segéljen.”

Népszava 1918. november 3. 7-8. o.