(1. o.)
Wilson válasza a német jegyzékre.
A fegyverszünet föltételeit a szövetségesek katonai tanácsadói állapitják meg. Biztositékokat követel a német néptől minden önkényes hatalom megsemmisitésére. Ausztriának s Magyarországnak külön választ küld.
A válasz szövege.
Washington, okt. 15.
A külügyi államtitkár ma délután a következő jegyzéket közölte Svájc ideiglenes ügyvivőjével és a német érdekeknek az Egyesült-Államokban való képviselőivel:
Külügyi hivatal, október 14.
Uram! A német kormány október 12-iki közlésére válaszolva, a melyet ma adott át ön nekem, van szerencsém a következő válasz átadására megkérni.
Az Egyesült-Államok elnökének a kongresszushoz intézett 1918. évi január 8-iki üzenetében és a következő üzenetekben közölt pontoknak a mostani német kormány és a német birodalmi gyülés nagy többsége által való korlátlan elfogadása arra jogositja föl az elnököt, hogy a német kormány 1918. október 5-iki és 12-iki közlésére nyilt és egyenes nyilatkozatot tegyen.
Tisztázni kell azt a körülményt, hogy a kiürités végrehajtása és a fegyverszünet föltételei olyan dolgok, a melyeket az Egyesült-Államok kormánya és a szövetséges kormányok katonai tanácsadóinak itéletére és tanácsára kell bizni és az elnök kötelességének tartja annak a kijelentését, hogy az Egyesült-Államok kormánya semmiféle olyan rendezést nem fogad el, a mely nem ad teljes és kielégitő biztositékokat és kezességet az Egyesült-Államok és a szövetségesek hadseregeinek katonai felsőbbségére nézve a harctéren.
Az elnök bizik benne, hogy fölteheti, hogy a szövetséges kormányok is igy itélnek és határoznak. Az elnök kötelességének tartja, hogy hozzátegye ehhez, hogy sem az Egyesült- Államok kormánya, sem ő maga nem tartja egészen biztosnak, hogy azok a kormányok, a melyekkel az Egyesült-Államok mint hadviselőkkel szövetségben vannak, hozzájárulnak a fegyverszünetről való tanácskozáshoz mindaddig, a mig Németország haderői folytatják törvénytelen és embertelen cselekedeteiket, a melyeket még nem hagytak abba.
Ugyanakkor, a midőn a német kormány az Egyesült-Államok kormányának békejavaslatot tett, buvárhajói azzal foglalkoztak, hogy személyszállitó hajókat sülyesztettek el a tengeren és nemcsak a hajókat, hanem azokat a csónakokat is, a melyekben az utasok és a hajók személyzete igyekeztek biztosságba jutni. A német hadseregek Flandriából és Franciaországból való kényszerü visszavonulásuk közben olyan szándékos pusztitást visznek végbe, a melyet a civilizált hadviselés szabályai és szokásai egyenes megsértésének kell tekinteni. A városokat és falvakat, a melyeket nem pusztitanak el, mindenből kifosztják, sőt gyakran a lakókat is kirabolják.
Nem lehet elvárni, hogy a németek ellen szövetkezett nemzetek hozzájárulnának a fegyverszünethez mindaddig, a mig a németek az embertelen cselekedeteket, a fosztogatást és a pusztitást folytatják, a melyre a szövetségesek méltán tekintenek borzalommal és fölháborodott lélekkel.
Az is szükséges, nehogy félreértés támadjon, hogy az elnök nagy nyomatékkal hivja föl a német kormány figyelmét a békeföltételek egyikének megszövegezésére és nyilvánvaló szándékára (to the language and plain intent), a melyet a német kormány most elfogadott. Ez a pont az elnöknek abban az üzenetében van, a melyet ez évi julius 4-én Mount Vernonban mondott el. Ez a pont igy szól:
„Minden önkényes hatalom megsemmisitése mindenütt, a mely egyedül, titokban és saját kedve szerint megzavarhatja a békét, vagy ha most nem lehet megsemmisiteni, a tényleges tehetetlenség fokára csökkentendő és”. (a távirat, következő része csonka.)
Az a hatalom, a mely eddig a német nemzeten uralkodott; (controlled), oly természetü, a minő itt le van irva.
A német kormánynak módjában van, hogy ezen változtasson, Wilson elnök fent emlitett szavai természetesen egyikét jelentik ama föltételeknek, a melyeket még a béke előtt teljesiteni kell, ha a békét a német nép a saját cselekményével akarja elérni.
Az elnök kötelezettnek érzi magát annak kijelentésére, hogy a béke egész megvalósitása nézete szerint függeni fog azoknak a biztositékoknak a határozottságától és kötelező jellegétől, a melyek ebben az alapvető kérdésben nyujthatók lesznek. Elengedhetetlen az, hogy a Németország ellen szövetkezett kormányok kétségtelenül tudják azt, hogy kivel tárgyalnak.
Az elnök külön vátaszt fog küldeni Ausztria és Magyarország császári és királyi kormányának.
Fogadja, uram, nagyrabecsülésem ismételt kifejezését
Lansing Róbert.
(2-3.o.)
A hatás Bécsben. Diplomáciai vélemény.
Bécs, okt. 15.
Bécsi tudósitójuk Wilson jegyzékével kapcsolatban a következőkről értesült:
Diplomáciai körökben elismerik a jegyzék komoly jellegét, hozzáteszik azonban, hogy egyáltalában nem állja utját fegyverszünetnek és tárgyalásoknak. Wilson ujabb föltételei annyiban nem könnyüek, a mennyiben a fegyverszünet megadásáért követelt garanciák a hadvezetőség, tehát Foch itéletétől vannak függővé téve. Németország tehát, ha a jegyzékhez hozzájárul, ismét olyan ajtó előtt fog állani, a melyről nem tudja, hová vezet. A másik pont, a mely az ugynevezett kegyetlen hadviselés megszüntetését követeli, magában véve diszkutabilis volna, de itt nincs eldöntve, mi az, a mi kegyetlen és mi az, a mi szükséges. Ki döntsön erről? Általában nehéz elképzelni, hogy Németország mintegy próbát tegyen humánus hadviselésből, mielőtt érdemesnek tartják a fegyverszünet megadására. Világosan látható, hogy Wilson eme követelései az antantkormányok nyomására vezethetők vissza. Wilson nyilván a párisi és londoni győzelmi mámor hatása alatt cselekedett. Napról-napra nehezebb lesz megállania helyét a párisi és londoni nyomásnak.
Burián gróf külügyminiszter expozéját, amely a magyar delegáció külügyi albizottságának ülésén hangzott el, az 5. oldalon közölte a lap:
A Külügyminiszter expozéja.
(…)
A külügyi albizottság utolsó ülésezése óta a külső politikai helyzet mélyreható változásokon ment át. Ezek valamennyie között a legfontosabb az időrendben utolsó, a melyet a középponti hatalmaknak az Amerikai Egyesült-Államok elnökénél ez évi október 1-én tett békelépése váltott ki s a mely kilátást, nyujt a népeknek arra, hogy sikerülni fog belátható időn belül elérni az ellenségeskedések megszüntetését valamennyi harcvonalon és megkezdeni a tárgyalásokat.
A mi békelépésünk.
A váltakozó hadiszerencse mellett, a mely a harcoló felek egyikének oldalán sem tartott ki állandó hüséggel, egyre szélesebb körü általánosságra és végül teljes érvényesülésre kellett jutnia annak az előrelátóan és nyugodtan gondolkozók elött már hosszabb idő óta világosan kialakult meggyőződésnek, hogy ezt a küzdelmet nem okvetetlenül a fegyvernek kell eldöntenie. Nem tulajdonitva döntő sulyt azoknak a taktikai hátrányoknak, a melyek annak következtében hárulhattak reánk, hogy az előbb emlitett felismerésből elsőkül mi vontuk le a következtetéseket, hatalmi csoportunk nemrégiben arra az elhatározásra jutott, hogy a legközelebbi időben oly lépést tesz, a mely alkalmas lehetett arra, hogy a megegyezéses békének mindig előttünk lebegett gondolatát valóra váltsa. Ennélfogva az ez évi október 4-én részünkről és egyidejüen Németország és Törökország részéről Wilson elnökhöz intézett inditványnyal egy lényegében már kialakult elhatározás foganatosittatott, a melynek létrejövetelére a Bulgáriában legutóbb bekövetkezett elszomoritó események határozó befolyással többé már nem lehettek. A Bulgária részéről egy komoly katonai balsiker nyomása és a lakosságára hat esztendő óta nehezedő háborus gondok bomlasztó hatása alatt az antanthoz fegyverszünet és béketárgyalások meginditása végett intézett megkeresés szövetségünknek szándékolt békelépését csupán csak siettette. Bulgáriának a háboruból történt kikapcsolódása arra kényszeritette szövetségestársait, hogy délkeleten uj arcvonalat állitsanak fel. Habár a középponti hatalmak képesek voltak is arra, hogy ennek a rájuk hárult katonai szükségességnek megfeleljenek és az antant keleti hadseregével szemben védőfalat emeljenek, ez uj alakulás folytán mégis nyilvánvaló lett, hogy minekünk döntő fegyveres sikert várnunk többé nem lehetett, ellenfeleink pedig a maguk részéről védelmünk megtörésére biztossággal nem számithattak, tehát kétségtelenné vált, hogy minden további vérontás céltalan.
Wilson a tiszta emberiesség szellemét képviseli.
Már az ez évi szeptember 14-iki jegyzékem által kiváltott külföldi hangok tüzetesebb szemügyrevételével felismerhető volt, hogy békemegbeszélések kezdésére nem tulságosan távoli időben lehetőségek fognak nyilni, s ezt a feltevést igazolták Wilson elnök szeptember 27-iki fejtegetései. Azzal a mély komolysággal, a mely minden nyilatkozatát jellemzi, ebben a beszédében ujra felvette a békefejtegetések már megszakadtnak látszott fonalát. Az Egyesült- Államok elnökének a döntést sürgető világkérdések megoldására vonatkozó nézetei még akkor sem nélkülözték a tiszta emberiesség szellemét, a mikor ő ellenségeink sorába lépett s egynémely ellenünk irányitott alapelvet állitott fel. Ilyenképpen Wilson ur nyilvános kijelentései nálunk sohasem is maradtak benyomás nélkül és sohasem részesültek elvi elutasitásban.
Ha az Unio elnöke, a ki pártok feletti álláspontra törekszik, ez évi szeptember 27-iki beszédében a háboru pontosan körülirt céljairól szól, a melyeket saját szavai szerint egyetlen államférfi és egyetlen parlament sem gondolt ki és ha azt mondja, hogy a nemzeti célok egyre inkább és inkább a háttérbe szorultak s azok helyébe egy világosságra ébredt emberiség közös célja lépett, ugy mi a jelenlegi világhelyzet ilyetén felfogásával szemben teljes megértéssel viseltetünk. Azok az átalakulások, a melyeken egyes államok és népek érdekellentéteiből fakadt s a háboru kitörése előtt fennállott egynémely vitás kérdés értékelése a háboru folyamán átment, nálunk is egyre inkább megérlelték annak a szükségét, hogy a tiszta érdekszempontot háttérbe szoritva, a fennálló ellentétek egy magasabb kiegyenlitő igazságosság szellemében oldassanak meg.
Csatlakozunk Wilson alapelveihez.
Ettől a meggyőződéstől áthatva, csatlakoztunk a Wilson ur részéről, szövegezett alapelvekhez, a melyek nagyrészben már előbb is békeprogramunk törzsökös állományához tartoztak. Helyesen értelmezve és célirányosan alkalmazva, ezek az alapelvek, a melyek a pártatlan igazságosság megvalósitására hivatván üdvös befolyást fognak gyakorolni a monarkia két állama belső viszonyainak folyamatban levő rendezésére is.
A megszállott területek kiüritése.
A mi már most azt az előzetes választ illeti, a melyet az elnök ur a német birodalmi kancellárnak adott, e részben adva van az alkalom részünkre arra, hogy a válasz második pontjához a magunk részéről is állást foglaljunk. A mint ugyanis Wilson ur mondja, csak akkor érezné magát följogositva arra, hogy azoknak a kormányoknak, a melyekkel az Egyesült Államok kormánya a középponti hatalmakkal szemben társulva van, fegyverszünetet javasoljon, ha a középponti hatalmak hadseregei többé nem állnának az Egyesült Államokkal szövetséges hatalmak területein. Minthogy az elnök ur itt a középponti hatalmakról beszél, Ausztria és Magyarország is benfoglaltatik ebben a föltételben, a melytől ő a tárgyalásokba való bocsátkozást nyilatkozatában függővé teszi. Teljesen helytálló és nemcsak a politikai, hanem a tényleges katonai viszonyok által is megokolt az a fölfogás, ha az Egyesült Államok elnöke a fegyverszünetnek s ezzel a különféle harcvonalakon a középponti hatalmak megszállta ellenséges területek kiüritésének kérdését is egységes kérdés gyanánt fogja fel. Már csak a középponti hatalmak politikai szolidaritása, de az a további körülmény is, hogy a nyugati, délnyugati és délkeleti harcvonalak sztrátégiai nézőpontból is egységesnek tekintendők, a mennyiben az egyiknek alakulása a másikét közvetetlenül befolyásolja, kizárná azt, hogy a fegyverszünet kérdését a középponti hatalmak egyike vagy másika különállóan oldja meg. A magunk és Németország beleegyezése ebbe a kiüritésbe kétségtelenül adva van, ennélfogva tehát csak arról lesz szó, hogy a végrehajtás teknikai előfeltételei létesittessenek, a minek megegyezés utján kell megtörténnie.
Németország válasza után, a mely teljesitette mindama feltételeket, a melyektől Wilson elnök javaslatunk értelmében leendő további lépéseit függővé tenni kivánta, most már a mi javaslatunkra adandó válaszát várjuk. Bizonyára nem tulzott optimizmus, ha a dolgok ez állása mellett fölteszem, hegy közvetetlenül az ellenségeskedés megszüntetésének küszöbén állunk és az antant-hatalmakka rövid időn belül tárgyalásokba lépünk.
A monarkia belső viszonyainak kiépitése.
A létesitendő békemü nem hozható létre egyik napról a másikra; a monarkia belső viszonyainak kiépitése szintén huzamosabb időt vesz igénybe; mind a két munka, a mely a monarkia jövőjét ott, a hol ez szükségesnek mutatkozik, uj és tartós alapokra helyezni van hivatva, kitartó és türelmes munkálkodást, hazafias belátást, meggyőződéses békülékenységet és áldozatkészséget fog igényelni a népektől. Azoknak pedig, a kik hivatva lesznek arra, hogy a békekongresszuson a monarkia részéről beszéljenek és tárgyaljanak, fogadalmat kell tenniük arra, hogy a rájuk bizott nagy érdekeket a vállaikra nehezedő sulyos felelősség tudatában fogják képviselni a monarkia két állama és népeik eleven mozgató erőivel való állandó és belső kapcsolatban. A mi a béketárgyalásokra kiküldendő delegáció összetételét illeti, nyilvánvaló, hogy az nem birhat tisztára diplomáciai és bürokratikus jelleggel. Minden oly kérdés elbirálásánál, a mely speciális ismereteket tételez fel, szakemberek közremüködését fogják igénybe venni. Épp igy mellőzhetetlennek vélem egy magyar és osztrák illetékes személyiségekből alakitandó bizottság összehivását is oly célból, hogy a kongresszus kapcsán reánk háruló nehéz feladatok teljesitése körül közvetetlenül közremüködjék. Bensőséges egyetértésben hü német szövetségesünkkel és Törökországgal, a mely a Bulgária kikapcsolódása folytán előállott nehéz helyzet ellenére is állhatatosan kitart az elvállalt szövetségesi kötelezettségek teljesitésében, fogunk a tárgyalásokba bocsátkozni.
A népszövetségről.
Néhány szót óhajt szólni a népszövetség problémájáról és az ezzel kapcsolatos kérdésekről. Ez a népszövetség lesz majd, a most már kialakult általános nézet szerint, gerince annak az uj világrendnek, a melyhez képest az egyes államok egymáshoz való viszonya igazodni fog. Létesitésével meg fog szünni a hatalmi csoportok egyensulyának a hatalmi elvre támaszkodó politikája. Helyükbe fog lépni az államok egymáshoz való viszonyának egységes szervezete s ezek önként rendelik magukat, egy önmagukhozta nemzetközi törvény alá. – Az e célból létesitendő megállapodásoknak lényeges alkotó elemét fogják képezni a nemzetközi döntőbiróságok.
Lengyelország, Románia, Ukrajna.
Őszinte kívánságunk, hogy minden nemzettel ujra felvegyük a békés és barátságos kereskedelmi forgalmat.
Lengyelországban a legutóbbi fejlemények az egymást rohamosan követő világpolitikai események jegyében állanak. Lengyelországgal szemben táplált érzelmeink változatlanul a régiek s az osztrák és magyar monarkia jogainak és érdekeinek szem előtt tartása mellett, Németországgal való teljes egyetértésben, ugy mint eddig, ezentul is legjobb igyekezetünkkel azon leszünk, hogy a lengyel állam fölépitését elősegitsük.
Romániában a jelenlegi kormány lojálisan és kifogástalanul kitart a középponti hatalmakkal való együttmüködésre irányuló politikája mellett, hogy igy a Bukarestben létesitett békés viszonyt megzavarástól megóvja. Ezt a törekvést mi lehető előzékenységgel támogatjuk s habár a szükséges óvatosságot szem elől nem tévesztjük, mégis reméljük, hogy ezt a célt el is fogjuk érni.
Ukrajna osztrák és magyar és német csapatok bevonulása következtében, a mely, mint ismeretes, az akkori ukrajnai kormány kifejezett kivánságára történt majdnem teljesen megkiméltetett azoktól a sulyos belső rázkódtatásoktól, a melyek a volt orosz birodalom majdnem valamennyi többi vidékén a forradalom kitörésével karöltve jártak.
A monarkia egységes föllépése.
Nem zárhatom le ezeket a fejtegetéseket a nélkül, hogy a monarkia közvéleményéhez és külföldi érdekeinek védelmére hivatott képviselőihez ne forduljak. A monarkia és népei jövendő nemzetközi helyzetük eldöntése előtt állanak, a melytől jó- és balsorsuk függ. A monarkia egyes részei pragmatikus összefüggésükben oly egészet alkotnak, a mely kifelé erőteljes egységként van hivatva föllépni. Ausztria és Magyarország népei, a melyek ebbe a háboruba a monarkia létének védelme és további fejlődésének biztositása érdekében léptek be, a jövőben is mindannak ellenére, a mi őket ma elválasztani látszik, utalva lesznek egységes hatalmi tényező gyanánt való tömörülésre. Szivlelje meg a monarkia minden rétege ezt az igazságot, a mely ez állami egyesülés fönnállásának állandó alapelveiben gyökerezik és részesitse a közös kormányt a következő tárgyalási időszakban Ausztria és Magyarország népei érdekeinek reáháruló képviselete körül erőteljes támogatásban.
Ebben a sorsdöntő órában sorakozzunk mindnyájan uralkodónk köré, a ki uralomra lépésének legelső percei óta csak egy célt ismert: hogy a Vele a szeretet és hüség hagyományos kötelékei által öszszekötött népek számára a kiengesztelődésnek az egész világot átfogó békéjét meghozza.
