A nagyszabású, közel 400 fő részvételével megtartott háromnapos konferencia utolsó napján, november 30-án került sor a „Trianon emlékezete és a rendszerváltás” szekcióra, Ablonczy Balázs moderálásával és Bencsik Péter hozzászólásával.

Krizmanics Réka (Illékony történészi monopólium. Trianon-diskurzusok a késő-Kádár korszakban) az 1970-1980-as évek időszakának Trianon-diskurzusairól beszélt, amelyek a szakmai műhelyeken túl a tágabb nyilvánosság számára is elérhetőek voltak. Az előadás a kérdéskörrel kapcsolatos különféle diszkurzív formákat mutatta be, és vizsgálta meg létrejöttüket, megjelenésüket, utóéletüket, illetve kulturális kontextusukat, árnyalva a köztudatban Trianon tabusításáról, illetve egyoldalú kezeléséről élő képet.

Mészáros Flóra (Trianon köztéri szobrászata 1989 után) a Trianon-emlékművek rendszerváltás utáni történetét helyezte társadalmi, művészettörténeti és emlékezetpolitikai kontextusba.

A vecsési Trianon-emlékpark (Forrás: a Trianon 100 adatbázisa)

Többek közt arra is rámutatott, hogy a rendszerváltás után csak fokozatosan kezdtek megjelenni az új köztéri alkotások, az emlékmű-állítások szempontjából pedig nem beszélhetünk sem egységes gyakorlatról, sem kronológiáról, noha a 2010-es év kétségkívül egyfajta csúcspontnak tekinthető.

Zahorán Csaba előadásában (Nemzeti narratívák útvesztőjében. Trianon értelmezései magyar–szomszéd viszonylatban) azt hangsúlyozta, hogy az államszocializmus bukásához fűzött illúziók ellenére nem következett be áttörés a Trianonnal kapcsolatos magyar–szomszéd párbeszédben. Noha nem elhanyagolható eredményekről is beszélhetünk, ennek okát elsősorban abban látta, hogy a kérdéskört – mind a nyilvánosságban, mind a politikában, mind pedig a történettudományban – továbbra is a gyakran egyoldalú nemzeti megközelítések és értelmezések uralják.