A konferencia előadásai ugyanakkor nemcsak a címben jelzett háborús évet idézték fel, hanem a világháború tágabb kontextusára is kitértek. A témák spektruma a háború irodalmi előérzetétől a hadieseményeken át a békeelőkészítő munkálatokig és az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásáig terjedt, az egész Európából érkezett előadók pedig három nyelven: angolul, németül és szlovénül mutatták be kutatásuk eredményeit.
A konferencia első napján, az egyetem vezetésének képviselői és a szervezők (Branka Kalenić Ramšak, Špela Virant, Mira Miladinović Zalaznik, Irena Samide, Tanja Žigon - Ljubljana: http://www.ff.uni-lj.si/ és Florian Kührer-Wielach - München: http://www.ikgs.de/) üdvözlő beszédei után Clemens Ruthner (Dublin) bevezető előadása („Labs of the Apocalypse”: The End of the World in German-Language Horror Literature around World War One) a német nyelvű horror- és fantasztikus irodalom egyes, többnyire elfeledett művein keresztül érzékeltette a korszak meglehetősen sötét hangulatát. A századforduló utáni társadalmi, politikai, gazdasági stb. válságok számos tünetéből táplálkozó, illetve a világháborúra is reflektáló, gyakran apokaliptikus irodalom pusztulás iránti furcsa vonzalma mintegy a későbbi időszak radikális „megoldásait” is előrevetítette. A bevezető előadást követő blokkban (Visons of War and Peace) Milka Car (Zágráb, Utopias and Freedom Projections in the Collection of Novellas „Croatian God Mars” by Miroslav Krleža) a háború és a forradalmi, baloldali eszmék hatását mutatta be Miroslav Krleža életművének egyik szegmensében. A következő felszólaló, Eamonn O’Ciardha (Derry, Arthur Griffith, Sinn Féin and „The Resurrection of Hungary”: Ireland and Hungary: Comparative, Imperial Contexts) a szépirodalomtól a politikai irodalom irányába lépett tovább, rámutatva arra az inspirációra, amelyet Magyarország Osztrák-Magyar Monarchián belüli státusa jelentett az ír nemzeti mozgalom számára. A magyar hazafiak csodálata érdekes adalékkal járul hozzá ahhoz a képhez, amely a nyugati közvéleményben ebben az időszakban kezdett egyre negatívabbá válni a dualista magyar állam merev nemzetiségi politikája miatt.
A második szakasz (Between Utopia and Reality) első előadásában Anja Urekar Osvald (Maribor, From „Michel”, „Aunt Germania” and „Nibelungenland”. Visions and Utopias in the Historical German Press in Lower Styria and their Transformation /1900–1917/) a német végvidék diskurzusaiba engedett bepillantást, a szlovén közegbe ékelődött osztrák-német közösségek problémáival és aggodalmaival, a német „Michel”, illetve két nővér, „Germania” és „Austria” allegorikus figuráin keresztül. Érdekes módon Bécs kritikája mellett itt is felbukkant Budapest mint pozitív példa. Johann Lughofer (Ljubljana, A journey through the „Heanzenland” with Joseph Roth) egy, az első világháború végi zavaros időszakot annyira jellemző jelenségről, egy „átmeneti államról” – a „Hiénc Köztársaságról” (Republik Heinzenland) – tudósított Joseph Roth cikksorozatának elemzése révén. Lughofer előadásából az is kitűnt, hogy valójában milyen nehezen lehet beletuszkolni a különféle helyi, változatos identitásokat - mint például a nyugat-magyarországi németek (hiéncek/hiencek/heancok) identitását - a modern nemzettudatokba.
A konferencia harmadik blokkjában (Political Visions and Utopias I.) először Gorazd Bajc (Maribor–Trieszt, British Experts in Their Analyses of the Powder Keg that was the Upper Adriatic, 1916–1919) azt az alapos munkát mutatta be, ahogy a brit szakértők próbálták segíteni a döntéshozókat a béketárgyalásokon. A régióról szóló, közel kétszáz kis kézikönyv (tanulmány) pragmatikus és lényegre törő módon sorolta fel a különféle problémákat és ellentéteket: a történeti örökség, a statisztikák és a jövőbeli kilátások szempontjából. A kormányzati háttéranyagok ismertetése rávilágít az objektivitásra törekvő, korrekt szakértői helyzetértékelés és a belőlük következő javaslatok, valamint a hatalmi, gazdasági és stratégiai érdekek (vagyis a „reálpolitika”) közötti feszültségekre és ellentétekre, amelyekben általában az utóbbiak bizonyultak meghatározónak. Ljubinka Toševa Karpowicz (Rijeka, The State of Fiume – The Italian National Council /from 23 November 1918 to 16 September 1920/) a Fiumei Szabadállam működését árnyalta az Olasz Nemzeti Tanács jegyzőkönyvei fényében. A fiumei „átmeneti állam” egyik sajátossága viszonylag hosszú fennállásában rejlett – 1918 novemberétől 1924 januárjáig –, amely során az „illegitim kormányzó testületként” fellépő Olasz Nemzeti Tanács sokrétű tevékenységet folytatott: többek közt megszabadult a magyar kormányzati tisztviselőktől, dohánykereskedelemmel és pénzügyi manipulációkkal foglalkozott, és élénk diplomáciai aktivitást végzett. A blokk harmadik előadásában (Utopias in the Shadow of Catastrophe: The Idea of Szekler Self-determination after the Fall of Austria-Hungary) Zahorán Csaba (Budapest) egy olyan „átmeneti államról” számolt be, amelynek a létrejötte végül többször is „elmaradt”. 1918 végén a Székely Köztársaság kikiáltása helyett először a történelmi Magyarország integritása mellett sorakoztak fel a magyar elitek, 1919 januárjában pedig egy helyi szervezkedés hiúsult meg, amikor Paál Árpádot, a független székely állam egyik szorgalmazóját őrizetbe vette a román hadsereg. A székely államiság így csak „virtuálisan”, Paál egyik tervezetében „valósulhatott meg”. A hagyatékában fennmaradt és Bárdi Nándor által elemzett dokumentum a régió évtizedek óta tartó válságának és a háborús idők számos utópisztikus elképzelésének hű tükre.
Kilátás Ljubljanára a Nebotičnik tetejéről.
A másnap folytatódó blokk (Political Visions and Utopias II.) Andrei Cuşco (Kisinyov) előadásával (A Failed Experiment? The Bessarabian Elites between Autonomy, Federalism and Nationalism /1917–1918/) kezdődött a román nemzet- és orosz birodalomépítés metszéspontján elterülő Besszarábiáról. Cuşco – többek közt – a regionális identitás kérdésköréhez is visszatért, bemutatva azt a konfliktust, amely a nemzeti és a szociális mozgalom között bontakozott ki a világháború befejező időszakában. Ebből az előadásból is kitűnt, hogy a háború olyan zűrzavaros időszakba torkollott, amelyben számos lehetőség, alternatíva nyílt az egyes népek, államok és közösségek előtt. Besszarábia számára például a Romániával való egyesülés csak egy volt a több opció közül – a később megszilárduló rend tehát korántsem volt eleve „elrendelt”, vagyis a sokrétű folyamatok „szükségszerű” fejleménye, ahogy az gyakran jelenik meg a későbbi feldolgozásokban. Nataliya Nechayeva-Yuriychuk (Csernyivci) szintén egy nem túlságosan ismert „átmeneti államot”, a kárpátaljai „Hucul Köztársaságot” mutatott be röviden (National Identity and Its Role in State-Building: The Hutsul Republic Experience). A Kőrösmezőn (Jaszinyán) 1918 novemberében, a történelmi Magyarország felbomlásával párhuzamosan kikáltott államalakulat („Huculscsina”) a Nyugat-Ukrán Köztársasághoz szeretett volna csatlakozni, de egyszerre több hatalmi érdek kereszteződésébe került. Az ukrán nemzeti mozgalom mellett a magyar, a lengyel, a román és a csehszlovák állam is igényt tartott a főleg huculok (ruszin népcsoport) által lakott Kárpátokbeli régióra. Vagy féléves fennállásának a román katonai beavatkozás vetett véget 1919 júniusában, a románokat pedig hamarosan a csehszlovák közigazgatás váltotta fel. Rudolf Gräf (Kolozsvár) előadása (The End of the World War I and the Attempts at Redesigning the Banat Politically) középpontjában egy másik, hasonlóan szokszínű – román, német, szerb, magyar és egyéb – lakosságú vidék, a Bánság állt. A régióra a háborús összeomlás közepette ugyancsak jogot formált egyszerre több állam is, így 1918 végén a helyi, főleg német vezetők az önálló köztársaság alternatíváját is megfogalmazták. Gräf előadásából jól látszott, hogy a szupranacionális törekvések másutt is komoly konkurenciát jelentettek a nemzeti érdekek számára, és hogy a szociális kötődések akár erősebbek is lehettek a nemzetieknél, mégha végül az utóbbiak győztek is.
France Martin Dolinar (Ljubljana), az egyháztörténeti blokk (Ecclesiastical Visions Within and Beyond New Political Borders) bevezető előadásában (Between Expectations and Political Reality: The Bishops of the Metropolitan Archdiocese of Gorizia during and after World War I) először az 1828-ban létrehozott Illíriai érsekség történetét vázolta fel. Az érsekség lakossága vegyes volt, de a klérus és a hívek lojalitása a Habsburg Monarchia iránt egészen a háború végéig megmaradt – püspökeit ezért is aggasztotta a délszlávok iránti német és magyar ellenséges viszonyulás. Az 1918. őszi olasz bevonulás azonban nem csak a Monarchia uralmának vetett véget a partvidéken, hanem a délszláv aspirációkat is meghiúsította, az olaszok pedig az érsekség belső viszonyaiba is beavatkoztak. Dolinar egészen a harmincas években bekövetkezett megszüntetéséig követte az Illíriai érsekség sorsát. A második előadó Lackner Pál volt (Budapest), aki az ausztria-magyarországi protestantizmus történetének és az evangélikus egyházszervezet felépítésének felvázolása után az első világháborút követő változásokat mutatta be („From Brother to Neighbour – and the Other Way Around?” Relations between the Evangelical Lutheran Church in Hungary and its Former Parts), amelyek során a Monarchia addigi négy luteránus egyházi szervezetéből 14 lett 7 államalakulat keretében. Ez a magyarországi evangélikus egyházat is komolyan érintette, mivel az evangélikusok aránya gyakorlatilag megfeleződött: az 1910-es több mint 12% alig több mint 6%-ra csökkent 1920-ra. Oleh Turiy (Lviv) előadásában (Between Ecclesial Identity, National Commitment and Political Loyalty: Church Structures of Uniate Ruthenians after the Fall of the Habsburg Monarchy) először kitért a görög katolikus egyházak születésére (a breszti, ungvári és gyulafehárvári uniók megkötésére), majd érzékeltette azokat a folyamatokat, amelyek következtében ezek az egyházak egyre több esetben kezdték képviselni a nemzeti érdekeket – még az őket eredetileg az integráció szándékával létrehozó Habsburgok iránti lojalitás rovására is. A következő feklszólaló, Heiner Grunert (München) a szerb ortodox egyház vezetőinek elképzeléseit mutatta be a háború utáni jövőt illetően („The Symbols of Our Liberation, Unification and Resurrection.” Visions and Historical Concepts of Serbian Orthodox Circles at the End of the Great War). Grunert rámutatott, hogy a háború alatt megromlott a dualista állam és a szerb (ortodox) lakosság viszonya, az internálótáborok, túszszedések és a szigorú felügyelet – a háború további gyötrelmei mellett – oda vezetett, hogy 1918 végén a Monarchia összeomlását a szerbek a „Golgotájukként” értelmezték, amely után a „feltámadás” szakrális pillanatai következnek. Noha decemberben úgy tűnt, hogy a délszláv államban „nagy testvériség, béke, egyetértés, szeretet és prosperitás lesz”, az elvárásokat, terveket és illúziókat később sok esetben csalódások követték.
Mivel idén egyúttal a reformáció 500. évfordulóját is felidézzük, ezért a konferencia utolsó szakasza (1917 – The 400th Anniversary of the Protestant Reformation) az 1917-es évfordulóról is megemlékezett. Kertész Botond (Budapest) előadásában (War and Celebration – Observations of the 400th Anniversary of the Protestant Reformation in Hungary) a háborús körülmények között megrendezett évfordulós eseményeket idézte fel. Bár közülük sokat a frontokon lévő luteránus katonáknak tartottak meg, mégis csak kevés maradt el. A áborús ideológia természetesen itt is jelen volt: bár a lelkesedés ekkorra már rég szertefoszlott, a reformáció mint harc, illetve a reformáció győzelme párhuzamba került a magyar és német háborús győzelembe vetett hittel. Szász Lajos (Budapest–Lipcse) az 1917-es megemlékezés témáját folytatta, Magyarországra és Erdélyre koncentrálva (The Reformation Jubilee 1917 in Hungary and Transylvania: Concepts and Plans for the Future). A háború kirobbanása kapcsán szólt a nemzeti eszméhez különösen kötődő reformátusok optimizmusáról, amellyel gyors győzelmet vártak 1914 nyarán, továbbá hogy a Monarchia „fényt visz a Balkán sötét sarkaiba.” Ám az 1916-os erdélyi román betörés után ezek az expanzív tervek eltűntek, és a magyarországi viszonyok kerültek a középpontba. Miközben felerősödtek a nacionalista diskurzusok (összekapcsolódott a magyarság, a kálvinizmus és a sovinizmus), az évforduló közeledtével felmerült a két nagy protestáns felekezet egyesítésének elképzelése is. Tanja Žigon (Ljubljana) záró előadása (The Year 1917 in the „Slovenian” Lands of Austria-Hungary, in View of the 400th Anniversary of the Reformation) az évforduló helyi felidézését érintette. Ez – tekintettel az ausztriai ellenreformáció hatására – különbözött a németországitól, és a háborús viszonyokkal együtt nem adott okot a nagyobb ünneplésre. A reformáció történeti emlékezetének kontextusában az előadó kitért a „szlovén Luther”, Primož Trubar munkásságára és emlékére is.
A konferenciát lezáró eszmecsere keretében Angela Ilić, a müncheni IKGS részéről összefoglalta az elhangzottakat, rámutatva a helyi önrendelkezések és a világtörténeti események közötti gyakori dichotómiára. Megállapította, hogy bár az előadásokban érintett társadalmi, etnikai, egyházi és egyéb törekvések közül végül számos meghiúsult vagy felülíródott, az „átmeneti államok” többsége pedig eltűnt, ezek mégis sok tanulsággal szolgálnak, így a kölcsönhatások, illetve a kudarcok okai és kontextusa szempontjából – többek közt – mindenképp érdemes velük tudományos szinten is foglalkozni.
A szervezők és a helyi Goethe Intézet jóvoltából a konferencia este a ljubljanai várban fejeződött be, ahol a résztvevők a vacsora előtt megtekinthették a Lutherrel és az írásbeliséggel kapcsolatos kiállítást („With Luther into the world of words”). Másnap egy rendkívül érdekes kirándulás következett Štanjelbe, a festői szlovén karsztvidéken fekvő kisvárosba, ahol a résztvevők meglátogatták az első világháborús katonai temetőt is.
Štanjel - a katonai temető
A temető egy régi felvételen
A projekt honlapja: https://insungewisse.wordpress.com/
