A magyar–japán diplomáciai viszony historiográfiánk egy eddig még kevéssé feltárt területe. Mivel ez a kétoldalú kapcsolat nem számított egyik korban sem a magyar vagy a japán külpolitika különösebben hangsúlyos területének, eleddig nem is került sor még e reláció részletesebb feltárására: a magyar, illetve a japán külpolitika történetét feldolgozó munkák csak rövid említés szintjén foglalkoztak a távol-keleti szigetország és Magyarország közötti kapcsolatok kérdésével. Hasonlóképp, a korábbi kétoldalú kapcsolattörténeti kutatások – a két nemzet közötti kulturális érintkezés bemutatása mellett – kisebb mértékben az Osztrák-Magyar Monarchia és Japán kapcsolatára, nagyobbrészt pedig a két háború közötti, illetve a második világháború alatti magyar–japán érintkezés bemutatására koncentráltak, szinte teljesen figyelmen kívül hagyva az 1945 utáni időszakot.

Ez a kötet hazai és részben japán levéltári források, valamint az elérhető hazai és nemzetközi szakirodalom történeti szempontú feldolgozásával mutatja be a magyar–japán kapcsolatok fél évszázados történetét 1914-től, az első világháború kitörésétől az érett Kádár-korig, amikorra már jól láthatóan kialakultak azok a jellegzetességek, amelyek a kétoldalú viszonyrendszer egyes szegmenseit egészen az 1989-90-es világtörténeti fordulópontig meghatározták.