Az 1919. június 14-én kelt szöveg esetében külön figyelmet érdemel, hogy annak a Tomáš Garrigue Masaryknak a tollából származik, akit nem csupán a szélesebb közvélemény, de a történész szakma is gyakran állít szembe a radikálisnak mondott Edvard Benešsel, kiemelve az első csehszlovák államfő magyarokkal szembeni nagyvonalúságát. A kötetbe sorolt források, mint ahogy az itt közölt is, azonban némileg árnyalják a hagyományos Masaryk-képet: a párizsi realitásokkal jobban tisztában lévő és döntéseit általában racionális alapokon meghozó Beneš mellett egy, az érzelmeinek és pillanatnyi hangulatának sokkal inkább befolyása alatt lévő, olykor engedékenynek tűnő, máskor pedig túlzó radikalizmusba eső Masaryk képét rajzolják ki.

Tomáš Garrigue Masaryk 1918 végén.

1. Elfoglaljuk a szükséges területeket a Duna túloldalán. Elsősorban: 

a) A jobb parti részt Pozsonynál az osztrák határig. Esetleg a teljes jobb parti sávot legalább Komáromig.

b) Komárommal szemben annyit, hogy ellenőrizni tudjuk a hidat és a Dunát.

2. Az Ipolytól a Duna mentén Vácig és onnan egyenes vonallal a demarkációs vonalig. A magyarok mostani támadása arról győzött meg bennünket, hogy a folyók nem alkotnak megfelelő stratégiai határvonalat, és az Ipoly-szög egy eljövendő magyar támadás kiindulópontja lehet.

3. Elfoglaljuk Budapestet, és rákényszerítjük a magyarokat, hogy fizessék meg az összes kárt és kiadást. Tartozásuk fejében elvesszük a mozdonyokat, a vagonokat, a dunai flottillát és a hadifelszerelést. Mindennek a nagy része amúgy is bennünket illet meg (mint likvidációs tétel).

Ezeket a terveket persze jóvá kellene hagyatni az antanttal, amelynek minimálisan nem kellene bennünket akadályoznia, hiszen nem kérünk semmi mást, mint amihez jogunk van, és ami szükséges jövőnk biztosításához.

(Kép forrása: wikipédia)