A hegységet azonban csak Trianon óta nevezzük Zempléni-hegységnek, a vulkáni hegyvonulat eredeti neve a két végpontból eredően Eperjes–Tokaji-hegység, amelyet a trianoni határ nagyjából félbevág. Az északi, ma Szlovákiában húzódó, kicsit magasabb rész neve ott Slánské vrchy (Szalánci-hegység), legmagasabb pontja a legészakibb tömbben emelkedő Simonka (1092 m). A magyar oldal legmagasabb pontja valóban a határon emelkedő Nagy-Milic (896 m). A Nagy-Milic hegycsoportja a teljes hegyláncban is elég tekintélyesnek számít, és a trianoni országhatár legmagasabb szakasza is itt húzódik – a Kőszeg melletti Írott-kő, amelyről szintén készülünk itt hasonló leírással, pár méterrel alacsonyabb, míg itt, az abaúj-zempléni hegyekben több „nyolcszázason” is áthalad a határ. De hogy is alakult ki a trianoni határ e szakasza?

Szokás szerint a szerződésszövegből érdemes kiindulni. A II. rész 4. pontjának ide vonatkozó, a Ronyvától a Hernádig húzódó határszakaszt leíró része a következő:

„a helyszínén megállapítandó vonal, amely általában a keletre fekvő Ronyva és a nyugatra fekvő Bozsva medencéinek vízválasztó vonalát követi, azonban Pusztafalutól körülbelül 2 km-re keletre halad, a 869. magassági pontnál délnyugat felé fordul, a 424. magassági pontnál a kassa-sátoraljaujhelyi országutat átvágja és Abaújnádastól délre halad”

Ez azért elég szűkszavú leírása egy kb. 50 kilométeres határszakasznak. Ha térképre visszük a fenti sorokat, ezt kapjuk:

1. ábra. A trianoni szerződés szövegének korhű térképre ültetése az abaúj-zempléni határ hegyvidéki szakaszán. Barna vonal: vízválasztó. Zöld: „helyszínen kijelölendő vonal”, megadott pozícióban. Fekete körök: „helyszínen kiválasztandó pontok”, becsült pontossággal. Számozott pontok: magassági pontok (méterben), amelyek pozíciója egyértelmű. Világoskék: vízfolyások (nem hajózható).

Ennek alapján a Bózsva és Hernád közötti szakasz keleti része, nagyjából a szerződésben helytelenül „869. magassági pont”-ként megadott Nagy-Milictől a Bódváig egyértelmű. Ahol a szerződés vízválasztót mond, azt a határkijelölő bizottság általában pontosan betartotta, eltérést a két érintett ország egyetértésével a falvak közti közigazgatási határok megtartása jelenthetett. Nyugaton viszont csak annyi információt közölt a szerződés a határt kitűzök számára, hogy a Nagy-Milictől nagyjából délnyugatra haladjon a mai Hollóháza-Eszkáros közti út 424 méter magasan levő hágójáig, onnan Abaújnádasdot cseh kézen hagyva fusson ki a Hernádhoz:

2. ábra. A trianoni szerződésszöveg rendelkezései a Hegyköz térségében: míg a Nagy-Milictől keletre nagyjából meghatározott a határvonal futása, nyugatra csak egyetlen pont, a 424-essel jelölt hágó a fix pont (és mint majd látjuk, ez sem lett az).

A Nagy-Milictől a szerződés szerint nyugat-délnyugatra haladva pont egy hegygerinc húzódik a 424-es pont felé, további két kisebb, nem nevesített nyeregponton át. Logikus lett volna a határt itt kijelölni, szerencsére azonban nem ez történt:

3. ábra. Határkijelölés a Hegyköz nyugati részén. A szaggatott vonal jelzi a szerződésszöveg precíz betartása esetén meghúzható, hegygerinceken húzódó lehetséges határt. A piros vonal a végleges „trianoni” határvonal.

A 3. ábrán 1-es számmal jelölt, nyugatabbi korrekció oka, hogy a magyar és a csehszlovák fél itt egyetértett abban, hogy a határ két oldalára került falvak közötti közigazgatási (kataszteri) határ legyen az államhatár. Így az érintett felek egyetértésével (ezeket a bizottságban többségben levő antant-képviselők rendszerint elfogadták) a végleges határ a nevesített 424-es ponttól majdnem egy kilométerrel északabbra került.

Az ábrán 2-es számmal jelölt nagyobb terület visszakerülésének oka kicsit összetettebb. Itt is hivatkozhatott a magyar fél a közigazgatási határokra, hisz Füzér község kataszteri területe volt nemcsak ez, de még egy jó nagy rész a végleges határ túloldalán levő erdőségekből is, egész a Kőszál (Bradlo) hegytömbjéig (4. ábra).

4. ábra. Füzér község igen tekintélyes közigazgatási területtel rendelkezett: ennyit nem lehetett határkorrekcióként „visszakérni”. Szaggatott piros vonal a végleges trianoni határ. (Forrás)

A magyar fél érvelése ezen a részen nem is a községhatárra, hanem a Károlyi-erdőbirtok egyben és magyar területen tartására vonatkozott. A Károlyi-család még a Wesselényi-féle, „sub rosa” összeesküvés után, 1686-ban kapta a királytól a birtokot az akkor már lakatlan füzéri várral együtt. A 3. ábrán 2-es számmal jelölt területen fekvő László-tanya névadója Károlyi László volt; a név pedig az antant számára is ismerősen csengett: ő volt 1918-as köztársasági elnökünk nagybátyja. Végül a határmegállapító bizottság ezt a kb. 4 négyzetkilométeres területet és a László-tanyát is Magyarországon hagyta: számunkra szerencse, hogy a trianoni szövegezők nem bajlódtak itt holmi vízválasztók emlegetésével, így erre lehetőség is nyílt. Emiatt a mai Magyarország legészakabbi pontja nem a Nagy-Milic, hanem a László-tanyától északra található határpont, amelyet az 5. ábrán a környék 1950-es évekbeli katonai térképén is megnézhetünk. Apró megjegyzés, hogy ha ez a határkorrekció nem történik meg, akkor mai országunk legészakabbi pontja nem is itt, hanem a következő posztunkban érintett területen, az Aggteleki-karszt északi pontján, Hídvégardó és Tornanádaska falvaktól északra lenne.

5. ábra. A hegyközi határkorrekciók egy 1950-es évekből származó katonai térképre vetítve.

Érdekesség, hogy a László-tanya még egyszer érdekes mellékszerepet kapott a magyar történelemben. 1946 nyarán közgazdászok egy csoportja – köztük nagyapám, Timár László – itt dolgozták ki a hiperinflációs pengőt felváltó, máig használt új pénznem, a forint bevezetésének terveit. Ma pedig gyakorlatilag ez a trianoni határ két legmagasabb pontját, a Nagy-Milicet az Írottkővel összekötő Országos Kéktúra „keleti” végpontja.

Timár Gábor (ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszék)