A belső, illetve a külső zóna területét időről időre a belügyminiszter tette közhírré. Az első ilyen rendeletet 1915 szeptemberében hozták, de a korlátozásokat feltehetően már 1914 nyarán vagy kora őszén bevezették. A legelső időszak szabályai nem ismertek. Levéltári források alapján tudjuk viszont, hogy Olaszország 1915. május 23-i hadüzenete után új hadműveleti területet állítottak fel. Az isonzói hadszíntér Magyarországtól messze esett ugyan, de a külső hadműveleti zóna határát a Dráva vonalánál húzták meg a hadtápvonalak biztonsága érdekében. Augusztusban, amikor a magyar–szerb határ még frontvonal volt, de Galíciából már sikerült kiverni a támadó orosz hadsereget, az Al-Duna vidékén jóval szigorúbb szabályokat vezettek be, mint a többi hadműveleti területen. Itt a szomszédos községekbe is a katonai állomásparancsnokság láttamozásával lehetett csak utazni, valamint az okmányok kiállításának joga nem a helyi rendőrhatóságok, hanem kormánybiztosok, illetve katonai parancsnokságok hatáskörébe került, ráadásul ennek feltételévé „személyazonossági és megbízhatósági bizonyítvány” bemutatását tették. A megszállt Szerbia felé kezdetben egyáltalán nem engedélyezték az országhatár átlépését, s ide az utazás később is nehezebb volt, mint a többi, a központi hatalmak által elfoglalt területre – valószínűleg a szerbek közötti kapcsolattartás meggátlásának céljával. Erre utal, hogy többnyire a szerbiai lakosok sem kaptak beutazási engedélyt Magyarországra.
Hadműveleti területek Magyarországon, 1915. szeptember 10. Forrás: 32.000/1915 BM. eln. rendelet. (Nagy Béla munkája)
Az 1915. szeptemberi előírások végül egységesen szabályozták az összes front hadműveleti területeinek utazási szabályait. Az érintett térségekben kötelező volt az igazolványok (a közalkalmazottak vasúti igazolványa, szabályos útlevél, illetve az elsőfokú rendőrhatóság által e célra kiadott igazolójegy) használata. Utóbbi kivételével valamennyi igazolvány arcképes volt. Igazolójegyet csak megbízható személyek kaphattak; tulajdonosának alá kellett azt írnia, vagy ujjlenyomatával ellátnia. A fényképet a hatóság úgy pecsételte le, hogy a pecsét egy része a fotóra, a másik része az igazolványra essék.
Személyazonossági igazolvány a belső hadműveleti területen belüli és annak határán át (szomszédos forgalomban) való utazáshoz. Forrás: 32.000/1915 BM. eln. rendelet.
A külső hadműveleti területen belüli utazás nem esett korlátozás alá, de határát az ország belseje felé is csak a megfelelő igazolványba vezetett záradékkal lehetett átlépni. Ehhez szükség volt még a lakóhely szerint illetékes rendőrhatóság által bevezetett záradékra, ami feltüntette az utazás célját. A záradék három hónapra volt érvényes. A belső zóna határának átlépése általában tilos volt. A belső és a külső zónát elválasztó vonalon csak katonai engedély birtokában lehetett átlépni, amit az utazás előtt legalább 14 nappal kellett kérelmezni, az utazás időpontjának, céljának és útirányának feltüntetésével. Az utasnak természetesen rendelkeznie kellett a külső hadműveleti területen használatos valamelyik igazolvánnyal is. A belső zónán belüli utazás esetén az igazolójegyen is kötelező volt a fényképek használata. E zónán belül az ún. szomszédos (vagyis járáson belüli) forgalom számára elegendő volt a személyazonossági igazolvány is. Ennek érvényessége egy hónapra terjedt ki, de meg lehetett hosszabbítani. Ugyanezt az igazolványt használhatták a hadműveleti területek külső határa, vagyis az országhatár mentén élők, ha a határ túloldalán található szomszédos községekbe utaztak. Ilyen igazolványt csak a kérdéses terület olyan állandó lakosai kaphattak, akik ellen semmilyen kifogás nem merült fel, és megélhetésük szempontjából létfontosságú volt a gyakori utazás. Távolsági forgalomra azonban számukra is csak az útlevél vagy az igazolójegy állt rendelkezésre, legalábbis elvileg. E szabályok alól kivételt képezett, ha a közszolgálati megbízásból utazó személy kiküldő rendelettel, a katonai személyek pedig nyílt paranccsal (Offene Ordre), katonai menetlevéllel (Marschroute), szabadságolási igazolvánnyal (Urlaubschein) vagy feletteseik rendeletével utaztak. Ugyanez vonatkozott a bírói idézéssel utazókra is. Ezen igazolások mellett a szabványos úti okmányok bemutatását a hatóságok nem követelhették meg.
Német, magyar, bolgár és török nyelvű utazási engedély a központi hatalmak tisztviselői számára, 1916. Forrás: MNL OL K149-1916-11-1440.
A hadműveleti területek határait többször módosították a hadi helyzetnek megfelelően. Elsőként 1915 decemberében, amikor a szerb front menti belső zónát külső zónává minősítették vissza. 1916-ban, a román támadás előtt jelentősen csökkent a külső hadműveleti zóna területe is, majd Erdély hadszíntérré változása után keleten is létrejött belső, továbbá kiterjedt a külső hadműveleti zóna területe (lásd a térképeket).
Hadműveleti területek Magyarországon, 1915. december 13. Forrás: 40.500/1915 BM. eln. rendelet. (Nagy Béla munkája)
Hadműveleti területek Magyarországon, 1916. június 10. Forrás: 18.000/1916 BM. eln. rendelet. (Nagy Béla munkája)
Ezzel a háború alatt az ország belső területén való utazás is okmány-, illetve engedélykötelessé vált. Legnagyobb jelentősége a külső hadműveleti zóna és az utazási korlátozásoktól mentes hátország közötti vonal átlépésének volt. A szigorú szabályok alkalmazása nagyon megnehezítette a lakosság helyzetét, ezért számtalan panaszt terjesztettek fel a városi elöljárók és a kormánybiztosok. Előfordult, hogy az utazási engedély megszerzéséhez ötször messzebbre kellett utazni, mint amilyen távol esett maga a tényleges úticél. Ráadásul nagyon gyakran azon a településen is át kellett eközben haladni, ami a kérelmező úticélja volt. A panaszokban kérték, hogy ne a kormánybiztosok, hanem a helyi hatóságok dönthessenek a kérelmek megalapozottságáról, hiszen jobban ismerik a kérelmező személyeket. Sok helyen a rendeletek ellenére a külső hadműveleti területen belüli utazáshoz is igazolványokat követeltek a helyi hatóságok. A hibás gyakorlat megszüntetése érdekében a belügyminiszternek kellett beavatkoznia. A szabályok megszegése esetén már 1915-ben 15 napig terjedő elzárást és/vagy pénzbírságot helyeztek kilátásba. A hadműveleti zóna határának igazolvány nélküli átlépése miatt erre több alkalommal sor is került. Összességében kijelenthető, hogy a külső zóna határai kezdtek az országhatárokra hasonló elválasztó vonalakká válni, bár a közvélemény ezt ideiglenes korlátozásnak tekintette.
1917-ben újabb rendelettel módosították az országon belüli utazásokra vonatkozó szabályokat. Ettől kezdve csak a tíz évnél fiatalabb gyermekek voltak útitársként feltüntethetők. A szomszédos forgalom érvényességét járások helyett ezután a vármegyén belüli forgalom jelentette. A személyazonossági igazolványt egy helyett három hónapra állíthatták ki a községi jegyzők. Ezen igazolványokban eddig nem szerepelt a személyleírás, amit ekkor kötelezővé tettek. A sürgős orvosi kezelésre szoruló beteg és kísérője mentesült az igazolványok beszerzésének kényszere alól, orvosi bizonyítvány alapján. Hirtelen ellenséges betörés elől a menekülő lakosságnak rövid időre szóló utazási engedélyt valamennyi helyi katonai hatóság adhatott.
Hadműveleti területek Magyarországon, 1917. január 30. Forrás: 3.000/1917 BM. eln. rendelet. (Nagy Béla munkája)
A polgári demokratikus forradalom után az új kormány érvénytelenítette a megszállt területekre vonatkozó valamennyi utazási szabályt, arra hivatkozva, hogy 1918. november 1-től Magyarország semleges állammá vált. A háború után kialakuló új demarkációs vonalak ugyanakkor lényegében újabb elválasztó vonalakat hoztak létre a történelmi országterületen belül, számos esetben a korábbi külső hadműveleti terület határa mentén, míg másutt azoktól távoli térségekben. A Tanácsköztársaság idején ismét kialakítottak hadműveleti területeket, amelyek végül a csonka ország teljes területére kiterjedtek, így ezek nem okoztak országon belüli közlekedési választóvonalakat. Helyüket a már említett új demarkációs vonalak vették át.
Kézdivásárhely, Gábor Áron tér, IV. Károly egy katonai sorfal előtt 1917-ben. Fortepan / Österreichische Nationalbibliothek (Képszám: 212801)
Az 1918. november 13-i belgrádi katonai konvencióval a balkáni fronton kialakított demarkációs vonal csaknem megegyezett az 1915-ös hadműveleti terület északi határával (igaz, 1916-tól Baranya és Bács-Bodrog vármegyét kivették a hadműveleti területek közül, így egy bő két évvel korábbi állapothoz való visszatérésre került sor). Erdély területén a románok 1918 végén átlépték a belgrádi demarkációs vonalat, 1919. január vége után pedig három hónapra az 1917-es erdélyi hadműveleti terület nyugati határához közel állapodott meg a front. A Vix-jegyzékben előírt demarkációs vonalak, illetve az újabb román előretörések viszont már olyan területeket érintettek, amelyek lakossága a háború alatt még nem tapasztalta meg a közlekedési korlátozásokat. Kárpátalja területén az 1915-ös hadműveleti terület határa közel esett a későbbi trianoni határhoz („demarkációs”, pontosabban frontvonal itt csak 1919 késő nyarán alakult ki, nagyjából a majdani államhatár mentén). A Felvidék esetében viszont – legalábbis Kassától nyugatra – az első Vix-jegyzékkel (1918. december 23.) létrejövő demarkációs vonal meglehetősen távol esett az egyébként is csak 1916 nyaráig fennálló hadműveleti zóna déli határától. Az osztrák határ mentén hadműveleti terület a háború idején egyáltalán nem létezett.
Mindez azzal járt együtt, hogy a helyi lakosság egészen eltérő tapasztalatokkal rendelkezett az utazási korlátozásokkal kapcsolatban a demarkációs vonalakból lassan államhatárokká szilárduló választóvonalak mentén. Ez pedig eltérő magatartást váltott ki a trianoni határoknál élő lakosságból, legyen szó az illegális határátkelésről vagy a csempészetről. Ott, ahol a háború alatt nem volt hadműveleti zóna, az új demarkációs vonalak felkészületlenül érték a helyi lakosságot, amely nagyobb arányban vett részt a tiltott határátlépésben és a csempészetben is. Ez volt az egyik oka annak, hogy e kihágások az osztrák és a román határ teljes hosszán, illetve a csehszlovák határ középső (Esztergom és Kassa közötti) szakasza mentén voltak a leggyakoribbak. A nagyobb folyók (Dráva, Duna) mint természetes akadályok mellett az illegális átkelés előfordulásának gyakoriságát az is befolyásolta, hogy a jugoszláv és román határőrizeti szervek lényegesen szigorúbban léptek fel az okmányok nélkül átkelőkkel szemben. A magyar hatóságok reakciója az említett kihágásokkal szemben szintén jelentősen különbözött az ország egyes részein, bár ebben inkább a helyi közigazgatási vezetők, a (fő)szolgabírák személyisége játszotta a döntő szerepet.
Bencsik Péter (SZTE Jelenkortörténeti Tanszék)
Felhasznált levéltári források
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) K149 fond (Belügyminisztérium levéltára 1867–1945, rezervált iratok)
MNL OL K149-1915-10-1.454/1915. B.M. res.
MNL OL K149-1915-10-3.097/1915. B.M. res.
MNL OL K149-1915-10-3.702/1915. B.M. res.
MNL OL K149-1915-10-3.826/1915. B.M. res.
MNL OL K149-1915-10-5.402/1915. B.M. res.
MNL OL K149-1916-11-904/1916. B.M. res.
MNL OL K149-1917-10-34-8.246/1916. B.M. res.
MNL OL K149-1917-11-811/1917. B.M. res., ill. 1351/1917. B.M. res.
Nyilvánosan közzétett rendeletek
32.000/1915. B.M. eln. (RT 1915. II. 1788–1811.)
3.389/1915. B.M. rend. (BK 1915. 921–922.)
40.500/1915. B.M. eln. kr. (BK 1915. 1337–1341)
ad 40.500/1915. B.M. eln. rend. (BK 1916. 35.)
494/1916. B.M. res. rend. (BK 1916., 176.)
6.139/1916. B.M. res. rend. (BK 1916. 1085.)
18.000/1916. B.M. eln. rend. (BK 1916. 639–641.)
3.000/1917. B.M. eln. rend. (RT 1917. I. 584–599.)
2.200/1918. B.M. eln. rend. (RT 1918. 165–168.)
9.192/1918. B.M. res. (BK 1918. 1667.)
6/1919. B.N. rend. (BK 1919. 996)
9/1919. B.N. rend. (BK 1919. 1048–1050.)
Rövidítések
B.M. – belügyminisztérium
B.N. – belügyi népbiztosság
BK – Belügyi Közlöny
RT – Magyarországi Rendeletek Tára
eln. – elnöki
res. – rezervált
