Fixl nyolc mázsa gabonát vásárolt Németkeresztesen, s ezt akarta saját falujába szállítani. Amikor a csendőrök megállították, írásos engedélyt nem tudott felmutatni, így a gabonát elkobozták tőle és feljelentették. A két község légvonalban kilenc kilométerre esik egymástól. Akkoriban mindkettő Vas vármegye része volt, ma azonban Pinkamiske már Mischendorf néven osztrák település. Németkeresztest a trianoni béke szintén Ausztriához csatolta, de 1923-ban a határkiigazítás révén visszatért Magyarországhoz, s ma (Magyarkeresztessel való egyesítése óta) Vaskeresztes néven a határ magyar oldalán található. Első látásra az eset világosnak tűnik: Fixl elkövette a kihágást, a büntetése tehát jogos volt. A részleteket megvizsgálva azonban némileg megváltozik a kép.
A kihágási bíróságon ezúttal nem a szombathelyi szolgabíró, Hertelendy Kálmán ítélkezett, hanem Turchányi György főszolgabíró, aki egyúttal a Gabonagyűjtés Országos Kormánybiztossága (GOK) szombathelyi kirendeltséghez beosztott rendőri büntető bíró is volt. Míg Hertelendy többnyire felmentő vagy meglehetősen enyhe ítéleteket hozott, addig Turchányi (legalábbis ezúttal) sokkal szigorúbb volt. Magatartása a csurgói Bóné Kálmánéhoz hasonlóan bosszúszomjas volt és az empátia legcsekélyebb szikráját sem tartalmazta.
Az élelmiszer-ellátás állapota 1919 végére rendkívül súlyossá vált Magyarországon. A helyzet az első világháború kitörése óta folyamatosan romlott, a Tanácsköztársaság bukása után pedig már a békekonferencia hatalmait is nyugtalanította – azért is, mert a román hadsereg rekvirálásai éhínséggel és újabb felfordulással fenyegették az országot. Ekkor szervezék meg a GOK-t, amelynek feladata lett volna a lakosság lisztellátása. Mivel külföldről sem sikerült nagyobb mennyiségű búzát behozni, csak a kötött gazdálkodás fenntartása volt lehetséges. Az állam azonban alacsony áron vette át a búzát, amiért a feketepiacon jóval többet fizettek, kiváltképpen Ausztriában. Ennek következtében az éhező országból, főleg a nyugati határszélről, tömegesen vitték ki szekereken a búzát. E körülmények adnak magyarázatot mind a vádlott, mind pedig a bíró magatartására.
Forrás: Hungaricana
Fixl a tárgyaláson előadta, hogy községében sok az éhező és nincs liszt, ezért a községbíró felkereste, hogy szerezzen. Németkeresztesen tudott vásárolni nyolc mázsa gabonát, de a csendőrség lefoglalta azt. Ügyvédje, a szombathelyi Esső Imre is azt kérte, hogy mentsék fel, mert védence községi megbízásból járt el. Turchányi ennek ellenére két különböző rendelet miatt is bűnösnek nyilvánította Fixl Antalt. 1920. január 27-én a 4.726/1919 M.E. rendelet 7. § alapján igazolvány nélküli gabonaszállításértért három napi elzárásra mint fő-, és 200 korona pénzbírságra mint mellékbüntetésre ítélte, továbbá az 5.571/1919. M.E. rendelet 1. § alapján még két nap elzárást és 100 korona bírságot is kiszabott. További öt vádlott szintén két napi elzárást és 100 korona büntetést kapott. A nyolc mázsa búzát elkobozták. Az ítélet indoklása leszögezte, hogy a terhükre rótt kihágást tényleg elkövették, „beismerő vallomások tanúsága szerint”. Turchányi enyhítő körülménynek tekintette a vádlottak büntetlen előéletét és azt, hogy a községi szegények javára követték el tettüket. Súlyosbító körülménynek tekintette viszont, hogy az ország válságos helyzetében, amikor az állam egyik fő feladata a törvényes rend megszilárdítása, a polgároké pedig a törvények szigorú megtartása, ők „ezen körülményt figyelmen kívül hagyva az országnak jelenlegi helyzetében szegték meg azt a rendeletet, amely hivatva van az egyik legfőbb és legnehezebb problémát, a közellátást megoldani”.
Fixl Antal fellebbezett a döntés ellen: „Nem csempészkedésre, nem vagyoni haszon szerzésére vettem meg a gabonát, hanem a községi elöljáróság megbízásából az éhezők részére.” A szállítási engedély hiányát be nem tartott formaságnak nevezte. „Itt a határszéli német vidéken, amelyet az elszakítás veszélye fenyeget, ahol folyton járnak az osztrák agitátorok, és izgatják a közönséget az Ausztriához való csatlakozásra, ha az illetékes hatóság nem gondoskodik az éhezők ellátásáról, ha nem igyekszik magához láncolni az idegen ajkú lakosságot azzal, hogy legalább kenyere legyen Magyarországon, akkor igazán nem lehet bűnül róni az egyszerű községi elöljáróságnak, ha végszükségben maga veszi kezébe a koplalók sorsát” – írta a kérvényében. A szabálytalanságot egyébként is a végszükség parancsolta, s a büntetőjog szerint ilyen esetben az nem büntethető. „Veszedelmes dolog és egyáltalán ellenkezik a jogpolitikai elvekkel, hogy ilyen esetben marasztaló ítélet hozassék.” Érvei mögül itt is kiérződik az ügyvéd jogi szakszerűsége. Ez látható abban is, amikor kifejti: legalább próbaidőre fel kellett volna függeszteni a büntetést az 1908. XXXVI. tc. 8. § alapján. (Ez a paragrafus azt mondta ki, hogy a kihágások esetén a „bíróság az egy hónapot meg nem haladó tartamban kiszabott elzárást és a pénzbüntetést egy évi próbaidőre felfüggesztheti”.) Mindezek alapján kérte felmentését, de legalább a büntetés felfüggesztését.
A szombathelyi GOK is fellebbezést nyújtott be 1920. január 31-én , amelyben az ítélet súlyosbítását, a legszigorúbb megtorlást követelte. A belügyminisztérium helyettes államtitkára, Máriássy Barna 1920. szeptember 20-án küldött leiratában azt tudakolta, hogy mindenki fellebbezett-e, mert bár a jelentésben ez állt, csak Fixl és Pankovits (helyesen Paukovits) Antal fellebbezését csatolták. Máriássy végül csak bő egy évvel később, 1922. január 20-án hozta meg a másodfokú ítéletet, amely megsemmisítette az eredetit és új eljárásra kötelezte a főszolgabírót. „Minthogy pedig a jelen esetben a feljelentés a szombathelyi jár[ási] szolgabíró hivatalnál történt, ennélfogva az említett kirendelt rendőri büntető bíró nem volt jogosult jelen kihágási ügyet elbírálni.” Sajnos a történet vége nem található meg az iratok között. Fixl és társai minden bizonnyal osztrák állampolgárrá váltak 1922-re, ami az eset további tárgyalását értelmetlenné tette.
Bencsik Péter (SZTE Jelenkortörténeti Tanszék)
Felhasznált források:
Magyar Nemzeti Levéltár Vas megyei Levéltára, IV.430.g (a szombathelyi járás főszolgabírójának kihágási iratai) 5/1920. sz. irat.
1908. évi XXXVI. tc. a büntetőtörvénykönyvek és a bűnvádi perrendtartás kiegészítéséről és módosításáról. Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvénytár. 1908. évi törvénycikkek. Budapest: Franklin, 1909.
5.571/1918. M.E. rendelet (1919. febr. 22.) Rendeletek Tára, 53. évf. (1919) 143–153.
4.726/1919. M.E. rendelet (1919. szept. 22.) Belügyi Közlöny, 24. évf. (1919) 1279–1283.
Bódy Zsombor: Élelmiszer-ellátás piac és kötött gazdálkodás között a háború és az összeomlás idején. In: Bódy Zsombor (szerk.): Háborúból békébe: a magyar társadalom 1918 után. Konfliktusok, kihívások, változások a háború és az összeomlás nyomán. Budapest, MTA BTK Történettudományi Intézet, 2018. 151–194.
