1922. június 13-án kora délután a berlini magyar főkonzulátus első ügyfele egy 22 esztendős egyetemi hallgató volt. Állampolgársági ügyben érkezett, magával hozva minden rendelkezésre álló dokumentumát. Rövid várakozást követően egy hivatali ügyeket intéző irodatiszt fogadta, majd az egyik emeleti irodába vezette, ahol 27. sorszámmal feljegyezte adatait az optálókról készített naplóba. Az ekkor már majd három éve Németországban tanuló, kassai illetőségű Grosschmid Sándor a trianoni döntés értelmében csehszlovák állampolgár lett. Azonban a békeszerződés számára is lehetőséget biztosított, hogy 1921. június 26-tól számított egy éven belül valamelyik magyarországi hivatalban vagy külképviseleten nyilatkozzon magyar állampolgárságának fenntartásáról. Az optálás, azaz a magyar állampolgárság fenntartása azonban azzal járt, hogy korábbi illetőségi helyét, Grosschmid esetében Kassát – illetve immár Csehszlovákiát – el kellett hagynia. A fiatalember ekkor már több éve távol élt szülővárosától, amely családjával együtt a határon túlra került. Döntenie kellett tehát, hogy hivatalosan Kassa, ekkor már Košice vagy Budapest?

Kassa főtere a dómmal 1926-ban. Kép forrása: Fortepan / Gyöngyi

A békeszerződésben meghatározott egy évben több százezer – többségében az utódállamokból menekült vagy átköltözött – személy kérvényezte magyar állampolgárságának fenntartását. Rajtuk kívül további tízezrek Európa más országiban vagy a tengerentúlon élve szembesültek azzal, hogy akaratukon kívül egy új ország állampolgárai lettek. S ami addig természetes volt, azt most hivatalos iratokkal a kezükben kellett kérvényezni.

Berlinben 1922 júniusában kilencvenegy személy kérte állampolgárságának fenntartását. Noha a rendelkezésre álló egy évben több ezer kérvényt adhattak le, csak a júniusi adatokat ismerjük. A berlini optálók többnyire olyan személyek voltak, akiknek illetősége valamely elcsatolt területen volt, de életvitelszerűen már jó ideje valamely Magyarországnál maradt településen és/vagy a német fővárosban éltek.

Grosschmid Sándor a határidő lejárta előtt alig két héttel ment be a Bülowstrasse-i konzulátusra, táskájában születési kivonatával, keresztlevelével és illetőségi bizonyítványával. Tartózkodási helyéül a követségtől alig félórányi sétára, a wilmersdorfi kerületben lévő Xantanerstrasse 12. szám alatti bérházat adta meg. Emellett bediktálta vallását és családi állapotát, majd elköszönt a követségi titkártól. Az épületből kilépve akár szembe is találkozhatott egy újabb optánssal, a jegyzőkönyvben őt követő, 58 éves, a neuköllni kerületben szobát bérlő Kutenics István vasesztergályossal.

Tihanyi Lajos Márai-portréja (1924). Kép forrása: wikipedia

A konzulátus két nappal később fogadta be Grosschmid kérelmét, Kutenicsnak azonban keresztlevelén kívül illetőségi bizonyítványát pótlólag be kellett mutatnia ahhoz, hogy az ügymenete elinduljon. Emiatt aznap csak az egyetemi hallgató kérvényét továbbították a magyar belügyminisztérium felé.

Grosschmid, hamarosan mint Márai Sándor, természetesen magyar állampolgár maradt, azonban egy év múlva immár házas emberként elhagyta az általa örökké idegennek tartott Berlint. Kutenics vasesztergályos kérvényének sorsa ismeretlen – ami biztos, hogy 1927-ben Berlintől már ő is távol, egy roubaix-i gyárban dolgozott.