A 2017-es év beköszöntével még közelebb kerültünk a román centenáriumhoz, vagyis az 1918-as „Nagy Egyesülés” századik évfordulójához. Az előkészületekre már utalt a főtér.ro portál, ezúttal – a román sajtót szemlézve – néhány olyan elképzelést mutatunk be, amelyek a román nemzetegyesítés évfordulójának köztéri felidézését célozzák meg. Ezek alapján úgy tűnik, hogy bár több tekintetben is időben elkezdődött a készülődés a centenárium méltó megünneplésére, a tervek megvalósítása korántsem olyan egyszerű, és ellentmondásoktól sem mentes.

Valószínűleg késni fog a Bukarestbe, a stílszerűen az 1918. december elsejei népgyűlésnek helyt adó Gyulafehérvárról elnevezett térre (Piaţa Alba Iulia), az Egyesülés sugárút (Bulevardul Unirii) végpontjára tervezett emlékmű (ha egyáltalán sor kerül a felállítására). Alkotója, Ioan Bolborea szobrász ugyanis egy 2016. augusztusi beszélgetésben elismerte: lehet, hogy 2018-ban csak elkezdik a munkálatokat, és csak egy makettet állítanak fel a helyszínén az évfordulóra. A tervek szerint 25 (egy másik változatban 15) méter magas, és a 35 (vagy 25) méter átmérőjű, üvegből és bronzból lévő félgömb falait sok száz egyforma emberalak fogja díszíteni és részben alkotni is. Az egymás kezét fogó figurák a különböző maketteken más-más módon jelennek meg a félgömbön, az viszont egyértelmű, hogy összekapaszkodásuk egy hatalmas egyesülési hórát (körtáncot) szimbolizál. Az akár egy kisebbfajta tömbház magasságát is elérő emlékmű aljában pedig az egyesülés múzeuma, vagy kiállítások, konferenciák, rendezvények tartására alkalmas terem kapna helyet.

A tervek 2015. októberi bemutatása során Răzvan Theodorescu akadémikus (volt kulturális miniszter) kijelentette, hogy az alkotás egyszerre szimbolizálhatná a román és az európai egységet, Emil Constantinescu volt államfő pedig azzal méltatta a szobrot, hogy „Romániának nagyszerű emlékművekre van szüksége, mivel mi, románok, sajnos nem tapasztalhattuk meg a nagyszerűség érzését,” illetve hogy az egymás kezét fogó emberkék a szolidaritást is megjelenítik. Vannak azonban kritikus hangok is. Egy művész-kurátor – a fiatalabb nemzedék képviselője – szerint a szobor túlságosan jól illik a Ceauşescu idejében megépült városrészbe: „A Gyulafehérvár tér urbanisztikai és építészeti szempontból problematikus, rossz emlékű környék, (...) a Nagy Egyesülés emlékműve első pillantásra tökéletesen illeszkedik ide, ami rossz dolog. Az egyetlen mód, ahogy zárlatossá lehet tenni egy rossz emlékű helyet, az a lázadás, az ellentmondás.”

A Bukarestbe tervezett emlékmű

Jóllehet az előrelátó kormányzat és a főváros vezetése már 2006-ban döntött a bukaresti téren felhúzandó emlékműről, a pályázatot megnyerő Bolborea pedig neki is fogott a munkának, az emlékmű jövője még mindig kissé bizonytalan. Egyébként nem ez lenne az első ilyen csúszás Bolborea életében: ő alkotta az aradi Megbékélés Parkjában álló román diadalívet is, amelyet a park felavatásának időpontjában szintén csak egy makett képviselt.

Még nagyobb a bizonytalanság Gyulafehérvár körül. Egy 2016 nyarán készült riport melankolikus hangnemben tudósít „Románia spirituális fővárosáról”. A szerző szerint mintha teljesen megfeledkezett volna Gyulafehérvárról az ország, amely szemlátomást nem tud profitálni és „nem képes megbecsülni az identitását megteremtő várost”. Az Egyesülés Múzeumának termeibe beesik az eső, a tárlat pedig alig változott a múzeum 1968-as felavatása óta. A múzeum egyik munkatársa szerint nem valószínű, hogy ha eddig nem történt semmi, akkor 2018-ra sikerül megújítani a múzeumot és az „Egyesülés Termét”, legfeljebb szakmailag kifogásolható módon. A pénzügyi támogatásra és a bürokratikus akadályok elhárítására pedig nagy szüksége lenne Gyulafehérvárnak, bár EU-s forrásokból szépen felújították a Vauban-típusú erődítményét, részben magyar állami támogatással pedig restaurálták a római katolikus székesegyházat is, a dél-erdélyi városban még színház sincs, gazdaságilag pedig nem tudja felvenni a versenyt Kolozsvárral vagy Araddal. Némi reménysugarat jelenthet a múzeum számára, hogy a Szociáldemokrata Párt 2016 végi választási győzelmét követően ismét az a Ionuţ Vulpescu foglalhatta el a kulturális minisztérium vezetését (amelyet újonnan – jelzésértékűen – a „Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériumának” neveztek el), aki már azelőtt is szorgalmazta a felújítását. Egy 2016. szeptember végi interjúban Vulpescu felelevenítette korábban is megfogalmazott elképzeléseit a centenárium kapcsán, amelyeket öt téma köré csoportosított. Ezek közül a második és a negyedik közvetlenül is érintené Gyulafehérvárt, amely a „Nagy Egyesülés fővárosait” (Bukarest, Gyulafehérvár, Arad, Chişinău és Cernăuţi) összekötő „kulturális autópálya” egyik állomása lenne, az Egyesülés Múzeumát pedig egy nemzeti jelentőségű, múzeumból és multidiszciplináris kutatóintézetből álló központtá alakítaná át.

Ami az egyesülés emlékének köztéri felidézését illeti, már nem sokkal 1918 után felmerült, hogy meg kellene örökíteni a román nemzet számára olya fontos esemény emlékét, majd a kilencvenes években újra felbukkant az ötlet. Egy 2008-ban meghirdetett pályázaton nyertes is született: Mihai Buculei szobrász egy kb. 22 méter magas kőkeresztet tervezett a vár elé. Ám nem fogadta osztatlan lelkesedés ezt az elképzelést sem, például a gyulafehérvári ortodox érsek szerint felesleges „megduplázni” az egyesülés emlékművét, hiszen a várban lévő, az 1920-as években emelt ortodox székesegyház már önmagában is az. A Bulei által tervezett alkotás ellen egy hazafias, Mária Királynéról elnevezett „Hősök Kultuszának Nemzeti Egyesülete” nevet viselő szervezet is fellépett. Képviselői szerint egy olyan emlékműre lenne szükség Gyulafehérváron, amely megjelenítené „Románia történetét Decebaltól az 1918-as évig, az eredményekkel és nehézségekkel, amelyekkel országunk szembesült a Nagy Egyesülés utáni százéves időszakban (1918–2018) (…) Az emlékműnek magasztalnia kell a Nagy Egyesülés megvalósítóit, a Gyulafehérvári Nagygyűlés résztvevőit, magát a Nagy Egyesülés eseményét, legyen a nemzeti egység szimbóluma, amelyet a civil társadalom egésze elfogad.” 

A gyulafehérvári vár és a vár elé tervezett kereszt

Bár 2015-ben a román szenátus elfogadott egy törvényt, hogy az évfordulóra felállítsák a városban az 1918. december elsejét megidéző emlékművet, egyelőre kérdésesnek tűnik, hogy végül mi és milyen formában valósul meg két éven belül.

Az Aradra tervezett egyesülési emlékmű története az eddigieknél is szövevényesebb. Itt is szóba jött már a két világháború között, majd újra 1989 után, hogy az ezredfordulót követően egyre konkrétabb formát kapjon az elképzelés. A 2007-es pályázatot Florin Codre szobrász nyerte meg – a „három román fejedelemséget” jelképező – három egymásba fonódó, 18 méteres oszloppal, amelyek a talapzattal együtt 24 méter magasba nyúlnának. A művész azonban nem szállította le időre – 2012-ig – a megrendelt alkotást, így egyre komolyabb publicitást kapott az ügy (a horribilis pályázati összegre való tekintettel – a szobrász által elnyert 10 millió lej kb. 700 millió forintnak felel meg – nem is csoda). Az alkotót sokáig nem találták(!), majd amikor megkerült, további pénzt kért az államtól, hogy kifizethesse a vámot, és a szobrot el lehessen szállítani a constanţai kikötőből. 

Az Aradra tervezett emlékmű helyszíne

A kínai bányával, késlekedő kifizetések miatt félbeszakadt munkálatokkal, hatósági vizsgálatokkal és perekkel bonyolított kusza történet egyelőre még mindig nem ért véget, noha az aradi polgármester abban bízik, hogy miután megállapodott a kulturális minisztériummal, 2017. december elsején fel lehet majd avatni a szobrot. Azonban itt sem maradtak el a tiltakozások, amelyek főképp az emlékmű számára kiválasztott helyszínt, a Hegyalja téri Ligeti-tavat kifogásolták, azzal, hogy a hely túlságosan is eldugott, a tó közepén álló szoborhoz pedig nehezen lehet majd hozzáférni. (A helyért egyébként az alkotó sem lelkesedett, aki „giccsekkel teli büdös pocsolyának” nevezte a tavat.) Az aradi fejleményeknek egy vékonyka magyar szála is van: egy tavaly augusztusi cikk szerint Florin Codre attól is tart, hogy „titkos magyar szervezetek” megrongálják a munkáját, és hogy a polgármester valójában szabotálja a szobor aradi felállítását, tartva a magyar szavazatok elvesztésétől.

Bár úgy tűnhet, hogy csak a különféle emlékművekkel csak bonyodalmak vannak, végül pedig senki sem elégedett, és mindenki rosszul jár, Moldva történelmi fővárosa, Iaşi mégis megirigyelte ezeket a bajokat. Legalábbis Constantin Cloşca iaşi-i történész szerint méltatlanul mellőzik a városát, holott komoly áldozatokat hozott a „Nagy Egyesülésért”, amely ráadásul nemcsak Erdély, hanem Besszarábia és Bukovina egyesülését is jelentette Romániával. Mindezek ellenére a kelet-romániai nagyvárosban mégsincs egyetlen, az eseménynek szentelt – megfelelő méretű – emlékmű vagy hely. Cloşca úgy véli, hogy az 1859-es egyesülés („kis egyesülés”) emlékét ápoló Alexandru Ioan Cuza emlékház mellé fel kellene állítani Iaşi-ban egy panteont vagy egy diadalívet, mint ahogy arra is szükség lenne, hogy itt is legalább azon a szinten ünnepeljék meg a nemzeti ünnepet, mint Bukarestben és Gyulafehérváron.  

A rövid összeállítás egyes helyzetei, bonyodalmai és fordulatai ismerősnek tűnhetnek a Tallinn és Tirana közötti térségben élők számára. Ilyen történeteket nem csak Romániából, hanem tulajdonképpen az egész posztkommunista Közép- és Kelet-Európából lehetne sorolni, hiszen jellemzőek az egész régióra. Mindenesetre 2018. december elsejéig még hátravan majdnem két teljes év, addig tehát még bizonyára sok új fejlemény várható a fentebb említett városokban és más helyszíneken egyaránt. 

Források: B365.ro, Vice.com, Agerpres.ro, Adevarul.ro, Matricea.ro, Intervio.ro, Eurourbanism.ro, Armataromaniei.ro, Ziarulunirea.ro, Comunicatii.gov.ro, Scena9.ro, Specialarad.ro, Aradon.ro, Ziaruldeiasi.ro,