1917 szeptemberében titokban kezdte meg működését a később „The Inquiry” (vagy röviden csak „Inquiry”, magyarul: érdeklődés, vizsgálódás, ebben a kontextusban: vizsgálóbizottság) névre keresztelt amerikai békeelőkészítő bizottság, amelynek feladata lett volna kidolgozni a „tudományos” amerikai béke alapjait. Az Inquiry osztrák-magyar kutatócsoportja a Yale Egyetemen működött Charles Seymour választójoggal foglalkozó történész vezetésével. A kutatócsoport tagja volt még a szintén a Yale-en ténykedő Clive Day gazdaságtörténész és a Harvardon doktorált, Missouriból kikért, cseh származású Robert J. Kerner. Seymour párhuzamosan dolgozott feladatain az Inquiry-ben és Donald Paige Frary-vel közösen megjelentetett munkáján, amelyben a demokratikus választójog történetét tekintették át. (Ez 1918-ban „How the World Votes” címmel jelent meg, két kötetben.)
Seymour-nak semmiféle háttértudása nem volt az Osztrák-Magyar Monarchiáról, így a nulláról kellett magát beleásnia a témába. Legismertebb (korábban Ádám Magda által magyar nyelven is bemutatott) munkája a Monarchia konföderációs átszervezésére tett javaslata, amelyet 1918. május 25-i dátummal katalogizáltak. Ez egyike annak a kevés inquiry-s jelentésnek, amelyekhez egyértelműen azonosítható térkép is tartozik. A bizottság anyagait ugyanis Párizsba is elvitték, és a könnyebb szállíthatóság kedvéért a térképeket kiemelték a jelentésekből. Ezeket azután ömlesztve helyezték el az amerikai nemzeti (értsd: szövetségi) levéltárban. Ennek a jelentésnek egy példányát azonban a térképhez tűzték, és máig így őrzik.
A térkép mellett a jelentés szövegéből itt csak a konkrétan Magyarországra vonatkozó részt idézzük. Érdemes megfigyelni, hogy ezek a határvonalak nagyjából egybeesnek az Inquiry végső jelentésében tett javaslatokkal és az 1919 januárjában elkészített „Fekete Könyv” ajánlásaival is. Seymour 1918. májusi határjavaslatai magyar szempontból messze a legkedvezőbbek voltak, bár aligha akadt volna olyan magyar politikus, aki akkor és ott ezeket elfogadta volna. A trianoni békeszerződés tükrében ez az amerikai javaslat az alternatív történelem („mi lett volna, ha”) egyik klasszikus szimbólumává vált.
Charles Seymour: Ausztria-Magyarország föderalizálása a jelenlegi határok megtartása mellett (térképmagyarázat), 1918. május 25.[Inquiry # 509]
Bevezetés
A mellékelt térképen azt mutatjuk be, hogyan lehet Ausztria-Magyarországot a jelenlegi határok megtartása mellett hat szövetségi államra osztani. Ez a felosztás létező adminisztratív és politikai határokra épül, melyek többsége komoly történelmi múltra tekint vissza. Mind a hat szövetségi állam erős etnikai identitással rendelkezne, de mindegyikben élnének más faji kisebbségek, egyes esetekben jelentős számban. Magyarország, a legnagyobb tervezett szövetségi állam, többségében magyar etnikumú volna, de élnének benne szláv, német és román kisebbségek is. Ausztria döntően németajkú volna, olasz és szlovén kisebbségekkel. Jugo-Szlávia fajilag csaknem teljesen egységes volna, amennyiben feltételezzük, hogy a horvátok, a szerbek és a bosnyák muzulmánok [Mussulmans] közös etnikumot alkotnak. Erdélyt többségében románok laknák, de volna jelentős német (szász) és magyar (székely) kisebbsége is. Csehország döntően cseh etnikumú volna, de magában foglalna 30 százaléknyi német kisebbséget, és valamennyi lengyelt is. Lengyelország-Ruténia kevert lakosságú volna, de csaknem teljes egészében szláv. Ebben a tagállamban a lengyelek volnának többségben, a ruténok a lakosság 40 százalékát tennék ki, és élne itt még német és román kisebbség is.
Ez a felosztás aligha elégítené ki a Kettős Monarchia egyes etnikai és politikai csoportjainak a követeléseit. A magyarok és a németek minden föderalizálási kísérletet elutasítanak, mert az megszüntetné politikai hatalmukat a szlávok fölött. […] Sem a csehek, sem a jugoszlávok nem éreznék úgy, hogy a térképen jelzett felosztás megfelelne a követeléseiknek. Ha ez megvalósulna, akkor sem tartanák végleges megoldásnak.
Ennek a felosztásnak mégis megvan az a gyakorlati érdeme, hogy létező adminisztratív egységeket von össze a határok módosítása nélkül, és olyan szövetségi államok létrehozására tesz javaslatot, melyeknek történelmi múltja van, és erős (ha nem is kizárólagos) faji karaktere.
(...)
Magyarország
Az új magyar szövetségi állam volna a legfontosabb a szövetségen belül. Területét és lakosságát tekintve megegyezne a mai Magyarországgal, Horvátország-Szlavónia és Erdély kivételével. Így mai, 109.216 négyzetmérföldnyi területe 86.898 négyzetmérföldre csökkenne. Lakossága 20, 885 millióról 16 millióra csökkenne. […] Alkotóeleme volna a Központi Alföld és a kis Alföld, valamint az északi szlovák ipari területek. Alapvetően magyar karakteréből semmit nem veszítene.
Faji jellege magyar volna, és ez a faj a teljes lakosság 65 százalékát tenné ki. Így az Erdély délkeleti részén élő székelyek alkotnák az egyetlen olyan nagyobb magyar blokkot, mely a határokon kívülre kerülne. Az északi területeken nagy számban élnének szlovákok (körülbelül 1,8 millió fő), északkeleten pedig ruténok (400 ezer fő). A délkeleti vármegyék egyes területein a románok volnának többségben, míg délen, a Bánátban és a Bácskában szlávok, magyarok, románok és németek keverednek.
(Az eredeti térképvázlaton alig kivehető szaggatott vonalakat utólag húztuk ki a jobb láthatóság érdekében - szerk. megj.)
A szaggatott zöld vonal a csehek által követelt szlovák területek határát mutatja, a szaggatott bíbor lila vonal pedig azokat a rutén körzeteket, melyeket esetleg Lengyelország-Ruténiához csatolhatnánk. Amennyiben a felosztás elsősorban az etnikai elvet követné, a szaggatott vörös vonal azoknak a többségében románok lakta területeknek a [nyugati] határát mutatja, amelyeket Erdélyhez csatolnánk.
Gazdasági szempontból Magyarország elveszítené az erdélyi bányavidékeket, de megtartaná az északi iparterületeket, valamint az összes értékes mezőgazdasági területet.
