1918. december 1-jén a gyulafehérvári nagygyűlésen kihirdették Erdély Romániával való egyesülését. Az egyesülési határozatot Ion I. C. Brătianu miniszterelnök jelenlétében Bukarestben, december 14-én adták át I. Ferdinánd román királynak. Tíz nappal később a bukaresti kormány által elfogadott rendelettörvény kimondta Erdély Romániával való „örök” egyesülését. L. Balogh Béni írása „Gyulafehérvár” magyar visszhangjának egyik példáját mutatja be.

Ám Erdély jövőbeni sorsa ezzel még korántsem dőlt el véglegesen. Igaz, hogy az antant engedélyével a román hadsereg 1918. november közepén megkezdte erdélyi előrenyomulását, és december 24-én már Kolozsvárt is megszállta, de a párizsi békekonferencia még el sem kezdődött. Így tehát nem lehetett előre tudni, hogy a nagyhatalmak mennyit hagynak majd jóvá Románia mértéktelen területi követeléseiből, és hol húzzák meg a magyar–román határt.

Az erdélyi románok többsége túláradó örömmel, szinte euforikusan fogadta a gyulafehérvári nagygyűlés határozatát. Még azok közül is sokan – mint például Alexandru Vaida-Voevod vagy Iuliu Maniu –, akik később Erdély Románián belüli egyfajta autonómiájában gondolkodtak, 1918 őszén a feltétel nélküli egyesülést pártolták. A Károlyi-kormány nemzetiségi minisztériuma iratanyagában fellelhető dokumentumok szerint ugyanakkor volt néhány olyan román többségű település is Erdélyben, amelynek lakossága testületileg tiltakozott a gyulafehérvári nagygyűlés határozata ellen, és kérte, hogy ne csatolják Romániához. Így például az Arad vármegyei Mácsa község lakói a borosjenői szolgabíró előtt kijelentették, hogy semmiképp sem akarnak „a román király újabb igája alá kerülni”, inkább elszakadnak Arad megyétől és csatlakoznak Békés megyéhez. Az Ugocsa vármegye Halmi (Tiszántúli) járásában fekvő Kis- és Nagygérce községek lakói közül a december 4-én felvett jegyzőkönyv szerint mintegy 200-an megjelentek a főszolgabíró előtt. Kérték a helyettes jegyző felmentését és helyette egy másik (minden bizonnyal román nemzetiségű) személy kinevezését. Kijelentették, hogy a leghatározottabban tiltakoznak a Romániához való csatolásuk ellen, „mert mi Magyarországon 1000 éve lakunk, hol teljesen meg vagyunk elégedve, s csupán annyit kérünk, hogy a hatóságokkal románul érintkezhessünk, iskoláink románok legyenek, és vallásunk meg ne csorbíttassék.”

Az erdélyi magyarság a jövő iránti mélységes aggodalommal fogadta a gyulafehérvári nagygyűlés hírét, és abban reménykedett, hogy az eljövendő békekonferencián méltányos döntés születik majd. Egy keltezés nélküli, de minden bizonnyal 1918. december első napjaiban írt magyar nyelvű nagybányai nyomtatott röplap világos okfejtéssel utasította el a Gyulafehérváron hozott határozatot. Szerzője azzal érvelt, hogy a döntés az erdélyi magyarság „megkérdezése nélkül, tudta és beleegyezése kizárásával, akarata ellenére történt. Rólunk, nélkülünk hozatott. Ilyen rendelkező jogát a fenti gyűlésnek a helybeli magyarság kereken tagadja, és egyetlen pillanatra sem ismeri el soha, de soha.” Felszólította a Nagybányai Magyar Nemzeti Tanácsot, hogy utasítsa vissza „ezt a hívatlan beavatkozást, melynek igazságtalansága mélyen sérti a mi önrendelkezési jogunkat, sérti emberi szabadságunkat, méltóságunkat.”

Nagybánya, 1914. Rákóczi tér, szemben a református templom. Fortepan/Adományozó: Magyar Földrajzi Múzeum, Diagyűjtemény

A röplap szerzőjét nem ismerjük. A lap aljára Bozsenik Béla nevét pecsételték, ez azonban nem bizonyítja egyértelműen a szerzőségét. Bozsenik Béláról annyit sikerült kiderítenünk, hogy 1861 és 1939 között élt, publicista és tudós tanárember volt. Az újvidéki katolikus főgim­náziumban, 1910-től a nagybányai állami főgimnáziumban, 1920–1921-ben pedig Kisvárdán tanított.

A dokumentum „utóéletéhez” tartozik, hogy 1918. december 15-én a Nagybányai Magyar Nemzeti Tanács tiltakozó nagygyűlést tartott a város Romániához való csatolása ellen, és az ott elfogadott határozat szövegében többször is visszaköszönnek a röplap megfogalmazásai. Az elkövetkezendő eseményekre azonban a röplapnak nem volt – nem lehetett – hatása. Nagybányára ugyanis 1919 januárjában megérkeztek az első román csapatok, a román közigazgatást pedig 1919 márciusától vezették be fokozatosan. A párizsi békekonferencia döntése értelmében a történeti Erdéllyel, a Bánság kétharmadával és a Partiummal együtt Nagybánya hivatalosan is Romániához került.

Az alábbiakban részletet közlünk a röplapból.

                                                                        Szózat

a Magyar Népköztársaság Nagybányai Nemzeti Tanácsához

Amióta a gyulafehérvári román nemzetgyűlés elhatározta, hogy a 26 magyar vármegyével együtt Nagybánya város területe is szakíttassék el Magyarország ezeréves állami kötelékéből és idegen országhoz, a román királysághoz kapcsoltassék, attól az időtől fogva szent kötelességévé vált a Nagybányai Nemzeti Tanácsnak, hogy ünnepélyesen és erélyesen emelje fel tiltakozó szavát a fenti határozat ellen.

A haladéktalan válaszadás legyen a Nagybányai Nemzeti Tanács legelső cselekedete!

A felelet nem hangozhatik másképpen, mint hogy a helybeli Nemzeti Tanács elsősorban nem ismeri el az említett gyűlés illetékességét és a határozat érvényességét.

Az a döntés ugyanis az itteni magyarság megkérdezése nélkül, képviselete nélkül, tudta és beleegyezése kizárásával, akarata ellenére történt. Rólunk, nélkülünk hozatott. Ilyen rendelkező jogát a fenti gyűlésnek a helybeli magyarság kereken tagadja, és egyetlen pillanatra sem ismeri el soha, de soha. Utasítsa vissza a Magyar N[emzeti] T[anács] ezt a hívatlan beavatkozást, melynek igazságtalansága mélyen sérti a mi önrendelkezési jogunkat, sérti emberi szabadságunkat, méltóságunkat. Így nem szabad elbánni testvérnéppel!

Önként, szabad akaratból egyetlen igazi demokrata ember sem veti alá magát az idegen határozatnak.

Nyilatkoztassa ki a Magyar Nemzeti Tanács, hogy semmi jogos alappal sem bír az egyoldalú határozat, ezért igazságtalan.

[…]

Valóságos merénylet ez az önkényes határozat az igazi demokrácia szelleme és a népeknek elismert önrendelkezési joga ellen, melyről mi sohasem fogunk lemondani, és a határozat méltatlansága felett való ítélkezést a humánus és civilizált népek elé terjesztjük.

Felettünk, sorsunk felett nem szabad idegen nemzetgyűlésnek döntenie.

Mi hontalanoknak fogjuk érezni magunkat az idegen uralom alatt, melybe egy pillanatig sem nyugszunk bele, és új hazánkat csak börtönnek fogjuk tekinteni.

Mi nem bízunk a határozat ígéreteiben, sem pedig őszinteségében. Az eljárás bizalmatlanságot kelt bennünk, akkor kívánnak tőlünk meghódolást, mikor a sok vérvesztesség miatt elalélt az ország, hős fiai kiirtattak, mikor minden szomszédja tőle akar zsákmányt elragadni.

Ekkora méltatlanságot, lealázó bánásmódot kénytelen-e eltűrni a hőslelkű nemzet, melynek vitéz fiai a harcokban egész az elbukás idejéig dicsőségüket a csillagok közé írták fegyvereikkel?

Mi nem akarunk többé királyi jogar alá tartozni. Mi nem akarunk ismét idegen szoldateszka rabjai lenni, járma alá kerülni.

Militarista állam alattvalói nem leszünk többé soha.

Nekünk most sem ígérik a hódítók, hogy fiainkat többé vágóhídra ezentúl nem hajtják majd a generálisok.       

Mi a háborút szívünk mélyéből megutáltuk és kárhoztatjuk, fegyverekhez többé nem nyúlunk. Ezt tudják a mi szomszédaink.

[…]

Hallja meg vészkiáltásomat a Nagybányai Nemzeti Tanács. Szegezze erélyes tiltakozását a gyulafehérvári döntés ellen.

Jelentse ki, hogy az önrendelkezési jogáról nem mond le. Nem mond le a Magyarországhoz való hozzátartozásáról. Hallgatólag sem tűri el az elhódítást, nehogy hallgatását beleegyezésnek magyarázzák. Az erőszakkal elvett jog visszaszerezhető, de amelyet átengedtünk, melyről lemondottunk, az a jog elveszett örökké.

Lépjen immár a cselekvés terére a Nagybányai Magyar Nemzeti Tanács!

Éljen a Magyar Népköztársaság!

Éljen a független, szabad, békeszerető, csonkítatlan Magyarország!

 

Az irat jelzete: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Polgári kori törvényhatósági levéltárak, Magyarországon élő nemzetek önrendelkezési joga előkészítésével megbízott tárcanélküli miniszter (1918–1919) iratai, K 40–1918–IX–877 – Nyomtatott röplap, aláírás nélkül.

 

A Nagybánya és Vidéke 1918. december 15-i számának címoldala.

Twitter megosztás Google+ megosztás