1919 novemberében Sir George Clerknek bizonyos dél-magyarországi, a bácskai és bánáti svábok képviselőiként fellépő személyek egy memorandumot adtak át Budapesten, amelyben e területek Magyarországhoz tartozása mellett érveltek, illetve esetlegesen egy, a régió sorsáról döntő népszavazást javasoltak.

Mivel ennek a memorandumnak a békeszerződés kialakítására nem lett érdemi hatása, 1920 áprilisában, immár Párizsban, ismételten eljuttatták a szöveget a békekonferenciához és befolyásos antant politikusokhoz. Ekkor azonban kiegészítették egy aide-mémoire-ral, amelyben már tudomásul vették, hogy a Bácska és a Bánát Magyarországhoz tartozására nincsen esély, és kijelentették, hogy a békét és a terület fejlődését a tartomány önálló állami léte – vagyis független köztársaságként, a délszláv állam, Románia és Magyarország közötti ütközőállamként való megszervezése – szolgálná leginkább. Érveik közé tartozott, hogy a Bácskát és a Bánátot az etnikai elvet követve méltányosan megosztani nem lehet; a szerb, román, magyar és sváb népesség egyike sem bír egyértelmű túlsúllyal; a terület szétbontása gazdaságilag káros lenne; természetes földrajzi határok nem tagolják; a szerbek nem kívánnak román uralmat, és fordítva, a románok sem szerbet; a náluk magasabb műveltségi szinten álló magyarok és svábok pedig természetesen nem tudnának beilleszkedni sem Romániába sem pedig egy szerb uralom alatt álló államba. Érvként hozták fel azt is, hogy a termékeny tartomány a nemzetközi víziúttá nyilvánított Duna révén Ausztria élelmezését szolgálhatná, s így az Anschluss megelőzése szempontjából is hasznos lenne. Azt javasolták, hogy a nagyhatalmak garantálják az új állam semlegességét, amely így szolgálhatná a legjobban a térség békéjét, s biztonsági érdekeik az antant elkötelezett híveivé tennék polgárait.

A létrehozandó Bánáti Köztársaságnak svájci mintájú kantonális szervezetet szántak, ahol két sváb és egy-egy szerb, román és magyar kanton lett volna, de mindegyiken belül természetesen a kisebbségi jogok messzemenő biztosításával a más nemzetiségűek számára.

Az elképzelt Bánáti Köztársaság térképe. Forrás: Archives de ILO, CAT-5-38-2

 

Az érvelés sajátos rétege volt, hogy a bácskai és bánáti svábokra úgy hivatkoztak, mint elzász-lotharingiai és luxemburgi migránsokra, akik 150-180 évvel korábban – és az ipeki pátriárka által vezetett szerbek előtt – érkeztek a térségbe, hogy azt a török háborúk után felvirágoztassák.

Az aide-mémoire záró szavai szerint a „Bácska és a Bánát kemény megpróbáltatásokon átment elzász-lotaringiai lakói bizalmukat a szövetségesek igazságosságába vetik és remélik, hogy a nagy és bőkezű Franciaország nem fog elfeledkezni gyermekeiről, akik egykor a kultúra úttörőiként a távoli Magyarországra vándoroltak.”

Az aide-mémoire-t a Bácska és a Bánát luxemburgi és elzász-lotaringiai lakóinak közelebbről meg nem határozott Comitéja nevében Constanin de Kayser és Martin J. Ackermann írták alá. Kaiser Szilárd (1866–1946) szabadalmi bíró volt, majd ügyvédként tevékenykedett, a két világháború között a Nemzeti Szövetség keretén belül Létező Bácskai Szövetségben fejtett ki aktivitást a revízió érdekében. Ackermann Márton János elektromérnök, műszaki vállalatok tisztviselője volt.

Zeidler Miklós a magyar békeküldöttség naplóját közlő kötetben (A magyar békeküldöttség naplója. Neuilly – Versailles – Budapest. A forrásszövegeket válogatta, az idegen nyelvű szövegeket fordította, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta: Zeidler Miklós. 1. kiadás: 2017, MTA BTK TTI. 408. j.) úgy fogalmaz, hogy a Bánáti Köztársaság függetlenségét a tervezet készítői nem gondolták tartósnak, és azzal számoltak, hogy az államalakulat népszavazás vagy fegyveres konfliktus útján, de előbb-utóbb visszatérne Magyarországhoz.

 

Megjegyzés: a memorandum szerepel A magyar béketárgyalások. Jelentés I. köt. mellékletei között „Dél-Magyarország kívánsága” cím alatt, az aláírók hosszú listájával együtt. 390–395. Az aide-mémoire megtalálható Albert Thomasnak, az ILO első elnökének, a háború alatt francia fegyverkezési miniszternek az irathagyatékában. Archives de ILO, CAT-5-38-2.

Bódy Zsombor

Twitter megosztás Google+ megosztás