Alkotó: Baki József tervei alapján Monostori János készítette
Az emlékmű állítója: Zalaboldogfa Önkormányzata
Helyszín: Zalaboldogfa, Petőfi Sándor u. 2.
Átadás: 2017-00-00
Technika: mészkő, márvány, bronz
Méretek: 2 db 150 x 15 cm-es pillér, 1 db 200 x 20 cm-es pillér (középen), a középső pillér tetején fél méter magas turulmadár, a fekete márványlap méretei: 50 x 60 cm

Az emlékmű három mészkőből készült pillér együtteséből áll. A két szélső, kisebb pillér fogja közre a magasabb és szélesebb középső pillért, amelynek a tetején a Trianon-emlékművek megszokott eleme, egy turulmadár pihen.

A középső pilléren a „1920. VI. 04.” felirat szerepel, alsó részéhez pedig egy nagyméretű fekete márványlapot rögzítettek, amely a történelmi Magyarország térképet formázza meg. A térkép közepén az „angyalos” középcímerrel díszített trianoni Magyarország körvonalai láthatók, valamint az elcsatolt országrészek megnevezései (Felvidék/Kárpátalja/Erdély/Vajdaság/Délvidék/Őrvidék).

 

(Forrás: az emlékmű-adatbázis készítőjének saját fotója és dokumentációja, illetve információk a község honlapjáról.)

Twitter megosztás Google+ megosztás