Alkotó: Tihanyi Zoltán
Az emlékmű állítója: Tapolca város képviselő-testülete és Tapolca város polgárai
Helyszín: Tapolca, Köztársaság tér 2.
Átadás: 2004-06-04
Technika: mészkő, márványkő, fa, fém
Méretek: magassága 2-3 m, a toronnyal együtt 4 m

Az emlékmű egy nagy park közepén áll, szemben a Tapolca székelyföldi testvértelepülésétől, Zabolától kapott hármas székelykapuval. A Trianon emlékezetére emelt alkotás egy kerek kőalapzaton nyugvó, négy oszlopos építményből áll, tetejét fedlap, fölötte pedig harangtorony zárja le. A harangtorony tetején szintén fémből országalma található, a négy oszlopot felül mészkőlapok kötik össze.

Az egyiken az alábbi szöveg található (magyar és angol nyelven): „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot.” - Máté. 

Alatta pedig: „Igazságot Magyarországnak!” Átellenben, a másik oldalon, egy ugyanilyen mészkőlapon található a magyar Szent Korona ábrázolása. A harmadik lapon a következő szöveg olvasható: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek az egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen” (és ugyanez rövidítve angolul is), míg a negyediken az emlékmű állítójának nevét tüntették fel. Az építmény körül elhelyezett négy virágágyásba kis tárolókat építettek be, bennük a „64 vármegyéből” származó földdel. A parkban álló információs táblákon a trianoni eseményekről és az emlékhely történetéről lehet olvasni.

 

Twitter megosztás Google+ megosztás