Alkotó: Enes Nagy Sándor
Az emlékmű állítója: Maglódi Polgári Kör
Helyszín: Maglód, Fő u. 1.
Átadás: 2010-06-04
Technika: kő, bronz
Méretek: 6 m átmérőjű kör alakú alapzat, 3,2 méter magas + a zászlórúd zászlóval

Az Ereklyés Országzászló 2009–2010-ben közadakozásból, a Maglódi Polgári Kör ötlete alapján és jelentős anyagi támogatásával  készült el. Az emlékmű alapja hármas halmot formáz, amelyek között egy kiterjesztett szárnyú, bronzból készült turulmadár helyezkedik el, alatta, a domb egyik oldalán pedig a történelmi Magyarország dombormű-térképe található. A dombon toll formájú kisebb domborművek láthatók. A turulmadár kiterjesztett szárnya körülbelül másfél métert fog át, az országzászló rúdja pedig a domb közepéből nyúlik a magasba. kő burkolatú talapzatban földet helyeztek el 64 vármegyéből – a földet az egyes helyszíneken fehér vászonzsákba szedték, majd nemzeti színű szalaggal összekötve, a helyi plébános/lelkész áldása után hozták Maglódra, és helyezték el a talapzatban. Az emlékmű felszentelésén több határon túli település is képviseltette magát, az ünnepi beszédet Duray Miklós, az MKP akkori stratégiai alelnöke tartotta.

A történelmi Magyarországot ábrázoló dombormű felirata: „Hiszek egy Istenben, / Hiszek egy hazában, / Hiszek egy isteni örök igazságban, / Hiszek Magyarország föltámadásában.”

A domborművön olvasható felirat Papp-Váry Elemérné (született Sziklay Szeréna) Magyar Hitvallás című versének részlete.

A domb oldalában elhelyezett tábla felirata: „Az emlékmű Tabányi Pál polgármester Petrovics János és Vaskó József, a Maglódi Polgári Kör elnökei kezdeményezésére épült.”

A domb elején elhelyezett tábla felirata: „1920. június 4. (közte a Kossuth-címer) 2010. június 4. A trianoni emlékművet közadakozásból állította a Maglódi Polgári Kör.”

(Forrás: Maglód Város Önkormányzata, maglod.hu)

 

 

Twitter megosztás Google+ megosztás